2013. november 20., szerda

Anglikán egyház: Ismét napirenden a nők püspökké szentelése

Általános szinóduson vitatja meg az anglikán egyház, engedélyezze-e nők számára a püspöki hivatal betöltését. A politika sürgeti a döntést – írja a német katolikus hírügynökség.
noi egyhazi.vezeto


Az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete, a szinódus ez év júliusában újraindította azt a folyamatot, amely a reformerek reményei szerint elvezet a női püspökök szolgálatának engedélyezéséhez. 2012 novemberében az általános szinódus még elutasította a nők püspöki megbízatásának lehetőségét. Bár a többség a női püspökök beiktatására voksolt, de a tényleges elindításhoz nem volt meg a szükséges minősített többség. Idén nyáron arról döntöttek, hogy újrakezdik a folyamat előkészítését. Ennek első lépéseként létrejött egy szakértői bizottság, mely felvázolja a szükséges intézkedések tervezetét, az erre vonatkozó törvénytervezetet.

Ahhoz, hogy ilyen meghatározó kérdésben döntés szülessen, az anglikán egyházjog szerint az általános szinódus mindhárom osztályának – így a püspököknek, klerikusoknak és a világiaknak – kétharmados többséggel támogatni kell az adott javaslatot.

Női lelkészek már húsz éve szolgálhatnak az anglikán egyházban, mára a klérus harmada női lelkész. Erről a 90-es években döntött minimális többség támogatása mellett az anglikán unió 'parlamentje'. A kérdés azóta is két táborra osztja az anglikánokat és vált ki éles vitákat a konzervatív és liberális tábor között. A világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán egyház 38 nemzeti egyháza már engedélyezi a nők püspökké szentelését. Szeptember óta körükhöz csatlakozott Írország, Wales, Dél-India és Ausztrália.

Az angol politika és a közvélemény már 2012-re is várta a nyitást. Az elutasítás tiltakozást indított el. Kudarcot jelentett a nyári döntés az idén márciusban megválasztott új prímás, Justin Welby, canterburyi érsek számára, aki a megoldás mellett kötelezte el magát.

Forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése