A belső imádságban tudatosítani kell azokat az alapigazságokat, amelyek személyében érintik az embert, ezek mindenekelőtt a halál, Isten ítélete, az örökkévalóság. A keresztény elmélkedés régóta két területre irányult. Az első terület az ember végső dolgai, a másik pedig Krisztus szenvedése és halála. Mi is most ehhez a két lelki témához térünk vissza.

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://maria-megvigasztal.wistia.com/medias/ht1dgyzhrb
https://rumble.com/v4uw6no-a-bels-imdsg-alapjai.html
https://cos.tv/videos/play/52715819719758848
https://youtu.be/It0LxiEOlRE

 

 

A belső imádság alapelvei

Fontos az imádság közbeni testtartás. Felemelt kezekkel térdepelek vagy állok.

Az imádság kezdetén, egy bizonyos ideig tartó hangos megnyilvánulás segít az összpontosításban. A Szentírás azt mondja: „Maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm 8,26) A nyelveken szólás adománya itt általában kétszótagos szavakká egyszerűsödik. Tapasztalat van már a „mana” és „bara” szavakkal. Más kétszótagú szót is lehet használni, ám ügyelni kell, nehogy valamelyikük pogány mantrát jelentsen, tehát egy démon nevét. A mana szó az Ex 16,31-ben kerül említésre, a bara jelentése pedig teremteni (Gen 1,1). Jézus magát nevezi lelki kenyérnek, isteni mannának. Azonban nem is a szó jelentéséről van szó, hanem alapjában véve csupán egy egyszerű hordozó megnyilvánulás, amely képessé tesz a belső imádságra. A 28. zsoltár és más zsoltárok is említik a lélek hívását: „Ha kiáltok, felelj nekem Istenem.”

Ami a kontemplatív rendeket illeti, hasznos ezt a belső imádságot naponta 3-5 órán keresztül imádkozni. A hét egy napján ki lehet hagyni. Ha buzgó asszonyok, nyugdíjasok, harmadrendiek imádkoznak, akkor az imaprogramjukat a lehetőségeikhez szabják.

Ami a papi közösségeket illeti, amelyek a hétfőt és a kedd egy részét az imádságnak és Isten Igéjének szentelik, jó legalább azon a napon három órát így imádkozni. A negyedik órában a breviáriumot vagy a rózsafüzért lehet imádkozni.

Az említett motivációs igei bevezetőt az imádság elején a kezdők használják, később elég rövid, a következő részhez vezető motivációt mondani.

Az imádságnál jó ha van nálunk óra, jegyzetfüzet és Szentírás.

A belső imádság első részében az ember végső dolgain való elmélkedésről van szó. A második részben Krisztus keresztjére és az Ő megváltó halálára fókuszálunk. Az első elmélkedés 20 perces. Motivációs igével kezdjük.

Motivációs Ige az első részhez:

Isten Igéje ezt mondja: „Hanem járultatok … az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez…” (Zsid 12,22k)

Tudatosítom a halál valóságát, amely vár rám. Jézus ezt mondja: „Legyetek készen, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

A második igazság: Isten ítélete. Jézus ezt mondja: „Nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék. Minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.”

A harmadik igazság: Örök ég, örök pokol. Mindkettő örök. A földi időben döntök arról, hogy milyen lesz az örökkévalóság.

A negyedik igazság: Isten kegyelme csak a földi időre vonatkozik és össze van kapcsolva a megtéréssel: „Ha pedig a világosságban járunk, Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.”

Most lerakom a bűneimet Krisztus keresztje alá és kérem a megbocsátást. Hittel beletekintek Krisztus sebeibe, az Ő szemébe és elfogadom a bocsánatot.

A saját imádság következik, amelyben átélem ezt a négy igazságot.

Az imádság következő része – az első résztől eltérően, amely inkább szabad elmélkedés volt – az Isten Igéjére való intenzív koncentráció.

A kezdetét egy három fokozatú űrrakétához lehetne hasonlítani. A legnagyobb energiát arra kell fordítanunk, hogy felszálljon és leküzdje a földi gravitációt. Belső és külső önmegtagadás nélkül az ember nem képes kikerülni saját egocentrizmusa és hiábavalósága vonzásából. Isten jelenlétébe kerülni és utána megmaradni Isten szavában elkötelezettséget kíván már a start ezen kezdeti állapotában.

Motivációs ráhangolódás a következő részre (Róm 6,6)

„Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test…”

Az Írás betűjét az Igazság Lelke által kell elfogadni és megvalósítani is ugyanazon Lélek által kell. Az együtt megfeszíttetni szó, a görögül aoristos igealakban szereplő synestauróthé azt jelenti, hogy a történésnek, amely a múltban történt a jelenben folytatása van. Tehát azt mondhatjuk: „meg volt és meg van feszítve”. A részünkről viszont az ige, hogy „van”, amely a jelenkori valóságot fejezi ki, hitet igényel, amely által Jézussal és azzal, amit értünk tett, egyesülünk a jelenben. Ez a mi részünkről a hit együttműködése. Hittel elfogadjuk és ebben a valóságban állunk és az életünk során számolunk vele. Ez a bibliai – üdvözítő – hit. Most megpróbálok egy negyed órát intenzíven megmaradni ennek az igének a valóságában és ezáltal Isten jelenlétében. Az ún. jelenvalóság pillanatát igyekszem elérni, amely a belső imádságban a lelki összeköttetés eleme – mintha megállna az idő. Az a szemléltető elképzelésem, hogy mintha a keresztbe kapaszkodnék, vagy egyenesen mintha a megfeszített kezén lógnék, amelyek Jézus lábaival együtt oda vannak szögezve a kereszthez. Mintha az én lábamra lenne felakasztva az egész földgolyó, amely át van szőve a rossz lelki metasztázisával, az áteredő bűnnel. Ez a metasztázis ott van minden emberi lélekben.

Most pedig ez az egész rendszer oda van kapcsolva a bennem élő gonosz által Krisztus keresztjére; ez az óember most meg van bénítva, meg van feszítve, vagyis „megerőtelenüljön a bűnnek teste”. (Róm 6,6b) Minden emberi lelket áthatja ugyanaz az óember, ez a bűn teste. A földgolyó alatt, amely fölött csüngök, sötét szakadék van. Én hit által ott tartom az óembert a kereszten. Ő ott van bennem és ott van minden emberben. A Szentírás azt mondja – a mi óemberünk: „Tudjuk, hogy a mi óemberünk” – nemcsak az enyém, hanem a mi óemberünk „megfeszíttetett vele”. Ezt az együtt szót érzékelem, és időnként belenézek Jézus arcába és tudatosítom, hogy most lelki egységben vagyok, együtt vagyok Krisztussal. Hit által tartom magam és nem engedem el. Nem engedek oda semmilyen zavaró gondolatot, semmilyen álmodozást, kizárólag Isten Igéjében maradok.

Egyidejűleg érzékelem az óemberből jövő rossz bizonyos nyomását, amely lefelé húz engem. Ebben a pillanatban tudatosítom: „Nem engedem el!” és ismét „együtt” (együtt megfeszíttetve). Ezáltal nemcsak az én, hanem a mi óemberünk abban az időpillanatban meg van bénítva – bennem és bennetek (mindannyiótokban). Ez az én misszióm. Tudatosíthatom az egyes égtájakat: most az óember meg van bénítva, most, ebben a pillanatban a gonoszság rendszere nem tud hatni.

Ez a negyed óra a lelki harc az éberségért a Jézussal való egységben. Nem engedek oda semmilyen gondolatot, csak ezt a szót élem át, „együtt, együtt”. Az a lelki fertőzés, ami az óember, az egy, az az ördögtől jövő fertőzés. Ma egy kártékony genetikai lelki vakcinához hasonlíthatjuk. Ez a lelki mérgezés bennünk van, még ha nem is tudatosítjuk ezt. Látjuk azonban a negatív gyümölcsét – a gonoszt és végül a fizikai halált. Ám abban a pillanatban, amikor hit által összekapcsolódom Krisztus keresztjével, megbénítom a gonosznak ezt az erejét. Jézus már a Golgotán lebénította az óembert. A mi óemberünk Krisztussal együtt megfeszíttetett, ahogy arról az Írás tanúskodik. Tehát Jézus nem egyedül feszíttetett meg. Fizikailag igen, de lelkileg az óemberrel együtt lett keresztre feszítve. Én abban a pillanatban Jézussal vagyok összekapcsolva, egyidejűleg pedig a bűnösök képviselője is vagyok. Az ő nevükben is fellépek, mégha sokan akarják vagy nem akarják is, mégha sokan tudatosítják is vagy nem. Azért, mert az óember bennem van, jogom van őt most a kereszten tartani. Amikor ott tartom Őt a kereszten, Ő nincs elválasztva a többi embertől, össze van velük kapcsolva, ez egy egység, ez egy egész mechanizmus, egy egész hálózat. Isten Igéjébe vetett hit által én is tudom, hogy a mi, ismétlem, a mi óemberünk most általam Krisztussal együtt meg van feszítve. Meg volt és meg van feszítve! Ez a hit áttörése a földi időből az örökkévalóságba.

Ez volt együttmegfeszíttetés intenzív negyed órája. Tudom, hogy a hittitok lelki téren hat.

Amikor össze vagyok kapcsolva a megfeszített Jézussal, Ő megbénítja az óember egész sötét szervezetét az összes lélekben. Ebben a pillanatban ezekre a lelkekre kihat Isten kegyelme. Sokan világosságot kapnak a megtéréshez, mások, akik a rosszat akarták cselekedni, meg vannak bénítva benne, a haldoklók abban a pillanatban az üdvösség kegyelmét kapják.

Most térjünk át arra az igazságra, amelyet Istennek ez az Igéje fejez ki: „Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és … tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. (eis ta idia).”

Ebben az igazságban, amikor az új szív lelki transzplantációját éljük át, további 15 percig maradunk.

Érzékelem és átélem az egyes szavakat: Jézus látta a tanítványt – most engem lát úgy mint a tanítványát. Jézus szól a tanítványhoz – most hozzám szól. Lélekben a szemébe nézhetek, most ugyanazzal a hittel és odaadással teljesítem a szavát, mint a kereszt alatt álló tanítvány, János. „Az a tanítvány a sajátjába“, görögül eis ta idia, latinul in sua fogadta be – tehát önmagába. Hogy fogadta el Jézus anyját önmagában? A hit által.

Fatimában Isten Anyja ezt mondta: „Végül az Én szeplőtelen szívem győzni fog.”

Ez a 15 perc nem igényel olyan mértékű koncentrációt. Azt a belső eseményt, hogy Jézus anyját a magaménak fogadom és az ezzel kapcsolatos szavakat már fesztelenebbül lehet átélni.

Amikor Jézus Anyját lelkileg a belsőnkbe fogadjuk, akkor tudatosítjuk, hogy ő a lelki Jeruzsálem, tehát Isten élő temploma, ahol Isten az emberekkel találkozik (vö. Jel 21,2-3). Az új Jeruzsálemet egy négyzet jelképezi (Jel 21,16).

Azt kérdezzük: Hogyan van bennünk, emberekben az első anya, Éva a gonoszság genetikai lelki kódjával? Látni ugyan nem lehet, de ennek az örökölt gonosznak a gyümölcsét naponta megtapasztaljuk. Éva, az emberiség anyja, a bűn által magába fogadta az ördög fertőzését, a pokoli kígyó mérgét, ami a gőg és az Istentől való elszakadás, tehát az egocentrizmus.

Jézus anyja az új nő, aki épp ellenkezőleg, az ördög fejére tapos (Gen 3,15). Ő az új anya, mégpedig az elsőszülötté, aki Jézus, és a másodszülötteké, akik elfogadták Jézust. Mária, Jézus anyja és a mi Anyánk, kegyelemmel teljes – kecharitomene (Lk 1,28). Tudjuk, hogy az áteredő bűn lényege a kegyelem elvesztése, azt pedig az első nő, Éva vesztette el ránk nézve. Az, hogy Mária kegyelemmel teljes, következésképpen azt jelenti, hogy teljes mértékben szeplőtelen, nincs benne a bűnnek, amelyet az első anya, Éva átörökített, még a nyoma sem.

Végezetül tudatosítom: Elfogadtam Jézus anyját. Új szívet kaptam.

Ennek az órának az utolsó öt percét rövid bizonyságtételre fordítjuk.

Ez a két igazság, az együtt megfeszíttetés (15 perc) és Jézus anyjának elfogadása (15 perc), tesz képessé a következő négy igazság elfogadására, amelyek Jézus keresztfán elmondott négy utolsó szavával vannak összekapcsolva. Erről majd a második részben szólunk, amely a Krisztus halálának titkába való bevezetésről szól. Az Ige azt mondja: Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba lettünk keresztelve, az ő halálába lettünk alámerítve? (Róm 6,3)

Jézus négy utolsó szava a kereszten

A belső imádság második órájának struktúrája

5 perc: a 4 alapigazság (halál, ítélet, örökkévalóság, Isten kegyelme)

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://maria-em-consola.wistia.com/medias/r6v27q1s8f
https://rumble.com/v51pmmv-a-bels-imdsg-2.html
https://cos.tv/videos/play/53452376329982976
https://youtu.be/YsnvY3zqCJI

 

 

10 perc: együtt megfeszíttetés

5 perc: Jézus Anyjának elfogadása

5-10 perc: motiváló igei bevezető Jézus utolsó négy szavához a kereszten

10 perc: „Szomjazom”

5 perc: Élí, Élí

5 perc: „Elvégeztetett”

5 perc: „Atyám, a Te kezedbe adom az én lelkemet”

5 perc: reflexió, visszacsatolás

Motivációs igei bevezető Jézus négy utolsó szava átéléséhez

János apostol szemtanúként az „És az a tanítvány befogadta őt eis ta idia – a magáéba” szavak után így folytatja: „Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: »Szomjazom!«” Máté evangélista még hozzátette: A hatodik (azaz tizenkettedik) órától sötétség lett az egész földön a kilencedik (azaz tizenöt) óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott:- Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« (Mt 27,45-46). A külső sötétség a gonosz általi lelki sötétség és az Istentől való elszakadás valóságát fejezi ki. Ez koncentrálódott Krisztus haldoklásakor és halálakor. „Egyesek az ott állók közül így szóltak: »Ez Illést hívja.« Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki. A többiek pedig így szóltak: »Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa?«” (Mt 27,47-49)

Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: »Beteljesedett!«” (Jn 19,30)

A templom kárpitja a szentélyt és a szentek szentjét választotta el egymástól (lásd Zsid 9,3). És a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada. (Mk 15,38) és kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.” (Lk 23,45-46)

Miután a tanítvány befogadta Jézus anyját, Jézus ezt mondta: „Szomjazom.” Mire szomjazik Jézus? Nemcsak fizikai szomjúságról van szó, hanem mindenekelőtt lelki szomjúságról. Jézus a lelkek üdvözítésének beteljesedésére szomjazik, a halál erejének, a rossznak és a lelki rabszolgaságnak a megtörésére, amely Ádám minden utódát fogva tartja. Ez még nincs beteljesítve a megkereszteléssel, az majd csak az Ő halála által lesz beteljesítve. Ádám eredendő bűnének leple beteríti az összes nemzetet, minden emberi fajt (lásd Iz 25,7). Én is szomjazom ennek a lepelnek az eltávolítását, amely az én lelkemet is takarja és egyidejűleg, amely befedi az én lelkemet is és egyszersmind minden embert beborít lelki sötétséggel, akiknek a megpróbáltatása az életben az enyémmel egyidejűleg zajlik.

Szomjazom az örök világosságra, szomjazom az igazságra, szomjazom az örök boldogságra, szomjazom a valódi szabadságra. Éppen ezért Jézussal együtt szomjazom ennek a lelki lepelnek és függönynek a felszakadását, amely elválasztja az én lelkemet az élő Istentől.

Szomjazom ennek a lepelnek a felszakadását magam miatt, majd minden megkeresztelt miatt, akik szintén lelki sötétségben vannak.

Jézusom, Te meg vagy feszítve és Veled együtt most, ebben a másodpercben, percben együtt van megfeszítve a mi óemberünk.

Te most Jézusom, az Atyától való legnagyobb elhagyatottságot éled meg, és ezt a kicsúcsosodó fájdalmat kiáltással fejezed ki: „Éli, Éli…” „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Az Atya azonban nem hagyott el, ez a bűn sötétsége, amelyet Jézus Magára vett, és amely teljesen elöntötte Jézus lelkét. Ő érzékeli az afeletti fájdalmat is, hogy a mi lelkünk önként egyesül a hazugsággal, a gonoszsággal, a sötétséggel. Ez azon lelkek feletti fájdalom, akik nem váltak ki a sötétségtől és megmaradnak benne. Definitív módon úgy döntöttek, hogy az örök a sötétségből maradnak, a mérhetetlen szenvedésben, amely soha nem ér véget.

Ez az ezeket a lelkeket Szeretőnek a fájdalma, annak a szenvedése, hogy hálátlanságukban és megátalkodottságukban, a szerető Isten iránti haragban elszakadtak. Jézus ezekben a pillanatokban a legmagasabb fizikai, de mindenekelőtt lelki fájdalmat próbálja meg.

A Szomjazom és Elvégeztetett szavak között Jézus felkiált: „Éli, Éli…” „Én Istenem, én Istenem…” Az Atyaistennel való egység utáni vágyat fejezi ki. A bűn által az ember elveszti Istent, Jézus a legfájdalmasabb áldozat által váltja meg az Isten elvesztését, amely a lelki sötétséggel van összekapcsolva.

Jézus „Elvégeztetett” és „Atyám, a te kezedbe….” szava

Az „Elvégeztetés” pillanatában lelki törés állt be és lelki győzelem a sötétség uralma felett. A lelki lepel, amely megakadályozza a lélek összekapcsolódását Istennel, meg lett szakítva. Jézus megtörte a gonosz erejét, mi pedig a földi időben, mindenekelőtt az imádságban, ismét beléphetünk Krisztus halálába, tehát ezt a szétszakadást, ezt a „elvégeztetettséget” tudjuk aktualizálni az adott pillanatban. „Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát.” (2Kor 4,10) A mindenkor szó azt jelenti, hogy hittel vissza kell térnünk Krisztus halálának valóságába. Ez választ el minket a bűn hatalmától és visszaállít minket az Istennel való kapcsolatba.

Ha eggyé lettünk Krisztus halálával, ez azt jelenti, hogy akaratunkat teljesen Isten kezébe adjuk, nem tudunk vétkezni (vö. 1Jn 3,6). A bűn törvényének ereje által azonban automatikusan a megromlott természetünk állapotába kerülünk. Ezért sötétségben vagyunk, nem érzékeljük Istent, az Ő jelenlétét, ezért törvényszerűen vétkezünk, noha kis vétkekkel. Az apostol rámutat a bűn gyümölcsére: „Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn… Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.”(Róm 7,19-20.25b) Szabadulás csak Jézus Krisztusban van (25a v.). A Lélek törvénye érvényes itt: „Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.” (Róm 8,2) Itt játszanak nagy szerepet a begyakorolt jószokások, tehát erények. Elsősorban az imádság habitusáról van szó, amiből az igazi alázat fakad, tehát az igazság mint olyan iránti érzék. Az imádság és az alázat az alapja a többi erénynek. Imádság és alázat nélkül a Szentlélek nem hat.

Jézus utolsó, „Elvégeztetett” szava a végén az utolsó, „Atyám…” szóval Krisztus megváltó halálának pillanatát fejezi ki. Az „Elvégeztetett” szóval Jézus bevégezte a mi üdvözítésünket és ezzel beteljesítette az Atya akaratát. Lelki téren a sötétség közepette fényfolyosó nyílt. Az Jézus második eljöveteléig megmarad. Azok, akik Jézusba vetett hit által megváltattak, haláluk óráján átmennek ezen az Isten karjába vezető fényfolyosón. A lelki sötétséget ennek a világnak a rendszere alkotja annak fejedelmével és a rossz levegőben lakó erőivel, a kosmokratorokkal. Krisztus halálával át lett törve a sötétség és előáll a lelkek és az Isten közötti kapcsolat. Jézus halálának órájában látható módon szétszakadt a templom kárpitja, amely a szentélyt és a szentek szentjét választotta el egymástól. Halálunk órájában a lelkünk valóban átmegy Krisztus halálának fényoszlopai közt Isten karjába. Lelkileg azonban már most beléphetünk Krisztus halálába és ezáltal Isten karjába. Elfogadtuk a lélekfiúságot, amely által kiáltjuk „Abba, Atyám” (Róm 8,15). A Krisztus halálához kapcsolódó igazságokba való belépés által egyszersmind megvalósítjuk a keresztség titkát.

A keresztség által belemeríttetünk Krisztus halálába. Az Atya karjába vivő út nyitott a számunkra. Jézus a sötétség felett aratott győzelme után halála pillanatában átadta a lelkét az Atya karjába. Ez számunkra is az üdvösség egyetlen útja. Jézus azt mondta: „Elmegyek helyet készíteni nektek… hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,2-3)

Jézus bevégezte az emberiség üdvözítésének művét. Nem kell semmit sem hozzátenni. Csak a hit engedelmességében meg kell valósítani, komolyan kell venni az Ő szavát. Jézus anyja a hitnek ezen az útján példaképünk és segítőnk. Át lett szakítva a lepel, amely minden lelket betakart, át lett törve az e világ lelke által képzett akadály, amely az emberiséget hazugságban tartja. Le lettek győzve a levegőben lévő démoni erők, amelyek befolyásolják és a hazugság sötétségében tartják az emberiséget. Ez mind benne foglaltatik az „Elvégeztetett” szóban. Be lett végezve az ördög, a bűn és a halál feletti győzelem.

Lélekben a kereszt alatt állunk Krisztus halálának helyén. Ott van felettünk a fényoszlop, amelyen a lelkünk felszállhat és egyesülhet a mennyei Atyával, beléphet Isten karjába. Elsőként ezen a győztes fényoszlopon keresztül Jézus lelke kelt át. Ezt fejezi ki a kereszten mondott utolsó szava: „Atyám, a Te kezedbe adom az én lelkemet.”

Jézus halálakor beteljesedett Simeon prófétálása is, amit Jézus anyjának mondott: „A te lelkedet is általhatja az éles tőr.”(Lk 2,35) Ezzel a lelki sebbel a mi anyánk szívében léphet be a mi lelkünk az új szívbe, az új Jeruzsálembe és egyesülhet ott magával Istennel.

Villágosságot, erőt és kegyelmet azok kapnak, akik igyekeznek bejutni Krisztus halálának titkába. Az az eucharisztiával és a mi keresztségünkkel is össze van kapcsolva. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a kegyelmet, amit akkor kapunk, ha a kitartóak vagyunk a belső imádságban. Bárcsak te is időt szánnál erre, minden nap legalább egy órát!

Kétórás elmélkedést kellene foganatosítaniuk a laikusoknak is legalább hetente egyszer, legjobb, ha kis közösségben.

 

Letöltés: BKP: A belső imádság alapjai /1. rész/

Letöltés: BKP: A belső imádság alapjai /2. rész/