2012. január 4., szerda

Növekszik az életvédő orvosok száma az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában

Az Egyesült Államokbeli nőgyógyászok lapjának decemberi száma közzé tett egy felmérést, amely azt mutatja, hogy a nőgyógyászok 57 százaléka azt vallja: a terhesség a petesejt megtermékenyítésével kezdődik. Kétszer akkora az arányuk, mint akik szerint a beágyazódás jelenti a terhesség kezdetének pillanatát.

Az 1800 orvoson végzett felmérés eredményei feltárják, hogy a tudományos gondolkodásban jelentősen ellentétes tendencia figyelhető meg 1965-höz képest, amikor az amerikai nőgyógyászok ugyanezen szervezete kijelentette, hogy a megtermékenyítés, vagyis a terhesség kezdete nem azonosítandó a férfi sperma és a női petesejt egyesülésével, hanem az embriónak az anya méhében való beágyazódásával indul el. 
Emellett embrióról sem beszéltek annak idején, hanem a megtermékenyített petesejt kifejezést használták. E megfogalmazás kulturális következménye miatt az amerikai álláspont jelentős hatással volt az összes orvosi szervezetre, beleértve az Egészségügyi Világszervezetet is. Ezzel alkalmazkodtak az új nyelvezethez, amely már nem egy új tudományos ismeretre alapult, hanem egy érdeket képviselt. Ennek jegyében minimalizálni akarták a spirál és a fogamzásgátló tabletta megtermékenyülés utáni méhnyálkahártyán belüli hatásait. 
A másik pozitív hír, amelyet a Zenit hírügynökség tett közzé, az Egyesült Királyságból származik. A Palliative Medicine című szaklapban megjelent felmérés szerzői felülvizsgálták az elmúlt 20 év angol nyelvű orvostudományi szakirodalmát, amely az eutanázia és az orvosi közreműködéssel elkövetett öngyilkosság témájával foglalkozik. A kiválasztott 15 tanulmány alapján megállapítható, hogy az angol orvosok nagy többsége ellenzi az eutanáziát és az orvosi közreműködéssel végrehajtott öngyilkosságot. Ami még jelentősebb, hogy meggyőződésük: ennek a gyakorlatnak semmi köze az orvosi szakmához. A tanulmányok kimutatják az orvostudomány ellenállását, amely Hippokratész óta a beteg javára alapszik, és amely meggyőződés jóval mélyebben gyökerezik, mint ahogy azt a hangoskodó, de kisebbségben levő orvosok csoportja igyekszik beállítani. 
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír


Uruguayban elfogadták az abortuszról szóló törvényjavaslatot


Jaime Fuentes, Minas város püspöke a fogantatás pillanatától kezdődő élet védelmének fontosságát hangsúlyozta az uruguayi szenátusnak címzett nyílt levelében. Ennek ellenére a szenátus december 27-én elfogadta az elé terjesztett, abortuszról szóló törvényjavaslatot, mely szerint minden leendő anyának joga van a terhesség első tizenkét hetében dönteni a magzat sorsáról.
A törvényjavaslatot a baloldali, úgynevezett „Frente Amplio” párt nyújtotta be. Az indítványban arra is kitértek, hogy egyes esetekben, mint a nemi erőszak vagy a magzat súlyos fejlődési rendellenessége, az anya bármely időszakban dönthessen a terhesség megszakításáról. Az elkövetkezendő hónapokban a törvényjavaslatot a képviselő ház elé terjesztik jóváhagyásra.
Jaime Fuentes, Minas város püspöke a fogantatás pillanatától kezdődő élet védelmének fontosságát hangsúlyozta az uruguayi szenátusnak címzett nyílt levelében. Az uruguayi főpásztor emlékeztette a szenátorokat az elmúlt évek hatalmas népességcsökkenésére.
2008. november 11-én már elfogadtak egy hasonló törvényjavaslatot, ám három nappal később Tabaré Vázquez orvos, az akkori elnök a parlamentnek küldött levelében megvétózta azt. Szerinte egy ország civilizáltságát abban is mérhetjük, hogy milyen fokon védelmezi a leggyengébbeket.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése