2011. március 6., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Minden keresztény engeszteljen,  imádkozzatok a pápáért

2011. március 5. szombat, 10.00
Szeretett leányom,  ismét egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt,  amit testednek és lelkednek (hited gyakorlásához) adtam neked?  Ezt azért adtam,  mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem.  Miközben azzal foglalkozol,  hogy kinyilvánítsd üzeneteimet,  arra kérlek,  hogy bátoríts minden embert,  akit csak ismersz,  arra,  hogy bűneitől minél hamarabb megszabaduljon. Az nem fontos,  hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és hűséget kell mutatnia mindenki velem szemben,  úgy,  hogy megpróbálják helyrehozni a mulasztásaikat.
Ez a cselekedet megerősíti őket, a  nagy esemény idején,  amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian  tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen,  mert mindazok,  akik nincsenek kegyelmi állapotban,  nem biztos,  hogy ezt az eseményt túlélik.
Szeretett leányom,   továbbra is az  az akaratom,  hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked,  hogy gyermekeimet,  az üzenetek,  a lehető legrövidebb időn belül kell elérjék. A Vatikánban is  lesz egy esemény,  miközben a figyelmeztetés bekövetkezik. Kérj fel mindenkit,  hogy imádkozzanak az én szeretett,  szent helytartómért Benedek pápáért,  mert őt,  Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a  papokért, akiknek  sem Bennem,  sem az Örök Atyában nem ingott meg hitük.
A hamis próféta kiemelkedése
Ezek a papok imádkozzanak áhítatosan,  mert nagy kihatással lesz rájuk,  az a támadás,  amelyet szent helytartóm ellen követnek el, és amelynek tanúi lesznek. Imádkozzatok, imádkozzatok,  imádkozzatok,  hogy felismerjétek,  hogy  a hamis próféta valóban az. Figyeljetek viselkedésére, és  hogy mennyire törekszik majd arra,  hogy napirenden szerepeljen. Majd  figyeljétek meg,  hogy félrevezetett szent szolgáim  hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz,  szándékai rosszindulatúak lesznek,  és az a szeretet,  amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani és  friss fuvallatnak.  Motivált lesz és tettre kész,  de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától való lesz. Ez az erő,  a sátántól, az ördögtől való.
Imádkozzatok,  imádkozzatok, imádkozzatok,  mert nektek gyermekeim,  ébernek kell lennetek. Szükségetek van Rám,  hogy vezesselek most benneteket,  főleg akkor,  amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért,  hogy védelmet találjatok az ördög ellen.
Ne feledjétek el a leckét. Az Én tanításaim sohasem változnak,  ugyanazok maradnak,  mint mindig is voltak.  Amint azt már említettem:  ha észreveszitek,  hogy tanításaimat  manipulálják,  meggyengítik,  (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak),  amikor észreveszitek,  hogy  megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám,  hogy vezesselek benneteket.
Isteni Megváltótok,
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése