1992. október 25., vasárnap

Medjugorjei üzenetek 1992. október

1992. október 25.
„Drága gyermekek! Az imádságra hívlak benneteket most, amikor a sátán erős és minél több lelket akar megszerezni magának. Imádkozzatok, drága gyermekek és bízzatok jobban bennem, hiszen azért vagyok itt, hogy segítsek nektek, és hogy új úton, új életre vezesselek benneteket. Ezért drága gyermekeim, hallgassátok és éljétek azt, amit mondok, mert amikor már nem leszek veletek, fontos lesz, hogy emlékezzetek szavaimra és mindarra, amit mondtam nektek. Hívlak benneteket, hogy gyökeresen változtassátok meg életeteket, döntsetek a megtérés mellett. Ne csak szavakkal, hanem az életetekkel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. szeptember 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 1992. szeptember

1992. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Ma is azt szeretném mondani, hogy veletek vagyok ezekben a békétlen napokban, amikor a sátán le akarja rombolni mindazt, amit én és Fiam, Jézus építünk. Még inkább el akar távolítani benneteket a keresztény élettől és a parancsoktól, amelyeknek megtartására az egyház hív. A sátán szeretné tönkretenni mindazt, ami szent bennetek és körülöttetek. Ezért kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megérthessétek mindazt, amit Isten a jelenlétem által ad nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. augusztus 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 1992. augusztus

1992. augusztus 25.
„Drága gyermekek! Ma azt szeretném mondani, hogy szeretlek benneteket. Anyai szeretetemmel szeretlek, és arra hívlak benneteket, hogy legyetek egészen nyitottak felém, hogy általatok megtéríthessem és megmenthessem a világot, amelyben rengeteg bűn, és olyan dolog van, ami nem jó. Ezért, drága gyermekeim, nyíljatok meg nekem, hogy megmutathassam, és megismertethessem veletek Istent, aki szeret benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. július 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1992. július

1992. július 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket, és ezen belül az öröm imájára, hogy ezekben a fájdalmas napokban senki se érezzen közületek szomorúságot az imádságban, hanem legyen az örömteli találkozás a Teremtő Istennel. Imádkozzatok gyermekeim, hogy közelebb legyetek hozzám, és az imádságban megérezzétek mit kívánok tőletek. Veletek vagyok, és minden nap megáldalak benneteket anyai áldásommal, hogy Isten bőségesen betöltsön benneteket kegyelmével a mindennapi életetekben. Adjatok hálát Istennek azért, hogy veletek lehetek, mert mondom nektek, ez nagy kegyelem. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. június 25., csütörtök

Medjugorjei üzenetek 1992. június

1992. június 25.
„Drága gyermekek! Ma boldog vagyok még akkor is, ha némi szomorúság van a szívemben mindazok miatt, akik már elindultak ezen az úton, de később elhagyták. Azért vagyok itt, hogy egy új útra, az üdvösség útjára vezesselek benneteket. Ezért hívlak benneteket, napról napra, a megtérésre. Ám ha nem imádkoztok, nem mondhatjátok, hogy a megtérés útján jártok. Imádkozom értetek, és közbenjárok Istennél a békéért: elsősorban a szívetekben, majd körülöttetek is, hogy Isten legyen a ti békétek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
A Szűzanya ezen az évfordulón mindenkinek különleges áldását adta.

1992. május 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 1992. május

1992. május 25.
„Drága gyermekek! Ma újra az imára hívlak benneteket, hogy általa még jobban közeledjetek Istenhez. Veletek vagyok, és vezetni szeretnélek mindnyájatokat az üdvösség útján, amelyet Jézus ad nektek. Napról napra egyre közelebb vagyok hozzátok, még ha nem is vagytok ennek tudatában, és nem akarjátok elismerni, hogy eddig alig-alig kapcsolódtatok hozzám imával. Amikor kísértések és problémák adódnak, azt mondogatjátok: Ó, Istenem, ó, Anyám, hol vagytok? És én csak várok rátok, hogy igent mondjatok nekem, azt átadjam Jézusnak, és ő kegyelmekkel tölthessen el benneteket. Ezért még egyszer fogadjátok el hívásomat, és kezdjetek el újra imádkozni, amíg az imádság örömmé nem válik számotokra. Akkor felismeritek majd, hogy Isten mindenható a mindennapi életetekben. Veletek vagyok és várok rátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. április 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1992. április

1992. április 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket. Csak imával és böjttel lehet megállítani a háborút. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok, és életetekkel tanúsítsátok, hogy az enyéim vagytok, és hozzám tartoztok, mert a sátán ezekben a zavaros napokban még több lelket akar elcsábítani. Ezért arra hívlak benneteket, hogy döntsetek Isten mellett, ő oltalmazni fog benneteket, és megmutatja mit tegyetek és milyen úton járjatok. Mindenkit hívok, aki igent mondott nekem, hogy újítsa meg felajánlását Fiamnak, Jézusnak, az ő szívének és nekem, hogy méginkább a béke eszközévé tehessünk benneteket ebben a békétlen világban. Medjugorje egy jel mindnyájatoknak, és meghívás az imádságra, és arra, hogy megéljétek a kegyelem napjait, amelyeket Isten ad nektek. Ezért, drága gyermekek, vegyétek nagyon komolyan az imádságra hívást. Veletek vagyok és a ti szenvedésetek az én szenvedésem is. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. március 25., szerda

Medjugorjei üzenetek 1992. március

1992. március 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy kérlek benneteket, mint még soha, hogy éljetek üzeneteim szerint, és váltsátok valóra az életetekben. Eljöttem hozzátok, hogy segítsek nektek, és ezért hívlak benneteket, hogy változtassátok meg életeteket, mert nyomorúságos úton, a pusztulás útján jártok. Amikor azt mondtam: térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek, béküljetek ki, felületesen vettétek üzeneteimet. Elkezdtetek ugyan azok szerint élni, de abbahagytátok, mert nehéz volt számotokra. Nem, drága gyermekek, amikor valami jó, abban a jóban ki kell tartanotok, és nem szabad azt gondolni, hogy Isten nem lát, nem hallgat meg, nem segít. Így eltávolodtatok Istentől és tőlem, nyomorúságos érdekeitek miatt. Az volt a szándékom, hogy a Béke, a Szeretet és a Jóság oázisává teszlek titeket. Isten azt akarta, hogy az ő szeretetével és segítségével csodákat tegyetek, s így példát mutassatok. Ezért mondom hát nektek: a sátán gúnyt űz belőletek, a lelketekből, és én nem tudok segíteni, mert messze vagytok szívemtől. Imádkozzatok tehát, éljétek üzeneteimet, és meg fogjátok látni Isten szeretetének csodáit mindennapi életetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. február 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 1992 február

1992. február 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy az imádság által közeledjetek még jobban Istenhez. Csak így tudlak segíteni és oltalmazni benneteket minden sátáni támadástól. Veletek vagyok, és közbenjárok értetek Istennél, hogy megvédjen benneteket. De szükségem van imáitokra, és igenetekre. Könnyen elvesztek az anyagi, emberi dolgokban, és elfelejtitek, hogy Isten a legjobb barátotok. Ezért, drága gyermekeim, közeledjetek Istenhez, hogy oltalmazzon és megőrizzen titeket minden rossztól. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1992. január 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1992 január

1992. január 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy újítsátok meg családotokban az imádságot, hogy így minden család Fiam, Jézus öröme legyen. Ezért, drága gyermekek, imádkozzatok, és keressétek, hogyan szentelhetnétek több időt Jézusnak, s így képesek lesztek megérteni, s elfogadni mindent, még a legsúlyosabb betegségeket és kereszteket is. Veletek vagyok, szeretnélek szívembe zárni és megoltalmazni benneteket, de ti még nem határoztatok. Ezért kérem, drága gyermekek, hogy imádkozzatok, s az ima által engedjétek meg, hogy segítsek nektek. Imádkozzatok, drága gyermekeim, váljon mindennapi táplálékotokká az imádság. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. december 25., szerda

Medjugorjei üzenetek 1991. december

1991. december 25.
„Drága gyermekek! Ma különleges módon hozom hozzátok a kis Jézust, hogy megáldjon benneteket a béke és a szeretet áldásával. Drága gyermekeim, ne feledjétek, hogy ez olyan kegyelem, amit sok ember nem ért és nem is fogad el. Ezért ti, akik azt valljátok, hogy hozzám tartoztok és segítségemet kéritek, adjatok oda mindent magatokból. Mindenekelőtt adjátok szereteteteket és mutassatok példát családotokban. Azt mondjátok, hogy a Karácsony családi ünnep. Ezért drága gyermekek, a családotokban, tegyétek Istent az első helyre, hogy békét adhasson, megoltalmazhasson, nemcsak a háborútól, hanem minden sátáni támadástól is a béke idején. Amikor Isten veletek van, mindenetek megvan. De ha nem vágytok rá, nyomorúságosak vagytok, és nem tudjátok, kinek az oldalán álltok. Ezért drága gyermekek, döntsetek Isten mellett és akkor mindenetek meglesz. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. november 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 1991. november

1991. november 25.
„Drága gyermekek! Ez alkalommal is az imádságra hívlak benneteket. Imádkozzatok, hogy megérthessétek amit Isten a jelenlétem és üzeneteim által akar nektek mondani. Szeretnélek még közelebb vinni benneteket Jézushoz és megsebzett szívéhez, hogy megérthessétek mérhetetlen szeretetét, amellyel mindegyikőtöknek odaadta magát. Ezért, drága gyermekek, imádkozzatok, hogy szívetekből a szeretet forrása áradjon minden emberre, azokra is, akik gyűlölnek és megvetnek benneteket. Így Jézus szeretetével képesek lesztek legyőzni minden nyomorúságot ebben a fájdalommal telt világban, amely reménytelen azoknak, akik nem ismerik Jézust. Köszönök nektek minden áldozatot és imát. Imádkozzatok, hogy még többet segíthessek. Szükségem van imáitokra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. október 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 1991. október

1991. október 25.
„Drága gyermekek! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. szeptember 25., szerda

Medjugorjei üzenetek 1991. szeptember

1991. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Ma különleges módon hívlak benneteket az imádságra és az önmegtagadásra. A sátán eddig soha nem látott módon szeretné megmutatni a világnak szégyenletes arcát, amellyel minél több embert akar a halál és bűn útján félrevezetni. Ezért drága gyermekek, segítsetek, hogy szeplőtelen szívem győzedelmeskedjen a bűn világában. Kérlek mindnyájatokat, hogy ajánljatok fel imákat és áldozatokat szándékaimra, hogy azokat bemutathassam Istennek azért, ami a legszükségesebb. Felejtsétek el kívánságaitokat, és azért imádkozzatok, drága gyermekeim, amit Isten akar, ne azért, amit ti akartok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. szeptember 15., vasárnap

Bennetek nyilvánulok meg

„Szeretett fiaim,  mindenkor veletek vagyok, egyesülök imátokkal. Segítek, hogy megismerjétek, megértsétek, szeressétek egymást, hogy együtt haladjatok e végső idők fájdalmas útján.
    Elérkezett az idő, amikor általatok szeretnék megnyilvánulni az Egyház és az egész emberiség előtt. Seregem Vezéreként nyilvánulok meg bennetek. Az egész  világon kialakítottam seregemet, hogy harcoljon Isten ellenségeinek hatalmas hada ellen, azok rendelkezése ellen, akik szembehelyezkednek Krisztussal, azaz az Antikrisztus ellen.   
    Seregem a kicsinyekből, a szegényekből, az Úr alázatos szolgáiból alakult, akiket Én hívok meg, hogy lépjenek Szeplőtelen Szívem Cenákulumába, hogy bőséggel megkapják a Szentlélek ajándékát. A legkisebbek szívében és lelkében művelem legnagyobb csodáimat. Mindannyitokat a kicsinységre, a lelki gyermekségre, a szegénységre, az alázatra neveljelek, mert a kicsinyek gyöngesége teszi lehetővé, hogy legyőzzem a hatalmasok kevély erejét.
Királynőként, a ti segítségetekkel valósítom meg  Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadalát. Tárjátok ki életetek ajtaját, hogy uralkodhassak bennetek, és előkészíthessem a Krisztus Dicsőséges országába vezető utat.
    Én vagyok a hajnal, aki az Úr nagy napjának érkeztét hirdeti. E végső idők Próféta Asszonyaként nyilvánulok meg bennetek. Ezért szólok hozzátok, mert ti meghallgattok Engem, engedelmeskedtek Nekem, és követtek Engem. Így még továbbra is megnyilvánulok Üzeneteim által. Higgyetek szavamnak! Fogadjátok készségesen Üzeneteimet, mert mindent elmondtam bennük, ami reátok vár, mert szeretném megvigasztalni azt, aki szenved, támogatni azt, aki gyenge, felemelni azt, aki elesett, visszavezetni az Úrhoz azt, aki eltávolodott Tőle, megtéríteni a bűnösöket, meggyógyítani a betegeket, reményt nyújtani minden elkeseredett embernek.
Járjatok azon az úton, amelyet ezekben az években nektek kijelöltem. Mutatkozzatok minden ember előtt mint Nekem szentelt fiaim, mert mindenkor veletek vagyok. Éljetek a világot és önmagatokat megvetve. Legyen a(z igaz) hit a titeket megvilágító egyedüli fény a nagy sötétség e napjaiban.
    Arra vagytok hivatva, hogy új szív  legyetek az új Egyházban, amelyet Jézus titokzatos módon alakit Szeplőtelen Szívem égi kertjében. Megköszönöm mindazt a vigaszt nektek, amit e napok során  Szeplőtelen Szívem nagy fájdalmára adtatok.
Kedveseitekkel, a rátok bízott lelkekkel együtt megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
(Szűzanya Üzenete Gobbi atyán keresztül, 1991. 06. 26. lelkigyakorlatkor, San Marinoban)
   
    A kedves Olvasókkal megosztottunk öt üzenetből részleteket, amelyek némi eligazításul szolgálhatnak a jelen körülmények között, a mi számunkra az Iránytű, Égi Édesanyánk, Királynőnk követése a hit és a hűség útján. Befejezésül, a Budapesten elhangzott üzenetével zárjuk.

    „Nagy az Én fájdalmam, mert nem hallgatják meg, és nem követik anyai, aggódó felszólításaimat, hogy térjenek meg, és forduljanak vissza az Úrhoz.
    Ezért szólok ismét hozzátok, szeretteim és nekem szentelt (magyar) gyermekeim, és kérem, ajánljátok fel az Úrnak a szeretet és az engesztelés szellemében, imádságban és szenvedésben töltött életeteket e szegény emberiség megmeneküléséért, amely saját elpusztításának útján halad.”(1991. 09. 15)
    Ave Mária !  Testvéri szeretettel, Imre. (Tengernek Csillaga 2013. jul-aug. XVIII/4. szám, 34 old.)

1991. augusztus 25., vasárnap

Medjugorjei üzenetek 1991. augusztus

1991. augusztus 25.
„Drága gyermekek! Ma is az imára hívlak benneteket. Ma, mint még eddig soha, amióta a terveim elkezdtek megvalósulni, a sátán erős, és szeretné elsöpörni a békére és boldogságra vonatkozó terveimet és el akarja hitetni veletek, hogy Fiam nem erős a döntéseiben. Ezért hívlak mindnyájatokat, drága gyermekek, hogy még erősebben imádkozzatok és böjtöljetek. Kilenc napos önmegtagadásra hívlak benneteket, hogy segítségetekkel beteljesülhessen mindaz, amit Fatimában elkezdtem és a titkok által szeretnék megvalósítani. Hívlak benneteket, drága gyermekek, hogy értsétek meg jövetelem fontosságát és a helyzet komolyságát. Szeretnék minden lelket megmenteni és Istennek ajánlani. Ezért imádkozzunk, hogy mindaz, amit elkezdtem, a maga teljességében megvalósulhasson. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. július 25., csütörtök

Medjugorjei üzenetek 1991. július

1991. július 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Ezekben a napokban rendkívüli módon veszélyben van a béke, ezért kérem, hogy újítsátok meg családotokban a böjtöt, és az imát. Drága gyermekek, szeretném, ha megértenétek a helyzet komolyságát és azt, hogy a jövőben lejátszódó események nagy része imátoktól függ. Ti pedig keveset imádkoztok. Drága gyermekek, veletek vagyok, és arra hívlak benneteket, hogy komolyan kezdjetek el imádkozni és böjtölni, ahogy jövetelem első napjaiban tettétek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. június 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 1991. június

1991. június 25.
„Drága gyermekek! A mai nagy napon, amelyet felajánlottatok nekem, szeretnélek mindnyájatokat megáldani és azt szeretném mondani, hogy ezek a kegyelem napjai, amíg veletek vagyok. Segíteni szeretnék, és tanítani benneteket arra, hogy az életszentség útján járjatok. Sok ember van, aki nem akarja megérteni üzenetemet, vagy komolyan elfogadni azt, amit mondok. Éppen ezért hívlak és kérlek benneteket, hogy életetekkel, mindennapjaitokkal legyetek jelenlétem tanúi. Ha imádkoztok, Isten segíteni fog, hogy felismerjétek jövetelem valódi okát. Ezért, gyermekeim, imádkozzatok és olvassátok a Szentírást, hogy általa felfedezhessétek a jövetelemben rejlő üzenetet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. június 8., szombat

A végső idők Apostolai

„Kiválasztottalak és felszólítottalak benneteket arra, hogy legyetek győzelmes seregem tagjai. Nagy tervem van veletek. E Tervemet minden részletében közöltem veletek  Most teljes ragyogásában kell megjelennie az Egyház  és az emberiség előtt, mert ez érettségetek és nyilvános tanúbizonyságotok ideje. Mutatkozzatok mindenki előtt úgy, mint akik magatokat nekem szentelték, úgy mint e végső idők  apostolai. A végső idők apostolaiként bátran kell hirdetnetek a katólikus hit minden igazságát   erőteljesen kell szólnotok az Evangéliumról, határozottan le kell lepleznetek a veszélyes eretnekségeket, amelyek az igazság köntösébe öltöznek, hogy jobban rászedjék a lelkeket, és igy igen sok gyermekemet távolitsanak el az igaz hittől.
    A végső idők apostolaiként a kicsinyek hatalmával kell ellenálljatok a nagyok és tudósok kevély erejének, akik hamis tudománnyal és önteltséggel darabokra szedték Jézus Evangéliumát, annak racionális, emberi és teljesen téves értelmezését terjesztve.
    Elérkezett az az idő, amelyről Szent Pál jövendőlt, amikor sokan terjesztenek hamis és idegen tanokat, és e meséket követvén sokan eltávolodnak az Evangélium igazságától.
    A végső idők apostolaiként kell követnetek Jézust önmagatok és a világ megvetésének útján, az alázat, az imádság, a szegénység, a hallgatás, a vezeklés, a felebaráti szeretet, az Istennel való egyre mélyebb egyesülés útján. Ismeretlenek és megvetettek maradtok a világ és a titeket körülvevő emberek előtt. Gyakran gáncsolnak, peremre szoritanak és üldöznek benneteket. Most Krisztus fényével kell megvilágitanotok a Földet. A hitehagyás és a nagy sötétség e napjaiban a(z igaz) hit legyen a titeket megvilágitó fény, és csak a Fiam – Jézus – dicsőségéért  való búzgóság emésszen benneteket az általános hűtlenség idején.

    A Végső Idők Apostolaiként rátok tartozik a második evangélizáció megvalósitása.

    Tegyétek evangéliumivá az Egyházat, amely eltávolodott Krisztus Lelkétől, és engedte, hogy félrevezesse a világ szelleme, hogy az mélyen behatoljon belsejébe és egészen átjárja.
    Tegyétek kereszténnyé az emberiséget, amely ismét pogánnyá lett, mintegy kétezer évvel az Evangélium első hirdetése után.
    Tegyetek hivővé minden embert, aki a tévedés, a gonoszság, a bűn áldozatává vált, és engedi, hogy a sok hamis ideológia heves szele elsodorja, a gyakorlati istentagadás sötétségébe merültek, miközben az élvezetek, a pénz, az erőszak, a kevélység, a tisztátalanság kultuszának hódolnak.
    Elérkezett a ti időtök, és azért neveltelek ezekben az években, hogy képesek legyetek most határozott tanúságot tenni arról, hogy véretek ontásáig Jézus hűséges tanitványai maradtok.
Amikor majd ti, a világ minden táján élő kis gyermekeim, tanúságát adjátok annak, hogy a végső idők apostolai vagytok, akkor jut Szeplőtelen Szívem teljes diadalra.”
(Szűzanya üzenete Gobbi atyán keresztül, 1991. 06. 08.)

    Visszatekintve az eltelt időre, a II. vatikáni zsinat gyümölcsei nem hozták meg a kívánt megujúlást, sőt ellenkezőleg, úgy látszik, mintha a zűrzavar fokozódna. A modern lelkipásztori tervek csődöt mondtak, az illetékesek az Isten-i kegyelem megnyilatkozásait nem értékelték, sok helyen gáncsolták, támadták a jelenéseket és a látnokokat, a magánkinyilatkoztatásokat.
    De kik állnak ezen magatartások háterében, magában az Egyházban?
    Az Egyházba is beszivárgó szabadkőművesség. Tagjaik megtalálhatóak minden szinten, jellemzően a modernizmus leple alatt húzodnak meg és kitartóan tevékenykednek.  Mostanáig a Pápa és Tanitóhivatal ellen lázadoztak. Újitásokat sürgettek.
    A helyi papság legtöbb esetben tájékozatlan, óvatosságból elzárkozik, belefáradt, stb, de ki az közülük aki pl. a Rózsafüzér évében hiveivel elkezdte a rózsafüzér végzését , az Oltáriszentség évében a szentségimádások szervezését, vagy a havonkénti Engeszteléseket, és ne a búzgóbb hiveknek kelljen közelharcot vivni ezek beindulásáért.
    Az Ars-i plébános példája kiket inditott arra, hogy nyomdokait ma is lehet követni, sőt jobban mint valaha, az egyszerű falúsi kapás is el tud jutni az Úr látásáig.
    Mi ma a hit évében nagy Püspökünk (Márton Áron) hagyatékát magunkénak tudjuk-e vallani, élni,?, vagy a modern ,,tévhitet”, követjük, és észre sem vesszük, hogy letértünk az Igazság útjáról.
    Mi a Háromszék-i MM tagjai megvizsgáljuk ki és mit nyilatkozik, még akkor is ha egyházi személy, rangjától függetlenül, szakterülete, és személyes véleményét is, és ezt nem mint Egyházunk megnyilatkozását kezeljük, mert nem az, miként Krisztus nem mond ellent Önmagának, Tanitásának, úgy az Igaz Egyház se. Lassan oda jutunk mint a kezdetben, inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embereknek, ( ottan ahol már új szelek fújdogálnak, elhomályosítva az Igazságot). Az Egyház Mi vagyunk. Csak a Szeretet, a Szépség, a Jóság, Isten Irgalmas mindenkinek megbocsájt, stb. Sokszor az az érzés támad bennünk, hogy a lényeg elmarad, hiányzik – napi imádság, alkalmankénti böjti felajánlás, vétkeink szívből történő megbánása, rendszeres erénygyakorlatok végzése…
(Tengernek Csillaga 2013. jul-aug. XVIII/4. szám, 32. old.)

1991. május 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 1991. május

1991. május 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy mindnyájan, akik hallottátok béke-üzenetemet, komolyan és szeretettel valósítsátok meg az életetekben. Sokan azt gondolják, hogy sokat tesznek vele, ha az üzenetekről beszélnek, de nem élnek azok szerint. Az életre hívlak benneteket drága gyermekeim és mindannak megváltoztatására, ami rossz bennetek, hogy mindent jóvá és életté alakítsatok. Drága gyermekek, veletek vagyok és mindnyájatokat szeretnélek segíteni abban, hogy éljétek az Örömhírt, és életetekkel tanúságot tegyetek róla . Azért vagyok itt, drága gyermekek, hogy segítselek és a mennybe vezesselek benneteket. A mennyben öröm van, amellyel már most is élhettek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. május 19., vasárnap

A teljes Igazság megértése

„Most beléptetek a második Pünkösd idejébe. Azt kérem, hogy gyűljék az egész Egyház Szeplőtelen Szívem lelki  Cenákulumába. Akkor a Szentlélek rávezet benneteket a teljes Igazság megértésére. Isten Igéjének titkába vezet be benneteket, megajándékoz a bölcsesség fényével, hogy megértsétek az egész Evangéliumot, és hogy mi vonatkozik benne a most átélt időkre. A Szentlélek majd megérteti veletek időtök jeleit.
    Ezek azok az idők, amelyeket a Szentirás mint a nagy hitehagyásnak és az Antikrisztus fellépésének idejét jövendől meg. Ez a nagy szorongattatás és számtalan szenvedés ideje minden ember számára. Ebben élitek át a Jézus Dicsőséges, második eljövetelét előkészitő utolsó eseményeket. A Szentlélek teljes tanúbizonyságot tesz Jézus mellett. (a lelkiismeret megvilágitásakor). Ő az egyszülött Fiú, egylényegű az Atyával. Ő a megtestesült Ige, az egész világegyetem Királya, akinek azért kell dicsőségben visszatérnie, hogy megalapitsa országát a világban.
    A Szentlélek késziti fel a sziveket és a lelkeket Jézus második eljövetelére. Ezért árasztja kegyelmi ajándékait még erősebben és rendkivülibb módon, mint az Egyház első idejében.
Most már valóban beléptetek a védső időkbe, amelyek benneteket az új korszakba vezetnek
    A (Szent)Lélek feladata, hogy felkészitse az egész emberiséget tökéletes átalakulására, hogy új Eget és új Földet alkosson. Ezért kérem tőletek, hogy hűségben tartsatok ki a Cenákulumokban, ahogy már kértem tőletek. Csak igy készülhettek fel a rátok váró nagy tervre.”.
(Szűzanya üzenete Gobbi atyán keresztül, 1991. 05. 19. Pünkösd, Berlin.)
(Tengernek Csillaga 2013. jul-aug. XVIII/4. szám, 31 old)

1991. május 13., hétfő

Titkom Pápája


„Ma kijelentem előttetek, hogy titkom Pápája ő, az a Pápa, akiről a jelenések alatt a gyerekeknek beszéltem, szeretetem (II. János Pál), és fájdalmam (XVI Benedek), pápája ő.
    Most, a nagy sötétség idejében ajándékoz meg a(z igaz) Pápa minden embert Krisztus Világosságával. Az általános hitehagyás idejében megerősit a hit igazságában. Szeplőtelen Szivemen sebet ejt annak látványa, hogy némely szegény püspök, pap, szerzetes és világban élő gyermekem részéről mutatkozó biráló szembefordulás, a kevély szembeszegülés Tanitóhivatalával.
    Ezért rontja meg ma Egyházamat a mély megoszlás, fenyegeti az igaz hit elvesztése, járja át az egyre növekvő hűtlenség. Amikor ez a Pápa beteljesiti Jézustól rábizott feladatát, (lemondatás, - XVI. Benedek - vértanúság), akkor benneteket az akkorra általánossá váló hitehagyás sűrű sötétsége vesz majd körül.
    Csak az a kis maradék tart ki hűségben, amely ezekben az években anyai meghivásomat elfogadva engedte, hogy Szeplőtelen Szivem biztonságos menedékébe zárjam. És ez a kicsiny, hűséges maradék – amelyet Én készitettem fel, és Én neveltem – kapja azt a feladatot, hogy fogadja a hozzátok dicsőségben visszatérő Jézust, aki igy nyitja meg a rátok váró új korszakot.”
(Szűzanya Üzenete Gobbi atyán keresztül,1991.05.13., Az első fatimai jelenés évfordulóján.) 
                                                                                                                                                   Akinek van füle az hallja meg, amig még nem késő. De kijelentjük, nem csak mi a MM-hoz, vagy MPM-hoz tartozók vagyunk a kisded nyájhoz tartozók, miként többen vannak máma is akik kapnak hiteles magánkinyilatkoztatásokat, a világ különböző részein. Igen szomorú  az, amikor egymást ők elítélik. Ezek emberi tévedések. (MM=Máriás Mozgalom, a laikus ág, MPM=Máriás Papi Mozgalom)
(Tengernek Csillaga 2013. jul-aug. XVIII/4. szám, 30 old.)