2013. május 20., hétfő

A Szűzanyánk 2013. május 20-ai üzenete Medjugorjéből

A Szűzanya üzenete 2013. május 20-án Ivan Dragičević által:
Ma is, mint minden nap a Szűzanyával való találkozás után, szeretném közelebb hozni hozzátok és megosztani veletek a találkozást. A Szűzanya ma is nagy örömmel és boldogan érkezett. Most is mindig édesanyai üdvözletével köszöntött: "DICSÉRTESSÉK A JÉZUS DRÁGA GYERMEKEIM!" Ezután a Szűzanya kitárt karral imádkozott felettünk, különösen a jelenlévő betegek felett. Majd a következőket mondta: "DRÁGA GYERMEKEK, MA IS KÜLÖNÖS MÓDON HÍVLAK BENNETEKET, EBBEN A KEGYELMI IDŐBEN, NYÍLJATOK MEG A SZENTLÉLEKRE. DRÁGA GYERMEKEK, NE ENGEDJÉTEK MEG, HOGY A VILÁG VEZESSEN TITEKET. IMÁDKOZZATOK, LEGYETEK KITARTÓAK AZ IMÁBAN. A SZENTLÉLEK SZÁLLJON LE A CSALÁDOKRA, AMELYEK SÖTÉTSÉGBEN VANNAK." A Szűzanya együtt imádkozott velünk és közbenjárt értünk Fiánál. "KÖSZÖNÖM DRÁGA GYERMEKEK, HOGY MA IS VÁLASZOLTATOK HÍVÁSOMRA." Ezután a Szűzanya megáldott édesanyai áldásával mindannyiunkat és mindazokat a kegytárgyakat, melyeket áldásra hoztak. Mindannyiotokat felajánlottalak Neki, szükségleteiteket, szándékaitokat, családjaitokat, de különösen a betegeket. Ezután a Szűzanya folytatta az imát és imádkozott mindnyájunkért, majd imádságban távozott, a kereszt és a fény jelében, a következő köszöntéssel: "MENNYETEK BÉKÉVEL DRÁGA GYERMEKEIM!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése