2013. december 27., péntek

Élő adásban árulta el hazáját a Pussy Riot

Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova - Pussy Riot sajtótájékoztató 2013.12.27. Moszkva. – Fotó Euronews
Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova – Pussy Riot sajtótájékoztató 2013.12.27. Moszkva. – Kép: Euronews
December 27-én pénteken délelőtt Moszkvában, a nemzetközi média előtt sajtótájékoztatót tartott a Pussy Riot feminista női punk-együttes , – a börtönből 23-án elnöki kegyelemmel szabadult két tagja.
A kegyelmet Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina úgy hálálta meg; hogy a nyugati újságírók előtt erőteljesen bírálták hazájuk politikáját, vallását és egyházát, törvényesen megválasztott elnökét, – valamint az általuk személyesen is megtapasztalt börtönviszonyokat.
A sajtótájékoztatót a világ nagy hírközlő televíziós állomásai, – többek között az Euronews is, – egyenesben közvetítették.
A Pussy Riot most szabadon engedett két tagja, elmondásuk szerint ezután is harcolni fognak a szerintük rendszeresen Oroszországban történő “emberi jogok sárba tiprása és a politikai elnyomás ellen”, – s ennek érdekében összefogásra szólítottak fel a saját hazájukkal szemben, – és összefogásra Oroszország elnöke; Vlagyimir Putyin ellen.
Orosz újságírói kérdésre, – miszerint várnak-e anyagi támogatást Mihail Hodorkovszkijtól, a nemrég szintén elnöki kegyelemmel szabadult volt olajmágnástól a tevékenységük folytatásához és az általuk említett összefogás megvalósításához, – a Pussy Riot tagja nemmel válaszoltak.
Aztán ezt némileg helyesbítették, – miszerint pénzügyi jellegű támogatást ugyan nem fogadnak el, – másféle támogatást viszont igen. – Ennek részletesebb kifejtésétől azonban eltekintettek.
Külön kitértek az Oroszországban uralkodó börtönviszonyokra, – melyet személyesen is megtapasztalhattak az elmúlt hónapokban. – Állításuk szerint a szexuális zaklatás, s az erőszakoskodás mindennapos az orosz börtönökben.
Az Orosz Ortodox Egyházról sem nyilatkoztak pozitívan, mert szerintük az egyháznak szerepe volt a bebörtönzésükben. – Amin, ha igaz is, nem lehet csodálkozni, – azután a gusztustalan provokáció után, amit az együttes tagjai a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház központi oltárának ikonosztáza előtt elkövettek 2012 február 21-én. – Többek között ezért ítélték el őket, – huliganizmus, és vallásgyalázás címen.
Pussy-Riot botránya a Megváltó Krisztus székesegyházban Fotó world edu
Pussy-Riot botránya a Megváltó Krisztus Székesegyházban – Fotó world.edu
Ha a Pussy Riot hasonló dolgot cselekedett volna más vallással szemben – és mondjuk Jeruzsálemben a Nyugati falnál (Siratófalnál) ilyen provokatív módon visítoztak volna és lázítanak Simon Peresz ellen, – nos nagy valószínűséggel azt nem élték volna túl. Vagy a biztonságiak lőtték volna szitává őket, vagy az imádkozó zsidók tépték volna szét a kegyhely gyalázása miatt.
Azt, hogy az orosz ortodox templom elleni flashmobnak csúfolt, valójában gyalázkodást megtehették sértetlenül, – és még most is van alkalmuk sajtótájékoztatót tartani, – az az Orosz Ortodox Egyház és hatóságok, s személy szerint Putyin elnök engedékenységének köszönhető.
Amit ezek a nőnek nem nevezhető ribancok újabb szemtelenkedéssel, sőt árulással háláltak meg, – hiszen végeredményben a hazájuk elleni összefogásra szólították fel Oroszország ellenségeit.
Szabad Riport Tudósító Iroda




HODORKOVSZKÍJT MOSDATTÁK
A világ „mértékadó” és „tekintélyes” szennycsatornája Berlinből nyilatkoztatta az elhíresült olajcsalót. Eleve úgy álltak az adáshoz, hogy egy mártírt mutassanak be, akit a gaz Putyin cár igazságtalanul és jogtalanul üldözött. Egy kérdésben fölmerült a hajdani olajcsalása, de ez ma már érdemnek számít és a BBC gennyes műsorvezetője sem ütközött meg ezen. Az adás nevetséges volt, alább az elhíresült csaló hivatalos oldala, ahol a BBC videója is fönn van, mert a HírTV oldalán elérhetetlen egyelőre. A nyilatkozatban egy lényeges rész volt, miszerint Hodorkovszkíj a liberalizmus zsidó mérgével akarja átitatni a putyini Oroszországot. Ahová már a három vallásgyalázó nő is fölsorakozott (képen) és ezek azt gondolják, hogy Oroszországot majd liberalissá és demokráciává tudják majd átvarázsolni. Kép: a videóból
Figyelemre méltó, hogy a három orosz ribanc jobbszélen lévő ruháján az 1936-os spanyol kommunisták jelszava díszeleg. Magyarul: "Nem fognak áttörni", mármint a nemzetiek a kommunista barikádokon.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/%C3%B6ml%C3%B6tt-genny-bbc-b%C5%91l

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése