Nagycsütörtök

Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Getsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. Nagycsütörtökhöz köthető az Eucharisztia megalapítása.

A nagycsütörtöki szertartásokról:

Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az utolsó vacsora miséjével kezdődik. Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása.

A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt a püspök papjaival együtt ünnepélyes misét mutat be, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása.

Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. A misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A mise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen az e napokra fenntartott őrzési helyre viszik és a húsvéti vigíliamise áldoztatásáig ott őrzik. Ezután következik az oltárfosztás.

A nap szertartásához tartozik a sötétzsolozsma elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi.

(keresztenymagyarorszag.hu )

Nagycsütörtökön együtt van az egyre sűrűsödő éjszaka, és egy örömteli fénysugár. Nem külön, hanem együtt vannak!
Ez a sötétség órája: Az elviselhetetlen testi és lelki szenvedések sűrűjébe menő magányos Jézust látjuk, aki tusakodik. Ugyanakkor János evangéliuma szerint ez a „dicsőség órája”. Most dicsőül meg az Emberfia.
A szomorúsággal együtt ott van az öröm. Azt mondja az Úr: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”; de arról is beszél, hogy az Atyához megy és mindent tudtul ad, hogy az Ő öröme a miénk legyen, és örömünk teljessé váljon.
Jézus találkozik a halállal. Halálfélelmet él át, és tusakodik: „ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”. Ugyanakkor teljes nyugalommal az Atyában bízva mindent elfogad, hogy életet adjon nekünk: „Ez az én testem, mely értetek adatik”.
Jézus teljesen elveszíti szabadságát. Elfogják, megkötözik, börtönbe vetik. Mégis ezt mondja: „magam adom oda az életemet, senki sem veszi el”.
Együtt van itt a megaláztatás és az alázat. Jézust kivégzőinek jövőjét, üdvösségét szolgálta csendes belső odaadásában.
Aztán ott van a búcsúzás és a visszajövetel is. Ez a két ellentétes valóság együtt van. Nem egyik a másik után! Nem arról van szó, hogy az öröm felváltja a fájdalmat.

Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája, mondja az Úr Jézus, és ezzel a képpel szeretné megmagyarázni az apostoloknak azt, ami most ővele történik. A szülő asszony nem annak örül, hogy fájdalmai megszűnnek, hanem hogy ember születik a világra.
Eddig csak az édesanyáé volt a gyermek, egyedül ő érezte, benne élt. A szülés előtt csak az övé volt, ő birtokolta, most másoké is lesz. A szülőanya mégis örül, leírhatatlan az öröme...