2012. január 9., hétfő

Kedves Barátaim!


     Hazánk, Magyarország most pénzügyileg nagyon nehéz helyzetben van. Sorsfordító napokat élünk át. A pénzügyi  világ  összefogott ellenünk.
     Korunkban a háborúkat a „fejlett” világban már nem fegyverekkel vívják, hanem a tőke, a pénz, a valutaárfolyamok arzenáljával.
     Mi kicsi ország lévén ezekkel szemben védtelenek vagyunk. Földi dolgok már nem segítenek rajtunk.
     Ezért fordulok hozzátok, hogy emelkedjünk felül minden pártoskodáson, minden kicsinyes ellenségeskedésen, hisz itt már nem személyekről, pártokról van szó, hanem szeretett hazánkról, Magyarországról.
     Csak az egység és az összefogás segíthet rajtunk. Ha túllépünk évszázados megosztottságunkon, - mely az utóbbi időben észveszejtő méreteket öltött - és egy szívvel, egy lélekkel fordulunk a Mindenség Urához, Ő megsegít bennünket. Istennek semmi sem lehetetlen.
     Voltunk mi már ennél nehezebb helyzetben a tatárjárás idején és akkor is megmenekültünk. Mikor a tatárok 1241-ben Magyarországra törtek, IV. Béla király és felesége – az akkor áldott állapotban lévő Laszkarisz Mária – fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják. A megszülető Margit ezt a fogadalmat megerősítette és beváltotta, mikor is „Margit imái vezekelve szálltak”.
     Most Szent Margit ünnepéhez közeledve (január 18.) szálljanak a mi imáink is vezekelve Isten elé.
     Ki-ki hite, felekezeti hovatartozása szerint imádkozzon és könyörögjön Istenhez hazánkért, reménységünk szeretett földjéért, Magyarországért.
     Imádkozzunk kilencedet január 10-től 18-ig úgy, hogy minden nap imádkozzuk el a Mindenszentek litániáját (Hozsanna 80-83.o.) az alábbi módon. A litániában a „Könyörögj érettünk” helyett azt imádkozzuk, hogy:
„Esdekeld / esdekeljétek ki számunkra Isten Szent Szeretetét és imádkozz / imádkozzatok nemzetünkért, Magyarországért”.
     Másik módja a kilenced elvégzésének, hogy naponta imádkozzuk a Rózsafűzért, vagy legalább egy tizedet belőle.
     Protestáns testvéreink naponta imádkozzák el Urunknak, Jézus Krisztusnak az imáját, a Miatyánkot.
     Szeretettel kérem azokat is, akik még nem hisznek Istenben, hogy őseink és gyermekeink földjéért mondjanak naponta egy fohászt, hisz Isten feltétel nélkül szereti őket is és meghallgatja kéréseiket.
     Befejezésül a jó Isten áldását kérem szeretett hazánkra, Magyarországra és mindazokra, akik csatlakoznak ehhez az imahadjárathoz.
 
Százhalombatta, 2012.január  6. péntek
Vízkereszt ünnepe
 
      Gátai Tamás Péter
      nyugdíjas mérnök  és
      lelkipásztori munkatárs  
Ui.: Kérlek Benneteket, hogy levelemet küldjétek tovább mindazoknak, akiknek e-mail címe benne van címjegyzéketekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése