2013. szeptember 28., szombat

Laoszi keresztények válaszúton: lemondanak hitükről vagy elhagyják lakóhelyüket

A laoszi Szavannakhet tartomány Atsaphangthong körzetének polgári hatóságai bejelentették, hogy a keresztényeknek le kell mondaniuk vallásukról, ellenkező esetben kiutasítják őket a körzetből.
A Fides hírügynökség értesülései szerint a döntés szeptember 21-én született Huay településen, egy hivatalos körzeti értekezleten, melyen többféle valláshoz tartozó lakosok vettek részt. A döntés oka, hogy az utóbbi időben a körzet több településén is egyre nagyobb számban térnek át más vallású hívek a keresztény hitre.
A keresztények visszautasították a döntést, rámutatva, hogy a laoszi alkotmány vallásszabadságot biztosít polgárai számára, de ha ez nem így lenne, akkor is inkább viselnék el a kiutasítást, mint hogy megtagadják hitüket.
A laoszi vallásszabadságot figyelő emberjogi szervezet (HRWLRF) már többször is jelezte, hogy több laoszi tartomány helyi civil tisztviselői rendszeresen áthágják a vallásszabadságra vonatkozó alkotmányos normákat, valamint a 2009-ben Laosz által is aláírt Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményét, mely biztosítja a polgárok számára a vallás szabad megválasztását és szabad gyakorlását.
A HRWLRF felszólította a laoszi kormányt, hogy vizsgálja felül helyi tisztviselői magatartását, és biztosítson védelmet keresztény vallású állampolgárainak.
La Croix/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése