2014. május 31., szombat

Miféle célokat szolgál a buzulás népszerűsítése és a "gender-ideológia"?

A sorsunkat irányítani kívánó, uralkodó cionista oligarchia (vagyis az a bizonyos homályba burkolózó háttérhatalom) immár nem csupán terjeszti és népszerűsíti a homoszexualitást, de megalkotta a buzulást ideológiailag alátámasztani hivatott eszmét: az úgynevezett „gender-ideológiát”. Melyet – az oktatási rendszer, a média, a film- és a szórakoztatóipar teljes arzenáljának felhasználásával – gőzerővel terjesztenek a nyugati világ népeinek körében. De vajon miféle céloktól vezérelve folyik ez az őrület?
Tisztázzuk először is, hogy mi is az a „gender-ideológia”, melyet rövidesen minden magát „haladónak”, „civilizáltnak”, „modernnek” tartó és a „nyugati értékek mellett elkötelezett” embernek el kell fogadnia. (És sajnos már most is egyre több agymosott el is fogad.) A „genderisták” szerint ugyan a természet „önkénye” folytán női vagy férfi testbe születünk, azonban a női vagy férfi szerep felvállalása döntés és választás kérdése ebben a nagy-nagy szabadságban. Végtére is nem az a szabadság netovábbja, ha azt is eldönthetem, hogy férfiként vagy nőként, vagy akár valamiféle kevert, harmadik nemű lényként akarok élni? – hangoztatják a „gender-ideológia” hívei. Akik meg vannak győződve arról is, hogy az eljövendő „szép, új világban” teljesen természetes lesz, ha az egyébként azonos módon (félre)nevelt gyerekek felnőtt korukban saját maguk határozzák meg, férfiként, nőként, vagy egyszerre mindkettőként akarnak élni. Sőt eme képtelenül beteg elmélet követői azt is helyesnek tartják, ha az emberek életük során váltogatják a nemi szerepeiket. Végtére is hol van az megírva, hogy valakinek egy életen át férfinak vagy nőnek kell lennie? Tényleg, hol? Mármost azt ugye értjük, hogy miféle célokat szolgál a liberalizmus, a multikulti és a holokauszt-ideológia. (Mint tudjuk, mindegyik az uralmon lévő cionista oligarchia érdekeit szolgálja.) De miért szolgálja a háttérhatalom érdekeit az, ha nem csak elfogadottá teszi, de kifejezetten példaként állítja az uralma alatt álló tömegek elé a buzulást, és teljes mértékben összekeveri az alattvalók körében a hagyományos nemi szerepeket? Miért jó a nyugati birodalom irányító elitje számára, ha az alávetett népek soraiban jelentősen megcsappan a valódi családok száma, mindenféle veszedelmes (egészségügyi kockázatok sokaságát is jelentő) szexuális deviancia terjed el, és nem születik a népesség fenntartásához elegendő számú gyermek? Nézzük sorjában a magyarázatokat!
1. A homoszexualitás (és általában a szexuális devianciák) népszerűsítésével milliók figyelmét lehet elterelni a valóságos bajokról, az uralkodó elitek bűncselekményeiről, és a megvalósult „új világrend” diktatórikus vonásairól. A büszkén a világ elé álló buzik, a korábban rejtőzködő „látens homoszexuálisok”, illetve az erőteljes propaganda hatására az azonos neműek szerelmét vagy a nemi átváltozást kipróbálni óhajtó szerencsétlenek energiáját és figyelmét ugyanis jelentős részben leköti a perverziójuk. Ők aligha fognak azon elmélkedni, hogy milyen veszedelmes irányba halad a nyugati világ, és mi fog történni például akkor, ha Európát elárasztják a bevándorlók. De a buzik látványos térnyerése eltereli a figyelmét azoknak a nemzeti és keresztény értékek mellett elkötelezett embereknek is, akik kétségbeesve figyelik a végzetes folyamatokat. Az uralkodó elitek pedig páholyból nézik, amint fanatikus buzik és kétségbeesett ellenfeleik szidják, mocskolják és esetleg az utcán ütik-verik egymást.
 
2. A „gender-ideológiának” elkeresztelt borzalommal is alátámasztott buzipropaganda hatására eddig rejtőzködő, „látens homoszexuálisok” is felvállalják majd „másságukat”. Egyes számítások szerint a saját nemükhöz nyíltan vonzódó nők és férfiak száma - a kampány hatására - egy adott közösségben elérheti akár a 10-15%-os arányt is. Ezzel létrejön egy olyan „kisebbség”, mely magát a többségi társadalomtól megkülönbözteti, jogokat követelhet, és alkalmas arra, hogy – más, etnikai, vallási és egyéb kisebbségekkel egyetemben – a nemzeti kohéziót szétzilálja, és a radikális erőket vele sakkban lehessen tartani.
3. A háttérhatalom sohasem fog megelégedni pusztán a homokosság „elfogadtatásával”, mert a cél a „buzi identitás” megteremtése. (Miközben a nemzeti és keresztény azonosságtudatot tűzzel-vassal irtják.) Az erőszakos buzipropaganda, a provokáló buzifelvonulások célja tehát egy öntudatos, sőt fanatikus buzi réteg kitermelése („meleg büszkeség”), melyhez persze nélkülözhetetlen volt a homokosságot eszmeileg alátámasztó „gender-ideológia” elnevezésű ostobaság kiagyalása is. A „buzi identitással” rendelkező személyeknek pedig elsatnyul a nemzeti és keresztény tudata, és így a globális oligarchia nemzet- és keresztényellenes céljainak engedelmes kiszolgálóivá – és nemzetük megtagadóivá válnak.
4. A buziság és a szexuális perverziók terjesztése és népszerűsítése révén természetesen tovább fog csökkenni a nyugati világban a születések száma, ami a legteljesebb mértékben összhangban van a háttérhatalom elképzeléseivel. Ugyanis a globális oligarchia propagandistái a demográfiai katasztrófát szokták megjelölni a bevándorlás erőltetésének egyik okaként. (Más értelmes okot nem is tudnak felhozni.) Márpedig a faji és népi keveredés az oligarchia egyik legfőbb célja, mivel lehetővé teszi a különböző vallási és etnikai csoportok egymás elleni kijátszását az „oszd meg és uralkodj” stratégiájának szellemében, ezen kívül pedig a bevándorlás és a fajkeveredés révén lehet a legbiztosabban gyengíteni a hagyományos erkölcsi és nemzeti értékek mellett elkötelezett csoportok erejét.

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/3200-mifele-celokat-szolgal-a-buzulas-nepszersitese-es-a-qgender-ideologiaq

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése