A szentmisére való előkészület igazában már otthon kezdődik Az őseink úgy mentek el szentmisére, hogy már otthon elkészítették adományukat; – azután elmentek a collecta-templomba és onnan körmenetben imádkozva és énekelve mentek az áldozat bemutatására a stációs-templomba. Ezt kövessük mi is. Otthon határozzuk el magunkat, hogy ma mit adunk Istennek. Azután összeszedve lelkivilágunkat (ez a collecta), úgy menjünk az utcán, a villamoson a templomba, mintha körmenettel mennénk. Ha a templomban azután a szentmise megkezdéséig még van időnk, akkor a következő imádságokból mondjuk el, amit tudunk. Ezek a misekönyvben is bent vannak, mint a pap előkészülete a szent cselekedetek végzésére és egyúttal a szentáldozáshoz is előkészítenek minket.
Antifóna: Feledd el * Uram, bűneinket és atyáink bűnét és ne büntess minket bűneinkért. (Húsvéti időben: Alleluja.)
83. zsoltár: Quam dilécta
A zsidó zarándokok vágya van ebben a zsoltárban Sion szentélye után. – Helyezzük bele a magunk szíve vágyát Isten igaz temploma után, a katolikus szentély és oltára után, melyen bemutatjuk ma a dicséret áldozatát.
Mily kellemesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!
Sóvárogva vágyakozik lelkem az Úr udvaraiba. Ujjongva eped szívem és testem az élő Isten után.
Hisz házat talál magának a veréb, fészket magának a gerlice, hová fiait helyezze: oltáraidnál, seregek Ura, én királyom és én Istenem!
Mily boldogok, Uram, kik házadban lakhatnak, Téged örökkön örökké magasztalhatnak!
Boldog az az ember, akit te megsegítesz, mikor szívében elhatározza, hogy felmegy a Könnyek völgyén át a kitűzött helyre!
Mert megáldja a törvény szerzője, erőt erővel tetézve haladnak az úton, és meglátják az istenek Istenét a Sionon.
Uram, seregek Istene, hallgasd meg imádságomat; vedd füledbe Jákobnak Istene!
Oltalmazó Istenünk, tekints ide, nézz fölkentednek arcára!
Mert jobb egy nap a te udvaraidban; mint más helyen ezer. Inkább akarok utolsó lenni Istenem házában, mint lakni a gonoszok sátraiban.
Mert irgalomban és igazságban leli kedvét az Isten, kegyelmet és dicsőséget ad az Úr;
Nem vonja meg javait azoktól, kik ártatlanságban járnak. Seregek Ura, boldog az az ember, ki benned bízik.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökkön örökké.
84. zsoltár: Benedixisti
A babilóniai fogságból hazatért zsidókat elfogja a kislelkűség a templomépítéssel járó nehézségek miatt; egy vigasztalásuk maradt: a boldog messiásvárás és a benne való remény. – Az én szívem is megszabadult a halálos bűn fogságából, de a mindennapi élet ezer hibája és gyarlósága miatt elfog a kislelkűség, mikor Isten templomába megyek; mégis van egy isteni vigasztalásom: Krisztus áldozata, az oltáron engesztelő áldozat, megszerzi nekem a békét és kegyelmet.
Megkegyelmeztél, Uram, országodnak, véget vetettél Jákob fogságának. Megbocsátottad néped vétkét, betakartad minden bűnét.
Egészen lecsendesítetted haragodat, megszüntetted haragos indulatodat.
Állíts minket helyre, szabadító Istenünk, és fordítsd el haragodat rólunk.
Avagy mindörökre haragszol-e ránk, és nemzedékről-nemzedékre terjeszted-e ki haragodat?
Isten, kelts új életre minket, hogy örvendezzék benned néped;
Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, s add meg nekünk szabadításodat.
Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úristen, hisz ő békét hirdet nemzetének, szentjeinek s mindazoknak, kik szívükbe térnek.
Bizony, közel van a szabadulás azokhoz, akik őt félik, hogy dicsőség lakozzék országunkban.
Az irgalom és a hűség találkozik, az igazság s a béke csókot vált.
Hűség sarjad a földből, s igazság tekint le az égről.
Valóban, az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét.
Igazság jár előtte, s követi az úton lépteit.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökkön örökké.
85. zsoltár: Inclina
A legnagyobb bajok közt a bizalommal teljes kérést fejezi ki ez a zsoltár. – Itt állok én is szegényen és segítség nélkül az oltár előtt. Emellett ellenségem is szorongat, meg akarja ölni lelkemet. A szentmisében bizalommal kérek erőt és segítséget, kérem Isten kegyelmét lelkem megmentésére, mert a szentmise, melyre most készülök, a leghathatósabb könyörgő áldozat.
Hajtsd hozzám, Uram, füledet, hallgass meg, hisz nyomorult és szegény vagyok.
Őrizd meg életemet, hiszen jámbor vagyok, mentsd meg, Istenem, szolgádat, ki benned bízik.
Könyörülj rajtam, Uram, hisz hozzád kiáltok egész nap;
Örvendeztesd meg szolgádat, hisz hozzád emelem, Uram, lelkemet.
Hisz te, Uram, jóságos és kegyes vagy, nagyirgalmú mindazokhoz, kik téged segítségül hívnak.
Figyelj, Uram, imádságomra, hallgass könyörgésem szavára.
Hozzád kiáltok szorongatásom idején, mert te meg hallgatsz engem.
Uram, nincs az istenek közt tehozzád hasonló, műveidhez semmi sem fogható;
A nemzetek, melyeket alkottál, mindnyájan eljönnek, leborulnak, Uram, előtted és dicsőítik nevedet.
Mert nagy vagy te és csodákat művelsz, csak te vagy az Isten.
Uram, vezess engem utadon, hogy hűségesen járjak előtted, és szívem örvendezve félje nevedet.
Teljes szívemből dicsérlek, Uram, én Istenem, és mindörökké magasztalom nevedet,
Mert felette nagy volt irgalmad irántam, megmentetted az alvilág mélyéből életemet.
Isten, gonoszok keltek fel ellenem, s erőszakosak serege tör életemre, ők nem vesznek téged tekintetbe.
De te, Uram, könyörületes, irgalmas Isten vagy, türelmes, nagyirgalmú és igaz,
Tekints rám, könyörülj rajtam, add szolgádnak erődet, szabadítsd meg szolgálódnak fiát.
Add jelét rajtam jóságodnak, hogy gyűlölőim lássák és szégyent valljanak, minthogy te, Uram, megsegítesz és meg vigasztalsz engem.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökkön örökké.
115. zsoltár: Crédidi
A jámbor izraeliták ezzel a zsoltárral dicsérték Istent és mutatták meg hálájukat a kapott segítségért. – Én is hálát adok az Úrnak, hogy kisegített a bűnből és örömmel készülök, hogy a Fölséges Szentháromságnak bemutassam a magaméval együtt Krisztus áldozatát, a szentmise nagy hálaadó, eucharisztikus áldozatát.
Hittem, s azért így szóltam, felette nagy megalázás ért.
Elkeseredésemben mondottam: hazug minden ember!
Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett?
Felemelem a szabadulás kelyhét, s az Úr nevét segítségül hívom.
Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt,
Az Úr színe előtt drága dolog, hogy meghaljanak a jámborok.
Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok, és fia szolgálódnak. Széttörted bilincseimet!
A hála áldozatát neked bemutatom, s az Úr nevét segítségül hívom.
Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt,
Az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökkön örökké.
129. zsoltár: De profúndis
A jámbor zsidók ostromló kérése bűneik bocsánatáért. – Én is hivő lélekkel és bánattal eltelve akarom bemutatni az én szentmiseáldozatomat, melyet Isten Fia a bűnök bocsánatára rendelt. Egyik főszabályom: Nem lesz misém, hogy ne a tökéletes bánat felkeltésével kezdeném. Itt is van rá hely és alkalom.
Mélységekből kiáltok hozzád, Uram!
Uram, hallgasd meg szavamat! Legyen füled figyelmes hangos esedezésemre.
Uram, ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram, ki állhat meg előtted?
Ám tenálad bocsánat vagyon, törvényed miatt bízom benned, Uram, lelkem remél az ő szavában,
Lelkem bízik az Úrban.
A reggeli őrváltástól éjjelig bízzék Izrael az Úrban.
Mert az Úrnál van az irgalom, és bőséges nála a szabadítás;
S ő megszabadítja Izraelt minden gonoszságától.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben és van most és lesz mindig, mindörökkön örökké.
Antifóna: Feledd el, Uram, a mi bűneinket és atyáink bűneit; és ne büntess minket bűneinkért. (Húsvéti időben: Alleluja)
Uram irgalmazz.
Krisztus irgalmazz.
Uram irgalmazz.
Miatyánk …
És ne vígy minket a kísértésbe.
De szabadíts meg a gonosztól.
Kimondom Uram, könyörülj rajtam.
Mentsd meg lelkemet, mert ellened vétkeztem.
Fordulj hozzám, Uram csak egy keveset.
És könyörülj szolgáidon.
Legyen, Uram, irgalmad rajtunk.
Mert mindnyájan benned bízunk.
Papjaid öltözzenek igazságba.
És szentjeid ujjongjanak.
Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem Uram.
És az idegen bűnöktől óvd meg szolgádat.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet.
És az én kiáltásom jusson eléd.
Az Úr legyen veletek.
És a te lelkeddel is.
Könyörögjünk
Kegyes Isten, figyelj jóságosan imádságunkra és a Szentlélek kegyelmével világosítsd fel szívünket: hogy a te misztériumaidban neked méltón szolgáljunk és téged örök szeretettel szeretni méltók legyünk.
Isten, ki előtt nyitva áll minden szív és megnyilatkozik minden akarat és aki előtt semmi titokban nem marad: a Szentlélek belénk áramlása által tisztítsd meg szívünk gondolatait; hogy téged tökéletesen szerethessünk és méltón dicsérhessünk.
Égesd, Uram, a Szentlélek tüzével vesénket és szívünket: hogy neked tiszta testtel szolgálhassunk és tiszta szívvel neked tetszhessünk.
Kérünk, Uram, hogy a tőled származó Vigasztaló világosítsa meg elménket: és tanítson meg Fiad ígérete szerint minden igazságra.
Kérünk, Uram, legyen velünk a Szentlélek ereje: hogy szívünket kegyesen megtisztítsa és minden bajtól megvédjen.
Isten, ki híveid szívét a Szentlélek megvilágosításával oktatod: add meg nekünk, hogy ugyanazon Lélekben a helyeset megismerjük és az ő vigasztalásának szüntelen örvendhessünk.
Látogatásoddal kérünk, Uram, tisztítsd meg lelkiismeretünket: hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad hozzánk betérve, bennünk neki elkészített lakóhelyet találhasson: ki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben, Isten, mindörökkön örökké. Amen.