2013. augusztus 20., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Gyermekeim, az egész világon – figyeljetek most rám, szeretett Édesanyátokra, a bánat ezen idejében


2013. augusztus 19. hétfő, 18.28
Gyermekeim, az egész világon – figyeljetek most rám, szeretett Édesanyátokra, a bánat ezen idejében. Különösen azokat szólítom közületek, akik nagy odaadással viseltetnek irántam, az Isten Anyja iránt, vigasztalván benneteket a nagy hitehagyás ezen idejében. Kegyesen kell fogadnotok ezt a Mennyből jövő Beavatkozást, és hálásnak kell lennetek azért, hogy szeretett Atyám nagy Szeretetének köszönhetően, megadatott nektek ez a nagy Ajándék.
Amikor úgy vélitek, hogy már nem tudjátok elviselni a pogányság súlyos áradatát, mely hamarosan el fogja árasztani Fiam Egyházát szerte az egész világon, akkor kérjétek közbenjárásomat. Bármi is történjék, ha hűek maradtok Fiamhoz, annak ellenére, hogy mindent el fognak követni, hogy eltérítsenek benneteket, akkor minden rendben lesz. Soha ne érezzétek azt, hogy ez reménytelen, mert hamarosan meg fog nyilvánulni Fiam nagy Dicsősége és Isten Akarata.
Függetlenül attól, hogy hányan esnek súlyos tévedésbe az Egyházon belül, Isten Szava futótűzként fog terjedni. Isten Igéjének két tanúja – az igaz Keresztény Egyház, valamint Izrael Háza ki fogja állni az idő próbáját. Tűz fog áradni szájukból, a Szentlélek formájában.
Idővel, miután nyilvánosságra kerül a pusztító utálatosság, azok, akik hűségesek az Igazsághoz, fel fognak kelni, és övék lesz Krisztus Királysága. Folyamatosan hazugságokat fognak kitalálni, bár kezdetben, közületek azok, akik be lesztek töltekezve a Szentlélekkel, nagyon sokat fogtok szenvedni, amikor tanúi lesztek a szörnyű megszentségtelenítésnek Fiam Egyházában. Látható lesz az Igazság, és mindazok, akik félre lettek vezetve a kezdetekben, végül fel fogják ismerni a gonoszságot, melyet eléjük tártak.
Csak Fiamban higgyetek ezen gyötrelmes út során, amikor is úgy fognak bánni veletek, mint egy bűnözővel, amiért kitartotok amellett, hogy hűek maradtok Isten Igéjéhez. Kérlek, ne feledkezzetek meg Fiam Önnön útjáról a Kálváriára. Fogadjátok el ezt a keresztet, szeretettel és méltósággal, mert nagyon megörvendeztetitek Fiamat, amikor hordozzátok az Ő terhét. Ő meg fogja menteni még a legméltatlanabb lelkeket is, és akkor egyesíteni tudja majd Isten valamennyi gyermekét.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése