2013. február 14., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A szabadkőművesek beszivárogtak földi Egyházamba, és hamarosan – ahogyan az előre meg lett jövendölve – az egyházszakadás megosztottságot és nyugtalanságot fog előidézni hűséges szolgáim között

2013. február 13. szerda 11:20
Drága szeretett leányom, jelenleg a Mennyországban dühöngés van, mivel a Töviskorona leereszkedik, hogy összezúzza Testemet, a Katolikus Egyházat a Földön.
Ez a prófécia, amely az elmúlt két év során sok részletben adatott neked, bekövetkezett. Most, amikor a többi Kinyilatkoztatásaim is hamarosan be fognak teljesülni, szent szolgáim közül csak nagyon kevesen lesznek képesek arra, hogy – időtök ezen istentelen órájában – figyelmen kívül hagyják az emberi nemhez intézett Kérésemet.
Ők, a gonosz csoport, már elkezdték azon hadjáratukat, hogy hogy kiirtsák Tanításaim Igazságait a Földről. Szent Helytartómra rákényszerítették ezeket az intézkedéseket, és emiatt nagymértékben szenvedni fog.
A szabadkőművesek beszivárogtak földi Egyházamba, és hamarosan –ahogyan az előre meg lett jövendölve – az egyházszakadás megosztottságot és nyugtalanságot fog előidézni hűséges szolgáim között
Sokuknak nincs fogalmuk arról a megtévesztésről, amelyet bemutatnak nekik. Ők azt sem tudják, hogy Katolikus Egyházam alapját már porrá zúzták. Annak helyén a förtelem fog kiemelkedni; Én azonban közbe fogok lépni, és jeleket fogok küldeni annak érdekében, hogy figyelmeztessek minden lelket az imádkozás fontosságára, hogy meg tudják különböztetni az igazságot a hamisságtól.
Nem a Katolikus Egyház összeomlása lesz az, ami hamarosan nyilvánvalóvá válik, és ami megosztja majd a világot, hanem az Új Világegyház, az egy világ – vallás létrehozásába való belekeveredésük lesz az, amely a pogányságot és a bálványimádást fogja bevezetni.
A hamis próféta jól fel van készülve, és az ő ideje most már elérkezett. Együttműködve az Antikrisztussal, ők térdre kényszerítik a világot. Nem Isten lesz az, akinek kifejezik majd a hódolatukat, hanem a fenevadnak fognak hódolni.
Buzdítom Tanítványaimat és Keresztény követőimet mindenhol a világon, hogy maradjanak nyugodtak. Imádkozzatok a békéért és engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy vezesselek benneteket ebben az időben.
Felhívom bíborosaimat, püspökeimet és felszentelt szolgáimat, hogy egyesítsék nyájaikat, és maradjanak hűségesek Tanításaimhoz. Fokozottan figyeljetek arra, amit majd kérni fognak tőletek, hogy mit prédikáljatok, mert az változni fog. Szentbeszédeiteket egy szekuláris világ számára fogják majd kidolgozni, és nektek azt előírni; és azoknak nem lesz semmi lényegi mondanivalójuk.
Azzal a plusz ígérettel – melyet úgy fognak bemutatni nektek, mint az összes gyülekezetek támogatását -, hogy az a Katolikus Egyház modernizálásának tűnjön, minden vallást eggyé göngyölítenek egy úgynevezett Keresztény Egyesített Egyházba. Kezdetben minden külső jel olyannak fog látszani, mintha minden ugyanaz lenne, de ez az, amit ők akarnak, hogy ti lássatok. Lassanként többé már nem fogjátok tudni felismerni a Szentírást, amint új szavakat, kifejezéseket, és új formátumokat helyeznek elétek a Szentségek bemutatására.
Pánik fog kitörni az igaz, hű és hagyománytisztelő papok között, akik megrémülnek majd attól az új modern formától, amelyet az Egyház magára ölt, amikor egy új típusú, modern, alternatív Egyházat fognak beindítani.
A szabadkőművesek hálózatán keresztül lesz az – mely beszivárgott a Katolikus Egyház minden sarkába, a kormányokba és a médiába -, hogy ezt az utálatot nagy újításként fogják bemutatni.
Ez a vég kezdete. Jelenlétemet tapintatoson majd száműzik a Szentmisék új ceremóniájából.
Minden pompa és ceremónia egy üres tabernákulumot fog álcázni, mert Isteni Jelenlétemet Atyám nem fogja többé megengedni.
Nektek egyesülve kell maradnotok, ha katolikusok vagytok, és továbbra is részt kell vennetek a napi Szentmiséken, és Szentáldozáshoz kell járulnotok. Minden Kereszténynek, nektek tudnotok kell, hogy benneteket szintén becsalogatnak az Új Világ Egyházba, amelyet azok a nemzetek szőnek, akik szövetségben vannak Katolikus Egyházam árulóival. Ők egy szekuláris humanista látszatot szeretnének kelteni, egy látszatot, amely álcázza majd a gonoszságot, melyet finoman előmozdítanak.
A csata elkezdődött, de ti, szeretett Követőim erősebbek vagytok, mint gondolnátok. Én mindig itt vagyok. Én jól felkészítettelek benneteket. Ahhoz, hogy túléljétek, ezt az imát kell mondanotok:
A Keresztes Imahadjárat 100. imája: „A Kereszténység túléléséért”
Ó, drága Jézus, azon képességért könyörgünk Hozzád, hogy túléljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel most szembesülünk, mivel az utolsó Igaz Pápa befejezte az Irántad való Küldetését.
Segíts nekünk, hogy ellenálljunk a szörnyű visszaéléseknek, amelyekkel most szembe kell néznünk azon Egyház összeomlása miatt, amelyet mi valamikor megismertük.
Ne engedd soha, hogy eltérjünk Isteni Szavad Igazságától.
Segíts nekünk, hogy csendben maradjunk, amikor a támadások a vállunkra nehezednek arra csábítva minket, hogy hátat fordítsunk neked és a Szentségeknek, melyeket Te adtál a világnak.
Borítsd be Hadseregedet egy pajzshoz hasonlóan azzal az erőteljes Szeretettel, amelyre szükségünk van, hogy megvédjen minket a hamis prófétával és az Antikrisztussal szemben.
Segítsd Egyházadat a Földön, hogy elterjedjen és gyarapodjon; hogy ragaszkodjon az Igazság betartásához, és hogy segítsen testvéreinket az Igazság Ösvényén vezetni, hogy megfelelően felkészítsen minket Második Eljöveteledre. Ámen.
Ne nyugtalankodjatok, Követőim. Minden az Én Szent Kezeimben van. Legyetek türelmesek. Ne igazoljátok egyetlen cselekedeteket sem, mert ha ezt teszitek, akkor Szavamat véditek, holott minden, amit tennetek kell, hogy hirdessétek azt.
Jézusotok
 
 
Szűz Mária: Az emberiség arroganciája és büszkesége sértő Isten Jelenlétével szemben
 
2013. február 13. szerda 20:10
Szent Palástom beborítja majd mindazokat közületek, akik a Büntetés ezen ideje alatt hívnak Engem, Mennyei Édesanyjukat. Mivel Atyám Haragja növekszik, nektek drága gyermekeim, kitartóan kell imádkoznotok, hogy enyhüljön a szenvedés, mely úgy fogja elárasztani a Földet, akár egy árvíz.
Folyamatosan összpontosítanotok kell arra, amit Fiam mond nektek, és egyesülve kell maradnotok az imában, hogy a bűnt meg lehessen bocsátani. Az élvezeteket nyújtó felhő a világ nyugati része fölött, mely eltért Fiamtól, naponta vastagszik.
Az emberiség arroganciája és büszkesége sértő Isten Jelenlétével szemben. Üres lelkük olyan, mint az üres edény, mely olyan értéktelen gazdagsággal van tele, amelyet az ember keze hozott létre. Kapzsi szívükben nincs hely az Igaz Szeretetnek, Isten Szeretetének. Isten Szeretete nélkül képtelenek bárkit is szeretni, kivéve önmagukat. Ez azt jelenti, hogy az emberiség többet szenved, mint kellene, mert a szeretetben nem osztoznak.
Ha ti csak magatokkal törődtök, akkor nem tudtok vigasztalást nyújtani azoknak vagy szenvedéseiket enyhíteni, akik másokra vannak rászorulva.
Ébredjetek fel, gyermekek. Csak amikor megnyitjátok szíveteket az Igazságra, akkor lesztek képesek elnyerni szeretett Fiam Irgalmát.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése