Viganò érsek és Dr. Maike Hickson az üres pápai oltárról

Omnes dii gentium dæmonia [Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek] (Zsolt 95,5)

LifeSiteNews: Excellenciás Úr, a legutóbbi cikkemben megjegyeztem, hogy a Vatikáni Bazilika [Szent Péter-bazilika – F.D.] pápai oltárát nem használják jóformán azóta, hogy a pachamama bálványnak 2019 októberében bemutatott felajánlással meggyalázták. Ezen alkalommal Bergoglio és udvara jelenlétében egy nagyon súlyos szentségtörést hajtottak végre. Mit gondol erről?
Viganò érsek: A Vatikáni Bazilika [Szent Péter-bazilika – F.D. megj.] megszentségtelenítésekor az amazóniai szinódus záró ünnepségén beszennyezték a confessio oltárt [a bazilikában a közvetlenül Szent Péter sírja fölé emelt, a sírhoz félköríves lépcsőzettel összekapcsolt főoltár, ahol csak a pápa misézhet – F.D.], mivel ráhelyeztek egy edényt, amit a pachamama pokoli kultuszának szenteltek. Úgy vélem, hogy ez és más hasonló megszentségtelenítések a templomokban és oltárokon bizonyos módon újra felidéznek más, korábban történt hasonló intézkedéseket, és lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük azok valódi természetét.

Mire céloz ezzel?
Utalok minden olyan időre, amikor a sátánt szabadjára engedték Krisztus Egyháza ellen, az első keresztények üldözésétől a perzsiai Koszró Bizánc elleni háborújáig, a mohamedánok képromboló dühétől Rómának a német Landsknechte általi kirablásáig. Majd később a francia forradalom, a XIX. század antiklerikalizmusa, az ateista kommunizmus, a Cristeros Mexikóban, aztán a spanyol polgárháború, a kommunista partizánok szörnyű bűnei az első és a második világháború alatt, és a keresztényellenesség különböző formái, melyeket ma látunk szerte a világon. Minden alkalommal, kivétel nélkül, a forradalom – annak mindenfajta formájában – megerősíti saját luciferi lényegét, a bibliai ellenségeskedést a sátán utóda és az Asszony utóda között, a sátán gyermekei és a Legszentebb Szűz gyermekei között. Nincs más magyarázat erre a kegyetlenségre a Szűzanya és gyermekei ellen.
Különösen sokat gondolok az „Értelem istennője” trónra emelésére, melyre 1793. november 10-én került sor a párizsi Notre Dame székesegyházban, a terror csúcsán. Ebből az alkalomból is a forradalmárok pokoli gyűlölete akarta helyettesíteni Isten Anyjának kultuszát egy prostituált kultuszával, amelyet a szabadkőműves vallás szimbólumaként emeltek, a vállukra emelt hordszékkel, amelyet a szentélyben helyeztek el. Sok analógia van itt a pachamamával, és ezek felfedik a pokoli elmét, ami inspirálta őket.
Ne felejtsük el, hogy 1793. augusztus 10-én, néhány hónappal a Notre Dame megszentségtelenítése előtt, „Értelem istennője” szobrot emeltek a Place de la Bastille-on, az egyiptomi Izisz istennő képében. Fontos, hogy az ókori Egyiptom kultuszaira való hivatkozást is megtaláljuk a szörnyű „betlehemen”, ami jelenleg a Szent Péter téren áll. [Lásd a 2020. decemberében a Szent Péter téren felállított démonikus szobortcsoportot – F.D.] De nyilvánvalóan az ezekben az eseményekben talált hasonlóságokat is kíséri valami, ami teljesen új.
Elmagyarázná nekünk, hogy miből áll ez az új elem?
Arra a tényre utalok, hogy a zsinatig – vagy kíméletesen szólva egészen eddig a „pápaságig” - a megszentségtelenítéseket és szentségtöréseket az Egyház külső ellenségei követték el. Azóta a botrányok a hierarchia legmagasabb szintjeinek aktív részvételével, a püspökök vétkes hallgatásával és a hívek megbotránkoztatásával történnek. A Bergoglio-féle egyház egyre nyugtalanítóbb képet fest magáról, amit a katolikus igazságok tagadása, egy eredendően antikatolikus és krisztusellenes ideológia kifejezett megerősödése kísér, amelyben a pogány istenségek – azaz a démonok – bálványimádó kultusza már nem rejtett, akiket szentségtörő cselekedetekkel és szent dolgok meggyalázásával engesztelnek ki. A tisztátalan edényt Szent Péter konfesszió oltárára tenni egy liturgikus gesztus, pontos értékkel és céllal, ami nem csak szimbolikus. Az „anyaföld” bálványának jelenléte közvetlen támadás Isten és a Legszentebb Szűz ellen, egy kézzelfogható jel, amely bizonyos értelemben megmagyarázza Bergoglio sok tiszteletlen kijelentését a Szűzanyával kapcsolatban. [Lásd például a 2018.12.21-i beszédét, amelyben burkoltan Szűz Mária „szentté válásáról” beszélt, elhomályosítva a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját - F.D.]
Ezért nem meglepő, hogy azok, akik le akarják rombolni Krisztus és a római pápaság egyházát, a legmagasabb trónról teszik ezt, a La Salette-i Szűzanya próféciája szerint: „Róma elveszíti a hitet, és az Antikrisztus székhelyévé válik.” Úgy tűnik számomra, hogy ma már nem beszélhetünk egyszerű „hitehagyásról”, de tudomásul kell vennünk a következő lépést, ami valódi és tulajdonképpeni hitehagyásban fejeződik ki, ahogyan a katolikus imádat kezdeti felforgatása a liturgikus reform által a pogány imádat egy formájává fejlődik, amely magában foglalja az Oltáriszentség szisztematikus meggyalázását – különösen a kézbe történő szentáldozás visszaélésével a Covid ürügyén – és az egyre nyilvánvalóbb idegenkedést az ősi liturgiától. [Elsősorban – de nem kizárólagosan – a latin usus antiquior szentmiséről van itt szó, aminek a helyére a II. vatikáni zsinat után VI. Pál a protestáns és szabadkőműves ihletésű Novus Ordo-t állította - F.D.]
Az újítók valódi szándékainak elrejtését szolgáló kezdeti „óvatosság” számos formája ma már eltűnőben van, ami leleplezi az Isten ellenségei által végzett munka valódi természetét. A békéért való közös ima ürügyére már nincs szükség, mely legitimálta a csirkék leölését [afrikai voodoo papok csirkét áldoztak Assisi Szent Klára oltára közelében – F.D. megj.] és más botrányos förtelmeket Assisiben [1986. október 27-én II. János Pál meghívására a világ vallási vezetői közösen imádkoztak a békéért, ki-ki a maga istenéhez – F.D.], és elméletet alkottak arról, hogy az emberek közötti testvériség kihagyhatja Istent, valamint az Egyház üdvözítő küldetését is. [A katolikus hit szerint az istengyermekség alapja a megigazulás, a testvériség alapja az egy hit és egy keresztség. V.ö. Ef 4,5-6 - F.D.]
Mi az Ön értékelése a 2019 októberében kezdődött eseményekről, különösen, hogy Bergoglio elhagyta a Krisztus helytartója címet, a tény, hogy már nem celebrál szentmisét a pápai oltáron, és a szentmise nyilvános ünneplését felfüggesztette a Santa Martában?
Az „Agere sequitur esse” filozófiai elv arra tanít minket, hogy minden összhangban van azzal, ami valójában. Aki nem hajlandó magát Krisztus helytartójának nevezni [a Pápai Évkönyv 2020-as kiadásában a Vicarius Christi cím már csak lábjegyzetben szerepel, mint „történelmi cím” – F.D.], nyilvánvalóan felfogja, hogy ez a cím nem megfelelő neki, sőt megvetéssel nézi annak lehetőségét, hogy helytartója legyen annak az Egyetlennek, akit nem akar elismerni és imádni, mint Istent – ahogy Bergoglio szavai és cselekedetei mutatják. Vagy egyszerűbben: nem úgy gondolja, hogy az Egyház élén betöltött saját szerepének egybe kellene esnie a pápaság katolikus koncepciójával, hanem inkább annak „korszerűsített” és „demitologizált” változatával. Ugyanakkor, mivel nem tartja magát Krisztus helytartójának, Bergoglio felmentheti magát, hogy eképpen cselekedjen, hanyagul meghamisítva a Magisztériumot és botrányt okozva az egész keresztény népnek. A Péter apostol síremléke fölé emelt oltárnál in pontificalibus [teljes pápai ornátusban- F.D.] ünnepelve eltűnne az argentin, beárnyékolná különcségeit, örökös ellenszenves kifejezését, amit nem sikerül lepleznie olyan gyakran, mint ahogy a pápai funkciókat; helyette számára sokkal jobb, ha kiemelkedik az elhagyatott Szent Péter téren, amit teljesen lezártak, felhívva magára a hívek figyelmét, ami egyébként Isten felé irányulna.

Felismeri tehát Ferenc pápa cselekedeteinek „szimbolikus” értékét?
A szimbólumoknak megvan a maguk pontos értéke: a névválasztás, a Szent Márta házban lakás, a római pápának megfelelő címer és ruházat – például a vörös mozzetta, a rochettum, valamint a stóla – elhagyása, vagy a pápai címer hiánya a derékövön.
Szimbolikus a rögeszmés hangsúlyozása mindannak, ami profán, csakúgy, mint a mindennel szembeni intolerancia, ami kifejezetten katolikus tartalmat idéz. [Például amikor nem engedi a pápai gyűrű megcsókolását. F.D.] És talán szimbolikus az a gesztus is, amellyel a szentmisében a felajánlás során az epiklézisnél Bergoglio mindig teljesen eltakarja a kelyhet, a kezét bedugva, mintha akadályozni akarná a Szentlélek kiáradását.
Hasonlóképpen, mint amikor az Oltáriszentség előtt térdelnek, és a valódi jelenlétbe vetett hitről tesznek tanúságot, a latria cselekedetét (imádat) hajtják végre Isten felé. Azzal, hogy Bergoglio nem térdel le az Oltáriszentség előtt, nyilvánosan kinyilvánítja, hogy nem akarja alázatát kifejezni Isten előtt, de nem okoz gondot, hogy a bevándorlók vagy egy afrikai köztársaság tisztviselői előtt letérdeljen. [Mint ismeretes, Bergoglio az Oltáriszentség előtt sohasem térdel le. Hogy ennek nem egészségügyi oka van, jelzi, hogy más alkalmakkor le tud hajolni, például amikor egy hindu nő lábait, vagy amikor a dél-szudáni háborúskodó politikai vezetők lábát csókolta meg. F.D.] S amikor a pachamama előtt leborultak, néhány [ferences] szerzetes, nővér, pap és laikus, akkor valóságos és igazi bálványimádást hajtottak végre, méltatlanul tisztelegve egy bálvány előtt, és imádva egy démont. [A 2019. október 4-én faültetésnek álcázott és bemutatott eseményen Pachamama bálványa előtt pogány rituálét mutattak be Bergoglio és számos főpap jelenlétében. Az esemény végén Bergoglio egy fekete gyűrűt kapott. F.D.] A szimbólumok, a jelek és a rituális gesztusok tehát ilymódon eszközök, amelyekkel a Bergoglio-féle egyház feltárja a maga valóját.
Az új egyház mindezen „szertartásai”, ezek a többé-kevésbé jelzett „szertartások”, a profán liturgiákból kölcsönzött elemek korántsem véletlenek. Ezek alkotják az Overton ablak [a közvélemény észlelésének módszeres megváltozatását leíró, módszeres eltolással dolgozó technika – F.D. megj.] egyfajta elmozdulását afelé, amit Bergoglio valójában már elméletileg megalapozott az intervencióiban és a „magisztériumi” cselekedeteiben. Másrészt a mai borzalmakkal való összefüggésben teljesen meg lehet érteni annak a varázslónak a szerepét, aki Shiva jelét tette II. János Pál homlokára, és az Assisi-beli tabernákulum tetejére hódolat céljából kitett Buddha-szobrot, pontosan úgy, mint a társadalmi szféra egyes jelenségeit. Ahhoz, hogy az abortuszt a kilencedik hónapban elfogadhatónak tekintsék, ezt megelőzően legitimálni kellett korlátozottabb számú esetben. Az azonos neműek közötti házasság törvényesítése előtt körültekintően előnyben kellett részesíteni azt, hogy az emberek azt higgyék, hogy a szodómia jogi védelme valójában nem kérdőjelezné meg a természetes házasság intézményét egy férfi és egy nő között.

Excellenciája hisz abban, hogy ezek az események tovább gyűrűznek?
Ha az Úr, az Örökkévaló Főpap nem méltóztat véget vetni a hierarchia általános elferdülésének, a Katolikus Egyházat egyre inkább el fogja homályosítani ez a visszaélésszerűen fölékerekedő szekta. Bízunk Krisztus ígéreteiben és a Szentlélek hathatós segítségében, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az Egyház legmagasabb szintjeinek hitehagyása elkerülhetetlenül hozzátartozik az eszkatológikus [végidőket jelző – F.D.] eseményekhez, amelyet nem lehet elkerülni.
Úgy gondolom, hogy az eddigiekben bemutatott előzmények – melyek nagyrészt a II. Vatikáni zsinatig nyúlnak vissza – menthetetlenül és explicit módon vezetnek a Bergoglio-féle egyház vezetőinek „professzionális hitehagyásához”. Az ellenség hűséget követel szolgáitól, és ha az elején úgy tűnik, hogy megelégszik a Vatikán kertjében imádott fabálvánnyal, vagy a Szent Péter oltáron elhelyezett talaj- és növényáldozattal, hamarosan nyilvános és hivatalos imádatot fog követelni az örök Áldozat helyett. Így fog megvalósulni az, amit Dániel prófétált a szent helyen álló iszonyatos pusztulással kapcsolatban. Megjegyzem a Szentírás pontos kifejezését: „Cum videritis abominationem desolationis stantem in loco sancto” [Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást] (Mt 24,15). Világosan meg van írva, hogy ez az utálatosság állni fog, vagyis pimasz és arrogáns módon visszaél azzal a hellyel, amely a legidegenebb és legtávolabbi tőle. Szégyen, botrány, soha nem látott dolog lesz, amelynek elítéléséhez nincsenek megfelelő szavak.
Mi vár ránk, ha a dolgok ebben az irányban haladnak?
Véleményem szerint az, aminek tanúi vagyunk, az Antikrisztus királyságának létrehozására vonatkozó főpróba, amit megelőz a hamis próféta tanítása, előkészítésére annak, aki a végső üldöztetést hajtja végre az Egyház ellen, mielőtt Urunk végleges és elsöprő győzelmet arat.
A pápai oltár „szimbolikus üressége” nemcsak figyelmeztetést jelent azok számára, akik úgy tesznek, mintha nem látnák e „pápaság” botrányait. Valamilyen módon Bergoglio ahhoz akar bennünket hozzászoktatni, hogy vegyük tudomásul a pápaság és maga az egyház jelentős mutációját; hogy benne ne csak a római pápák hosszú sorában az utolsót lássuk, akiket Krisztus parancsolt juhainak és bárányainak táplálására, hanem egy filantróp multinacionális szervezet első vezetőjét is, aki csak azért bitorolja a „Katolikus Egyház” nevet, mert ez teszi lehetővé olyan presztízs és tekintély élvezetét, amely még a vallás általános válsága idején is nehezen elérhető.
A paradoxon tehát nyilvánvaló: Bergoglio tudja, hogy csak akkor képes hatékonyan lerombolni a katolikus egyházat, ha őt pápának ismerik el, de ugyanakkor nem gyakorolhatja a pápaságot a szó szoros értelmében, mert ez szükségszerűen megkövetelné, hogy úgy beszéljen, viselkedjen és jelenjen meg, mint Krisztus helytartója és az apostolok fejedelmének utódja. Ugyanaz a paradoxon, amit a civil és a politikai szférában látunk, ahol azok, akik a közügyek irányításával és a bonum commune [közjó] előmozdításával vannak felhatalmazva, egyidejűleg az elit megbízottjai, és feladatuk a nemzet elpusztítása és az állampolgárok jogainak megsértése. A mély államot és a mély egyházat mindig ugyanaz inspirálja: a sátán.
Mit tehetnek a laikusok és a papság, hogy megakadályozzák ezt a rohanást a szakadék felé?
Az Egyház nem a pápához tartozik, és még kevésbé tartozik az eretnekek és paráznák klikkjéhez, akiknek megtévesztéssel és csalással sikerült hatalomra kerülniük.
Ezért természetfeletti hittel, az ellenállást megvalósítva kell egyesülnünk Isten örök akaratával, az egyházatyák tanácsa szerint: a katolikusok kötelessége, hogy szembeszegüljenek pásztoraik hűtlenségével, mert az engedelmesség, amivel tartoznak nekik, Isten dicsőségére és a lelkek üdvözülésére való. Ezért leleplezünk mindent, ami a Pásztorok küldetésének elárulását jelenti, és arra kérjük az Urat, hogy rövidítse le a próbatétel ezen idejét. És ha egy nap Bergoglio azt mondja nekünk, hogy ahhoz, hogy közösségben maradjunk vele, olyan cselekedetet kell végrehajtanunk, amely sérti Istent, további megerősítést kapunk arról, hogy ő egy csaló, és mint ilyen, nincs fennhatósága.
Ezért imádkozzunk. Imádkozzunk nagyon sokat és buzgón, szem előtt tartva a Szabadító szavait és az Ő végső győzelmét. Nem Bergoglio és cinkosainak botrányai miatt fognak megítélni bennünket, hanem a krisztusi tanításhoz való hűségünk alapján: olyan hűség alapján, amely az Isten kegyelmében való élettel kezdődik, gyakran járul a szentségekhez, vezekel, engesztel és áldozatokat ajánl fel Isten szolgáinak üdvözülése érdekében.
Mi a kívánsága a közelgő karácsonyra?
Azt kívánom, hogy ezek a próbaidők tegyék lehetővé számunkra, hogy lássuk, ahol nem Krisztus, a király uralkodik, ott a Sátán zsarnoksága elkerülhetetlenül kialakul; ahol nem a kegyelem uralkodik, ott a bűn és az erkölcstelenség terjed; ahol az igazságot nem szeretik, ott az emberek végül vétkezésben és eretnekségben végzik. Ha eddig a sok langyos lélek nem tudta, hogyan forduljon Istenhez, ismerjék fel, hogy létezésük teljes és tökéletes megvalósítását egyedül Őbenne találhatják meg, mert talán most már megértik, hogy Isten nélkül az életünk pokollá változik.
Ahogy a pásztorok leborultak a Gyermek Király lábaihoz, akit jászolba tettek, de alaposan bepólyáltak, ami az ókorban az uralkodók előjoga volt, így nekünk is imában kell összegyűlnünk az oltár körül – még akkor is, ha csak egy padláson vagy a pincében lehet, hogy elkerüljük az üldöztetést vagy az összejövetelek betiltását – mert még egy titkos kápolna szegénységében vagy egy elhagyott templomban is az Úr száll alá az oltáron, hogy titokzatos módon feláldozza magát a mi üdvösségünkért.
És imádkozzunk, hogy meglássuk azt a napot, amikor a pápa visszatér, hogy megünnepelje Szent Péter konfesszió oltárán a legszentebb áldozatot abban a szertartásban, melyet Urunk tanított az apostoloknak, és amit az évszázadok során sértetlenül adtak tovább. Ez a pápaság és Krisztus Egyháza helyreállításának szimbóluma is lesz.

Az interjú 2020. december 23-án készült, itt található angol nyelven:
https://www.lifesitenews.com/blogs/abp-vigano-were-witnessing-general-rehearsal-for-the-establishment-of-the-kingdom-of-the-antichrist

A cikket megjegyzésekkel és hiperhivatkozásokkal ellátta: Fülep Dániel r.k. teológus.