2020. június 20., szombat

SELYMES JÓZSEF ATYA: AZ IGAZSÁG KÖNYVÉRŐL

SELYMES JÓZSEF ATYA:
AZ IGAZSÁG KÖNYVÉRŐL. Egyházunk tanítja, hogy a kinyilatkoztatás ugyan lezárult az utolsó apostol halálával, DE A PRÓFÉTASÁG INTÉZMÉNYE MÉG NEM FEJEZŐDÖTT BE.
Új próféciák feltárják a globális eseményeket, melyek a Második eljövetelt készítik elő.
"Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg"
(1Tessz. 5, 19 - 21).

Nem véletlen, hogy Szent Pál apostol ezt a figyelmeztetést már- időrendi sorrendben megírt első levélben írja. Mindez arra enged utalni, hogy a sátán már az Ősegyház első lépéseinél is keményen támadta a próféciákat, mivel nagyon jól tudta azt, hogy ha "kioltja a lelket", akkor könnyűszerrel a bűn baljós útjára állít bennünket, a betű és a merev szabályok lelketlen emberévé formál. Egyházunk tanítja, hogy a kinyilatkoztatás ugyan lezárult az utolsó apostol halálával, de a prófétaság intézménye nem fejeződött be, és nem is fog egészen a világ végéig. Mindez azt jelenti, hogy létezik olyan prófétai tevékenység, ami nem része a hivatalos kinyilatkoztatásnak, de az Egyház életének mégis szerves része. Nem szabad elfelednünk, hogy a prófétáknak óriási szerepe volt az Ószövetség világában, és az továbbra is folytatódik Krisztus Egyházában.
A prófétai üzenetek Istenhez való hűségre és az állandó megtérésre buzdítanak bennünket; oktatnak, figyelmeztetnek, lelkesítenek, reményt adnak a hűségeseknek és a megtérő bűnösöknek egyaránt, és nem utolsó sorban segítenek tájékozódni a nehéz időkben.

A próféta nem új tant hirdet, még csak hozzáadni sem akar semmit a kinyilatkoztatáshoz, csupán emlékeztetni szeretne bennünket arra, hogy eltértünk kezdeti szeretetünktől (Jel. 2,4) és így nagyon mélyre süllyedtünk (Jel. 2, 5). Isten a próféták által, szüntelen megtérésre hívja a bűnös világot, mert tudja, hogy a bűnökben megátalkodott ember útja a pusztulásba vezet. Bűnbánatot kell tartanunk és változtatnunk kell életmódunkon, mert ha nem, akkor számolnunk kell a legrosszabbal (Jel. 2,5c).
Az Úr Jézus, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária látnoknőnek adott üzenetekben, meg akarja értetni velünk azt, hogy emberi történelmünk az idők végéhez érkezett, és belátható időn belül a társadalmi élet minden területén radikális változások várhatók; erre a változásra viszont komolyan fel kell készülnünk. Ehhez nyújtanak nekünk nagy segítséget korunk prófétái, közöttük e könyv prófétája, akinek-amint az az üzenetekből is kitűnik  egészen különleges szerep jutott.
Selymes József atya.
KÖSZÖNJÜK !!!
VÉGRE EGY FELSZENTELT PAP ÁLTAL KIMONDVA!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése