2014. január 1., szerda

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Már rövid az idő

Kedveseim, várjátok Urunk érkezését, mert már rövid az idő! Minden beteljesedik, amit a próféták megjövendöltek második eljöveteléről. Készítsétek lelketek ösvényét, hogy idejében felismerjétek jövetelét!
2013.12. 10 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-19-18-19-28



Megalapozott adventi előkészület


Kedveseim, legyen ádventi készületetek megalapozott. Vagyis mélyüljetek el a tanításban, melyek a próféták általi üzenetként érkeznek hozzátok. Ne hanyagoljátok el a róluk való elmélkedést, mert csak akkor fog a tanítás bennetek gyökeret verni. Engesztelődjetek ki szívből egymással, és engedjétek, hogy szívetekből eltűnjön minden, ami nem az Úr akarata szerinti való. Csöndesedjetek el még akkor is, ha a világ zaja egyre jobban felerősödik. Jézus békéje járjon át benneteket és maradjatok meg benne! Engedjétek meg a Szentháromságnak, hogy cselekedjen bennetek! Ó, mekkora erőt jelent számotokra, amikor engedelmes szolgák vagytok.
2013.12. 12. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-19-18-25-59

Karácsony a szívünkben


Kedveseim, várjátok és vágyódjatok nagyon szent Karácsony eljövetelére, a mi Urunk, Jézus Krisztus születése napjának méltó megünneplésére. A betlehemi barlang istálló nyújtson számotokra lélekben megújulást! Álljatok a kis Jézus jászolánál, és virrasztva, engesztelve hozzatok meg minden áldozatot a világ megmentéséért. Hulljatok térdre és boruljatok le Isten szent színe előtt, ne kívánkozzatok e szent jelenléttől elszakadni. Újuljatok meg lélekben egészen, és hagyjátok, hogy üdvözítő Istenünk szent fényessége beragyogja egész szíveteket! Örüljetek a megváltás örömhírének és éljetek vele és egymással boldog egységben!
2013.12. 16. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-19-18-30-16




Karácsony mások számára
Kedveseim, készítsétek szíveteket üdvözítő Urunk eljövetelére! Ne csak szeretteitekre gondoljatok, amikor ajándékoztok, hanem tegyetek jót azokért is, akik nem szeretnek, akik nem tartanak semmire benneteket! Örvendeztessétek meg a magányosok, a magatehetetlenek szívét azzal, hogy meglátogatjátok őket, de máskor se feledkezzetek meg róluk! Isten jóságát rajtatok keresztül fogják megismerni az emberek. Legyen mindenkihez jó szavatok, még azokhoz is, akik visszautasítják közeledéseteket! Mindent ajánljatok fel a Szentháromságnak, és akkor a kegyelem őket is érinteni fogja! Leginkább lelketeket készítsétek, hogy készséges szívet találjon bennetek! Mindent úgy éljetek át, mintha most lennétek először a betlehemi barlangistállóban!
2013.12. 17. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-19-18-34-54

A polgári év utolsó napjai
Kedveseim, azt mondom nektek, mindig csak előre nézzetek. Jó, ha felismeritek a múlt hiányosságait, hogy megpróbáljatok változtatni rajta. Fontos, hogy beismerjétek, ha valamit elrontottatok, de azt azonnal hagyjátok ott a Szentháromságnál. Neki gondja lesz jóra fordítani azt, amit elrontottatok, amennyiben töredelmes és alázatos szívvel kéritek. Egyedül Isten irgalmába kapaszkodhattok. Szeretettel hajoljatok le a gyengékhez és öleljétek át őket, mert csak így tapasztalhatják meg az isteni jóságot. A polgári év utolsó napjaiban gondoljátok át, hogy mit kellett volna még tennetek, amit még nem tettetek meg és határozott célt tűzzetek ki magatok elé, hogy teljesíthessétek!
2013.12. 28. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-29-10-34-44





Időbeosztás


Kedveseim, okosan használjátok fel az időtöket az új esztendőben! Szüntelenül imádkozva tegyetek mindent, akkor az időtök nem fog kárba veszni! Helyesen és jól értelmezzétek feladataitokat! Ne engedjetek a félrevezetés lelkének, mert jól tudja, mire készültök és azt is, hogyan kell benneteket félrevezetnie! Ezért még fokozottabban legyetek résen és ne akarjatok a kelleténél többet tudni! Vigyázzatok, mert a kíváncsiság nagyon fel tudja ébreszteni az emberben a hamis vágyakat! Tartsátok magatokat távol ezektől! Minél többet legyetek csendben a Szentháromságra figyelve! Fontos, hogy jól felismerjétek a reátok vonatkozó akaratát! Attól nem szabad eltérnetek és szent meggyőződéssel követnetek kell utasításait! Amit ma megtehettek, ne halasszátok holnapra, nehogy már késő legyen!
2013.12.29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2014-01-01-20-20-06



Ne tekintsetek hátra!


Kedveseim, miután lezártátok az elmúlt évet és bűnbánatotokat Jézus lába elé tettétek, ne tekintsetek hátrafelé, mert az legyöngítheti bennetek Isten tervét! Teljesen hagyatkozzatok a Szentlélekre, aki továbbra is vezet, sőt még intenzívebben szeretné, hogy ráhagyatkozzatok! Feszüljetek neki az előttetek álló évnek és helyezzétek bizalmatokat egészen a Szentháromságba! Aki szüntelenül imádkozik, vagyis igyekszik mindenben engedelmeskedni az Atya akaratának, az rendkívüli módon meg fogja tapasztalni a megtartó erőt. Ez az erő képessé fog tenni benneteket bármilyen nehézség vagy megpróbáltatás elviselésére. Bízzatok és teljesen hagyatkozzatok a kegyelem istenére, aki bármit megtesz értetek, ami lelketek javát szolgálja!
2013.12. 30. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/2014-01-01-20-22-26




Kérjétek a Szentháromság áldását!


Kedveseim, nyíljatok meg minden kegyelemre, mely hozzátok érkezik! Az ó esztendő búcsúztatása adjon lendületet az új esztendő megkezdéséhez! Ne kételkedjetek abban, hogy minden szükséges kegyelmet megkaptok, mert az Úr bőségesen árasztja irgalmát minden emberre! De csak azok részesülnek áldásában, akik kérik maguk és övéik számára. Áldás nélkül megnehezedik az életetek, ezért minél több embertársatokra kérjétek a Szentháromság áldását, mert akikért imádkoztok, azok elnyerik általatok a kegyelmeket. Virrasszatok, engeszteljetek és álljatok az üdvözítő Urunk, Jézus Krisztus mellé szorosan, hogy teljes egységben legyetek Vele!
2013.12. 31. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/2014-01-01-20-24-22

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése