2014. november 30., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Azok, akik elsőszülöttségi jogukat eladták a fenevadnak, soha nem fognak a Színem elé járulni.



2014. november 29. szombat, 14:25
Drága szeretett leányom, Én a gyengék, a sérülékenyek, a magányosak és az alázatosak miatt nyilvánítom ki Istenségemet. Hatalmam Szent Akaratomba söpri ezeket a lelkeket, és általuk meg tudom valósítani az emberiség üdvössége érdekében hozott Tervemet. 
Amikor azok, akiket meghívtam arra, hogy Szent Igémet hirdessék, a büszkeség bűne miatt eltérnek a Szent Munkától, akkor ők a saját emberi értelmük iránt tanúsított túlzott tisztelet által próbálják Igémet értelmezni. Ők elfelejtik, hogy az, hogy hogyan kell Engem követni, már meg volt határozva, és nekik az Én hangomat kell meghallaniuk, nem pedig a saját hangjuk csengését. Ők a bujaság bűne miatt fogják eldobni Igémet becsvágyó keresésükben, hogy fölülmúljanak Engem, és hogy dicsőséget keressenek. A jóra való restség, a lustaság bűne miatt lesz az, hogy a végső árulás bűnével fognak vétkezni, amikor a hit és a bátorság hiánya miatt többé már nem lesznek Hozzám hűségesek.
És ez így lesz a Második Eljövetelem végső felvezetésében is: azok, akik azt hiszik, hogy ők méltóbbak, képzettebbek, de tele vannak büszkeséggel, keserű megrovással kell majd szembenézniük, és el fognak esni. A gyengéket, az alázatosakat és a szerényeket Egyházam követői jelentéktelennek ítélik, de éppen ők lesznek azok, akik ragaszkodni fognak az Igazsághoz, és akiket a Nagy Napon majd a Karjaimba veszek. Hívni fogom őket, és Magamhoz intem őket, s közben Királyságomba gyűjtöm őket. Ők pedig sírni fognak az örömtől.
Aztán össze fogom gyűjteni azokat, akik nem ismernek Engem, de akiket fel fog ébreszteni a Fény – ezek jó lelkek, aranyból van a szívük –, és azt fogom nekik mondani: „gyertek fel a Menedékembe”. Majd pedig azokat a bűnösöket fogom hívni, akik szörnyű rémtetteket követtek el, de Irgalmamhoz folyamodtak; és Én ezt fogom nekik mondani: „jöjjetek, megbocsátok nektek, mivel ti kerestétek a megbékélést.”
Ezt követően az árulóim fognak jönni, akik ugyan egykor ismertek Engem, most mégis hátat fordítottak Nekem, de ők képtelenek lesznek a Szemembe nézni, sőt Irgalmamat sem fogják keresni, és Én ekkor azt fogom nekik mondani: „távozzatok Tőlem, ti nem vagytok alkalmasak arra, hogy belépjetek Királyságomba.”
Végezetül azok, akik elsőszülöttségi jogukat eladták a fenevadnak, soha nem fognak a Színem elé járulni, mert ők a tüzes kemencébe lesznek dobva, azokkal egyetemben, akik elveszejtették Számomra azokat a lelkeket, akik földi Egyházamban vakon követték őket a sötét éjszakába.
És aztán hirtelen mindennek vége lesz, egy szempillantás alatt egy új kezdet fog megvalósulni – egy új világ a földön, egy olyan, mint amilyennek mindig is kellett volna lennie. Egy vég nélküli világ.

Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése