Medjugorje, 2018. június 25. a jelenések 37. évfordulója
A Szűzanya a következő üzenetet adta:
„Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.”
A Szűzanya boldog volt és mindannyiunkat megáldott anyai áldásával.
"Drága
gyermekek! Ez az a nap, amelyet az Úr adott nekem, hogy hálát adjak
mindnyájatokért, azokért, akik megtértek és elfogadták az üzeneteimet és
elindultak a megtérés és a szentség útján. Örüljetek, gyermekeim, mert
Isten irgalmas és mérhetetlen szeretettel szeret mindnyájatokat és
idejövetelem által az üdvösség útja felé vezet benneteket.
Mindnyájatokat szeretlek és nektek adom Fiamat, hogy Ő békét adjon
nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
A Szűzanya éves jelenése Ivanka látnoknak
Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2018.
június 25-én volt a szokásos éves jelenése. Az utolsó mindennapos
jelenés alkalmával, 1985. május 7-én a Szűzanya Ivankára bízta a 10.
titkot, és azt mondta, hogy Ivanka élete végéig évente egyszer fog
megjelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt az idén
is. Ivanka családi házában, szűk családi körben fogadta a Szűzanya
jelenését, amely 3 percig tartott (18:39-18:42).
A jelenés után Ivanka ezt mondta:A Szűzanya a következő üzenetet adta:
„Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.”
A Szűzanya boldog volt és mindannyiunkat megáldott anyai áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése