2011. július 4., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Az ateisták és a tudósok azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetés egy szemfényvesztés volt

2011. július 3. vasárnap, 18:30
Szeretett leányom, folytatnod kell utadat, előre kell nézned és követned kell Utasításaimat. Ne fordulj el, amikor a sátán támad téged, a nap minden percében. Kizárólag Rám összpontosíts. Meg kell tanulnod megérteni, hogy milyen lényeges az Én társaságomban eltöltött idő, különösen a Szentségimádáskor, hogy ennek a küldetésnek a csúcsán maradhass.
Az imára szánt idő szintén fontos, mert minél több időt töltesz el, a Velem való intim beszélgetésben, annál több kegyelemben lesz részed. Ennek elmulasztása azt fogja jelenteni, hogy teljesen kitárod magad a csaló támadásai előtt.

Az Én Szavamat, leányom, sokan elutasítják, azok, akik nem akarnak hallani. Ennek nagyon sok oka van. Ma, sok gyermekem csukta be a szemét lelkük létezésének igazsága előtt. Ők a világot karolják át és mindazt, amit felkínál, mintha ez az élet kenyerének pótléka lenne. Sokan szintén óvakodnak a hamis prófétáktól, hiszen ez az a korszak, amikor mindenhol hamis próféták lépnek majd fel. Ez az a zűrzavar, amelyet a sátán akar okozni, azért, hogy az Én valódi küldötteimet ne vegyék észre. Mivel az alázat egy követelmény a kiválasztott látnokok számára, nem tudnak kiemelkedni a világ szemei előtt, mert más a természetük. A hamis látnokok pedig a reflektorfénybe tolják magukat. Ők saját magukra fognak összpontosítani. Üzeneteik hitelesnek tűnhetnek és ezekre egy virágzó nyelvezet lesz jellemző, beillesztett bibliai részletekkel, de üzeneteik valótlanságát két fő szempont fogja leleplezni. Az első: üzeneteikre hivatkozva ők a középpontban fognak állni és élvezni fognak minden figyelmet, amit kapnak. A második szempontnak ott lesznek nektek az üzenetek maguk. Ezek összezavaróak lesznek, nehezen olvashatóak és nem lesznek tartós hatással a lelkekre. Leányom, sajnos az Egyház hajlik arra, hogy elutasítsa a hiteles látnokokat, mert ezekben az ügyekben felelősséget kell mutatniuk.
Ezért sokkal könnyebb Egyházamnak olyan üzeneteket támogatni, amelyek a Szentírás idézeteit tartalmazzák, ahhoz, hogy valódiságukat kinyilvánítsák. Tanításaim egyszerűségét nekik nehéz elfogadni, különösen ma, amikor az igazságból sok mindent a tolerancia maszkja mögé rejtenek. Nem könnyen fogadják el azt sem, amikor az Idők Végére emlékeztetik őket, mivel felszentelt szolgáim, félelmeik miatt visszautasítják kelyhem magukhoz vételét és a felelősségteljes cselekedetet.
A világ történelmében ez a legfontosabb időszak. Az elmúlt évszázad alatt látnokaim minden jelet megkaptak, de ezeket (felszentelt szolgáim) nem veszik figyelembe, mivel fejüket a homokba dugják. Éppen ebben az időben prédikálnak sokat felszentelt szolgáim a Földre való visszatérésem fontosságáról.  Nekik fel kell készíteniük a lelkeket, azáltal, hogy azokra a következményekre emlékeztetik őket, amelyek rájuk várnak, ha nem sikerül nekik még itt a Földön megmenteniük a lelküket, mert haláluk után már nem könyöröghetnek a megbocsátásért.
Most felszentelt szolgáimhoz szólok: miért nem akarjátok ezt kihangsúlyozni nyájaitoknak? Miért nem mutattok rá aktívan arra, hogy a nagy büntetés milyen kihatással lesz gyermekeimre? Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön és ugrásra készen vár a színfalak mögött?
Meg kell érteniük gyermekeimnek, hogy a Nagyfigyelmeztetés, habár az Irgalmasságnak egy nagy eseménye lesz, mégis csak egy része lesz annak a nagyon nehéz és kihívó időnek, ami még bekövetkezik minden gyermekem számára. Végül majd a megrögzött bűnösök és a sátán követői megtagadják Létezésemet. Az ateisták azt fogják mondani, hogy ez csak egy, az egész világra kiterjedő szemfényvesztés volt. A tudósok pedig egy logikus magyarázatra fognak törekedni, de erre egy sem lesz.  Ezalatt követőim kettészakadnak. Sok millió ember meg fog térni, de összezavarják őket azok a hazugságok, amelyeket a gonosz csoportok terjesztenek – a halált okozó Egy –Világ – Hatalomról -, akiknek az lesz a céljuk, hogy pénzügyi nyereségeikért elpusztítsák az egyszerű embereket.
Gyermekeim, ha nem maradnak elegen a helyes úton, akkor lehetetlen lesz elhárítani a büntetéseket. Ez az, amiért Isten, az Atya meg akarja állítani a bűnösöket, hogy alkotását és gyermekeit megkímélje a pusztulástól. Olyan nagy erősségű földrengéseket szabadít a világra, amilyet még eddig nem tapasztaltak, vulkánkitöréseket a legvalószínűtlenebb helyeken és a Föld úgy fog hánykolódni, mint egy horgony nélküli hajó a zord vizeken, egyetlen helyet sem találva a kikötésre.
Kérlek benneteket gyermekeim, hagyjátok jóvá, hogy a Nagyfigyelmeztetés mindannyiatokat megmenthesse. Fogadjátok el, hogy ez a csoda sok millió embert fog megmenteni, akik különben elvesznének. Azoknak, akik nem akarják megváltoztatni az életüket, a következőket mondom: Ők a sátán házát választják. Ima nélkül semmi remény sincs számukra, mert ők, a földi Új Paradicsom kulcsát el fogják veszíteni. Helyette a pokol tüzében fognak égni.
Ha tudnák, hogy ez a gonosz út hova viszi őket, gondoljátok, hogy akkor megváltoztatnák útjaikat?
Gyermekeim, kérlek benneteket, segítsetek rajtuk úgy, hogy elmondjátok nekik az Igazságot. Ha nem akarnak hallani, imádkozzatok lelkük megmentéséért, mert ez minden, amit tehettek értük.
A ti szerető Megváltótok és az Irgalmasság Királya,
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése