Az oldal fennállása során nem egyszer merült fel a kérdés, hogy minek foglalkozni az idők jeleivel vagy mi értelme van fejtegetni Jézus visszatérésének körülményeit, ne adj Isten annak hozzávetőleges idejét, pedig a téma a Biblia szinte minden könyvében felbukkan. Miért vonnánk ki magunkat alóla a 21. században?
Michael S. Heiser egy korábban már idézett könyvéből azt is megtudtam, hogy Pál mennyire komolyan vette a kérdés sürgősségét, bár számomra ez inkább emberi felfogásunk korlátait húzza alá. Ugyanakkor az is igaz, hogy így vagy úgy, de Pál egész biztosan jól használta ki a számára rendelkezésre álló időt és ezt talán kicsit az idők jeleinek is köszönhette.
„Amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok,” írta Pál a Rómabelieknek, majd néhány mondattal odébb megerősíti utazási terveit: „Ha tehát ezt elvégeztem, és az eredményt lepecsételve átadtam, a ti segítségetekkel elmegyek Hispániába.” (15:24, 28)
Pál természetesen nem vakációra készült és nem is valamiféle ókori udvariassági formuláról van szó, amit muszáj volt beleszőni a levélbe. Őszintén hitte, hogy életének és szolgálatának fontos része lesz egy ilyen út, sőt, azt gondolta, hogy ezt biztosan megéri. Hozzá kell tenni, hogy a jelenleg ismert ókori források alapján nem tudjuk, hogy ez sikerült-e neki, de valószínűbb, hogy nem (Bible).
Pál számtalan alkalommal idéz az Ószövetség különböző könyveiből, hogy alátámassza az iránti hitét, miszerint a próféták idejében megígért „megváltás napja” még az ő életében jön el. Ugyanebben a levélben (Róma 11:25-26) Pál beszél a „pogányok teljességéről”. Kifejti, hogy „a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak”. Vagyis Jézus elutasítása által az evangélium a pogányokhoz, azaz mindenkihez eljut. Ebből arra következtetett, hogy ha az egész világot eléri az evangéliummal, a megkeményedés okafogyottá válik és minden zsidó lehetőséget kap a megtérésre. Amikor pedig ez megtörténik, ismét „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából”.
Ézsaiás arról prófétált (Ézsaiás 66:18-20), hogy az Úr összegyűjti a nemzeteket, „csodás jelet tesz” köztük és elküldi hozzájuk a megmentetteket, akik Pál szerint megtért zsidók lesznek. Ráadásul több helyszínt, köztük Tarsíst meg is nevez. Pál úgy gondolta, hogy amikor ezek a népek megtérnek, a zsidók is visszatérnek az Úrhoz.
Pál szerint a „jel” maga a Megváltó. Pünkösdkor sok zsidó érkezett Izraelbe más országokból, akik tanúi voltak a Szent Szellem eljövetelének.  Saját nyelvükön hallották az evangéliumot és hittek (Lásd: Apostolok cselekedetei 2), majd otthonaikba visszatérve továbbadták az Örömhírt a pogányoknak. Az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetét olvasva érdemes megfigyelni, hogy az említésre kerülő területeket keletről nyugat felé haladva olvashatjuk, a kiindulópont pedig a zsidók száműzetésének helyszíne. Pál ezeknek a nemzeteknek a földrajzi középpontjából indult útnak és nyugat felé haladt.
Spanyolország, az ókori Tarsís helyszíne, amit Ézsaiás is említ, az akkori felfogás szerint a világ végének számított. Amikor Pál a Rómabelieknek írt, az evangélium Tarsís kivételével az Ézsaiás által említett valamennyi helyszínre eljutott már. Pál minden jel szerint úgy gondolta, hogy küldetését akkor teljesíti, vagyis a „pogányok teljessége” akkor jön el, ha Spanyolországba is eljut. Ezt a felfogást erősítik az Antiókhiában történtek is:
„Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: “íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (Ap.csel. 13:46-47)
Pál számára Spanyolország elérése az evangéliumi elhívás beteljesedését jelentette.
Mi következik ebből? Több minden. Először talán az, hogy bár az evangélium szerzői sem tévedhetetlenek, az általuk ránk hagyott „teljes írás Istentől ihletett” és az Úr a félreértéseinket is az okításunkra tudja fordítani. Másrészt az, hogy az idők jeleinek kutatását, ahogy minden mást az életben, a szívünk állapota határozza meg. Vagyis annak ellenére, hogy Pál nem jutott el a „föld legvégső határáig”, az úton megtanulta, hogy elégedett legyen azzal, amiben van (Fil. 4:11). A legfontosabb pedig, hogy a „jel” számunkra is Jézus legyen, így saját értelmezésünk helyességétől függetlenül jó irányba igazítjuk majd el azokat, akik hozzánk fordulnak útmutatásért.

http://idokjelei.hu/2017/11/pal-spanyolorszagban/