„Csodálatos az Isten az ő szentélyében! Izrael Istene ad erőt és hatalmat népének. Áldott legyen az Isten!” (Zsolt 67,36)

2020. november 19-én a davosi világgazdasági fórum alapítója, Klaus Schwab ezt nyilatkozta: „A Covid a megfelelő alkalom a globális újrakezdéshez.” Schwab e mondattal valójában csak azt ismételte szolgai módon, amit 2009. május 3-án Jacques Attali a francia L’Express hetilapban mondott: „A történelem arra tanít bennünket, hogy az emberiség csak akkor tud szignifikánsan továbbfejlődni, ha valóban fél: Ilyenkor először védekező-mechanizmusokat alakít ki: olykor elviselhetetleneket (bűnbakok és totalitarizmusok), olykor haszontalanokat (elterelés céljából), olykor hatékonyakat (terápiásakat, melyek szükség esetén minden eddigi morális alapelvet felszámolnak). Amint a válságnak vége van, a félelem átalakítja ezeket a mechanizmusokat, hogy a személyes szabadsággal összeegyeztethetőekké tegye és egy demokratikus egészségügyi politikába olvassza be őket.”
Akkor, 2009-ben a sertés-influenzáról volt szó, ami a média szerint áldozatok millióit követelheti, és amiért a nyugati államok oltóanyag-dózisok millióit vásárolták meg a BigPharma-tól, melyeket soha nem használtak fel, mert haszontalannak bizonyultak – kivéve azok számára, akik óriási nyereségért eladták őket.

Fel lehetne tenni a kérdést, hogyan lehetséges, hogy egy olyan influenza-vírus, ami a WHO legújabb adatai szerint csupán alacsony mortalitást mutat, alig magasabbat, mint egy megszokott szezonális influenza-vírus, oda vezethetett, hogy világjárványt hirdessenek ki, és erre hivatkozva a világ szinte minden országában gyakorlatilag azonos ellenintézkedések sorozatát indítsák el. Azt is megkérdezhetnénk, hogy miért diszkreditálják a már meglévő és hatékonynak bizonyult gyógyszereket, és állítják azt, hogy az oltóanyag az egyetlen jó megoldás a problémára. És azt is meg kellene értetni velünk, hogyan lehetséges oltóanyagot előállítani, ha – az amerikai egészségügyi hivatal (CDC = Centers for Disease Control and Prevention) nyilatkozata szerint – a vírust még nem is izolálták? Vajon milyen ellenanyagot használnak fel, ha az ú. n. SARS-CoV-2-t nem lehet izolálni és kitenyészteni?
Stb. stb. – a kérdéseket a végtelenségig folytatni lehetne…. De most térjünk vissza azokhoz a kérdésekhez, melyeket sokan már hónapokkal ezelőtt feltettek, és az én felhívásomhoz, melyet Trump elnökhöz intézett két nyílt levelemben is megfogalmaztam [lásd többek között ezt a cikket és a www.eucharisztikuskongresszus.hu blog cikkét]:
Ez az egész történet nyugtalanító valóságában egy világméretű tervnek látszik, melynek kiagyalói a föld egész lakosságának körében egy állítólagos világjárvány ürügyén alaptalan riasztást váltottak ki. Egy terv abból a célból, hogy borzalmas, globális méretű szociális és gazdasági válság jöjjön létre, hogy a népesség alapjogainak drasztikus megnyirbálását legitimálni lehessen. Ez az, amit maguk a tervezők Great Reset [a nagy újrakezdésnek] neveznek: a gazdaság, a társadalom és a tömegek globális rendszerének nagy újrarendezése, átalakítása.
Ebben a projektben a Covid – köszönhetően annak, hogy a tudomány eredeti feladatának, az emberéletek megmentésének, már régen hátat fordított, és magát az elit érdekeinek kiszolgálójává prostituálta – csak az alibi szerepét játssza, hogy a szabadságkorlátozásokat, a kormányoknak a polgárok magánéletébe való beavatkozását és egy pszeudo-egészségügyi-rezsim felállítását igazolni lehessen, melyben mindenfajta objektív tudományos evidenciával szemben az egy helyen jelenlevők számát, az emberek közötti távolságot, a vásárláshoz, az eladáshoz, a lélegzéshez, sőt még az imádsághoz való módját és jogát felülről határozzák meg. Egyesek a [hivatalos] egyházi hierarchia fülsiketítő hallgatása mellett elrendelték a templomok bezárását, vagy legalábbis a vallási szertartások korlátozását, mikor Isten házát egy fokra helyezték a mozikkal vagy múzeumokkal, ugyanakkor azonban az abortusz-klinikákat „fontos hivataloknak” minősítették.

Ez egy olyan tévútra jutott hatalom paradoxona, melyet olyan emberek gyakorolnak, akik lelkükben korrumpáltak, és eladták magukat a Sátánnak, akiknek ezért most – miközben konokul ismételgetik az üres szólamokat a demokráciáról és a néphatalomról –, hogy a nemzetközi elit politikai és financiális érdekeit kiszolgálják és megvédjék, a saját népük elleni diktatúra eszközéhez kell nyúlniuk. A gazdagok egyre gazdagabbá válnak, miközben a középosztályt, mely minden állam szociális támaszát és a nemzetek lelkét alkotja, tönkreteszik, megsemmisítik.

A francia forradalom a nyugati arisztokráciát pusztította el; az ipari forradalom a parasztság számát minimalizálta és létrehozta a proletár tömegeket, ami a szocializmus és a kommunizmus katasztrófájához vezetett; a 68-as forradalom a családot és az oktatást demoralizálta. Ez a Great Reset, amit most a globális elit akar megvalósítani, az utolsó forradalom, amivel rabszolgák alaktalan és anonim tömegét akarják létrehozni, akik az internettel összekapcsolva, de lakásukba bezárva élnek, és akiket járványok vég nélküli sorozata fenyeget, melyeket azok találnak ki, akik ezek ellen már csodálatos oltóanyagokkal rendelkeznek.
Ezekben a napokban egy részletes terv szinkronizálásával, mely tervet egy központi kormány hajtat végre, különböző oldalak az oltáskényszer bevezetését javasolják, holott az oltóanyagok tényleges hatékonysága és lehetséges mellékhatásai még tökéletesen ismeretlenek. Ez a kényszer egy egészségügyi útlevél bevezetését hozza magával, melynek célja, hogy azok, akik beoltatták magukat, szabadon mozoghassanak, míg azok, akik ezt visszautasítják, se a nyilvános közlekedési eszközöket ne használhassák, se éttermekbe vagy szállodákba ne mehessenek, se iskolákat és egyetemeket ne látogathassanak, bizonyos mesterségeket és hivatásokat ne gyakorolhassanak és nyilvános helyeken ne tartózkodhassanak. Hogy ez az egyes személyek szabadságainak elviselhetetlen megsértését jelenti, az a terv előkészítőit és propagálóit teljesen hidegen hagyja. A törvényhozók nem vonakodnak megfosztani a parlamenteket mindenfajta befolyásuktól, hogy zsarnoki intézkedéseiket keresztül vihessék, jól tudva, hogy hatalmuk csak addig tart, amíg engedelmeskednek a Great Reset agendájának, amit a nemzetközi intézmények, mint az Európai Unió és az ENSZ is a magáévá tett.

Az erőknek ilyen masszív és koordinált mobilizálása láttán meglepődünk és megzavarodunk azok pimaszságán, akik azt tanácsolják nekünk, hogy szó nélkül el kell fogadnunk egy arctalan hatalmi csoport diktatúráját, mert ők így döntöttek. Megrökönyödünk és megrendülünk annak látván, ahogyan a globális baloldal – és az USA demokratái – szolgai módon veti alá magát ennek az agendának, mely megvalósításában se határokat, se korlátokat nem ismer, és odáig megy, hogy olyan nagy és olyan súlyos választási csalást szervezzen meg, mely csak iszonyatot tud az emberben kelteni. Többszöri szavazatleadásról, halottak szavazatairól, olyan polgárokról, akik azt veszik észre, hogy nevükben ezer szavazatot adtak le, olyan közalkalmazottakról, akik az eredményeket manipulálták, miközben a választási helységek ablakait kartonokkal takarták le, és olyan komputerprogramokról van szó, melyeket nem csak csalásra használtak fel, hanem melyeknek programjai eleve úgy lettek megtervezve, hogy egy komplex algoritmus segítségével a szavazatokat az egyik jelölttől a másikhoz irányítsák.

Eközben azt látjuk, hogy e hatalmas csalás mögött mindig ugyanazok az emberek állnak, akik mindig ugyanahhoz a párthoz tartoznak, és mindig ugyanannak az ideológiának szolgálnak. Olyan emberek ezek, akiknek az értelme és akarata megromlott, mert magukat egy gátlástalan zsarnok rabszolgájává tették, miután előbb vonakodtak egy jó, igazságos és irgalmas urat elismerni. Ahogy ők a bűn és az Isten elleni lázadás rabszolgaságát elfogadták, úgy akarják most az egész emberiséget a halál és a kétségbeesés szakadékába taszítani. Ez a Sátán nyomorult bosszúja, aki – miután arra képtelen, hogy azt, aki őt a pokolba hajította, legyőzze – megpróbál olyan sok lelket, amennyit csak lehetséges magával rántani, hogy ezáltal a Megváltó üdvművét semmivé tegye.

Mégis, nekünk, akik hiszünk Krisztusban, a mi egyetlen Urunkban, minden emberi megfontolás ellenére sincs okunk félni. Tudjuk, hogy mi, a keresztségben újjászületettek, nem vagyunk többé rabszolgák, hanem Isten gyermekei, és hogy a kegyelmi állapot megőrzésével Urunk barátságában maradunk, és tökéletesen bízhatunk Benne, és teljesen rábízhatjuk magunkat gondoskodó segítségére és hatalmas védelmére. Az igazi szabadság ugyanis ez: Isten gyermekeinek a szabadsága, akik az Ő törvényeinek nem félelemből, hanem szeretetből engedelmeskednek, nem kényszerből, hanem mert az isteni akarathoz való ragaszkodás által saját életük tökéletes beteljesülését és teljes megvalósítását találják meg, mert minden lélek Isten nagyobb dicsőségére, és az örök boldogság a Megváltó iránti hűségért járó jutalomként lett megteremtve.

Ne nyugtalankodjon a szívünk! Azoknak az ügyeskedései, akik most a sötétségben működnek, világosságra fognak kerülni, és egész borzalmukban és perverz pokoli alakzataikban le fognak lepleződni. Hazugságok, csalások, erőszak, halál: ez a Gonosz kemény realitása, melytől a jóakaratú emberek csak iszonyodhatnak. Ha a mi Urunk gyermekeinek imádságát meghallgatásra méltatja, akkor ez a hazugságokból és csalásokból álló épület nyomorúságosan össze fog dőlni, és építőinek újra el kell majd rejtőzniük, hogy az igazságosság szigora, és a népek megvetése és undora elől elmenekülhessenek.

Ezek a döntő órák: Tovább imádkozunk, recitáljuk a rózsafüzért, táplálkozunk a szent Eucharisztiával és bűnbánatot tartunk. Egyesült kiáltásunk, mely az isteni Felség trónja elé emelkedik, nem marad meghallgatás nélkül. Ne hagyjuk magunkat elbátortalanítani, mert a megpróbáltatás pillanatában Urunk megadja nekünk annak lehetőségét, hogy a Benne való bizalmunkat megmutathassuk és irgalmasságának nagyságát felismerhessük.

„Akármit kértek majd az Atyától az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőíttessék a Fiúban” (Jn 14,13).
Urunk világosan megmondta nekünk: „Akármit.” Kérjük tehát az Atyát a Fiú, a mi Urunk és Megváltónk nevében, és legszentebb Édesanyja, a mi hatalmas közbenjárónk kérésére, hogy mutassa meg dicsőségét, adja meg szent Egyházának a felmagasztalást, ajándékozzon keresztény népeinek békét és jólétet, és imádkozzunk a bűnösök megtéréséért és Isten ellenségeinek a vereségéért.

„Felkél az Isten, és elszélednek ellenségei, elfutnak előle, kik őt gyűlölik” (Zsolt 67,2)

+ Carlo Maria Vigano, Erzbischof


A cikk eredeti angol szövege itt található: www.lifesitenews.com, Thu Dec 3, 2020: ‘Sold out to Satan’: Vigano unloads on coronavirus ‘pseudo-health regime’ – The exiled archbishop had harsh words for the 'Great Reset' and those seeking to implement it)]

(forrás: www.katholisches.info – 2020. december 5.)


[Megjegyzés: A szövegben említett Jacques Attali, egy Észak-Afrikából való zsidó család gyermeke, aki 13 évesen az Algéria-háború idején került Franciaországba, közgazdász, és Mitterrand tanácsadója sok éven át, kulcsszerepet játszott a mostani elnök, Emmanuel Macron politikai felemelkedésében és elnökké való megválasztásában. – Munkásságának részletes bemutatása megtalálható a katholisches.info 2017. május 17-i cikkében, melynek címe: „Der Pate“ hinter Macron: Jacques Attali und dessen apokalyptische Zukunftswelt (Macron keresztapája: Jacques Attali és apokaliptikus jövőképe a világról)]

http://katolikus-honlap.hu/2001/vigano2.htm