2016. szeptember 29., csütörtök

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete


2016. szeptember 4. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Eljött az óra, amikor szétválasztom a búzát a pelyvától, az igazakat a képmutatóktól. Eljött az igazak üldözésének ideje, mert mindaz, aki buzgón akar élni Krisztusban, üldözést szenved.
Gyermekeim, vigyázzatok, a tét nagy: aki mindvégig hűséges, az üdvözül. Aki megvall Engem az emberek előtt, azt Én is megvallom Atyám és az Ő szent angyalai előtt.
Gyermekeim, készüljetek, mert itt van a számadás ideje. Megfizetek mindenkinek tettei szerint. Éljetek úgy, mint az okos szüzek, legyetek a kegyelem állapotában, amíg még lehetőséget kaptok rá, járuljatok a szentségekhez, gyónjatok, áldozzatok, mert mondom nektek: hamarosan lezárul a kegyelem ideje, amelyet felvált igazságosságom jogos haragja. Elkülönítem a bálványimádókat az igazaktól és mindenki megkapja azt a helyet, amit kiérdemelt.
Kicsinyeim, készüljetek, hamarosan a véreteket fogják ontani Értem, de legyetek tudatában annak, hogy ha bátran szembe szálltok üldözőitekkel és kitartotok Mellettem mindhalálig, örök boldogsággal jutalmazlak meg benneteket. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.
Ezt üzenem X-nek: Drága kisfiam! Szememnek fénye, lelkemnek vigasza, Szívemnek édes kis csöppsége te vagy. Majd csak a Mennyben tudod meg, mennyire szeretlek téged. A keresztfán a Véremet ontottam a te üdvösségedért. Most pedig, hogy eltaláltál Hozzám és örök hűséget fogadtál Nekem, megtisztítottalak, megszentellek és befejezem benned művemet, amit elkezdtem. Szent papom leszel, mert öröktől fogva így akartam. Ezt a csodálatos, bár nehéz hivatást szántam neked, amelyhez minden kegyelmet és erőt megadok, hogy véghezvidd rád vonatkozó örök szent tervemet. Kisfiam, vedd nagy kegyelemnek, hogy szólok hozzád és mindazt, amit neked mondok, váltsd tettekre és adj hálát szüntelen minden szóért, minden kegyelemért. A rejtekben helyet készítettem neked, biztonságban maradsz, mert azt akarom, hogy az új világban is hirdesd tanításomat és üzeneteimet. Te leszel a hírmondó, a túlélő, akit megőrzök, mint szemem fényét, hogy végbe vidd örök tervemet. Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Te mindig csak Engem adj az embereknek! Nagy szentet formálok belőled. Már itt a földön a szentség hírében fogsz meghalni. Rengeteg lelket fogsz Hozzám vonzani, vezetni. Különlegesen sok kegyelmet kapsz Tőlem, a szellemek elbírálására és a rád bízott lelkek vezetésére. Kérd mindig, hogy Én gyóntassak általad, Én vezessem a lelkeket és akkor sok szentet fogsz fölnevelni.
Kisfiam! Légy mindig nagyon alázatos, engedelmes és hűséges gyermekem! A szent alázat az alapja minden erénynek és az engedelmesség az életszentségnek. Végy mindig Rólam és Égi Édesanyádról, az Én Szent Anyámról példát! Mi legyünk a példaképeid és minden döntéshelyzetben úgy cselekedjél, ahogy a te helyedben Én, vagy Édesanyám tennénk. A kegyelem ideje hamar lezárul, de te soha ne félj, mert igazságosságom haragja csak azokat sújtja, akik erre rászolgáltak. Mindazok, akik engedelmeskednek Nekem, különleges védelmemet élvezik, gondviselő, hűséges szeretetemet soha nem vonom meg tőlük. Ne félj akkor sem, ha körülötted hullahegyeket látnál, mert téged jól elrejtelek és biztonságba helyezlek. Tudom, hogy szívesebben megérkeznél Hozzám már most a Mennybe, de Én is csak akkor mehettem vissza Atyámhoz, amikor a feladatot, amelyet Rám bízott, elvégeztem. Így minden ember, aki Nekem szolgál, csak akkor jöhet Hozzám, ha elvégezte, amit rá bíztam. Örülj annak, hogy szándékom van veled, mert ha beteljesíted rád vonatkozó örök szent tervemet, hatalmas jutalmat kapsz érte Országomban, és rengeteg lelket mentek általad. Készülj, hamarosan fölszentelnek és elkezded földi pályafutásodat, a lelkek megmentését. A napot mindig kezdd imával! Elfoglaltságaid közepette, a nap folyamán mindig röpíts Felém egy-egy fohászt! Főleg a szeretetedre, a teljes ráhagyatkozásodra szomjazom és a bizalmadra, amit oly kevés embertől kapok meg. Tudatosítsd magadban, hogy állandóan Szent Színem előtt jársz-kelsz, dolgozol. Mindig az Én Jelenlétemben vagy. Látom gondolataidat, ismerem érzéseidet, hallom szavaidat, szüntelen őrködöm feletted. Én indítalak minden üdvös cselekedetre. Naponta gyakran mondd Nekem: „Uram, add meg a tisztánlátást, hogy mindig fölismerjem és megtegyem a Te szent akaratodat!” Kérd meg Szent Mihályt, hogy szüntelen legyen melletted, mondd gyakran a Szent Mihályhoz szóló imát, hogy megőrizzen ellenfelem csapdáitól, kísértéseitől, kavarásától. Ha nem ragaszkodsz senkihez és semmihez ehhez a földön és tekintetedet szüntelenül csak Rám szegezed, akkor nem talál fogást rajtad a gonosz és nyugodtan, nagy lelki békében élhetsz és dolgozhatsz. Jóért és rosszért egyaránt adj hálát mindig! A jelszavad legyen a szent közömbösség! Ne sértsen a kritika, a bírálat, a rossz emberek gúnyolódása, se a dicséret ne tegyen felfuvalkodottá, mert mindannyian csak annyik vagytok, amennyik Isten szemében vagytok. Ne az embereknek, hanem mindig csak Nekem akarj megfelelni! Minden az Én kegyelmem, ti pedig por és hamu vagytok, de ha megteszitek akaratomat, nagy szentek lesztek a Mennyben és ragyogni fogtok, mint a Nap.
Drága kisfiam, te itt most, az Én iskolámban, Tőlem kapod a lelki vezetést, amely a szentté formálás. Ezt nem helyettesítheti senki és semmi. Emellett lehet lelki vezetőd, akinek engedelmeskedni tartozol, de Én soha nem fogom keresztezni az ő tanácsait, hisz Egytől fakad minden, Én indítom őt is, téged is. Így egységben vagytok, mert minden az Isten kegyelme. Isten áll legfelül, minden Belőle forrásozik, és akik Őt szolgálják és követik, azok egységben vannak. Légy áldott, gyermekem, és áldjad mindazokat, akiket eléd vezetek, és már most imádkozz érte, hogy nagy és magasztos feladatodat Hozzám méltóan, hűségesen és engedelmesen betöltsd, maradéktalanul beteljesítsd rád vonatkozó örök szent tervemet. Sokat bíztam rád, sokról kell majd számot adnod Előttem, de ha mindvégig kitartasz, mindent könnyűnek és édesnek fogsz érezni. Erre áldalak meg téged Szívem túlcsorduló szeretetével. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mt 25, 21: „Jól van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. – Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!”

2016. szeptember 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztényüldözés már itt van a küszöbön. Egész Európát be fogja borítani a keresztények vére. Készüljetek, éljetek szüntelen készenlétben! Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül. Mint ahogy Én akkor, kétezer évvel ezelőtt fölmentem a Golgotára és a Keresztre, hogy megváltsalak benneteket Szent Vérem kiontása és kínszenvedésem árán, ugyanúgy most Egyházamnak föl kell mennie utánam a Golgotára és a Keresztre, hogy a saját vérében és könnyeiben tisztuljon meg, mert csak miután megtisztult, azután jöhet be dicsőségembe.

Gyermekeim! Éljetek halálra készen! Aki mindvégig kitart, üdvözül. Valljatok meg Engem ezelőtt a bűnös nemzedék előtt! Adjátok az életeteket Értem, akkor Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt és elnyeritek az örök boldogságot, az örök életet. Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, emberi értelemmel fel nem fogható végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1Kor 14, 36: „Isten tanítása”

2016. szeptember 11. kegy. ó. itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Adjatok hálát azért, hogy katolikusok vagytok, az Általam alapított Egyház tagjai. Köszönjétek meg hálás szívvel, hogy itt maradtam köztetek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy táplálom lelketeket ebben a siralomvölgyben, ebben a kietlen sivatagban, ahol éhen és szomjan halnátok a lelki táplálék nélkül.



Drága gyermekeim, Szívemnek kicsi választottai! Szívem repes a boldogságtól, amikor rátok nézek, mert látom szívetek lángoló szeretetét Irántam és nagyon jól érzem bennetek Magamat, mint élő tabernákulumaimban. Ti vagytok az Én földi Mennyországom. Tudjátok meg, kicsinyeim, hogy ti és a hozzátok hasonló kisded lelkek tartják fönn még mindig ezt a világot. Ha ti nem lennétek, és nem engesztelnétek és vigasztalnátok a földön burjánzó bűnök miatt szomorú Szívemet, már rég megsemmisítettem volna az egész emberiséget. De most nem a bűnnel akarok foglalkozni, hanem az engesztelő lelkek nagyságával, akik úgy isszátok be lelketekbe kegyelmeimet, mint a szivacs a vizet, mint a kiszikkadt föld a ráhulló harmatot.



Kicsinyeim, Szívemnek szeretett gyermekei! Maradjatok meg szeretetemben és bízzatok Bennem lángoló szívvel! Nagyon kérlek titeket, ne botránkozzatok meg azon, aminek be kell következni, mert a bűn úgy vonzza le magára a büntetést, mint a mágnes a vasport, mert minden rossz a bűnök következménye. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak nektek ártani. Örüljetek és ujjongjatok kitörő örömmel azon a napon, amikor mindez bekövetkezik, mert nevetek föl van írva az Élet Könyvében, és abban az órában, amikor az életeteket kioltják Értem, lelketek kiszabadul porsátor testetekből és soha nem látott fenségben, méltóságban, távlatokban fog szárnyalni az örök hazában, ahol helyet készítettem nektek. Egy örökkévalóság boldogsága nem lesz elég rá, hogy teljesen betöltekezzetek Velem, Szent Színem látásával, amely oly gyönyörű és csodálatos, amelyhez foghatót az egész világ nem adhat. Jóllehet, az egész világ az Én teremtésem és a fűszáltól kezdve egy kismadárig, a hatalmas hegyekig, az emberig, az állatvilág, a növényvilág, a vizek, a tengerek, a felhők, a szivárvány, a Nap, mind-mind az Én csodálatos remekművem. Mindent az emberért teremtettem, azért, hogy bőségben éljen, hogy testvérekként szeressék egymást Énbennem és boldogságban, békességben ragyogjanak színem előtt. De ez csak úgy lehetséges, ha Belőlem töltekeztek, az Örök Fényből. Én kisugárzom belőletek a szeretetet és a békét. És mindez megvalósul a keresztény közösségekben, ahol Irántam való nagy szeretetből egymásnak igazi, szerető testvérei vagytok, és Én nagy megelégedéssel tekintek rátok. De a lelkem facsarodik, a Szívemet tőrök járják át, amikor azt látom, hogy az ember a sátán rabszolgája és nem tud szeretni és a gonoszság az egyetlen tápláléka. Az ilyenek miatt sírok vérkönnyeket, mert ők elutasítanak Engem és mivel tiszteletben tartom a szabad akaratot, amelyet kaptak, ezért megengedem nekik, hogy egy örökkévalóságon át Nélkülem éljenek, de ez már nem élet, hanem az örök halál birodalma, ahol a démonok kínozzák őket folyton-folyvást, pontosan úgy, ahogyan ők kínozták embertársaikat, mert mindenki ugyanazt kapja vissza, amit a másiknak adott.



Kicsinyeim, újra mondom: ne álljatok szóba a sátánnal, mert minden bűn ítéletet von magára és Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. A ti mindennapi kenyeretek az Én tanításom legyen, hogy amit rátok bíztam, a szeretetet, adjátok tovább és a szolgálatot, amit Tőlem kaptatok, végezzétek lelkiismeretesen! Ha így éltek, nagy lesz jutalmatok a Mennyben. Megáldalak téged Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítés: Mk 14, 72: „Jézus szavai”



2016. szeptember 18. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagyon közel van ennek a korszaknak a vége. Ez a világ elpusztul, és vele együtt a sátán összes műve.



Gyermekeim, újra csak azt mondom, éljetek halálra készen, mert közel van pusztulásotok! Legyetek szüntelen készenlétben a számadásra, amelyet egyetlen élő ember sem kerülhet el. Előttem minden nyitott könyv bennetek, ismerem minden gondolatotokat, szavatokat, látom minden cselekedeteket. Ha úgy éltek, hogy megtartjátok törvényeimet, akkor jó úton haladtok és elkerülitek az ítéletet, de ha bűnben vagytok megátalkodottan, akkor nagyon szomorú sors vár rátok. Mindenki ugyanazt kapja vissza, amit a másik emberrel tett. Aki öl, azt a pokolban örökké ki fogják végezni és ez vég nélkül ismétlődik, mert ott nincs halál. Aki paráználkodott, az azzal a testrészével fog kegyetlenül szenvedni örökké. Aki hatalmaskodott és uralkodott, a fölött a démonok serege fog uralkodni. Aki a mammont imádta és fösvény volt, az nélkülözni fog minden jót, amire csak szüksége lenne, a fényt, a levegőt, és a vizet. Örökkön-örökké égetni fogja a tűz, a hőség, a bűz és a férgek.



Kicsinyeim, ti nem tudnátok úgy egymást megbüntetni a vétkekért, mint amennyire az Én igazságosságom jogos haragja sújtja őket úgy, ahogy megérdemlik. A börtön az csak egy szanatórium ezeknek a bűnösöknek, hogy gondolkodásra késztesse őket, hogy megtérjenek és megváltozzanak. De ha ez sem használ, akkor ítéletem sújtja valamennyit, örökre.



Kicsinyeim, készüljetek! Ami most jön, olyan még nem volt, mióta a világ fenn áll. Éljetek szüntelen készenlétben, halálra készen! Olvassátok minden nap a Evangéliumot, váltsátok tettekre tanításomat! Szeressétek az Istent mindenek fölött, felebarátiatokat pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor a keresztfán életemet adtam értetek! Ha így éltek, nincs mitől félnetek. Halálotok pillanatában a lelketek az örök boldogságba tér meg, ahol vég nélküli béke, öröm, biztonság és csodálatos, vég nélküli örök boldogság, örök élet vár rátok. Betöltekeztek szent színem látásával, megtapasztaljátok mindeneket felülmúló, soha el nem múló örök szeretetemet, amelyet minden gyermekemre kiárasztok, akik tettekre váltották szavaimat és engedelmeskedtek jóságos meghívásomnak.



Kicsinyeim, ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Maradjatok egységben Velem, mint a szőlővessző a szőlőtővel, és így sok gyümölcsöt fogtok hozni. Kegyelmemből rengeteg lélek fog megtérni életpéldátok és tanításotok láttán. Itt a földön a legfontosabb cselekedetetek a lélekmentés. Elsősorban a saját lelketek üdvösségén fáradozzatok és testvéreiteket is vezessétek Hozzám! Fogadjátok el az áldozatokat és a szenvedéseket, amelyeket kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve Szűzanyám hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által ajánljátok fel Mennyei örök Édesatyátoknak a szegény bűnösök megmentéséért! Ha így éltek, nagy örömöt szereztek Nekem, amelyért nagy jutalmat kaptok Tőlem a Mennyben.



Kicsinyeim, Szívemnek kedves választottjai! Ti vagytok az Én örömöm, boldogságom, reményem, kinyújtott jobb kezem, szócsövem, akik által segítséget nyújtok a rászorulóknak, hirdetem az Igét a tudatlanoknak és megmentem őket az örök haláltól. Nagy szükségem van a ti közreműködésetekre! Egyetlen ember sem hal meg az Én tudtomon kívül, jóllehet szabad akaratot kaptatok, de akik engedelmeskednek Nekem, azok addig élnek ezen a világon, ameddig rájuk vonatkozó örök szent tervemet be nem teljesítik. Nekem minden emberrel örök tervem van. Itt a földön és az örök üdvösségben. Atyám országában minden embernek előre meghatározott helye van. Ha életszentségükkel elérik ezt a fokot a földön, akkor elfoglalják helyüket haláluk után. De ha meghiúsítják magukban kegyelmeimet, akkor sajnálatos módon más kapja meg örökségüket. Olyan ez, mint a példabeszédben szereplő két fiúból az, amelyik ígérte, de mégse ment ki apja szőlőjébe dolgozni. Vagyis, ha nem teljesítitek akaratomat, levágjátok magatokat Rólam és örökre elszáradtok, mint a szőlővessző, amelyet tűzre vetnek.



Kicsinyeim, már mindent elmondtam nektek. Mivel nagyon szeretlek titeket, újra meg újra ismétlem Önmagamat és figyelmeztetlek benneteket. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A csapások már itt vannak. Gyűjtsetek magatoknak eleséget, vizet, mert nagyon ínséges idők jönnek! Egy pohár víz, amit most természetesnek vesztek, nagy kincs lesz. Az idő eljött, igazságosságom megtisztítja a földet. Hamar lezárul ez a korszak, amelyet az általános megtisztítás után egy új fog felváltani. Az ezer éves béke uralma. Miután megtisztítottam a földet, megláncolom ellenfelemet, a sátánt és a pokol fenekére vetem. Ezer évig nem jöhet ki onnan, hogy kísértse az embereket. Akkor békében és szeretetben fogtok élni, papokat és nevelőket küldök a népeknek és ismeretem betölti a földet. Csak egy vallás lesz, az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyház. Csak egy törvény lesz, a szeretet. Csak egy Isten lesz, a legszentebb Szentháromság, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen van. Soha nem látott tisztelet és imádás fog körülvenni minket, Szentháromságot, az Eucharisztiában. A föld bőségben megtermi gyümölcsét, és az embereknek marad elég ideje az imádásra, a hódolatra, a Szentmisén való részvételre. A Szentírás olvasására és az egymással való szeretetteljes kapcsolat megélésére. Nem lesz rohanás, nem lesz szenvedés, mert minden ember egymást fogja segíteni. Ez a korszak a Mennyország előszobája lesz, ahol olyan szeretetben fognak élni, amilyennek az első emberpárt teremtettem.



Kicsinyeim, készüljetek! Adjatok hálát, hogy köztetek maradtam, hogy szólok hozzátok, hogy gondoskodom rólatok. Ne féljetek, ezeknek mindnek meg kell történni, mert benne van a Szentírásban. A Szentírást többféle módon lehet értelmezni, és akik elvetik üzeneteimet, azok tévedésbe esnek. Mindent világosan tudtul adtam nektek. Az idő itt van, készüljetek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


Szentírási megerősítések: Mk 13, 5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. 7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

21Akkor ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.

24Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, 25a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. 26Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. 27Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.  

28Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. 30Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. 31Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.

2016. szeptember 24: Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim!
Az idő elfogy. Sajnos nagyon sok embernél, akik a hiábavalóságot követik, napjaik, éveik, egész életük az enyészetbe hull. Nincs semmi értéke, mert elvesztegették a lehetőséget és nem fogadták be a kincseket, amelyeket kegyelmeim által kaptak volna Tőlem. De azok, akik átadták az életüket Nekem és fölajánlották magukat szent szolgálatomra, az ő idejük olyan, mint a szőlőtőkén virágzó szőlővessző, amely sok gyümölcsöt hoz, rengeteg lelket ment meg az örök üdvösségre.
Gyermekeim! Az időt arra kaptátok, hogy bő terméssel érkezzetek meg az atyai házba. Életetek folyamán először is a saját életszentségeteken fáradozzatok és lelkeket mentsetek. Ragadjátok ki őket a sátán markából imáitokkal, Nekem felajánlott áldozataitokkal és szenvedéseitekkel és tanításotokkal, amelyet a bűnös lelkeknek mondotok. Ha így tesztek, az Én munkatársaim lesztek és nektek is azt mondom, amit Péternek, hogy emberhalásszá teszlek benneteket. Nem tettem különbséget apostolaim és a világ végezetéig élő összes Engem követő ember között. Mindnyájatoknak ezt mondtam: Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok! Ez nem csak a papokra és a szerzetesekre vonatkozik, hanem minden emberre, mert minden életállapotban meg lehet szentelődni és mindenütt szükség van a szentekre. Nektek is ugyanazt mondom, amit apostolaimnak: Menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványaimmá minden népet! Ez nem csak a misszionáriusokra és papjaimra vonatkozik, hanem minden emberre, hogy ott, ahol él: a családjában, a munkahelyén, a környezetében, életpéldájával, cselekedeteivel és szavaival hirdesse Evangéliumomat. Nagy gyönyörűségem telik az ilyen lelkekben és mondom nektek: hasonló nagy jutalmat kap Tőlem a legegyszerűbb, legkisebb ember is, aki a környezetében és a családjában Engem képvisel és hirdet, mint nagy papjaim, szentjeim, akik a világ előtt ismertek és megbecsültek, mert minden az Én kegyelmem. Én osztom a talentumokat kinek-kinek rátermettsége szerint, és aki kamatoztatja, annak nagy jutalmat adok.
Gyermekeim! Az óra itt van. Mint sötét ködfelhő, úgy ereszkedik le a világra igazságosságom súlyos haragja. Csak ti, akik ugyan nagyon kevesen vagytok, a ti imátok tartóztatja föl még lesújtó karomat. Csak rátok való tekintettel adok még lehetőséget a megtérésre, de már nem sokáig. Az idő lejár, és megfizetek mindenkinek tettei szerint.
Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott üldözés vár rátok. Megtisztítom a Földet. Csak nagyon kevés ember fog megmaradni, és akik élnek, irigyelni fogják a holtakat. Olyan kietlen és sivár pusztaság lesz a Föld, hogy akik megmaradtak azt hiszik, hogy egyedül vannak. Nem lesz kommunikáció, nem lesz média, csak Isten lesz, Akihez ha fohászkodik hívő lélekkel az ember, meghallgatásra talál és segítséget kap.
Gyermekeim! Meg kell tisztítanom ezt a világot, mert ha nem tenném, rengeteg lélek kárhozna el, mint ahogy napjaitokban is nagyon sokan zuhannak a pokolba, mert az emberek gonosz, aljas cselekedeteikkel és bűneikkel a pokol összes ördögét és démonát kiszabadították, akik a Földön garázdálkodnak és embereket vesznek rá a gonoszságra. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Most van a legnagyobb szükség az imára. Ha erős hittel kértek Engem, még sok lelket térítek meg, és az igazság útjára vezetem őket. Ha látnátok, hogy mennyi démon van a Földön, akik az embereket igyekeznek mindenféle rosszra rávenni, belehalnátok a rémületbe. Ezek a gonosz szellemi hordák oly pocsékok, hogy meghalnátok a rémülettől. Minden egyes embert a gyenge pontján támadnak. Az egyiknek a hatalom, a másiknak a testi élvezetek, a harmadiknak a mammon a gyenge pontja, amelyeken keresztül meg tudja őket kötözni és a kárhozatba tudja dönteni.
Kicsinyeim, ha elétek hozok egy-egy embert, aki a segítségeteket kéri, mert bűnben van, azt azért teszem, mert általatok akarom megmenteni a lelkét. Az ilyenért imádkozzatok, ha tudtok, böjtöljetek és vezessétek őt Hozzám, a jó útra, az igazságra, a tisztaságra, az életszentségre. A Mennyországban az ilyen lelkeknek fogtok a legjobban örülni, mert jobban örülnek az egy megtérő bűnösnek, mint a 99 igaznak. Kérve-kérlek titeket gyermekeim! Hirdessétek az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Beszéljetek mindenkinek úton-útfélen Rólam, az evangéliumi tanításról! Én legyek a központ, Én legyek az, Aki mindig legelöl és legfelül van az életetekben! Ha megvallotok Engem az emberek előtt, Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt, ami azt jelenti, hogy nagy tisztességben és megbecsülésben lesz részetek örökkön-örökké a Mennyben.
Drága kicsinyeim, fogadjátok el tanításomat, váltsátok tettekre szavaimat és Én megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1Tessz 5, 19-20: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg.”

2016. szeptember 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:
„Drága gyermekeim! Szeressetek Engem lángolóan! Merüljetek el Szívemben, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban! Minden gondotokat adjatok át Nekem, teljesen hagyatkozzatok Rám, ne foglalkoztasson a jövő, sem a jelen, sem a múlt! Csupán a jelen pillanatban éljetek! Gondoljatok Rám szüntelen, adjatok hálát Nekem mindenért és így nem tud becsapni a sátán. Ha közömbösek vagytok és dicsőítetek Engem, minden jóért és rosszért egyaránt, akkor nagy lelki békében lesz részetek, Belém vetett bizalmatok sziklaszilárd lesz, mint a sziklára épített ház és nem tud megingatni sem kísértés, sem semmi esemény, ami veletek kapcsolatos, és ami rajtatok kívül van a világban. Akkor már a Mennyországban éltek, mert bizalmatok és örömötök egyedül Én vagyok, Én, az örök, változatlan, szerető, gondviselő, jóságos Megváltó Isten. Csüngjetek mindig az Én isteni szerelmemen, amely sokszorosan felülmúlja a világ összes szeretetét és jóságát! Féltékenyen szeretlek benneteket és azért féltelek, hogy ne legyetek a sátán martaléka, hanem örökké Hozzám tartozzatok és üdvözítselek benneteket. A lelketekre beszélek, vonzalak titeket, minden kegyelmet megadok, hogy elnyerjétek az örök életet, amire megteremtettelek.
Drága gyermekeim, a legnagyobbat: az életemet adtam értetek a keresztfán. A legnagyobbat: Önmagamat adom nektek nap, mint nap a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Járuljatok Hozzám tiszta lélekkel és minden Szentáldozásnak végtelenül örüljetek, mert mindenhatóságomban Engem fogadtok be, Akit az egész világ be nem fogadhat. Ezt a képességet a hitetek és a szeretetetek révén adom nektek. Imádkozzatok azokért, akik szentségtörő módon fogadnak Engem magukba, mert nagy lesz a számadásuk és emiatt sokan el is kárhoznak. Kérjétek a tisztánlátást mindazokra, akik a szentségekhez járulnak, hogy ne kövessenek el szentségtörést, sem a gyónáskor, sem a Szentáldozásnál, mert Isten nem hagy Magából gúnyt űzni és megfizet mindenkinek tettei szerint.
Gyermekeim! Szeressetek viszont Engem mindenekfölött! Elmélkedjetek szenvedéseimen! Dicsőítsetek és magasztaljatok mindig, folyamatosan, mindenért! Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 8, 2: „(Jézus) mondta”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése