2013. április 25., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten Anyja: Ez alkalommal Ő nem emberi testben fog eljönni

2013. április 24. szerda 14:15
Szeretett gyermekeim, Fiam, az emberiség iránti nagy Szeretetéből fakadóan, most Második Eljövetelére készít fel benneteket. Mivel Ő szeret benneteket, most prófétái által szól hozzátok annak biztosítására, hogy senki se legyen kizárva Irgalmából. Mint ahogyan Isten elküldte Keresztelő Jánost, hogy felkészítse a világot Fiam – Isten egyszülött Fia, a Messiás – számára, most Fiam ugyanúgy feltárja a végső tervet számotokra. Az üdvösség e végső terve hasonló lesz az Ő első eljöveteléhez, de egy különbséggel: Ez alkalommal Ő nem emberi testben fog eljönni.
Most, hogy az Igazság újra feltárásra kerül számotokra, Fiam, Szent Szaván keresztül emlékeztet benneteket mindarra, ami Istentől jön, miközben a végső szakaszt készíti elő.
Amikor Fiam a Földön járt, Isten gyermekeinek megadatott az Igazság. Most a teljes Igazság adatik meg nektek – beleértve Isten ellenségeinek a munkálkodására vonatkozó kinyilatkoztatásokat is, s mindez a ti érdeketekben, hogy ne lehessen megtéveszteni benneteket. Nektek nagylelkűeknek kell lennetek, amikor Ő elhozza nektek ezeket az Ajándékokat, melyek a lelketeket fogják táplálni.
Amikor az évek során megjelentem Isten kiválasztott látnokainak, ez azért volt, hogy felkészítsem a lelketeket ezekre az időkre. Most, amikor felkészültök az üldöztetésre, amely a Keresztényeket fogja sújtani, ez rendkívül nehéz lesz, mert ez az üldöztetés a lélek megbecstelenítése lesz, és ez fogja okozni a legnagyobb fájdalmat. Amikor már ismeritek Isten Szava Igazságát, és tudni fogjátok, hogyan kell felismerni a csaló munkálkodását, akkor erősebbé váltok. Sokkal fontosabb, hogy hűségesek maradjatok Isten Szavához, minthogy elfogadjátok azokat a hazugságokat, melyeket azok fognak bemutatni nektek, akik nem Istentől jönnek.
Fiam nagy dicsőségre fog emelni benneteket, ha engedelmeskedtek Szent Szavának és megtartjátok Tanításait. Azt kérem tőletek, hogy azt a tiszteletet mutassátok Fiam iránt, amelyet megérdemel. Azok, akik elutasították Őt, amikor a Földön járt, végül mégis elfogadták az Igazságot, hogy Ki volt Ő valójában, amikor meghalt a Kereszten. Azok, akik ma elutasítják az Ő Szavát, végül fel fogják ismerni az Igazságot azon a Napon, amikor ítélni jön. Sokak számára az már túl késő lesz.
Imádkozzatok, hogy minden lélek hűséges maradjon szeretett Fiam, Jézus Krisztus örökségéhez, mert csak azokat lehet Királyságába felvenni, akik elfogadják Őt.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
Ezeknek az aljas cselekedeteknek meg kell történniük, mivel a Föld megtisztításra kerül

2013. április 24. szerda 14:40
Drága szeretett lányom, ahogy Én folytatom – a Szentlélek Ajándéka által – a Föld megtisztítását, egyre nagyobb lesz a gyűlölet Ellenem, Jézus Krisztus ellen.
Amint az emberek szívében a Jelenlétem megnövekszik, megannyi gyűlölet lesz látható azok tevékenységein keresztül, akik ellentmondanak Legszentebb Szavamnak.
Azok, akik folyatják az olyan törvények behozatalát, amelyek káromlásnak számítanak Istennel szemben, növelni fogják erőfeszítéseiket, hogy bemocskolják Isten Szavát. Ezeknek az aljas cselekedeteknek meg kell történniük, mivel a Föld megtisztításra kerül. Ahogyan a megtisztítás fokozódik, úgy fog a bűn gonoszsága is feltárulni majd számotokra. Észre fogjátok venni, hogy minden elképzelhető Isten ellenes cselekedetet, az ellenségeim mozdítják majd elő. Sokan ártatlanoknak fogják magukat vallani, de ezeket a jogszabályokat az Enyéim, akik ismerik az Igazságot, nem fogják elfogadni. A megkülönböztetés Ajándéka, amit sok léleknek adományozok, azt jelenti, hogy azokat a gonosz cselekedeteket, amelyeket a hatalmi pozíciókban lévők követnek el, akik a nemzeteket ellenőrzik, olyannak lehet majd látni, amilyenek azok valójában – a Sátán munkálkodásának.
A Sátán gonosz szellemei megnövelték jelenlétüket azok lelkében, akik nem hisznek Istenben. Nem elégednek meg azzal, hogy ezek a lelkek hátat fordítsanak Istennek, hanem ezek a gonosz szellemek arra ösztönzik ezeket az embereket, hogy támogassák a legaljasabb bűnöket. Idővel ezek a lelkek annyira romlottak lesznek, és annyira tele lesznek Isten iránti gyűlölettel, hogy elmerülnek majd egy olyan sötétségbe, amely sohasem lesz képes Isten Fényét elviselni.
Ne feledjétek: az Én Irgalmam nagy. Csak Irgalmam által lehet megmenteni ezeket a lelkeket. Nincs más remény a számukra, mert e lelkek közül sokan nem képesek arra, hogy a saját szabad akaratuk által kérjék Irgalmasságom Kezét, annyira megfertőződtek. Azok, akik ismernek és szeretnek Engem, kell, hogy segítsenek ezeknek a szegény lelkeknek könyörögvén a lelkük üdvösségéért.
Nektek kérnetek kell, hogy forduljanak most Hozzám, hogy közbe tudjak lépni, megállítván az üldöztetést, melyet a világnak akarnak okozni. Nektek esedeznetek kell Hozzám – személyes áldozataitokon keresztül -, hogy elálljanak a népirtástól, amelyet terveznek. A népirtás legrosszabb formája az igazságtalan háborúk és az anyjuk méhében történő ártatlanok meggyilkolása által lesz majd látható.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése