A vasárnapi Srí Lanka-i robbantássorozat sajnos nem az egyetlen olyan eset volt a világban, amely a keresztény hívek megfélemlítésére és megsemmisítésére irányult. A kereszténység napjainkban is a világ legüldözöttebb vallása, ezt bizonyítja az Open Doors civilszervezet által közzétett jelentés is.
Az Open Doors által közzétett adatok alapján sajnos azt látszik, hogy az üldözésnek még napjainkban is számos formája van. Keresztényüldözésnek nevezhetjük azt, ha valakit – azon oknál fogva, hogy Krisztussal azonosul – megfosztanak vagyonától, bebörtönöznek, kínzásnak vetnek alá, megerőszakolnak, vagy akár meg is ölnek.
Az Open Doors infografikája számokban is megmutatja, hogy hány embert érint keresztény hite miatt üldöztetés:
Infografika: vasarnap.hu
A tavalyi évhez képest is nőtt azoknak a száma, akik üldözésnek vannak kitéve. Míg 2018-ban 215 millió főre becsülték számukat, 2019-ben mindez – a keresztényüldözés terjedése miatt – már 245 millió emberre, vagyis
minden kilencedik keresztényre igaz.
Talán meglepő, de a keresztények számára – az Open Doors felmérése szerint – Észak-Korea a legveszélyesebb ország a világon. A kommunista diktatúra ugyanis az ateizmus talaján állva minden keresztény hívőre „veszélyes elemként” tekint a társadalomban. A jelentés szerint, akiről kiderül, hogy keresztény hívő, vagy elhurcolják a munkatáborokba, vagy a helyszínen megölik egész családjával együtt.
Észak-Korea után azonban a keresztények a muszlim-többségű országokban, Afganisztánban, Szomáliában, Líbiában, Pakisztánban, Szudánban, Yemenben és Iránban vannak a legnagyobb veszélyben. Az itt élő keresztények közül azok helyzete a legrosszabb, akik muszlim családban nőttek fel. A tíz legveszélyesebb ország közt van még a félig muszlim, félig keresztény Eritrea, illetve a hinduk által dominált India is.
Bár a legradikálisabb iszlám szervezetet, az ISIS-t nemrég a Közel-Keleten sikerült területi szempontból legyőzni, a szervezet harcosainak egy része Fekete-Afrika országaiba menekült. Ráadásul az itt található radikális szervezetekre – például a nigériai Boko Haramra is – egyre nagyobb befolyást gyakorol az ISIS ideológiája. Ebből kifolyólag fennáll annak veszélye, hogy az iszlám radikalizmus a szubszaharai országokban erősödni fog a közeljövőben.
Érdekes kérdés még az, hogy a keresztényüldözésben érintett országok kormányai – akár aktivitásuk, akár passzivitásuk révén – mennyiben járulnak hozzá ahhoz, hogy a keresztényeket üldözhessék.
Észak-Koreában például maga az állam a keresztényüldözés eredője, Indiában viszont az állam azáltal követ el mulasztást, hogy nem képes megfelelően szankcionálni a keresztények elleni támadásokat.
Az Open Doors jelentése arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb veszélyben a keresztény nők vannak, mivel ők a vallásuk mellett a nemük miatt is hátrányos megkülönböztetésben részesülhetnek. És sajnos nagyon gyakran elő is fordul az, hogy a kisebbségben élő keresztény közösségek megsemmisítését éppen a nőkön keresztül próbálják megvalósítani.