2014. január 8., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ti most a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, melyet a Sátán valaha is okozott a világnak

2014. január 7. kedd, 12:15
Drága szeretett leányom, Az Én Igém sértetlen marad, mert szeretett hű követőim a világ minden táján, akik Egyházam Maradék Hadseregét fogják alkotni, sohasem fognak eltérni az Igazságtól.
Követőim közül oly sokan fognak megjelenni, hogy megalkossák Maradék Hadseregemet minden nemzetben a világon, beleértve a kommunista kormányú országokat is. A Szentlélek most elküldésre kerül, hogy ennek a kicsiny, de ugyanakkor erős Hadseregemnek minden töredékét beborítsa. Hamarosan minden tanítványom, mindenhol terjeszteni fogja a próféciák szavait, amelyek ezen a Küldetésen keresztül adatnak a világnak. Ők most ki fognak menni a világba, és mindenkinek terjeszteni fogják az Evangéliumot, Igémet és Ígéreteimet. Én soha nem fogom megengedni, hogy követőim hite elsorvadjon, és elhervadjon. Azonban kevés lesz azon lelkek száma, akik hűek maradnak az Igéhez, ahogyan az a Bibliában adatott az emberiségnek.
Fényem, a naphoz hasonlóan le fog ragyogni mindazokra a helyekre, ahol ebben az időben szeretett tanítványaim válaszolnak hívásomra. Ez egy hívás a Mennyből, mely meghív benneteket, hogy vegyétek fel a Keresztemet és kövessetek Engem, Jézusotokat, a Föld végső határáig. Azt szeretném, ha szétszélednétek, hogy a legszentebb Szentháromság Igazságát hirdetvén, segítsetek majd Nekem összegyűjteni az elveszetteket, az összezavarodottakat, a kóborlókat és azokat, akik nem ismernek Engem.
Ti meg fogtok szólítani minden vallást, és át fogjátok adni Szavamat (Igémet). A nektek adott imák által ők áldottak lesznek. Örüljenek mindazok közületek, akik tudják, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki e nagy változások idején hív benneteket. Ti valóban áldottak vagytok. Tudnotok kell, hogy oly nagy az irántatok való szeretetem, hogy Én vezetni, erősíteni foglak benneteket, és küldetésetekben az oroszlán bátorságát fogom megadni nektek. Ti szeretettel és ékesszólással fogtok beszélni, és a Szentlélek Tüze fog áradni az ajkatokról. Ez az Ajándék milliókat fog visszavonzani Hozzám. Én most felkészítelek benneteket, mert ti most a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, melyet a Sátán valaha is okozott a világnak.
Ha Engem képviseltek, akkor meg fogjátok tudni védeni a világot attól, hogy elnyelje azt a gonosz az ő utolsó napjaiban. Nem fogtok kudarcba fulladni. Szenvedni fogtok. Rosszallással, ellenállással és az eretnekség vádjával kell majd szembe néznetek annak ellenére, hogy mindaz, amire az embereket egyszerűen emlékeztetni fogjátok, azt már a legszentebb Evangéliumok tartalmazzák.
Legyetek békében, mert Ajándékaim életben fognak tartani benneteket ebben a csatában. Ti most már készen álltok, mert ellenségeim, akik arra várnak, hogy vakmerően bejelentsék magukat a világnak, hamarosan ismertté válnak. Aztán ezt fogja követni az az időszak, amikor az emberiség üdvösségére alkotott végső Tervem beteljesedik.
Én bennetek vagyok, veletek vagyok és mindig a szívetekben és a lelketekben lakom.
Szeretett Jézusotok


Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni

2014. január 7. kedd, 23:15
Drága szeretett leányom, amikor egy hívő ezt kiáltja: „Elég volt – mi már nem tudjuk elviselni a gonosz diadalát a jó fölött”; akkor hirtelen minden fájdalom véget ér.
A gonosztól való megtisztulás megköveteli, hogy az előbb nagymértékben elterjedjen. Ez a gonosz szívű emberek számára egy próbatétel, akiket a gonosz elsőként fog vonzani. Amikor belevetik magukat a gonosz vákuumába, akkor vagy ellenállnak a lelkükben keletkezett fájdalomnak, vagy hagyni fogják, hogy egy újabb mélypontra süllyedjenek, egyre távolabb és távolabb Isten Birodalmától.
A hívők lelke a végsőkig próbára lesz téve, és az előttük álló zűrzavar meg fogja őket gyötörni. Sokan tudni fogják a szívükben, hogy amit eddig igazságnak hittek és őriztek a szívükben, többé már nem tekinthető igazságnak. És így nem lesznek képesek eldönteni, hogy mi az, ami Tőlem származik, és mi az, ami nem. Hitüket darabokra fogják szedni, és sokan egy ember csinálta doktrínában fogják találni magukat, amit nem fognak soha igaznak érezni. Kínosan fogják érezni magukat, és sokan nem lesznek képesek félelmeiket kinevezett felszentelt szolgáim bizalmába helyezni. Nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak Igazságért.
Ők tanúi lesznek annak a nyilvános kihirdetésnek, ami a bűnt dicsőíteni fogja, amikor azzal magyaráznak, hogy az emberiség gyenge – Isten tudja, hogy a bűn miatt meggyengült ember csak egy áldozat. Ahelyett, hogy a bűnt a maga rondaságában látnák, arra fogják őket kényszeríteni, hogy bólintsanak összejátszásukra, és fogadják el az új törvényeket, amelyeket az Egyházba be fognak vezetni. El fogják várni tőlük, hogy adózzanak tisztelettel az új törvényeknek, és fogadják el azokat, amelyek arra fognak meghívni mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben az ember egyéniségét és jogotokat, hogy azok lehessetek, amire vágytok, és amit akartok.
Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy ők azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni: Ők azt a részt fogják kiválasztani Tanításaimból, amelyikben hinni akarnak. Aztán el fogják dönteni, hogy melyik résszel nem értenek egyet. Majd azt fogják mondani, hogy Jézus, ha ma a Földön járna, egyetértene ezzel az új értelmezéssel. Ó, milyen keveset tanultak, és a büszkeség mennyire szétszakítja őket. Amikor majd az őket körbevevő büntetés minden oldalról érni fogja őket, és amikor rájönnek, hogy mennyire megbántottak Engem, a rémülettől ordítani fognak, ha a rájuk kiszabott igazságszolgáltatással szemtől szembe fogják majd találni magukat.
Azon a napon, amikor feltárul majd az Igazság, Maradék Hadseregem imáinak lesz köszönhető azok megmenekülése, akik szégyent hoztak magukra, és akik Ellenem, szeretett Jézusuk ellen harcoltak, Aki csupán csak Irgalomban akarta részesíteni őket.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése