Freud, a „szexuális forradalom” megalapozója

Freudot a psziché Kolumbuszának nevezhetnénk. Hatása olyan nagy volt, hogy nincs is élő pszichológus, aki kikerülhetné.

Azonban a zseniális ötletek között Freud írásaiban a legbizarabb ideákat is megtalálhatjuk: mint pl. azt, hogy az anyák csak azért ölelik magukhoz gyermeküket, hogy így az irántuk érzett szexuális vágyaikat helyettesítsék, mellyel érintkezésbe akarnak kerülni velük.

Sigmund Freud tanításai közül a leghatásosabb a szexuális redukcionizmusa volt. Ateistaként Freud Istent az emberek álmának tartotta; materialistaként az embert a puszta testére, az emberi test mozgatórugóit az állati vágyakra, a vágyakat a szexuális vágyra, és a szexuális vágyat a nemző szexre redukálta. Persze ezek közül mindegyik egy szélsőséges leegyszerűsítés.

Freud tudós volt, és bizonyos tekintetben nagy tudós. Azonban engedett a foglalkozásával járó kísértésnek: a vágynak, hogy az összetettet, a bonyolultat minél ellenőrizhetőbb, leírhatóbb keretek közé kényszerítse. A pszichológiát tudománnyá akarta tenni, még ha csak egy egzakt tudománnyá is. Csakhogy ez lehetetlen, hiszen a vizsgálandó tárgy, az objektum, az ember, nem csak objektum, hanem szubjektum is, egy „én”.

Századunk „szexuális forradalmának” a kiindulópontja a kielégülés keresése volt, melynek során azonban össze lettek keverve a szükségletek és az igények. Minden normális embernek vannak igényei vagy vágyai. Viszont az egyszerűen nem igaz - ahogy azt Freud feltételezte -, hogy ezek a vágyak és igények szükségletek és jogok; az, hogy senkitől sem várható el, hogy úgy éljen, hogy ezeket nem elégíti ki; vagy az, hogy ezeknek elfojtása pszichológiailag egészségtelen.

A szükségletek és az igények közötti konfúzió az objektív értékek és az objektív természetes erkölcsi törvény tagadásából ered. Senki sem okozott nagyobb pusztítást ezen a rendkívül fontos területen, mint Freud, különösen a szexuális erkölcs területén. A házasság és a család elleni modern támadás, amelyet Freud alapozott meg, több kárt okozott mint bármely más háború vagy politikai forradalom. Hiszen hol máshol tanulhatnánk meg a legfontosabb leckét az életben – az önzetlen szeretetet –, ha nem a tartós családokban, amelyek a gyakorlattal hirdetik azt.

Mégis, minden hibája ellenére, Freud még mindig azok fölé a pszichológiák fölé magasodik, amelyek felváltották őt a populáris kultúrában. Materializmusa ellenére felfedezte a lélek néhány mélyebb misztériumát is. Igazi érzéke volt a tragédiához, a szenvedéshez és a boldogtalansághoz. A tisztességes ateisták rendszerint boldogtalanok; a tisztességtelen ateisták pedig boldogok. Freud egy tisztességes ateista volt.

és a becsületessége jó tudóssá tette őt. Azt hitte, hogy ha pusztán kiemelkedünk a tudatalatti sötétségébe rejtett elfojtásból vagy félelemből az értelem fényére, akkor ez megszabadít bennünket a hatalmától. Ez az abban való hit, hogy az igazság hatékonyabb mint az illúzió, a fény mint a sötétség. Sajnálatosan Freud minden vallást az emberiség legalapvetőbb illúziói közé sorolta, és a materialista tudományosságot tartotta az egyetlen fénynek.

Határozottan meg kell különböztetnünk Freud személyében három eltérő dimenziót. Elsőként ő a pszichoanalízis gyakorlati, terápiás technikájának a feltalálója, amiért zseninek kell tartanunk, és minden pszichológus adósa ezért. Ahogy egy keresztény filozófus, mint Szent Ágoston vagy Aquinói Szent Tamás felhasználta olyan nem keresztény filozófusok, mint Platón és Arisztotelész kategóriáit, ugyanígy lehetséges az is, hogy egy keresztény pszichiáter felhasználja Freud technikáit, anélkül, hogy magáévá tenné az ő vallásos nézetét.

Másodszor, Freud mint teoretikus pszichológus Kolumbuszhoz hasonlít, aki feltérképezett egy új kontinenst, viszont súlyos tévedésekbe is esett. Néhány ezek közül megbocsátható, ahogy Kolumbusznak is voltak megbocsátható tévedései, melyeket a terület újdonsága miatt követett el. De Freud több tévedése előítéletekből származik, mint pl. az, hogy az összes bűnt csak egy kóros érzéssé redukálja, valamint, hogy képtelen volt elképzelni azt, hogy az Istenben való hitnek bármiféle köze lehet a szeretethez.

Harmadszor, Freud mint filozófus és vallási gondolkodó határozottan amatőr volt, érvei és gondolatai éppen csak egy kicsit többek mint egy kamaszé.

Most nézzük át ezeket a pontokat egyenként.

Freud legnagyobb műve kétségtelenül az „álomfejtés”. A tudatalatti lenyomataiként tanulmányozni az álmokat ma már evidensnek tűnik. De ez Freud korában teljesen új volt. Freud nem ott tévedett, hogy túlhangsúlyozta a tudatalatti erőit, amelyek mozgatnak bennünket, hanem, hogy leértékelte a mélységüket és komplexitásukat, ahogy egy új kontinens felfedezője is eshet abba a hibába, hogy a felfedezett földet csak egy nagy szigetnek véli.

Freud rájött, hogy azoknak a hisztériás pácienseknek, akiknél nincs ésszerű ok a zavarodottságukra, segíthet azzal, amit ő „beszélgetős gyógymódnak” nevezett, felhasználva a „szabad asszociációkat”, különös figyelmet szentelve a „freudi elszólásokra”, melyek a tudatalattinak a kulcsai. Vagyis rá kitalált teória elégtelensége ellenére működött a dolog.

A pszichológiai elmélet szintjén Freud a pszichét „Id”-re, „Ego”-ra és „Superego”-ra osztotta fel. Ez elsőre eléggé hasonlónak tűnik a hagyományos, és gyakorlati megfontoláson alapuló felosztáshoz, azaz a vágy, az akarat és az értelem (vagy tudat) felosztásához, amely Platónnal kezdődött. Azonban lényeges különbségek vannak közöttük.

Először is Freud „super-ego”-ja nem az értelem vagy tudat, hanem a kényszeredett (nem-szabad), passzív reflexió az egyén lelkében, akit a társadalom korlátoz vágyaiban: „Ezeket nem szabad csinálni”. Amit mi a saját belátásunknak tartunk, hogy mi a valóban jó és rossz, az csak a mesterséges társadalmi törvények tükörképe, legalábbis Freud szerint.

Másodszor, az „ego” nem a szabad akarat, hanem egy puszta külszín. Freud determinista volt, ezért tagadta a szabad akarat létezését, és az embert teljes egészében állat-gépnek tekintette.

Végül az „Id” („az”) az egyedüli valódi én Freud szerint, és ez teljesen az állati vágyakat foglalja magában. Ez a szint személytelen; innét a név: „az”. Freud tehát tagadja a valóságos személyiség létezését, az egyéni én-séget. Ahogy tagadta Istent („én vagyok”), úgy tagadta Isten képét, az emberi „én”-t is.

Freud pszichológiai ideáit a legőszintébben a két leghíresebb vallásellenes könyvében, a „Mózes és az egyistenhit”-ben és az „Egy illúzió jövője”-ben tárta fel. Ahogy Marx, ő is elvetett minden vallást, melyeknek állításait és érveit úgy gondolta gyermeteges lenne komolyabban megvizsgálni. Azonban ennek az „illúziónak” a feltételezett eredetéről részletes magyarázattal hozakodott elő. Ennek alapvetően négy része van: a tudatlanság, a félelem, a fantázia és a bűn-érzet.

Mint tudatlanság, a vallás egy tudomány előtti találgatásból nőtt ki. Az ember elgondolta, hogy hogyan működik a természet: ha van egy villám, akkor kell lennie egy Villámlónak, egy Zeusznak. Mint félelem, a földi atyánk egy mennyeivel való helyettesítésének a kitalálása, amikor az meghal, megöregszik, elmegy vagy elküldi gyermekeit a biztonságos otthonból a felelősség rémítő világába. Mint fantázia, a vágyak fantáziált beteljesedésének a gyümölcse, hogy van egy mindenható gondviselésszerű erő az élet ijesztően személytelen külsőségei mögött. És mint bűnösség, Isten az erkölcsös magatartás garantálója lett.

Freud teóriájának a leggyengébb része a bűnösség eredetéről szóló magyarázat. Úgy meséli el a történetet, hogy egyszer, réges-régen egy fiú megölte az apját, egy nagy törzs fejét. Azóta is ez az első gyilkosság kísérti az emberi faj tudatalatti emlékezetét. Csakhogy ez egyáltalán nem magyarázat; az első gyilkos miért érezte bűnösnek magát?

Freud legfilozofikusabb könyve az utolsó volt, a „Rossz közérzet a kultúrában”. Ebben a  „summum bonum” – a legfőbb jó – nagy kérdésével áll elő, az élet értelmével és az emberi boldogsággal. Azt a következtetést vonta le, amit a Prédikátor könyve is, hogy ezek elérhetetlenek. Gyakorlatilag azt mondja, hogy „hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság”. De helyette megígéri, hogy egy sikeres pszichoterápiával elmozdít bennünket „a kezelhetetlen boldogtalanságtól a kezelhető boldogtalanságig”.

A pesszimizmusának az egyik oka az volt, hogy úgy hitte, hogy az emberi viszonyokban belső ellentmondások vannak; erre utal a „Rossz közérzet a kultúrában” cím is. Egyrészről állatok vagyunk, akik az örömöt hajhásszuk, csak a „gyönyör elvétől” motiválva. Másrészről szükségünk van a civilizáció rendjére, hogy megóvjon bennünket a káosz fájdalmától. Azonban a civilizáció korlátjai csorbítják a vágyainkat. Tehát pont az a dolog, amit a boldogságunk érdekében kitaláltunk, vált akadályunkká.

életének vége felé, amint felfedezte a „Thanatoszt”, a halálvágyat, Freud gondolkodása még sötétebbé és még sejtelmesebbé vált. Úgy gondolta, hogy az örömelv két ellentétes irányba vezet minket: az erosz és a thanatosz felé. Az erosz előre visz minket az életbe, szeretetbe, a jövőbe és a reménybe. A Thanatosz visszafelé visz minket a anyaméhbe, oda, ahol egyedül nem éreztünk fájdalmat.

Neheztelünk az életre és anyáinkra, amiért a fájdalomra szült bennünket. Ez az anyagyűlölet párhuzamos a híres „Oedipus-komplexussal”, azaz azzal a tudatalatti vággyal, hogy megöljük apánkat és elvegyük saját anyánkat – ami tökéletes magyarázat Freud saját ateizmusára, aki a mennyei Atyaistenre neheztelt, majd feleségül vette a Földiesség Anyját.

Freud már haldoklott, amikor Hitler került hatalomra. Azonban prófétaként látta meg a halálvágy hatalmát a modern világban, és nem volt biztos abban, hogy ezek közül a két „mennyei erő” közül, amint hívta őket, melyik fog győzedelmeskedni. Ateistaként, viszont csaknem misztikusként halt meg. Mivel túl sok pogányság volt benne, azt a néhány mély meglátást, amit neki köszönhetünk, rendszerint összekeverte a szörnyű érzéketlenséggel és vaksággal. Felidézi C.S. Lewis leírását a pogány mitológiákról: „a mennyei erő és szépség sugara a szenny és az ostobaság dzsungelébe vetődött”.

Ami kiemeli Freudot, sokkal jobban mint Marxot és a szekuláris humanizmust, az az, hogy meglátta a démont az emberben, az élet tragikus dimenzióját, és hogy szükségünk van a megváltásra. Sajnálatra méltóan a judaizmust elvetendőnek látta, és a kereszténységet is megvetette, mely szerinte egy olyan tündérmese, mint ami túl szép, hogy igaz legyen. Tragédiája az volt, hogy felfogásában szétválasztotta az igazat és a jót, a „realitás elvet” és a boldogságot.

Pedig ezeket Isten a legmagasabb szinten kötötte össze.

Nietzsche, az önjelölt „Antikrisztus”

Friedrich Nietzsche „Antikrisztus”-nak hívta magát, és egy könyvet is írt ugyanezzel a címmel. A következőképpen érvelt az ateizmus mellett: „és most meg fogom cáfolni az összes isten létezését. Ha volnának istenek, miképpen viselném el, hogy én ne legyek isten! Tehát nincsenek istenek.”

Nietzsche az értelmet ugyanúgy megvetette, ahogy a hitet, és gyakran szándékosan ellentmondott önmagának, azt állítva, hogy „egy gúnyos mosoly végtelenül nemesebb, mint egy szillogizmus”, és szívesebben folyamodott a szenvedélyhez, a retorikához, sőt a szándékos gyűlölködéshez, mint az észhez.

A szeretetben látta a „legnagyobb veszélyt”, a moralitást pedig az emberiség legrosszabb gyengeségének tekintette. Valószínűleg egy szifilisz megbetegedés miatt megtébolyodott, ami miatt elmegyógyintézetben is kezelték, de segíteni nem tudtak rajta. Utolsó leveleit már úgy írta alá, hogy „a Megfeszített”. A nácik őt tekintették félhivatalos filozófusuknak.

Mindezek ellenére századunk legnagyobb elméi közül többen is mély értelmű és bölcs filozófusként tisztelik. Hogyan lehet ez?

Három irányzat létezik Nietzschével kapcsolatban. Az akadémikusok között a legnépszerűbb a „barátságos nietzscheánusok” irányzata, akik azt állítják, hogy Nietzsche lényegében egy farkasbőrbe bújt bárány; a támadásait nem szó szerint kell venni, s emellett valójában ő az általa kifogásolt nyugati intézmények és értékek szövetségese, semmint ellensége.

Ezek a tudósok azokra a teológusokra hasonlítanak, akik pl. Jézus ezen szavait „Senki sem jut az Atyához, csak általam” úgy értelmezik, hogy „minden vallás egyformán igaz”; valamint azt, hogy „aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör” úgy magyarázzák, hogy „válásotok legyen kreatív és ésszerű”.

Aztán vannak az „elborzadó nietzscheánusok”. Ők kevésbé veszik komolyan a Nietzschét körülvevő tiszteletet. Ők tipikusan azokra a lábjegyzetekre hasonlítanak, amelyek a modern filozófiáról szóló régi katolikus tankönyvekben voltak, amelyek csak annyit közöltek, hogy Nietzsche létezett, egy ateista volt és elmebajban halt meg – és ez a sors vár mindenkire, aki túl sokáig foglalkozik a könyveivel.

A harmadik irányzat Nietzschére farkasként tekint, semmint bárányra, azonban egy nagyon jelentős gondolkodónak tartja, mivel megmutatta a modern nyugati civilizációnak a saját sötét szívét és jövőjét. Könnyű bűnbaknak kiáltani és újjal mutogatni az olyan fekete bárányokra, mint amilyen Nietzsche és Hitler volt, de vajon nincs-e egy „bennünk lakozó Hitler” (hogy Max Picard könyvének címét idézzük)? Nietzsche vajon nem a szöget bújtatta ki a zsákból? Azt a démoni szöget, amely a szekuláris humanizmus tiszteletreméltó zsákjába volt rejtve? Ha egyszer „Isten halott”, akkor ugyanígy halott az ember, az erkölcsösség, a szeretet, a szabadság, a remény, a demokrácia, a lélek, és végső soron az épelméjűség. Senki sem mutatta ezt meg élénkebben, mint Nietzsche. Ő valószínűleg (teljesen akaratlanul) sok megtérésért is felelős.

Nietzsche fő témáit a jelentősebb könyveinek a címeivel foglalhatjuk össze. Mindegyikük, különböző módon, egy-egy támadás a hit ellen. Nietzsche filozófiájának középpontjában mindig ugyanaz áll: Ő is Krisztust állította a középpontba, mint Ágoston, csakhogy Nietzsche az ellenségeként tette Krisztust a középpontba.

Nietzsche első könyve – „A tragédia születése a zene szelleméből” – egy tollvonással áthúzta az ókori görögök elfogadott nézetét, miszerint minden „kedvesség és fény” az értelem és a rend. Nietzsche számára a tragédiaköltők voltak a nagy görögök, és a filozófusok – kezdve Szókratésszel – a kisebbek, a sápadtabbak és szenvedélytelenebbek.  Az egész nyugati világ Szókratészt és az ő racionalizmusát és moralizmusát követte, és megtagadta a másikat, az ember sötétebb oldalát, a tragikus oldalt.

Nietzsche inkább a tragédiát magasztalta, a káoszt, a zűrzavart és az irracionalitást, amit az isteni Dionüszosz, a kicsapongás és részeg orgiák istene szimbolizált. Azt bizonygatta, hogy Szókratész inkább Apolló, a nap, a fény, a rend és az értelem istenének imádatára fordította a világot. Azonban Nietzsche istenének, Dionüszosznak a sorsa csakhamar magát Nietzschét is utolérte; ahogy Dionüszoszt szó szerint széttépték a titánok, az alvilág természetfeletti szörnyei, úgy Nietzsche elméje is darabokra szakadt a saját benső titánjai által.

„A történelem hasznáról és káráról” folytatta a Dionüszosz versus Apolló témát. A „történelem kára” (Nietzsche szerint) a teória, a tudomány és az objektív igazság. A történelem haszna az „élet” hangsúlyozása. Élet és igazság, tűz és fény, Dionüszosz és Apolló, akarat és értelem, mind szemben állnak egymással. Itt már láthatjuk Nietzsche szétszakadását, ugyanis ezek saját önmagának a két különböző része.

Az „Ecce homo” egy szégyentelen pszeudo-önéletrajzi egotizmus. Bár ő csak egy szanitéc volt a háborúban, Nietzsche magát „egy hetvenkedő öreg tüzér”-nek nevezi, akit minden nő imádott. Valójában azonban egy magányos öregember volt, aki nem bírta a vér látványát, egy ágaskodó érzelgős törpe, amilyen Napóleon volt. Ami a legborzasztóbb, hogy szívesen használta fel hazugságait és képzeletét. Ez összhangban áll filozófiájával, azaz előnyösebb az, ami „élet-erősítő” mint az igazság. „Miért ne éljünk hazugként?” – kérdezi.

„Az erkölcs származása” azt állítja, hogy a moralitás a gyengék (különösen a zsidók, majd a keresztények) találmánya volt, hogy legyengítsék az erőseket. A bárány legyőzte a farkast azáltal, hogy neki is bárányként kell cselekednie. Ez természetellenes – érvel Nietzsche – és minthogy az erkölcs természetellenes eredete az alsóbbrendűek ellenszenvében (ressentiment-jében) áll, ez fog minket felszabadítani saját hatalma alól.

A „Jón, rosszon túl” Nietzsche alternatív erkölcstana vagy „új erkölcstana”. Az „úri morál” teljesen különbözik a „szolgamoráltól” – mondja. Egy Úr bármit is parancsol, az jóvá válik attól a puszta ténytől, hogy az Úr parancsolja. A gyenge báránynak engedelmeskedő és behódoló morálja van. Az uraknak természetes joguk van, hogy azt tegyék, amihez kedvük van, és mivel nincs Isten, bármi elfogadható.

A „Bálványok alkonya” „Isten halálnak” következményeit vizsgálja meg. (Természetesen Isten valójában sohasem élt, hanem csak a Benne való hit. Most az halt meg, mondja.) Istennel meghalt minden objektív igazság (ugyanis nincs a sajátunkon felüli értelem), valamint minden objektív érték, törvény és moralitás (ugyanis nincs a sajátunkon felüli akarat). Lélek, szabad akarat, halhatatlanság, értelem, rend, szeretet – ezek mind „bálványok”, kicsi istenek, amelyek halni készülnek most, hogy a Nagy Isten meghalt.

Mi fogja helyettesíteni Istent? Ugyanaz a lény, aki az embert is helyettesíteni fogja: a Superman, az emberfeletti ember. Nietzsche mesterműve, az „Imígyen szóla Zarathustra” dicsőíti ezt az új istent.

Nietzsche az új Bibliát „Zarathustrának” nevezi, és világgá kürtöli, hogy „dobjatok el minden más könyvet; itt van nektek az én „Zarathustrám””. Ez egy részegítő retorika, ami meg is hódította a kamaszokat generációkon keresztül. Az egész könyvet csupán néhány nap alatt írta, őrjöngések közepette, s talán szó szerint egy ördög által sugallt „automatikus írással”. Egy könyv sem tartalmaz annyi Jung-i archetípust, mint ez, ami szinte a tudatalattiból származó képek tűzijátéka.

A lényegi mondanivalója a mai ember elítélése a gyengesége miatt, és a következő faj, az emberfeletti ember kihirdetése, aki a „szolgamorál” helyett az „úri morál” szerint fog élni. Meghalt az Isten, éljen az új isten!

Azonban az „örök visszatérés”-ben Nietzsche felfedezi, hogy az összes istennek meg kell halnia, még az emberfeletti embernek is. Úgy vélte, hogy az egész történelem szükségszerűen egy körben mozog, végtelenségig megismételve az összes múltbeli eseményt: „Semmi sem új a Nap alatt”. Nietzsche ezt az elmúló konklúziót két premisszából vonta le: 1. az anyag véges mennyisége; és 2. az idő végtelen mennyisége (mivel nincs teremtő és nincs teremtmény); tehát az elemi részecskék minden lehető kombinációja, minden lehetséges világ az időben végtelenszer bekövetkezik. Minden, még a Superman is, vissza fog térni a porba, és kifejlődnek a férgek, a majomemberek, az emberek és az emberfeletti ember újra és újra.

A Prédikátor könyvében is megjelenő kétségbeesés helyett, ennél a reménytelen új történelemnél Nietzsche azt az alkalmat látta meg, hogy a történelem irracionalitását és az „élet” diadalát kell magasztalni a logika felett. A legfőbb erény az akarat bátorsága, hogy jóváhagyja ezt az értelmetlen életet, értelem nélkül, ok nélkül.

Azonban Nietzsche utolsó művében, „A hatalom akarásában” a vég vagy a cél hiánya démoniként jelenik meg, és mint, ami a modern elme démoni karakterét tükrözi vissza. Isten, a mennyország, az igazság vagy az abszolút jóság nélkül minden jel arra mutat, hogy az élet értelme egyszerűen „a hatalom akarásává” válik. A hatalom önmaga végcéljává válik, s nem pedig egy eszközzé. Az élet olyan mint egy buborék, kívül-belül üres; de az értelme az önmegerősítés, az egotizmus, ami felfújja a buborékodat, és az értelmetlen ént egy értelmetlen űrré tágítja. „Csak akarj” – tanácsolja Nietzsche. Az már mindegy, hogy mit akarsz és miért.

Mi már abban a helyzetben vagyunk, hogy láthatjuk, hogy Nietzsche miért is olyan döntően fontos gondolkodó, nem elmebajának ellenére, hanem tekintettel arra. A történelemben nem volt senki, talán de Sade márki kivételével, aki ennyire világosan, leplezetlenül és következetesen megfogalmazta volna a kereszténység teljes alternatíváját.

A kereszténység előtti (azaz pogány) társadalmak és filozófiák olyanok voltak, mint a szüzek. A kereszténység utáni (azaz modern) társadalmak és filozófiák olyanok, mint az elváltak. Nietzsche nem egy kereszténység előtti pogány, hanem jellemzően egy kereszténység utáni modern és keresztényellenes filozófus. Jól látta, hogy Krisztus az ő fő ellensége és riválisa. Az Antikrisztus szellemiségét még sohasem foghattuk fel ennyire teljes megfogalmazásban. Nietzsche nem csak a náci Németország kedvenc filozófusa volt, hanem a pokol kedvenc filozófusa is.

Hálát adhatunk a Sátán saját ostobaságának, hogy „felfedte a lapjait” ebben az emberben. Ahogy a nácizmust, úgy Nietzschét is halálosan komolyan kell vennünk, és segíteni megőrizni civilizációnkat, sőt saját lelkünket is azáltal, hogy borzalommal hátat fordítunk nekik, mielőtt túl késő lenne.

Kant, az Igazság szubjektivizálója

Kevés olyan filozófus van a történelemben, aki annyira olvashatatlan és száraz, mint Immanuel Kant. De olyan is kevés van, aki pusztítóbb hatással lett volna az emberi gondolkodásra.

Kant odaadó szolgája, Lampe, egyszer azt mondta, hogy mindent odaadóan elolvasott, amit csak gazdája kiadott, azonban, amikor Kant a legjelentősebb munkáját adta ki, a „Tiszta ész kritikáját”, Lampe bár belekezdett, de nem fejezte be, mivel – ahogy mondta -, ha végig olvasta volna, akkor az elmegyógyintézetbe kellett volna vinni. Sok egyetemista visszhangozza azóta ugyanezeket az érzéseket.

Mindezek ellenére ez az elvont stílusban, elvont kérdésekről író elvont professzor lett annak az eszmének az elsődleges forrása, ami manapság minden másnál jobban veszélyezteti a hitet (és így a lelkeket). Ez az eszme az, hogy az igazság szubjektív.

Szülővárosában, a németországi Königsbergben – ahol Kant élt és dolgozott a 18. század második felében -  az egyszerű polgárok ezt jobban tudták, mint a szakmabeli tudósok, ugyanis Kantot „a Romboló” névre keresztelték el, míg kutyáiknak az ő nevét adták.  

Amúgy egy barátságos természetű, nyájas és jámbor ember volt, és olyan pontos, hogy szomszédjai a napi sétájához igazították az órájukat. Filozófiájának alapvető szándéka is nemes volt: visszaszerezni az emberi méltóságot a tudományt imádó szkeptikus világ közepette.

Ezt a szándékot egy egyszerű anekdota világítja meg. Kant egy materialista csillagász előadását hallgatta, aki arról a témáról beszélt, hogy hol az ember helye az univerzumban. A csillagász ezzel zárta le előadását: „így láthatják, hogy csillagászatilag szólva az ember teljesen jelentéktelen.” Kant erre így válaszolt: „Professzor Úr, elfelejtette a legfontosabb dolgot. A csillagász ember.”

Kant minden más gondolkodónál nagyobb ösztönzést adott annak a jellegzetesen modern fordulatnak, amely az objektívtől a szubjektív felé fordult. Ez még jól hangzik, egészen addig, amíg rá nem eszmélünk, hogy ez magának az igazságnak szubjektívként való újradefiniálását jelentette számára. És ennek az ideának a következménye katasztrofális lett.

Amikor hitetleneknek kezdünk beszélni a hitünkről, tapasztalatból tudhatjuk, hogy nem valami derekas intellektuális nehézség, mint pl. a rossz problémája, vagy a Szentháromság dogmája a legáltalánosabb akadálya a hithez való eljutásnak, hanem sokkal inkább az a feltételezés, hogy a vallásnak semmi köze a tényekhez és az objektív igazsághoz; már pusztán azt egy hallatlan arroganciának vélik, hogy megpróbálunk meggyőzni egy másik személyt arról, hogy a mi hitünk igaz – objektíven, mindenki számára igaz.

Eszerint a gondolkodás szerint a vallás dolga a gyakorlat és nem az elmélet; értékek, de nem a tények; valami szubjektív és magántermészetű, de nem objektív és általános. A dogma valami „extra” dolog, és méghozzá egy rossz extra, mert a dogma dogmatizmust szül. A vallás egyszóval egyenlő az etikával. És mivel a keresztény etika nagyon hasonlít a legtöbb nagy vallás etikájához, teljesen mindegy, hogy keresztény vagy, vagy sem; a lényeg, hogy „jó ember” legyél. (Azok az emberek, akik ezt vallják, Adolf Hitler és Charles Manson kivételével rendszerint mindenkit „jó embernek” tartanak.)

Kant nagymértékben felelős ezért a gondolkodásmódért. Segített eltemetni a hit és az ész középkori szintézisét. Úgy írta le filozófiáját, mint ami „eltüntette az ész igényeit, hogy utat adjon a hitnek” – mintha a hit és az ész ellenségek lennének és nem szövetségesek. Kantnál fejeződött be a hit és az ész lutheri válópere.

Kant úgy gondolta, hogy a vallás soha többé nem lehet az ész, a bizonyítás vagy az érvelés dolga, de még a megismerés dolga sem, hanem csak az érzés, a motiválás és a magatartás dolga. Ez a feltevés mélyen befolyásolta a legtöbb mai vallási nevelő véleményét is (pl. katekizmus írók, teológiai tanszékek), akik elfordították szemüket a hit egyszerű, „csupasz csontvázától”, a Szentírásban elmondott és az Apostoli hitvallásban összefoglalt objektív tényektől. Mivel Kant filozófiájába merültek el, így a hitet elválasztották az észtől, és összeházasították azt a pop-pszichológiával.

„Két dolog tölt el csodálattal” - ismerte be Kant -, „a csillagos ég fent, és az erkölcsi törvény bent”. Amin az ember csodálkozik, az az, ami a szívét betölti és irányítja a gondolatait. Figyelemreméltó, hogy Kant csak két dolgot csodált: nem Istent, nem Krisztust, nem a teremtést, a megtestesülést, a feltámadást és az ítéletet, hanem a csillagos eget fent, és az erkölcsi törvényt bent. A „csillagos ég fent” a modern tudomány által felismert fizikai univerzum. Kant minden mást a szubjektivitásba helyezett. Az erkölcsi törvény sem „kint” van, hanem „bent”, nem objektív, hanem szubjektív; nem az objektív jó és rossz természeti Törvénye, amely Istentől ered, hanem az ember-alkotta törvény, amelyről mi döntünk, hogy elkötelezzük-e rá magunkat. (Vajon, ha mi kötelezzük el rá saját magunkat, akkor valóban elkötelezettek vagyunk?) Az erkölcs csak egy szubjektív intenció dolga. Nincs tartalma, kivéve az Aranyszabályt (Kant „kategorikus imperatívuszát”).

Ha az erkölcsi törvény Istentől származna, és nem az embertől, érvel Kant, akkor az ember nem lehetne szabad, abban az értelemben, hogy autonóm lehessen. Ez így van. Kant akkoriban folyamatosan azzal érvelt, hogy az embernek autonómnak kell lennie, tehát az erkölcsi törvény nem származhat Istentől, hanem csak az embertől. Az Egyház ugyanebből a premisszából érvel, azaz, hogy az erkölcsi törvény valóban Istentől származik, tehát az ember nem autonóm. Ő szabadon eldöntheti, hogy engedelmeskedik, vagy nem engedelmeskedik az erkölcsi törvénynek, de nem hozhat önmagának szabadon törvényeket.

Bár Kant kereszténynek tartotta magát, kifejezetten tagadta, hogy megismerhetjük, hogy valóságosan létezik 1) Isten, 2) a szabad akarat, és 3) az erkölcstelenség. Azt mondta, hogy úgy kell élnünk, mintha ez a három idea igaz lenne, mert ha elhiszünk őket, akkor komolyan fogjuk venni az erkölcsösséget, de ha nem, akkor nem. A hit ilyen pusztán gyakorlati érvekkel való igazolása egy szörnyű tévedés. Kant nem azért hitt Istenben, mert igaz, hanem mert hasznos. Miért nem hitt akkor inkább a Mikulásban? Ha én Isten lennék, akkor sokkal jobban szeretnék egy becsületes ateistát, mint egy becstelen teistát, és Kant véleményem szerint egy becstelen teista, mert csak egyetlen egy becsületes ok van arra, hogy bármiben is higgyünk: az, hogy igaz.

Azok, akik a kantiánus értelemben, mint „értékrendszert” próbálják eladni a keresztény hitet, és nem igazságként, nemzedékek óta kudarcot vallottak. Olyan sok konkuráló „értékrendszer” van a piacon, hogy miért ne választhatna valaki a keresztény változat helyett egy egyszerűbbet, kevesebb teológiai sallanggal, vagy egy könnyebbet, kevesebb kellemetlen erkölcsi kívánalmakkal?

Kant gyakorlatilag azáltal adta fel a harcot, hogy visszavonult a valóság harcmezejéről. Ő a 18. századi (ironikus elnevezésű) „felvilágosodás” nagy mítoszában hitt: hogy a newtoni tudomány annyira meggyökeresedett, hogy a kereszténységnek – ha életben akar maradni – egy új helyet kell találnia az új tudomány által felvázolt új szellemi országban. Az egyetlen hely a szubjektivitás maradt.

Ez azt jelentette, hogy figyelmen kívül kell hagyni vagy mítoszként kell értelmezni a hagyományos kereszténység természetfelettire és csodákra vonatkozó állításait. Kant stratégiája lényegében ugyanaz volt, mint Rudolf Bultmanné, a „mítosztalanítás” atyjáé, aki talán a legtöbb katolikus egyetemi hallgató hitének elvesztéséért felelős. Sok teológus professzor követte az ő kritikai teóriáit, amelyben a szemtanúk csodákról szóló leírásának bibliai állításait puszta mítoszokká, „értékekké”, és „jámbor magyarázatokká” redukálták.

Bultmann ezt mondta a hit és a tudomány közötti állítólagos konfliktusról: „A tudományos világkép fennmarad, és ki fogja követelni magának az előjogot minden teológiával szemben, bármennyire is lenyűgöző, hogy konfliktusban állnak.” Ironikus, hogy a newtoni fizika ugyanezen „tudományos világképét”, amelyet Kant és Bultmann abszolútnak és változatlannak tartott, manapság maguk a tudósok vetik el csaknem általánosan!

Kant alapkérdése ez volt: Hogyan ismerhetjük meg az igazságot? életének korai szakaszában elfogadta a racionalizmus válaszát, miszerint nem az érzékekkel, hanem csak az ésszel ismerhetjük meg az igazságot, és hogy az értelem birtokolja saját „benső ideáit”. Aztán elolvasta az empirista David Hume-t, akiről Kant azt mondta, hogy: „felébresztett a dogmatikus szendergésből”. Más empiristákhoz hasonlóan Hume úgy vélte, hogy csak az érzékek által ismerhető meg az igazság, és hogy nincsenek „benső ideáink”. Azonban Hume feltevése Kantot elvezette a szkepticizmus konklúziójához, annak a tagadásához, hogy képesek lehetünk egyáltalán valaha is megismeri bármiféle bizonyossággal az igazságot. Kant mind a racionalizmus „dogmatizmusát”, mind az empirizmus szkepticizmusát elfogadhatatlannak látta, és egy harmadik utat keresett.

Egy harmadik teória már Arisztotelész óta rendelkezésre állt volna. Ez a realizmus józan értelmű filozófiája volt. A realizmus szerint meg tudjuk ismerni az igazságot mind az ész, mind az érzékek által, de csak akkor, ha ezek helyesen és egymást kiegészítve működnek, mint egy olló két pengéje. Ahelyett, hogy visszatért volna a hagyományos realizmushoz, Kant a megismerés egy teljesen új teóriáját találta ki, amit rendszerint idealizmusnak hívunk. Ő ezt „a filozófia kopernikuszi forradalmának” hívta. A legegyszerűbb terminus azonban rá a szubjektivizmus. Ez annyit tesz, hogy magát az igazságot szubjektívként, és nem objektívként definiáljuk újra.

Minden korábbi filozófus az igazságot objektívként fogadta el. Az igazság egyszerűen az, amit mi hétköznapi értelemben „igazságon” értünk: tudni azt, ami valóban az, hogy az értelem összhangban van az objektív valósággal. Néhány (racionalista) filozófus úgy gondolta, hogy ezt a célt csak az értelem által érhetjük el. A korai empiristák (mint Locke) úgy gondolták, hogy ez az érzékelés által érhető el. A kései empirista Hume úgy gondolta, hogy bizonyossággal egyáltalán nem érhető el ez a cél. Kant pedig azt a feltevést tagadta, ami mindhárom konkuráló filozófusban közös volt, nevezetesen, hogy el kell érnünk azt, hogy az igazság összhangra törekedjen az objektív valósággal. Kant „kopernikuszi forradalma” magát az igazságot definiálta újra, úgy hogy a valóságot az ideákkal hozta összhangba. „Ezidáig azt feltételeztük, hogy minden tudásunknak a tárgyakkal kell megegyezniük… haladóbb azonban, ha az ellentétes hipotézist tételezzük fel, hogy a gondolkodás tárgyainak kell megegyezniük a tudásunkkal.”

Kant azt állította, hogy az összes tudásunk szubjektív. Nos, szubjektív lehet egy bizonyos tudás? Ha igen, akkor az erről a tényről való tudásunk szintén szubjektív, és így tovább, tükrök egy végtelen termébe redukálódunk. Kant filozófiája egy tökéletes filozófia a pokol számára. Lehet, hogy a kárhozottak mind azt hiszik, hogy ők valójában nincsenek is a pokolban, mindez csak pusztán az elméjükben létezik. És lehet, hogy így van; lehet, hogy ez a pokol.

Machiavelli, az "új erkölcs" feltalálója

Niccolo Machiavelli (1496-1527) volt a modern politikai és társadalomfilozófia megalapítója, és – annak ellenére, hogy erről kevésszer esik szó - ritkán volt a gondolkodás történetében ennél teljesebb forradalom. Machiavelli tudta, hogy mennyire radikális volt. Művét az újvilágot felfedező Kolumbusznak, valamint Mózesnek a művével hasonlította össze; úgy tekintett magára, mint aki az új választott nép vezetőjeként kivezette az erkölcsi fogalmak rabszolgaságából az embereket a hatalom és gyakorlatiasság új Kánaánjába.

Machiavelli forradalma hat pontban összegezhető.

Minden korábbi társadalmi gondolkodó számára a politikai élet célja az erényesség volt. Egy jó társadalomra úgy gondoltak, mint amelyben az emberek jók. Nem volt „kettős mérce” az egyén és a társadalom jósága között – egészen Machiavelliig. Ővele kezdődött el az, hogy a politikusok nem a jó művészeivé, hanem a lehetőség művészeivé váltak. E tekintetben a hatása óriási volt. Az összes komoly társadalmi és politikai filozófus (Hobbes, Locke, Rousseau, Mill, Kant, Hegel, Marx, Nietzsche, Dewey) ezt követően utasította el az erényességet mint célt, és ahogy Machiavelli leeresztette az irányadó zászlót, csaknem mindenki elkezdett tisztelegni az újonnan felhúzott zászló előtt.

Machiavelli érve az volt, hogy a hagyományos erkölcsök olyanok, mint a csillagok; gyönyörűek, de túl messze vannak ahhoz, hogy hasznos fényt vessenek evilági utunkra. Ehelyett ember alkotta lámpásokra van szükség; más szavakkal elérhető célokra. Tájékozódásunkat a földről, és nem az égből kell vennünk; amit az emberek és a társadalmak ténylegesen tesznek, és nem abból, amit tenniük kellene.

Machiavelli forradalmának lényege, hogy az aktuálissal ítélte meg az ideálist, és nem az ideálissal az aktuálist. Egy ideál csak akkor jó, ha az célszerű is. Így Machiavelli a pragmatizmus atyja. Nem csak „a cél szentesíti az eszközt” – minden működő eszközt -, hanem az eszköz szentesíti a célt, abban az értelemben, hogy csak akkor érdemes követni a célt, ha elérhetőek a gyakorlati eszközök. Más szavakkal, az új summum bonum, azaz a „legfőbb jó”: a siker.

Machiavelli nem csak lejjebb vitte az erkölcsi alapokat, hanem el is vetette őket. Ő nem csak pragmatista volt, hanem antimoralista is. Az erkölcsösséget csak abban az esetben vette figyelembe, ha az hozzájárult az út sikeréhez. Azt tanította, hogy egy sikeres fejedelemnek szükségszerűen kell „megtanulnia, hogyan ne legyen jó” (A fejedelem, 15. f.), hogyan szegje meg ígéreteit, hogyan hazudjon, csaljon és lopjon (18. f.).

Az ilyen gyalázatos nézeteiért Machiavelli néhány kortársa úgy tekintett a „Fejedelem”-re, mint amit maga az ördög sugalmazott. De a modern tudósok rendszerint tudományos műként tekintenek rá. Azzal védik Machiavellit, hogy ő nem az erkölcsösséget tagadta, hanem egyszerűen más témáról írt egy könyvet, azaz arról ami van, és nem arról, aminek kellene lenni. Dicsérik őt, hogy nincs benne képmutatás, ami azt is magában foglalja, hogy a moralizálás egyenlő a képmutatással.

Ez a „bort iszik, vizet prédikál” képmutatásának az általános, modern félreértelmezése. Ebben az értelemben minden ember képmutató, hacsak nem hagyja abba a prédikálást. Matthew Arnold úgy határozta meg a képmutatást, mint „az az adó, amit a bűn fizet az erénynek”. Machiavelli volt az első, aki visszautasította, hogy kifizesse ezt az adót. Ő a képmutatást nem azáltal győzte le, hogy felemelte a gyakorlatot a prédikáció szintjére, hanem, hogy leszállította a prédikációt a gyakorlat szintjére. Azaz inkább az ideált hozta összhangba a valósággal, minthogy a valóságot az ideállal.

Ő valóban azt prédikálta, hogy „papa, ne prédikálj!” – mint az egyik rocksztár az egyik dalában (“Poppa, don't preach!”). El tudnád képzelni, amint Mózes azt mondja Istennek a Sínai hegyen, hogy „papa, ne prédikálj!”? Vagy, hogy ezt mondja Mária az angyalnak? Vagy, hogy Krisztus így szól a Gecsemáni kertben, ahelyett, hogy azt mondaná „Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”? Ha igen, akkor képet kaphatsz a pokolról, mert a menny azoknak az embereknek készült, akik azt mondják Istennek: „Papa, kérlek prédikálj!”.

Tulajdonképpen félreértelmezzük a „képmutatást”. A képmutatás nem annak a gyakorlatnak a kudarca, amit prédikálsz, hanem az abban való hit kudarca. A képmutatás propaganda.

Ezen meghatározás szerint Machiavelli volt csaknem a képmutatás feltalálója, hiszen csaknem ő volt a propaganda feltalálója. Ő volt az első filozófus, aki azt remélte, hogy megtéríti az egész világot a propaganda segítségével.

úgy tekintett életére, mint amely egy szellemi hadviselés az Egyház és propagandája ellen. Úgy vélte, hogy minden vallás egy darab propaganda, amelyek befolyásolták az embereket az utóbbi 1666 és 3000 év között. És azt gondolta, hogy a kereszténységnek jóval előbb vége lesz, mint a világnak, valószínűleg 1666 körül, amit vagy a barbár inváziók pusztítanak el kelet felől (a mai Oroszországból), vagy a keresztény nyugat puhánysága és gyengesége belülről, vagy mindkettő. Az ő szövetségese volt az összes langyos keresztény, akik inkább szerették a földi hazájukat, mint a mennyeit, inkább a császárt mint Krisztust, inkább a társadalmi sikereket, mint az erényeket. Machiavelli nekik címezte propagandáját. Az megvalósíthatatlan volt, hogy teljes nyíltsággal szóljon céljairól, mert ateizmust vallani végzetes lett volna, ezért gondosan elkerülte a nyílt eretnekséget. De célja a „katolikus koholmány” lerombolása volt, és eszköze az agresszív szekularista propaganda volt. (Zsémbeskedve azt is mondhatnánk, hogy ő volt a modern médiaintézmények atyja.)

Felfedezte, hogy két eszközre van szükség ahhoz, hogy uralkodni lehessen az emberek magatartása felett, és így irányítható legyen az emberi történelem: a két eszköz a toll és a kard, azaz a propaganda és a hatalom. Így mind a véleményeken, mind a testeken uralkodni lehet, és az ő célja az uralom volt. Úgy látta, hogy minden emberi életet és történetet csak két erő határoz meg: a virtu (erő) és a fortuna (szerencse, avagy a véletlen). A siker egyszerű formulája az, hogy maximalizáljuk az erőt, és minimalizáljuk a véletlent. A „Fejedelmet” ezzel a megdöbbentő képpel fejezte be: „a szerencse olyan, mint az asszony, csak akkor tartod kordában, ha ütöd-vered.” (25. f.) Más szavakkal a siker titka az erőszak.

Az irányítás céljához szükség van propagandához is, és Machiavelli egy igazi agitátor volt. Úgy hitte, hogy „nem lehetnek jó törvényeid jó karhatalom nélkül, és ahol jó karhatalom van, ott szükségszerűen a törvények is jók ” (12. f.). Azaz az igazság „a fegyver csövéből jön ki”, Mao Ce Tung szólásával élve. Machiavelli úgy hitte, hogy „a fegyveres próféták mindannyian győztek, a fegyvertelenek pedig elbuktak.” (6. f.). Mózesnek annak idején fegyvert kellett használnia, amit a Biblia elfelejtett közölni; Jézus, a legnagyobb fegyvertelen próféta, elbukott; Ő a keresztrefeszített és nem a feltámadott. Azonban üzenete a propaganda által hódította meg a világot, azaz az intellektuális fegyverek által. Ezzel a háborúval akart Machiavelli harcba szállni.

A társadalmi relativizmus szintén Machiavelli filozófiájából származik. Nem ismert el olyan törvényeket, amelyek a különböző társadalmak felett állnának, és mivel ezek a törvények és társadalmak inkább az erőből származnak, mint az erkölcsi elvekből, ezért a következmény, hogy az erkölcs az erkölcstelenségen alapul. Az érv nagyjából így működik: az erkölcs csak a társadalmakból származhat, mivel nincs Isten és nincs Isten adta egyetemes természeti erkölcsi törvény. Azonban minden társadalom valamilyen forradalomból vagy erőszakból jön létre. A római társadalom, a római törvény eredete pl. akkor jött létre, amikor Romulus megölte testvérét, Remust. Az egész emberi történelem Ábel Káin általi meggyilkolásával kezdődik. Tehát a törvény alapja a törvénytelenség. Az erkölcs alapja az erkölcstelenség.

Az érv csak annyira erős, mint az első premisszája, amely – mint minden szociológiai relativizmusnál, beleértve azt is, amely a csaknem összes mai szociológiai tankönyvet író és olvasó gondolatait uralja – valójában bennfoglalt ateizmus.

Machiavelli hasonló érvvel bírálta a felebaráti szeretet keresztény és klasszikus ideáljait. Megkérdezte: Hogyan kaptad azokat a javakat, amiket elajándékoztál? önző versengés által. Minden vagyon egy másik kárára adott: Ha az én pástétom szeletem nagyobb, akkor a másikénak kisebbnek kell lennie. Tehát az önzetlenség az önzőségtől függ.

Az érv materializmust tételez fel, ugyanis a szellemi javak nem csökkennek, amikor osztozunk belőlük, vagy átadjuk őket, és nem fosztanak meg senkit sem, amikor megszerezzük őket. Ha több pénzt kapok, akkor neked kevesebb lesz, és ha több pénzt adok, akkor nekem lesz kevesebb. Azonban a szeretet, az igazság, a barátság és a bölcsesség inkább növekedik mint csökken, amikor részesedünk belőlük. A materialista ezt egyszerűen nem látja, vagy nem foglalkozik vele.

Machiavelli úgy hitte, hogy mindannyian születetten önzőek vagyunk. Számára nem léteztek olyan dolgok, mint a természetes lelkiismeret vagy az erkölcsi hajlam.  Tehát az egyetlen mód, hogy az embereket erkölcsössé tegyük, az erő, a tulajdonképpen totális erő, ami arra kényszeríti őket, hogy természetükkel ellentétesen viselkedjenek. A modern totalitarizmus eredete szintén Machiavellire vezethető vissza.

Ha egy ember benne rejlően önző, akkor nem a szeretet, hanem csakis a félelem tudja hatékonyan motiválni. Így Machiavelli ezt írta: „Sokkal jobb félelmetesnek lenni, mint szeretőnek… (ugyanis) az emberek kevésbé aggódnak kárt okozni annak, aki szeretetté teszi magát, mint aki félelmetessé. A szeretet köteléke olyan, amit az emberek – szerencsétlen teremtmények – elszakítanak, amikor az válik előnyükre, de a félelmet megerősíti a büntetéstől való rettegés, ami mindig hatékony.” (17. f.).

A legmeglepőbb ebben a brutális filozófiában az, hogy megnyerte a modern elmét kizárólag azáltal, hogy letompították vagy elfedték annak sötét aspektusait. Machiavelli követői elvették filozófiájának erkölcs- és vallásellenes élét, de nem tértek vissza a személyes Isten, vagy az objektív és abszolút erkölcsi alapelvek gondolatához, mint amelyek egy társadalom alapjai. Machiavelli leszűkítései kiszélesedésnek tűntek. Egyszerűen lenyeste az élet épületének legfelsőbb történetét: nincs Isten, csak ember; nincs lélek, csak test; nincs szellem, csak anyag, nincs olyan, ami kellene, csak ami van. Azonban ez a szétlapított épület (a propaganda által) úgy tűnt fel, mint egy bábeli torony, és ez a korlátoltság mint a hagyományos erkölcsi „korlátoltságoktól” való felszabadulás .

A Sátán nem tündérmese; ő egy briliáns stratéga és pszichológus, és ő teljesen valóságos. Machiavelli érvvezetése egyike a Sátán legsikeresebb hazugságainak mind a mai napig. Amikor csak kísértésbe esünk, ő ezt a hazugságot használja fel, mellyel a rosszat jónak és kívánatosnak, rabszolgaságát szabadságnak, és „Isten fiainak dicsőséges szabadságát” rabszolgaságnak tünteti fel. A „hazugság atyja” nem kis hazugságokat szeret mondani, hanem a Nagy Hazugságot, mellyel az igazságot a feje tetejére állítja. És sikerül is neki – hacsak le nem leplezzük az Ellenség kémjeit.

A hitetlenség pillérei

(Peter Kreeft: The Pillars of Unbelief cikksorozata alapján)

Beszélnünk kell a hit „ellenségeiről”, mert a hitélet egy valóságos háború. Ezt mondja az összes próféta, apostol, mártír, és a mi Urunk is.

Ennek ellenére mindig megpróbáljuk elkerülni, hogy ezekről az ellenségekről beszéljünk. Miért?

Részben azért, mert félünk, hogy összekeverjük a lelki ellenségeket a materiális ellenségekkel; hogy a bűnöst is meggyűlöljük a bűnnel együtt; mert elfelejtjük, hogy „nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” (Ef 6,12).

Csakhogy ezek a félelmek sokkal alaptalanabbak ma mint a múltban. Nincs olyan kor, amely bizalmatlanabb lenne a militarizmus iránt, amely rémültebb lenne a fizikai háború szörnyűségei miatt, mint a miénk. És nincs olyan kor, amely hajlamosabb lenne összekeverni a bűnt a bűnössel, nem úgy, hogy gyűlöli a bűnöst a bűnnel együtt, hanem úgy, hogy szereti a bűnt a bűnössel együtt, gyakran a „szánalmat” az erkölcsi relativizmussal egyenértékűen használva.

Puhányok is vagyunk. Nem szeretünk harcolni, mert a harc szenvedést és áldozatot jelent. A háború nem egészen pokoli, de átkozottul kényelmetlen. És egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy bármit megnyerünk a harccal. Talán azért vagyunk a bátorságnak híjával, mert nincs ok a bátorságra.

A modern emberek így gondolkodnak, de nem egy katolikus. Katolikusként tudjuk, hogy az élet egy lelki hadviselés, és hogy vannak szellemi ellenségek. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebből szükségszerűen egy másik lépés következik. A hadviselésben elengedhetetlen, hogy megismerjed az ellenségedet. Máskülönben kémjei észrevétlenül tevékenykedhetnek. Ezért ezt a sorozatot - Peter Kreeft egyik cikksorozata nyomán - annak szenteljük, hogy megismerjük szellemi ellenségeinket a modern szívért folytatott küzdelemben. Hat modern gondolkodót fogunk tárgyalni, akiknek óriási hatásuk van a mindennapi életünkben, és hatalmas kárt is okoztak a keresztény gondolkodásban. Ők a hitetlenség pillérei.

A nevük: Machiavelli, az „új erkölcs” feltalálója; Kant, az Igazság szubjektivizálója; Nietzsche, az önjelölt „Antikrisztus”; Freud, a „szexuális forradalom” megalapozója; Marx, a tömegek hamis Mózese; és Sartre, az abszurditás apostola.

Az igaz hit megrontói

Ezek után sorra vesszük azokat az eretnekségeket - a The Rock hitvédelmi folyóirat segítségével -, amelyek a krisztusi hit tisztaságát célozták meg, legtöbbször azért, hogy saját gyengeségüket ne kelljen feladni. Ezek az eretnekségek már az első századokban megpróbálták eltéríteni Krisztus hajójának irányát, ugyanakkor ma is reneszánszukat élik. Így tárgyalni fogjuk a gnosztikusok, a markioniták, a donatisták, az ebioniták, a nesztoriánusok, a szabelliánusok, a kvietisták, a janzenisták, és a modernisták eretnekségeit. Ők a hit pilléreinek aláásói, vagyis az igaz hit megrontói.

http://www.depositum.hu/eretnekek/hitetlenseg.html

Medjugorjei üzenetek 1988. március

1988. március 25.
„Drága gyermekek! Ma ismét az Istennek való teljes önátadásra hívlak benneteket. Drága gyermekek, nem vagytok tudatában annak, milyen szeretettel szeret benneteket Isten. Ezért engedi meg hogy veletek legyek, hogy tanítsalak benneteket, és hogy segítsek megtalálni a béke útját. De nem fedezhetitek fel ezt az utat, ha nem imádkoztok. Ezért, drága gyermekek, hagyjatok mindent, és szenteljetek időt Istennek, s akkor Isten megajándékoz és megáld benneteket. Gyermekeim, ne feledjétek, földi életetek mulandó, mint a tavaszi virág, amely ma csodálatraméltó, de holnap már senki sem fog emlékezni rá. Imádkozzatok tehát, hogy imádságotok, Istenre való ráhagyatkozásotok irányjelző legyen. Így tanúságtételetek nemcsak a jelen, hanem az örökkévalóság számára is értékes lesz. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. február

1988. február 25.
„Drága gyermekek! Ma ismét az imádságra és az Istenre való teljes ráhagyatkozásra akarlak hívni benneteket. Tudnotok kell, hogy szeretlek benneteket, és szeretettel jövök ide, hogy megmutassam a béke és lelketek üdvösségének útját. Szeretném, ha rám hallgatnátok, és nem engednétek meg a sátánnak, hogy, elcsábítson benneteket. Drága gyermekek, a sátán eléggé hatalmas, ezért kérem imáitokat azokért, akik az ő befolyása alatt állnak, hogy megmenekülhessenek. Tegyetek tanúságot életetekkel. Szenteljétek életeteket a világ üdvösségéért! Veletek vagyok, és köszönetet mondok nektek, s a mennyben megkapjátok megígért jutalmatokat az Atyától. Tehát, gyermekeim, ne féljetek! Ha imádkoztok, a sátán egyáltalán nem tud nektek ártani, mert ti Isten gyermekei vagytok, s én vigyázok rátok. Imádkozzatok! A rózsafüzér legyen mindig a kezetekben, ez jelezze a sátánnak, hogy hozzám tartoztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1988. január

1988. január 25.
„Drága gyermekek! Ma ismét a teljes megtérésre hívlak benneteket, ami nehéz azoknak, akik nem Istent választották. Teljes megtérést kérek, drága gyermekeim. Isten megadhatja nektek mindazt, amit kértek tőle. De ti csak betegség, problémák és nehézségek között keresitek Istent. Azt gondoljátok, hogy Isten messze van, nem hallgat meg titeket, nem hallja imáitokat. Nem, drága gyermekek, ez nem igaz! Amikor messze vagytok Istentől, azért nem tudjátok befogadni a kegyelmeket, mert nem kéritek erős hittel. Nap mint nap imádkozom értetek, s szeretnélek egyre közelebb vinni benneteket Istenhez, de nem tehetem, ha ti nem akarjátok. Ezért, drága gyermekek, tegyétek életeteket Isten kezébe. Megáldalak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1987. december

1987. december 25.
„Drága gyermekek! Örüljetek velem! Örül a szívem Jézus miatt és szeretném őt ma nektek adni. Azt kívánom, drága gyermekek, hogy nyissátok meg szíveteket előtte, s én szeretettel átadom őt nektek. Azt szeretném, drága gyermekek, hogy Jézus átformáljon, tanítson és oltalmazzon titeket. Ma rendkívüli módon imádkozom értetek, és bemutatlak Istennek, hogy ő megnyilvánulhasson bennetek. Hívlak benneteket, hogy őszintén, szívből imádkozzatok, s így minden imátok Istennel való találkozás legyen. Munkátokban és mindennapi életetekben tegyétek Istent az első helyre. Ma nagyon komolyan kérlek benneteket, hogy hallgassatok rám, s cselekedjetek úgy, amint kérem. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Medjugorjei üzenetek 1987. november

1987. november 25.
„Drága gyermekek! Ma is hívlak benneteket, döntsétek el, hogy újból teljesen átadjátok nekem magatokat. Csak így tudlak mindnyájatokat bemutatni Istennek. Drága gyermekek, tudjátok, hogy végtelenül szeretlek benneteket, s szeretném, ha mindnyájan hozzám tartoznátok. Isten azonban mindenkinek szabadságot adott, s én szeretettel tiszteletben tartom, s alázattal meghajlok szabadságotok előtt. Szeretném, drága gyermekek, ha segítenétek, hogy megvalósulhasson mindaz, amit Isten elgondolt ezen a plébánián. Ha nem imádkoztok, nem ismerhetitek meg szeretetemet, és Isten tervét sem, ami erre a plébániára és minden egyes tagjára vonatkozik. Imádkozzatok, hogy a sátán ne ragadjon magával benneteket gőgjével és hazug erejével. Veletek vagyok, és szeretném, ha elhinnétek, hogy szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1987. november 23.

A SÁTÁN HAMIS ÉRTÉKEKET LENGET

Dicsértessék a Jézus Krisztus. Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem az örök Atya, az ő szent Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, a Szentlélekben, Ámen.

Imádkozzunk! Dicsőség a magasságos Istennek. Áldassék a Szentháromság! Dicsői­tessék mindöröktől és mindörökké. Ámen.

Áldott légy Uram, Jézus az Atya egyszülöttje, ki vagy, ki mindöröktől fogva élsz. Te mondottad ott az égő csipkebokorban Mózesnek:

"Én vagyok, aki vagyok."

 Még azt is mondottad: "Vesd le saruidat, mert szent ez a hely, hol állsz. "

Uram és én Istenem, te örök Ige, te aki öröktől fogva élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel együtt egy akarattal a Szentháromság imádandó egységében. Végtelen szereteted által emberi testet vettél fel, hogy magadra vedd az emberiség bűneit, ősidőktől kezdve, az idők végezetéig. Áldott legyen szent neved mindörökké. Te, ki kiléptél a Szentháromságból emberségeddel, de mint Isten az Atyában maradtál, mert mondottad: "Én az Atyában és az Atya énbennem" .

De mint ember itt a földön éltél emberi testben és emberi természetben alávetve az emberi törvénynek. Egy rendkívüli ember eltelve Szentlélekkel, mert istenséged az Atyánál volt. De te földi életedben tudatában voltál istenségednek és küldetésednek, mert mikor félrevonultál imádkozni, amit gyakran megtettél, ekkor egyesült szent emberséged istenségeddel és ilyenkor a szent­háromságban éltél, az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben. Hiszen ha teljes isten­ségedben jöttél volna, az emberek részére megközelíthetetlen lettél volna, hisz Mózes sem merte rád emelni szemeit, mert szörnyethalt volna. Hát még a bűnös ember! Te jöttél mint egy közülünk, a bűnt kivéve, mert így akartad magad hozzáférhetővé tenni az akkori és a mai ember számára is. Ezért lettél látszólag egy közülünk való. De elküldted évszázadokkal előbb prófétáidat és megüzented jöttödet, mint az Atya egyszülöttének jöttét. Megjövendöltetted a Megváltó érkezését, a szabadítóét, ki meg­nyitja az ember előtt Isten országát. Hisz szövetségre léptél az ősatyákkal és tartottad ígéretedet. Elhintetted már jó előre világosságodat, de az ember belevakult bűneibe.

Láttak és mégis vakok voltak, hallottak és mégis süketek maradtak. Bűneik annyira elvakította tisztánlátásukat, pedig választott néped várta a Szabadítót és mikor eljött képtelen volt felismerni, mert bűneik körülvették őket. Pedig te Uram beteljesítetted mindazt, mit a próféták jövendöltek. Ezért mondottad mikor bevonultál Jeruzsálembe a szamár csikó hátán, mit Izaiás próféta megjövendölt:

"Örvendj Sion leánya, mert királyod jön szamárcsikó hátán". Mikor megláttad Jeruzsálemet lelkedben meg­rendültél és azt mondottad: "Jeruzsálem, Jeruzsálem bárcsak te is felismernéd, bárcsak te is felismernél legalább. "Ezen a napon, mi békességedre volna, de el van rejtve szemeid elől, eljönnek majd ellenségeid, körülvesznek és kő nem marad kövön. Fiaidat megölik, mert nem ismerted fel látogatásom idejét!"

Testvérem! Most is látogatási időben éltek. Isten a mi Urunk, Jézus Krisztus a Szentháromságban elküldte szent Anyját, a szeplőtelenül fogantatott Szent Szüzet, már évszázadokkal előbb és a földön jár ma is, hirdetve a bűnbánatot, imára és vezeklésre szólit, és nézzétek a több mint hárommilliárd emberből hányan figyelnek rá.

Nézzétek a Küzdő Egyházat, micsoda csatát vívnak, kik megmaradtak Jézus Krisztus­ban. Szentjeitek vérüket hullatják a bűnös földre még ma is. De a VILÁG halad a széles úton, mit a sátán készített neki. Nem képes meglátni, hogy a sátán hamis értékeket lenget. Elhitette velünk, hogy csak egy életünk van, hogy ezt kell kihasználni, hogy nincs bűn és nincs számonkérés, a halál után mindennek vége.

Az emberek többsége - sőt kevés kivétellel - megy mint a barom a vágóhídra, süketen és vakon, hamis célok, a bűnös mámor és élvezetek felé. A sátán ordítása tölti be a világot, a rádión és tévén keresztül, mert tudja ezáltal a lélek süketté és vakká válik Isten szavára. Ha az egyház a krisztusi egyház hallatja a hangját, ki hallgat rá. Ezért mondom testvérem, mint már annyiszor, ti kik Krisztuséinak valljátok magatokat, engeszteljetek, imádkozzatok, böjtöljetek, szerezzetek érdemeket és Isten a jóságos Atya megkönyörül rajtatok és elnémítja a sátánt. Mert bizony mondom testvérem, van az Istennek hatalma, hogy ezt megtegye!

Nektek engesztelni és engesztelni kell embertársaitokért, mert felelősek vagytok egymásért. Rázzátok fel a világot imáitokkal, mert ti azt nem is sejtitek, hogy mekkora hatalma van, de higgyétek, mert visszafordíthatjátok Isten haragját és kiválasztódnak a farkasok a bárányok közül. Mert sokan vannak köztetek a sátán fiai közül valók, de ti csak imádkozzatok, engeszteljetek, böjtöljetek, mert ezek a fegyverek a tieitek. De a harc állandó, ezt a fegyvert nem lehet elhagyni, Krisztussal éljetek!

Akaratotokat kínáljátok fel és legyetek eszközévé a kegyelemnek és Isten szent Lelke nem hagy el. Vessétek le saruitokat, legyetek nagyon alázatosak, mert azoké a mennyek országa. Ámen.

Testvérem! Haladj ezen az úton.. Engedd magad vezetni Isten szent Lelkének, mert az idő rövid, már itt áll az ajtóban.

Zárkózzatok fel a szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz mögé, mert ő eltiporja a sátán fejét és megmentitek a világot!

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg benneteket a szentháromságú egy Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A szeplőtelenül fogantatott Isten anyja, Mária vegyen oltalma alá. Ámen.

A mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme őrizzen és erősítsen benneteket. Ámen.

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1987. november 5.

A VILÁGBAN GYÖTRELMETEK LESZ, DE NE FÉLJETEK ÉN LEGYŐZTEM A VILÁGOT

Dicsértessék a Jézus Krisztus. Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem az Atya, Fiú és a Szentlélek Isten szent nevében. Ámen. Imádkozzunk testvérem! Áldassék és dicsértessék a mindenható Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten, mindörökkön örökké. Ámen.

Mindenható örök Isten, te leküldötted szent Fiadat, hogy életet adj a világnak, hogy megváltsa Isten népét a bűn árnyékától, hogy bűnbeesett népét üdvösségre vezesse és újra felkínálj,a a mennyek országát az ember szabad akarata által. Mert mint kísértette Ádámot és Evát az őskígyó, a sátán ugyanúgy kísért ma is minden embert. Mert te Uram nem szolgaságra teremtettél bennünket, hanem szabad akaratú embemek.

Mert te, felséges Istenünk a te képedre és hasonlóságodra teremtettél, és egy időre földi életet adtál, mert testbe öltöztetted lelkét, hogy próbára tedd istengyermekségét.

Mert minden embemek attól függ üdvössége, vagy elbukása, mennyire őrizte meg a te hasonlóságodat. De te tudtad Urunk és Istenünk, ismerted a gonosz erejét, ezért szent kegyelmed és irgalmad elküldte a te Szent Fiadat, hogy megváltsa a mi bűneinket és botlásainkat, kínszenvedése és halála által. Mert a megváltó Jézus Krisztus előttünk halad, a járhatatlan utat járhatóvá vette, felállította szent keresztjét útjelzőnek, hogy el ne tévedjünk, hanem megtérjünk Atyánk házába. Oda hol a jó Pásztor várja juhait, hogy bőséges legelőre vigye övéit, hol Atyám letörölsz szemünkről minden könnyet. Áldunk és magasztalunk mennyei Atyám, áldott legyen a te szent neved mindörökké. Ámen.

Áldva és dicsőítve légy örök Szentháromság, ki egy Istenség vagy három személyben, tökéletes egységben. Add Urunk, mint ahogy az Atya egy a Fiúval és egy a Szentlélek Istennel, úgy lehessünk mi is eggyé benned a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Testvérem! Imádkozzál és dolgozzál Isten dicsőségére. Ne legyenek lyukas óráid, sőt még perceid sem. Ne keresd tested kényelmét. Legyen időd mindig kiszámított, mert azokat a lyukas órákat, perceket tudja a gonosz kihasználni és ki is használja. Ezért mondottam annyiszor: lelkedet imádsággal, testedet munkával foglald el. Mert ha ügyesen sáfárkodsz, egyszerre imádkozhatsz lelkeddel és testeddel. Ismert, hogy a test fáradtságát, munkáját is felajánlhatod Isten dicsőségére és imádására. Mert aki Krisztus útját járja, annak sem teste, sem lelke nem henyél. Mert bizony az Úr az Isten nem kényelmet, szórakozást ígért, hanem azt mondotta: "A világba gyötrelmetek lesz", de azonnal hozzátette: "De ne féljetek, én legyőztem a világot!" Ehhez kapcsolódóan még

azt is mondotta a megváltó Jézus Krisztus: "Meggyűlölnek benneteket az én nevemért, de jusson eszetekbe, engem már előbb gyűlöltek." Ez jusson eszetekbe testvérem, mert az Úr ezt nemcsak az apostoloknak mondotta, hanem minden idők emberének. Ezért haltak meg annyian Krisztus követői közül, de annyian a történelem folyamán és még ma is, mert gyűlölték és gyűlölik Krisztust, és gyűlölik követőit is.

Testvérem az út nem könnyű, sőt nagyon nehéz. Ezt tudja Atyátok is és ezért küldte el Szentlelkét a Szentlélek Isten személyében, hogy megerősítsen és vezessen és meg­világosítson benneteket.

Mert bizony mondom, a harmadik isteni személy köztetek él a szó legszorosabb értel­mében, csak hagyjátok magatokat vezetni, adjátok át a ti szabad akaratotokat, mert ha ti akarjátok irányítani magatokat, elvesztek. Ezért testvérem semmisüljetek meg magatok és a világ számára. Legyetek a Szentlélek által vezetettek és újjászülettek Krisztusban és teljesítítek küldetésteket.

Testvérem, azért küzdötök egy bizonyos ideig a földön, hogy érdemeket szerezzetek. Ha bárkivel is jót tesztek, ne azért akarjátok azt tenni, hogy embertársaitok szemében többek legyetek, ezt ne is várjátok. Ti Uratok és Istenetek kedvét keressétek, a többivel pedig ne is törődjetek.

Éberek legyetek, csak mindig előre nézni, sem hátra a múltba, sem oldalra, csak előre, Krisztus felé.

Testvérem szívleld meg amit mondottam és ehhez tartsd magad és nem kell semmitől sem félned.

Kérd állandóan a mennyekben lakozó Szűz Anyádat, Krisztus anyját, Máriát, a szeplőtelenül fogantatottat és ő átsegít a nehéz úton. Különösen könyörögj hozzá, az ő szent ünnepén, keresd a kedvét december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, böjttel és imával és ő szívébe zárja gyermekét.

Légy kitartó, mert az üdvösség titka: kitartani mindvégig. Kérd a kitartás kegyelmét, mert Isten végtelen kegyelme nem hagyja elfáradni, elszunnyadni lelkedet, hanem ébren tartja mindig, még álmodban is. Csak add át magad a kegyelemnek és engesztelj és engesztelj másokért.

Mert ki üdvözülni akar, nem élhet önmagáért, mert Krisztus Uratok és Istenetek is értetek - másokért - halt meg. Mert nem neki volt szüksége rátok, hanem nektek Rá és az ő végtelen irgalmas szeretete meghozta ezt a mérhetetlen áldozatot. Mert mérhetetlenül szeret benneteket. Mert vár benneteket a csodálatos Oltáriszentségben, mert valóban köztetek él, hogy lelketek tápláléka legyen. Menjetek és imádjátok ezt a szent titkot. Higgyétek, mert valóban ott van a kenyér és a bor színében rejtezve, ha ti azt testi szemetekkel nem is látjátok, de higgyétek testvérem! A krisztusi út az az út, min haladni kell annak az embemek, ki Urát és Istenét szereti. Ott gyűjtöd össze a fonalat, miből menyegzős ruhád készül a te imáidból és cselekedeteidből, miben beléphetsz Urad örömébe. Ámen.

Medjugorjei üzenetek 1987. október

1987. október 25.
„Drága gyermekek! Ma arra szeretném hívni mindegyikőtöket, hogy döntsetek a mennyország mellett. Az út nehéz azoknak, akik nem döntöttek Isten mellett. Drága gyermekek, határozzátok el magatokat, és higgyétek, hogy Isten teljességében nektek adja önmagát. Meghívottak vagytok, válaszolnotok kell az Atya hívására, aki általam hív benneteket. Imádkozzatok, mert az imában eljuthattok a szeretetet tejességére. Megáldalak benneteket és szeretnék segíteni, hogy mindnyájan anyai palástom alatt legyetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Pedro Regis Az első jelenések

Mielőtt a jelenések Anguerában elkezdődtek, Pedro Régis mintegy 18 hónapja rohamoktól szenvedett, amire az orvosok nem találtak magyarázatot. Számos orvos megvizsgálta őt, de diagnózist egyikük sem tudott felállítani. Sok neurológiai, és kardiológiai vizsgálaton ment keresztül. Csak azt tudták megállapítani, hogy minden teljesen szabályos. Mindez nagyon aggasztotta szüleit, és családját. Mint írja, időnkét érezte a betegséget, időnként el is ájult, majd magához tért, és kis idő elteltével a betegségnek semmiféle jelét nem tapasztalta.

1987. szeptember 29-én Pedro Régis hazatérőben volt az iskolából, az Anguera melletti Bonfim de Feira városából, ahová tanítóképzőbe járt. Amint leszállt a buszról, a házuk mellett lévő kis iskola előtt, rátört a rosszullét. Vele lévő barátja, Celestino Silva Santa Cruz, segítségért sietett Pedro családtagjaihoz. Pedro Régis abban a pillanatban érezte, hogy el fog ájulni, ezért leült a földre, és észre sem vette, hogy a közvetlen közelében egy hangyaboly van. Akkor megjelent egy fiatal hölgy,- ő azt hitte, hogy egy nővér a szomszédból, aki Olaszországba költözött,- húsz év körülinek látszott, fehér ruhát viselt, fehér fátyollal, mely eltakarta arcát. Amikor odaért hozzá, így szólt: „Segítek neked kijönni a hangyák közül.”

Nagy könnyedséggel karjaiba vette őt, felemelte,- és beszámolója szerint, mivel nem érezte elég biztosnak lábait a járáshoz,- bevitte őt a kis iskola előcsarnokába, amely kb. 300 m-re volt a házától. Az iskola még mindig ugyanott működik. Ettől kezdve Pedro már nem emlékszik a történtekre.

A nem sokkal később érkező családtagok már eszméletlen állapotban találták őt. Amikor magához tért, megkérdezte, ki volt az a fiatal hölgy, aki segített neki. Azok nem értették, miről beszél, de azt sem, hogy mi történhetett. Érdekes tény, hogy – bár Pedro teste tele volt hangyákkal,- hangyacsípés viszont egyáltalán nem volt rajta.

1987.október 1-én Pedro éppen beszélgetett nővéreivel a hálószobájukban, amikor a fiatal hölgy megjelent neki. Megismerte, hogy ő az, aki pár napja segített neki. A fiatal hölgy azt kérte, hogy nővérei hagyják el a szobát. Aztán beszélt hozzá, és üzenetet adott át neki azzal, hogy ne tárja fel addig senkinek, míg ő engedélyt nem ad rá. Kérte, hogy mondja el a Rózsafűzért minden nap, és keressen egy papot. Pedro már kezdte érteni, hogy ez egy jelenés lehetett, de még azért kétségek is gyötörték, nem csak a képzelete játszott-e vele.

1987. október 3-án, ebben a Rózsafűzér Királynőjének szentelt hónapban, a család együtt imádkozta a Rózsafűzért, amikor Pedro női hangot hallott a házon kívülről. Megkérte egyik nővérét, hogy ellenőrizze, ki van ott. Ő visszatérve azt mondta, hogy senki nincs kinn. Másodízben is hallotta a hangot. Most egy másik nővére ment ki, de ő sem talált senkit. Mikor harmadízben is hangot hallott, Pedro maga ment ki, hogy körülnézzen, szólítja-e őt valaki.

Nem messze a ház tornácától volt egy hegy, amelyen Pedro erős fényt látott, és késztetést érzett, hogy odamenjen. Sietett volna oda, de családja zavarban volt, és megpróbálták őt visszatartani. Attól tartottak, hogy talán öngyilkosságot akar elkövetni, és leveti magát a hegy lábánál lévő kis tóba. Nővére, Valdeci, szintén látta a fényt azon a helyen. A másik nővére, Iraci, aki ruhájánál fogva tartotta, megkérte a családtagokat, hogy engedjék menni, ő majd elkíséri. Megérkezve a helyszínre, Pedro csalódott lett, mivel a fény eltűnt. Mikor körülnézett, hirtelen meglátta azt a fiatal hölgyet, nagy fényességgel körülvéve, aki már előzőleg is megjelent neki.

Valami furcsa erő arra késztette, hogy ereszkedjen előtte térdre. Ekkor a fiatal hölgy bemutatkozott: „Ne félj, én Jézus Anyja vagyok, aki azért jöttem, hogy közreműködésedet kérjem, és segíthessek az én szegény gyermekeimnek.” A fiatal hölgy azt is elmondta Pedronak, hogy most ő megszabadult már a rohamokat okozó betegségétől, és arra kérte, hogy jöjjön vissza erre a helyre minden szombaton.

1987. október 10-én, szombaton megjelent a Béke Királynője, és üzenetet bízott rá, kérve őt, hogy írja le. Ez az első nyilvánosságra hozott üzenet, amit Miasszonyunk Anguerában adott.

Az üzenet az alábbi:

„Én a Béke Királynője vagyok, és azt kívánom, hogy minden gyermekem álljon az oldalamon a nagy gonoszság elleni harcban, amely behatolt ebbe a világba.

Hogy ez a gonoszság ne valósulhasson meg, nektek imádkoznotok, és hinnetek kell. Térjetek meg olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges. A világ nagy veszélyben van, és hogy megmeneküljetek ettől a veszélytől, imádkoznotok kell, meg kell térnetek, és hinnetek kell a Teremtő Szavában. Az imádkozás békét hoz a világ számára. Gyermekeim, sokan mennek közületek templomba, de nem tiszta szívvel, és hit nélkül teszik. Sokan csak azért mennek, hogy mutassák, ők katolikusok. Ez nagy hiba. Nektek egyetlen ösvényt kell követnetek: az pedig az Igazság. Vannak, akik nem tudnak megbocsátani, de nektek szükségetek van arra, hogy megbocsássatok a szomszédotoknak. Az ellenségeskedés a Sátán műve, aki boldog, ha elválaszthat egymástól titeket. Ezért kérlek benneteket teljes lángoló szívemmel, hogy térjetek meg, imádkozzatok, és tanuljatok meg megbocsátani a szomszédotoknak.”

Ily módon, Miasszonyunk, a Béke Királynője jelenései két évtizede kezdődtek meg azon a szent helyen. Ő sosem maradt el,- mondja a látnok. A természetfeletti jelenségek a mai napig folyatódnak azon a helyen, és senki nem tudja, hogy mikor fognak befejeződni, még Pedro sem.

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1987. szeptember 28.

A MENYEGZŐS KÖNTÖS SZERETETBŐL, IMÁDSÁGBÓL, ENGESZTELÉSBŐL ÉS JÓ CSELEKEDETBŐL VAN SZŐVE

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Imádkozzunk testvérem! Áldjuk az öröktől fogva lévő Atyát, az ő szent Fiát és a lelket betöltő Szentlélek Istent, ki mindvégig munkálkodik a neki alkalmas lelkekben. Áldott légy és magasztalva légy, dicsőítve és imádva légy szentháromságú egy igaz Isten, ki az akaratban egy és a szeretet forraszt eggyé, de mégis teljesen különálló személy, ki mindöröktől fogva és mindörökké uralkodik. Ámen.

Ó, dicső Szentháromság! Légy hozzánk kegyelmes és irgalmas, esendő gyermekeidhez, kik e világban élnek. Nézd a kor szellemét, mit a sátán sugall és lásd meg a tieidet, hisz tudom, hogy hajuk szála sem görbülhet meg a te szent tudtod és akaratod nélkül. De kérjük szent kegyelmedet, mert be akarjuk fogadni szíveinkbe. Mert óhajtjuk kegyelmed szent erejét, mert mondatott:

" KÉRJETEK ÉS ADATIK"

Ahol kérik ott be is fogadják és ott küzdelem folyik a te szent nevedért, hogy is hagynád el őket. De te azt akarod, hogy tudatosan harcoljunk a te szent erőddel, mert az a lélek, aki csakis benned hisz és remél, az alázatos, nem bíz semmit a maga erejére, mert tudja, hogy nélküled senki és semmi.

Mert aki azt hiszi, hogy erős, az mindvégig megszégyenül, mert gőgös. Magában, a gyengében és esendőben bízik, mert valaki akar lenni önmagában. Pedig az igazi gyermeked tudja, hogy Atyja segítsége nélkül semmit sem tehet. Ezért kérünk és könyörgünk a nap minden órájában és percében - mert a küzdelem állandó - hogy légy velünk. Mert te vagy az az erő, aki küzdesz általunk. Mint Mózes, míg karjait fel tudta tartani, győzött a te néped Uram, de mint lankadt karjának ereje, úgy hanyatlott néped ereje is. De te felséges Isten megengedted, hogy mások tartsák fel Mózes karjait és így vigye győzelemre fiaidat. Ez előképe volt a mi Urunk és Istenünk megváltói művének, ki helyettünk halt meg bűneinkért és így győzte le a halált, hogy örök életünk legyen őbenne és általa. Ez a végtelen áldozat hozta meg azt a kezet, mi fenntart bennünket a bűnbánat szentséges kegyelme által. Te felkiáltasz Uradhoz Istenedhez, ki figyel rád és ő mindig segítségedre siet a küzdelemben, ha te ezt mindig nem is érzed, de hidd!

Mert az üdvösségnek két alapköve van az akaratod által: a hited, és Isten kegyelmével átitatott szereteted, melynek két irányba kell hatni: Isten és embertársaid felé.

Kérlek ó Szentháromság! Add meg testvéremnek ezt a hitet és az alázatos rádha­gyatkozást a szeretetben. Töltsd be szívét a te szereteteddel, mert hol szereteted lakozik, ott Isten lakozik. Kérem a szeplőtelenül fogantatott Szent Szüzet, mint édesanya óvja és védelmezze gyermekét a gonosz kísértései ellen, hol a szeretetet akarja ellopni testvérem szívéből és a gyűlölet hínárját akarja elplántálni. Légy vele ó mindeneknek Édesanyja, mennynek Királynéja, hogy majd abban az órában, ha végetérnek megpróbáltatásai, elvihesd megfáradt lelkét menyegzős ruhába öltöztetve, ki meghalt érte, szent Fiadhoz, Urához és Üdvözítőjéhez a mi Urunk, Jézus Krisztus hoz. Ámen Testvérem! - Haladj továbbra is ezen az úton. Kereszted egyik ága hamarosan levétetik, hogy másfelől újból megterheltessék. De te ne félj, Urad és Istened veled lesz. Te tudd, hogy csak az történhet veled, mit az ő végtelen szeretete megenged és jónak lát. Mert mint annyiszor mondottam, minden úgy történik, amit az ő szeretete jónak lát a te lelked üdvéért. Mert ne feledd: küzdelem nélkül nincsenek érdemek, mint ahogy könnyek nélkül sincs szenvedés. Mert a sátán azonnal ellát jótanáccsal mások által, pedig ők téged sajnálnak. Van Anyád a mennyben, ki mindenkinek édesanyja, meghallgat és megvigasztal, olyan vígasszal, mi üdvösségedre válik. Urad pedig min­denről tud, de azért minden örömödet, bánatodat mondd el Neki. Ö legyen egy­személyben Urad, Istened, Megváltód, barátod és bizalmasod.

Testvérem! Mint ahogy Mózes karját mások tartották fenn, úgy ti is imádságaitokkal, engeszteléseitekkel tartsátok fenn a gyenge lelkeket, hogy be tudják fogadni Isten kegyelmét, mert Isten végtelenül szerető és irgalmas Isten is. Mint ahogy megengedte szent Fiának, hogy szent és kínhalála által megnyissa nektek a mennyek országa kapuit, úgy megengedte nektek is, hogy részeseivé váljatok az ő megváltói művének és ez testvéreim az engesztelés.

Kövessétek Krisztust, az isteni Bárányt, ki magáról megfeledkezve csak értetek üresítette ki magát, mert nem az ő Istenségének volt szüksége rátok, hanem mérhetetlen szeretetére nektek. Mert teljesen helyettetek és a ti akaratotokon kívül szerezte meg nektek az üdvözülés lehetőségét. Akaratotok által, ti is így tegyetek. Ezért mondom, engeszteljetek a bűnökért, a lelkekért, mert így váltok, hogy úgy mondjam társmeg­váltókká, munkatársává és barátaivá Uratoknak, Isteneteknek.

Mert a szeretet legnagyobb megnyilvánulása az engesztelés. Ehhez a feltétel nélküli hitnek is párosulnia kell, mert ennek értékét csak egyedül Uratok és Istenetek tudja, de ti hisztek benne.

Testvérem, ezen az úton kell haladni és erre buzdíts másokat is, mert ebben munkálko­dik a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten Anyja, Mária. Ti váljatok eszközeivé. Igy teljesíted a parancsot: "Szeresd Uradat, Istenedet!" Uradnak és Istenednek az az akarata, hogy minden ember üdvözüljön, mert a megváltás mindenkié, itt nincs kivétel.

"Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" ez testvérem a menyegzős köntös, mi szeretetből, imádságból engesztelésből és jó cselekedetből van szőve, és az irgalmas szeretet testetekre szabja, hogy ne kelljen szégyenkezni azon a lakomán - mit Uratok készít nektek - hiányosságaitok miatt.

Már többször mondottam: A mennybe vezető út a földön kezdődik, hol az út végén Uratok és Istenetek vár, mit elképzelni és leírni nem lehet, mert Uratok annyira örvend érkezéseteknek.

Éljetek így a Szentlélekben és üdvözültök. Ámen.

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg téged az örök Atya az ő szent Fia és Isten szent Lelke vezéreljen az üdvösségre. Ámen.

A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme erősítsen, óvjon és védjen. Ámen. Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted és veled. Ámen.

Medjugorjei üzenetek 1987. szeptember

1987. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Ma ismét az imádságra hívom mindegyikőtöket: legyen az imádság élet számotokra. Drága gyermekek, szenteljetek időt egyedül Jézusnak, s ő mindent megad nektek, amit kerestek s teljességében kinyilatkoztatja magát nektek. Drága gyermekek, a sátán erős, s alig várja, hogy megkísértsen benneteket. Imádkozzatok, hogy ne árthasson nektek, s ne akadályozzon meg benneteket a szentség útján. Drága gyermekek, növekedjetek napról napra az imádság által Isten felé. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”