2014. január 24., péntek

Fiúk! 120 millió dolláros pályázati felhivás! Csak meg kell nősülni!


A hongkongi multimilliomos kész 120 millió dollárt fizetni annak, aki végre oltár elé vezeti a lányát. Az üzlet, lássuk be roppant csábító. És nem csak azoknak, akik úgy vannak vele, hogy bármilyen hétfejű sárkánnyal, vagy elviselhetetlen hárpiával képesek együtt élni, ha cserébe hozzájuk vágnak potom 120 millió dollárt, átszámolva 26 milliárd forintot. Hanem azoknak is, akik imádják a kihívásokat és alig várják, hogy elcsábíthassák a jégkirálynőt. Csakhogy van egy bökkenő…
Éspedig, hogy a hongkongi üzletember, Cecil Chao lánykája, a 33 éves Gigi vállaltan leszbikus. És, ha mindez nem lenne elég, még szerelmes is. Olyannyira, hogy 2012-ben, hét év együttélés után, Párizsban, egy romantikus ceremónia keretében feleségül vette barátnőjét, Sean Eav-et.

A kép jobboldalán Gigi Chao, a bal oldalán pedig felesége, Sean látható (Amúgy ez a Gigi nem is tűnik randának!)
Az esküvő híre természetesen eljutott az aggódó papa fülébe is, aki saját bevallása szerint nem szeretne mást, csak hogy lánya végre megállapodjon, családot alapítson, gyereket szüljön és átvegye tőle a vállalatot. Hozzátette, véleménye szerint Gigi ezt az álmát csak egy férfi oldalán valósíthatja meg, ezért tette meg két éve a nagylelkű ajánlatot, miszerint 65 millió dollárt fizet annak a férfinek, aki elcsábítja feleségétől. 2012 óta több mint 20 ezren jelentkezte Chaonál, de eddig mindannyian kudarcot vallottak. Épp ezért az apa most úgy döntött, megduplázza a hozományt. Így, az, aki sikerrel jár, és elrabolja Gigi szívét, egy csodás nővel és 120 millió dollárral gazdagodik.
„Nem érdekel, hogy az illető férfi gazdag-e vagy szegény, hogy jó családból származik-e. Az sem számít, melyik országból érkezik. Csak az a fontos, hogy jószívű legyen, nagylelkű és romantikus, és persze az, hogy el tudja csábítani a lányom” – nyilatkozta a Star magazinnak az édesapa.
(hir24)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése