2014. január 7., kedd

A sátánista USA arca

A Satanic Temple (sátáni templom) nevű szervezet elkészítette azt a szobor látványtervet, ami Baphomet-et ábrázolja, méretes fordított pentagrammal a háta mögött és amit az oklahomai törvényhozás kertjében szeretnének felállítani. Akciójukkal a konzervatív keresztények által felállított, tízparancsolatot ábrázoló szobor ellen tiltakoznának. Szerintük a vallásszabadság jegyében meg kell kapniuk az engedélyt, hiszen nincs törvény, ami megtiltaná tervüket. Amerika ilyen. A szabadkőműves Egyesült Államok teljesen megbetegedett, ez az eset is kiválóan szemlélteti megállíthatatlan bukásukat.

A sátáni szobor egyébként egy szék, amibe bele is lehet ülni, két karfája pedig egy fiú és egy leány gyermek. Oklahomában a sátán-kultusznak számos követője van, úgy tűnik képesek pénzt is áldozni perverziójuk terjesztésére. A felforgatás, lélekmérgezés és szenzáció hajhászás triumvirátusa ez a szánalmas elgondolás, de az mindenképpen riasztó, hogy törvényileg nem lehet kifogásolni, nem lehet gátat szabni az ördögimádók parádéjának. Nagy valószínűség szerint nem is akar senki ott a vakolók földjén. Minél jobban hagyják elhatalmasodni az állatias ösztönöket, annál ragaszkodóbb lesz a csorda. Ezért engedélyezték Colorado Államban a marihuána legális vásárlását és ezért fogják engedélyezni ezt a pokolravaló szobrot is. Amerika megkezdte pokolra szállását, az utazás borzalmas kínjai közepette.
Dunai István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése