2021. július 28., szerda

Isten szemével

2021.07.06.

1.

Lelkigyakorlaton voltam.

a)

Miközben a pap magyarázott:

Kép: Tűz lobog a pap fején, piros, nagy lobogó tűz. Egy idő után a pap egész teste, lénye piros lángban ég, a szíve is.

Jézus: Ez az atya azon fiaim közé tartozik, aki nemcsak kötelességszerűen végzik a papi teendőket és a lelkigyakorlataikat, hanem szívvel-lélekkel. A lángoló korona jelképezi az ő lángoló érzéseit és szavait. Figyeld meg, amikor Rólam beszél, szinte tűzben ég az egész ember. Ó, bárcsak minden pap fiam ilyen forrón szeretne Engem. Erre vágyik az Én Szentséges Szívem.

b)

Többször előfordult az, hogy nem mentek a dolgok gördülékenyen, mely elégedetlenséget váltott ki egyesekből.

Érzés: A gonosz erős támadásai miatt az Úr kezébe kell helyezni a lelkigyakorlatot, hogy elfogadjuk mindazt a kellemetlenséget, ami elér minket. Tudjuk, nem vagyunk tökéletesek, de mindazt, amit adunk az Úrnak, nagy szeretettel tesszük.

Hang: Ez aranyszabály.

Hang: Elég ez Nekem.

Kép: Jézus szelíd arca, kék a szeme, arany csillogású a szeme.

Érzés: A gonosz meg akar lopni bennünket, de ha a meglopott dolgainkat is felajánljuk az Úrnak, így semmi sem vész kárba.

Hang: Így nem vész kárba időtök.

Hang: Én elsősorban az Irgalmasság Istene vagyok, másodszor az igazságé.

Hang: Az igazság és irgalmasság tengere vagyok.

Jézus: Nem baj, ha ti nem vagytok mindig tökéletesek, és nem sikerül, amit Nekem adtok. Ez így is elég Nekem. Két fő tulajdonságom az irgalmasságom és az igazságosság. Örökké legyetek hálásak Nekem, hogy mindig az irgalmasságot helyezem előtérbe.

2.

Magyarország két védőangyaláról volt szó.

Kép: Mindkét angyal fején arany korona van.

Jézus: Magyarország Őrangyalainak fején azért van arany korona, mert nagyon nehéz és tiszteletre méltó feladatot kaptak Atyámtól. A ti sokat szenvedett hazátok védelmezését, segítését. Éjjel-nappal közbenjárnak értetek, magyarokért. Most különösen szükségetek van és lesz erre, mert rengeteg bántás, rágalmazás ér benneteket. Őrangyalaitok foggal-körömmel harcolnak kormányotok igaza mellett a gender ideológia és a migráció ellen. Nem engedik az Én parancsomra, hogy ezek megtörténjenek nálatok.

3.

Kép: Egy angyal Észak-Kelet felé néz, valamit tevékenykedik. Két pár szárnya van, kisebb, és nagyobb. A kisebb van felül. Az angyal ruhája fehér.

Jézus: Egy Angyal a Mennyből ezzel a látomással arra tanít benneteket engesztelők, hogy imáitok szárnyán egyre jobban repüljön lelketek Felém, és a fehér ruhája azt fejezi ki, hogy mindenkinek mutassatok példát a tisztaságotokkal.

4.

A lelkigyakorlaton előfordultak zavaró mozzanatok.

Érzés: Amikor igazán felkavaró események zajlanak körülöttünk, akkor látszik igazán, kinek milyen a hozzáállása, beállítottsága.

Gondolat: Egyes esetekben azt vettem észre, hogy ha valaki nagyon szigorú volt a másikhoz a megbocsátás terén, később őneki sem kegyelmeztek.

Olvastam: Natália nővér: Jézus: „Adjátok Nekem szíveteket, mert ha nem, kardotokat és bototokat magatok ellen fordítom.”

Jézus: Azt mondja a magyar közmondás, hogy Isten nem ver bottal. Ha valaki mást bántásban részesít, majdnem mindig az a vége, hogy azt valakitől visszakapja. Ez nem véletlen, mert figyelemmel kísérem a viselkedéseteket, és ha szükségetek van rá, mások által fenyítelek titeket. Ezért azt ajánlom, mindenkivel legyetek türelmesek, és az Én szeretetemet árasszátok azokra, akik körülöttetek élnek.

5.

Kép: Magasról folyik világoskék folyadék. Egy-két alak van a folyadék alatt, és mintha próbálnának azt visszatartani.

Jézus: A világban nagy a békétlenség, a gyűlölet, a meg nem értés, a veszekedés, és a különböző világnézeti és ideológiai harcok. Angyalaim segítségével próbálom gyermekeimre árasztani az Én csodálatos tartós békémet.

6.

Gondolat: Nem tanultam volna általános orvosnak.

Hang: Te a lelkek gyógyítója vagy.

Jézus: Hidd el kislányom, minden az Én tervem szerint történik. Azért nem lettél általános orvos, mert sokkal nagyobb a baj az emberek lelkével, mint a testével. Ha az ember teste meghal, még lehet, hogy üdvözül. De ha a lelke elvész, bizony elkárhozik örökre. Hát nem fontosabb a lelkeket gyógyítani?

2021.07.12.

1.

Hang: A rózsa 5 szabálya.

Jézus: A rózsa egy olyan lelket szimbolizál, amely a következő 5 szabálynak feleljen meg:

- legyen friss, üde, tehát ne kókadozzon

- árassza a szeretetet mindenki felé

- örömet okozzon az embereknek

- illatozzon

- egyenes legyen a tartása.

2.

Hang: Hallottad az Isten Pecsétjét.

Jézus: Bármelyik választottam által hirdetett pecsétről van szó, mindegyik lelki pecsét, mert általa Isten lelketeket megjelöli, és megvédi a rá leselkedő bajoktól. Leginkább ellenségünktől, a gonosztól, aki a chip által akar megjelölni magának.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Semmi földi cél eléréséért nem szeghetem meg a Magasságbeli rendelkezéseit.”

Gondolat: Mi emberek pedig számtalanszor megszegjük, és óvatlanul is kompromisszumot kötünk a gonosszal.

Jézus: Én, mint második Isteni személy mindenkinél jobban ismerem Atyám rendelkezéseit és akaratát. Magától értetődik, hogy nem szeghetem meg ezeket. De ti, testbe zárt lelkek itt a földön csak homályosan láttok, ezért a döntéseitek néha balul ütnek ki. Csak akkor fogjátok tökéletesen megismerni Atyám dolgait, rendelkezéseit, ha majd itt lesztek a Mennyben, és kristálytisztán látjátok Őt.

4.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézust királlyá akarták volna felkenni, de Jézus nem fogadta el, mert nem akart földi király lenni. Neki, mint a megtestesült Igének országa nem e világból való. A világ pompáját Jézus egyenesen visszautasította.

Gondolat: Az egy nagy különbség Jézus és az antikrisztus között, hogy míg Jézus nem fogadta el a földi uralkodást, addig az antikrisztus elfogadja.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Szeretném, ha ti, az utolsó idők gyermekei nem hódolnátok be az antikrisztus hatalmának. Ő mindenki fölött uralkodni akar majd, és élvezni fogja ezt a földi hatalmat. A kedvessége és simulékonysága, az ígérgetései álcák lesznek. Nagy gazdagságban és pompában él majd, és szolidaritásról, együttérzésről és békéről szónokol. Összefogva a hamis prófétával és ellenségemmel, a sátánnal átformálja az embereket, még azokat is, akik hisznek Bennem és szeretnek Engem. De azután, hamarosan bemutatja a zsarnokságát. Kárhozatba taszítja a hiszékeny embereket. Olyanokat, akik a földi sikerben és gazdagságban, örömökben hisznek. Óvakodjatok tőle!

5.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézust pihenni szólították apostolai, de Jézus félre akart volna inkább vonulni imádkozni, és mondta: „Számomra az imádság pihenés. Abban fáradok el, ha ott vagyok az emberek között, se sem nem gyógyítok, sem nem hirdetek Igét”.

Gondolat: A sok üres beszédben nemcsak részt venni fárasztó, hanem meghallgatni is, és ráadásul időpocsékolás is.

Jézus: Az Én gyermekeim, akik tanítványaim, úgy éreznek, mint Én. Szeretnének mindig Velem foglalkozni, Rólam, és a szent dolgokról beszélni és hallani. De ez nem mindig adatik meg nekik, mert rengeteg a közömbös ember, akik számukra nem felüdülést jelentenek, hanem felesleges időpocsékolást.

6.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus idézi Mózes II törvénykönyvét: „Az ajándékok megváltoztatják a bölcsek tekintetét, és megváltoztatják az igazak szavait, értelmükből kiforgatják”.

Gondolat: Ugyanez a csali a mai világban is. Címeket, prémiumokat, pénzt osztanak egyes célok elérésének érdekében.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus mondta az apostolainak: „Igyekezzetek olyanok maradni, mint a madarak, akik jobban kedvelik a gyér eledelt és az éhséget, mint az aranyozott ketrecet, ahol elegendő az étel és kényelmes a szállás, ám egy dolog hiányzik nagyon, az pedig a szabadság.”

Jézus: Higgyétek el gyermekeim, hogy a gazdagság, a siker és a hatalom nagy károkat okoznak az amúgy bölcs és igaz emberek lelkében is. Önteltté és zsarnokká válnak. Eltűnik belőlük az alázat és a szerénység. Óvakodjatok az ajándékoktól, a jó beosztásoktól, a sok pénztől, mert gonosszá tesz titeket.

7.

Olvastam: Natália nővér: Jézus: „Amíg írsz (üzenetet), Velem foglalkozol, és lelked Velem töltekezik. Erre szükséged van neked, de Nekem is”.

Kép: Az Úr árasztja aranysugarát a lélekre és a lélekbe, ezt a fényt a léleknek magába kellene

szívnia, és kisugároznia, mint egy tükör.

Gondolat: Érthető, hogy a léleknek erre nagy szüksége van, mert csak így tud növekedni, fejlődni. De Istennek azért van erre szüksége (annak ellenére, hogy Isten Önmagában is elég), mert Isten ki akarja terjeszteni a szeretetét a földön. Ezt csak úgy teheti meg, ha a földön akad olyan lélek, aki elfogadja és befogadja Isten szeretetét. Ez által nő Isten dicsősége is.

Jézus: Azért olyan gyönyörű az Isten és ember közötti kapcsolat, mert tulajdonképpen szükségük van egymásra. Az embernek szüksége van arra, hogy újra és újra feltöltődjön Isten kegyelmeivel, Istennek pedig szüksége van olyanokra, akik ezeket elfogadják, magukba szívják, és feltöltődnek tőle. Ilyenkor Isten dicsősége növekszik.

2021.07.20.

1.

Arról volt szó, hogy az Úr egyes kiválasztottjai arról beszéltek másoknak, hogy az Úr más kiválasztottainak írásai hamisak, és akár egyenesen a sátántól valóak, még akkor is, ha az írás úgy tűnik, hogy az Úrtól való.

Jézus: Drága kislányom, mekkora szomorúságot okoz Nekem az a tény, hogy választottjaim nem hisznek egymás kegyelmeiben. Ezt mások előtt kifejezésre juttatják és terjesztik. Ezzel tönkreteszik más választottjaimnak a hitelességét.

2.

Egy pap arról beszélt, hogy nem jó, ha kézbe fogadjuk az Oltáriszentséget szentáldozáskor, még akkor sem, ha ránk van kényszerítve, mert ez az út a hamis istenek imádásához vezet. Inkább ne menjünk vasárnap sem misére ilyen helyekre.

Érzés: De ez mégis ellentmond annak a parancsolatnak, hogy: „Az Úr napját szenteld meg!”

Jézus: A papok is tévedhetnek. Nem az bánt meg Engem, aki a tiltott időben kézből áldozik, hanem az, aki nem jön Elém, nem fogad el Engem, mint Szentséget.

3.

Valaki azt mondta nekem, nem kell mindent csodának venni.

Érzés + Gondolat: Én mindent csodának tekintek, mert mindent a Mennyei Atya akarata vezérel. A Mennyei Atya akarata már eleve csoda, és csodálatos.

Jézus: Bizony gyermekem, nyugodtan mindent, ami körülötted van, csodának tekinthetsz. Isten azért teremtette a gyönyörű természetet, hogy csodáld benne az Ő szépségét, tökéletességét és nagyságát. Már az is egy csoda, hogy mikor születés után a gyermek elkezd fejlődni, mindig szebb és okosabb lesz, és annyi veszedelem ellenére életben marad, és felnőtté válik. A kicsiny gyermek, ahogy nyiladozik az értelme, mindenre rácsodálkozik, ami körülötte van. Aki nem tud gyermekké válni a lelkében, az semmiben sem lát csodát.

4.

Hang: Nagy lelkesedéssel fejlesztem benned ezt.

Jézus: Igyekszem mindenben megláttatni veled Atyám teremtő és fenntartó erejét.

5.

Kép: A Mennyei Atya egy asztalnál ül balra fordulva, és egy fehér lúdtollal ír.

Kép: Mennyei Atya mosolyog, áldásra van téve keze.

Jézus: Atyám és a toll, amivel ír egy szimbólum. Azt fejezi ki, hogy Ő mindent és mindenkit megtervez. Amit kitalált, azt megáldja. Elégedetten mosolyog a terve felett.

6.

Egy pap arról beszélt, hogy az Úr Jézus mennyire szenved az Eucharisztiában.

Kép: Az Oltáriszentségben arany háromszög.

Kép: Az Oltáriszentségből fehér virágok repülnek ki sugárszerűen.

Érzés: Az Úr örül.

Jézus: Mind a két gondolat illik az Én Oltáriszentségi jelenlétemhez. Az egyik kifejezi, hogy milyen sokat szenvedek a lelkemben a világ bűnei miatt. Ma különösen mélyre süllyedt teremtésem. A másik, hogy nagyon boldog vagyok az eleven élő szívekben, akikben lakhatom.

7.

Hang: Amit te csinálsz, azt mindet Én…

Jézus: Amit te csinálsz, azt mind-mind látom és értékelem.

8.

Arról volt szó, amikor az embereket rangjaiktól megfosztják, mint pl: báró és más nemesi címek, doktori címek, stb.

Jézus: Az igazi keresztény ember előtt nem jelent veszteséget, vagy csapást, ha megfosztják a rangjaitól, címeitől. Előttem sem számít a földi doktorátus. Te, mint a fény gyermeke, Tőlem kapod a diplomát.

9.

Hang: A szívemet…

Jézus: Arra kérlek, tartsd az Én Szívemet a tiéden.

10.

Kétszínű politikusokról volt szó Magyarországon, és arról, hogy Nyugat nem nézi jó szemmel, hogy Magyarország az erkölcsöt próbálja védeni.

Kép: Szűzanya lefelé néz.

Érzés: A háttérhatalom és a sátán emberei harcolnak a gender elmélet, migráció, stb. mellett.

Hang: De Én megvédelek benneteket ettől.

Kép: Arany fény.

Jézus: Ti csak imádkozzatok kicsiny magyar engesztelőim, mert Édesanyátok meg fog védeni benneteket az árulóktól, és a mögöttes háttérhatalomtól. Ki fog derülni az igazság. Tartsatok ki, harcoljatok a gender ideológia és a migráció ellen. Édesanyám majd kivezet benneteket ezekből a szörnyűségekből.

2021.07.27.

1.

Hang: Hogy megmutatta volna, hogy kinek milyen a lelke.

Kép: Egy csomó fiatal.

Jézus: Ha régebben megtörtént volna a Szentlélek kiáradása, a Szentlélek megmutatta volna, hogy kinek a lelke milyen állapotban van.

2.

Hang: Te mélyen elgondolkodsz azokon, amiket mondok neked.

Jézus: Bárcsak mindenki úgy figyelne szavaimra, mint te, mert másnak is szólok, de oda se figyel, nem hiszi el, és nem gondolkozik rajta.

3.

Hang: Ilyen nincs, hogy… könyvet, könyveket ír Rólam.

Kép: Irgalmas Jézus

Jézus: Többen próbálkoznak azzal, hogy megírják életem történetét, de senki nem tudja úgy visszaadni az Én történetemet szóról-szóra, ahogy a valóságban volt.

4.

A szent könyvek olvasásáról volt szó.

Hang: Muszáj, e nélkül nem bírsz.

Jézus: Olvasd a szent könyveket. E nélkül nem tudnál elmélyülni a hit dolgaiban.

5.

Kép: Egy valaki fehér rongypapucsot húz elő egy alacsony szekrény alól, majd visszatolja a helyére.

Jézus: Ami volt, azt már el kell felejteni, ami lesz, az még meg sem született. Ezért a jelennel foglalkozzatok.

6.

Hang: Soha nem tudom ezt mondani.

Kép: Egy hatalmas szalmakazal.

Jézus: Egyetlen gyermekemre sem mondom azok közül, akik még a földön élnek, hogy el fog kárhozni a lelke. A tűt nem találjátok meg a szalmakazalban, de Én a sokmilliárd élő közül megtalálom, akit keresek, és aki bajban van.

7.

Hang: Meg kell előbb tanulni, azután elkészíteni.

Jézus: Bármilyen feladatra készülsz, alaposan meg kell ismerkedni vele és megfontoltan hozzáfogni. Az összecsapott dolognak sosem jó a vége.

8.

Arról volt szó, hogy mi a jobb, hogy az ember csak elvonultan imádkozzon, vagy, hogy emberekkel is társalogjon.

Jézus: Nem abból lesz szent, aki begubódzva csak imádkozik és mélyen elrejtőzik az emberek elől, hanem abból, aki a vallásgyakorlatai mellett törődik felebarátaival, és ezen belül barátaival, és megosztja problémáit, gondolatait velük.

9.

Egy templom körüli gondokról volt szó.

Jézus: Mint, ahogy mindenütt a Nagyfigyelmeztetés fog rendet teremteni, ott is így lesz. Minden és mindenki a helyére kerül.

10.

Az alázatról volt szó.

Jézus: Alázattal van kikövezve a Mennyország felé vezető út.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése