2011. május 14., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Miért küld Isten,  az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13. péntek, 22.45
Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani,  különösen azoknak a  felszentelt szolgáimnak,  akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismeretessé: Erősítsétek meg hiteteket azáltal a felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet,  amikor itt a Földön éltem,  hanem azután is,  a Szentlélek ereje által.
A világ kezdete óta,  az Örök Atya  próféták által nyilatkozta ki Önmagát az emberiségnek.  Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt,  hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség, az Igazságról, az apostolok által is,  vagy más ájtatos tanítványaim, prófétáim és János Evangélista  által is,  kapott jövendöléseket és tanításokat. Annak idején minden rendben volt,  amikor az emberiség megkapta tanításaimat,  Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most,  amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk,  Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek,  mert erre nincs szükség.  Ennek inkább három oka van.
Az első ok az,  hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, amelyet a jövendölések könyve is tartalmaz. A második ok  az,  hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét,  amelyben jelenleg élnek  úgy, hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok, az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis,  hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek.  Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom,  hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák.
Gondoljatok az Én korlátlan szeretetemre és együttérzésemre…
Gondosan hallgassatok ezekre az üzenetekre, amelyek nemcsak az Én Igéimet nyilvánítják ki,  ahogyan azt ti már ismeritek, hanem egyenként mindannyiatok számára korlátlan szeretetemet és együttérzésemet is. Ne felejtkezzetek meg az Én Nagy Irgalmasságomról. Minden bűnösnek meg lesz bocsájtva, amint kérni fogják megváltásukat.
A Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzérének fontossága
Habár lesznek természeti katasztrófák,  ne feledjétek, hogy az ima segíteni fog sok katasztrófa elhárításában,  különösen a Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzére. Ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy ti,  akik Bennem és az Örök Atyában hisztek, és követitek utasításaimat,  nincs mitől félnetek. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a két nagy Irgalmasság cselekedete – a Szentlélek ajándéka, amely néhány napja az egész világra kiáradt,  és a Nagyfigyelmeztetés -  milliókat fog megtéríteni az Igazságra. Ez egyben egy nagy csoda is lesz,  amely örömet hoz majd sok embernek.
Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által,  akik nem az Istentől valók…
Noha,  a sátán, a szegény tévútra tért hívei által, ki fog emelkedni azok által, akiket elvont Tőlem,  az örök megváltás egyetlen reményétől,  ez mégis csak rövid ideig fog tartani. Ez egy félelmetes periódus lesz – figyelmeztetnem kell benneteket – az üldöztetés ideje,  a vörös sárkány vezetésével és azok által a politikai szervezetek által,  akik nem Istentől valók.  Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz,  hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve,  és meg is kell történniük,  hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani,  a világból. Ezért fontos,  hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.
Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni,  hogy valóban Én vagyok az,  aki hozzátok szólok,  amikor látni fogjátok,  hogy azok a jövendölések, amelyeket kiválasztott hírnökeim nyilvánítottak ki,  elkezdenek beteljesedni.
A ti Isteni Megváltótok
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése