2013. augusztus 19., hétfő

Hogyan gondolkodunk Isten királyságáról?

Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. (Máté 13:44)

Jézus a Mt 13-ban több példázatot is elmond Isten országával vagy királyságával kapcsolatban. Közülük az egyik a szántóföldben elrejtett kincsről szól. A példázat fontos igazságokat tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene Isten királyságát megélnünk az életünkben.

Fontos tisztázni, hogy mit értünk Isten országa, királysága vagy a mennyek országa kifejezések alatt. Nem más ez, mint Isten királyi uralma, mely megvalósul az életünk fölött. Amikor Jézus Isten országáról beszél, arra az uralomra gondol, mellyel Atyja rendelkezik a hívők életében. A példázatsor (Mt 13) központi témája is ez az uralom.

1. Elrejtett kincs

Jézus története rámutat, mennyire nagy értéket képvisel Isten országa. Ez nem valamiféle kacat, melyet bármelyik bazársoron meg lehet kapni. Igazi kincs, mely ritkaság számba megy. Olyan kincs, ami egyedülálló az értéktelen utánzatok között, melyeket könnyebb megszerezni. A példázatból kiderül, hogy mivel elrejtett kincsről van szó, keresnünk kell azt (vö. Mt 6:33), mert nem természetes, hogy befektetés nélkül meg fogjuk találni. Mégse mi vagyunk a lényeg, mert nem rajtunk múlik, hogy megtalálunk-e valamit. Rajtunk kívülálló erő munkálkodik az érdekünkben — maga Isten, aki szeretné, ha rátalálnánk a kincsre.


2. Visszatemette

Miután megtalálja a főszereplő a kincset, nagyon érdekes fordulatot vesz a történet. Ahelyett, hogy hazavinné (mi talán erre számítanánk), visszatemeti, és eladja mindenét, hogy megvásárolhassa azt a földet. Isten országát nem kaphatjuk meg úgy, ahogy mi elképzeljük azt. Nem vehetjük el csupán egyes, nekünk szimpatikus részeit, pl. az örök életet, a lelki békességet, a testvéri köteléket. Az egész „csomagot” el kell fogadnunk, mert csak együtt működik. Jézus nem csak Mester, nem csak Megváltó, aki tanít minket és meghal értünk, hanem Úr is, aki uralkodni akar fölöttünk, és engedelmességet vár tőlünk (vö. Jn 13:13-14).


3. Nagy örömmel elment

A főszereplő örömmel távozik a jelenet helyszínéről. Amikor Istent megismerjük, valódi öröm tölti el az életünket (Fil 4:4), és olyan lelki békét tapasztalunk, mely mindent felülmúl (Fil 4:6-7). A keresztények időnként hajlamosak arra, hogy az örömüket múlandó dolgokban keressék. Ha ezeket nem kapják meg, akkor elvész a boldogságuk. Isten viszont arra szeretne megtanítani, hogy minden körülmény között annak örüljünk, hogy ő velünk van. Erre bátorít a régi Taizé ének is: „Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj. Ha tiéd Isten, tiéd már minden…”



4. Minden vagyonát eladta

Jézus követésének, Isten uralma megtapasztalásának ára van. A példázatban annyira megörült a szereplő a kincsnek, hogy kész volt mindenét eladni, hogy megkaphassa. A Mt 6:25-34 egy furcsa anomáliára hívja fel a figyelmünket. A modern ember küzd az anyagi dolgokért, és arra számít, hogy az Istennel való kapcsolatát ingyen megkapja majd, anélkül, hogy bármit is tennie kellene érte. Jézus viszont épp ellentétes módon gondolkodott. Szerinte ugyanis meg kell dolgoznunk Isten országának kereséséért az életünkben, és ha ez rendben van, Istentől ráadásul (bónusz, grátisz, ajándék) megkapunk mindent. Az egyik legnagyobb hiba, hogy küzdünk azért, ami ingyen van, és ingyen várjuk azt, amiért mindenünket oda kellene adni — és csodálkozunk, hogy nem működik jól az életünk. Bár az üdvösségünk ingyen van (Ef 2:8-9), a tanítványságunk árát nekünk kell megfizetni.

Isten uralmát akkor tapasztaljuk meg igazán az életünkben, amikor…



   1. felfedezzük, milyen értékes az, hogy Istent ismerhetjük,
   2. nem szabunk feltételeket, hanem alkalmazkodunk Isten elképzeléséhez,
   3. rádöbbenünk arra, hogy Isten miatt minden okunk megvan az örömre, és
   4. készek vagyunk ezért a kapcsolatért (Isten országának megéléséért) bármilyen árat megfizetni, bármit odaadni, bármiről lemondani (vö. Fil 3:7-9).
(Tóth-Simon Károly)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése