1984. július 13., péntek

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1984. július 12.


A MENNYEK ORSZÁGA AZ ERŐSZAKOSAKÉ


Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem a mennyei édes Atya, az ő egyszülött Fia, a világ megváltója, a lelket betöltő és mindöröktől munkálkodó Szentlélek Isten szent nevében. Az Úr Jézus Krisztus kegyelméből és általa.

Testvérem, imádkozzunk és adjunk hálát az Urunknak és Istenünknek, ki egy, mint Isten, de három személyben, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Urunk, Atyánk, Teremtőnk vagy és teremtője vagy égnek és földnek. Ki megalkottad az eget és a földet és megalkottad a te képedre és hasonlatosságodra az embert, és fiaddá tetted az embert és te Atyánkká lettél és odaadtad őket, mint gyermekeidet a világnak és megadtad mindnek külön-külön a teljes szabad akaratot, miáltal üdvösséget nyerhet, s mi által kárhozatot szerezhet magának. A te nyájad mit kiengedtél a világba eltévedt és te mennyei Atyám elküldötted a te szent Fiadat, hogy egybegyűjtse azokat. Nem magadért tetted Urunk és Istenünk, hanem a te gyermekeidért. Mert te minden egyes gyermekedet visszavársz. És alászállt Szent Fiad, hogy minden egyes ember bűnét megváltsa és az üdvösséget az ő megkínoztatása által a dicsőséges feltámadásával minden ember részére felkínálja. Mert a megváltás, az mindenkié, csak arccal feléd kell fordulni Urunk és Istenünk. Ezért kérlek Uram Jézus; add szent kegyelmedet az én testvéremnek, hogy mindig, és mindenkor arccal feléd legyen. Szabadítsd ki Uram mindabból, ami a lelkét fogva tartja. Add a teljes szabadságot, hogy a földi gondok ne húzzák vissza, hanem mindig közelebb és közelebb kerüljön hozzád, Uram Jézus. Emeld fel a lelkét, hogy ami fogva tartja, ami rabbá teszi, az hulljon le róla anélkül, hogy te Uram más úton vezetnéd hozzád, mint amit kezdettől neki szántál. Mert te mindent megtehetsz, te irgalmas, te felséges, te szerető édes Istenünk.

Add, ó Uram, hogy a te elvárásaidat mindig és mindenkor teljesíteni tudja. Légy irgalmas, légy kegyes, légy megbocsátó Istene. Áraszd rá szent Lelked, hogy mindig közelebb és közelebb jusson hozzád, te minden jónak forrása. Mert tudjuk, hogy az embernek önmagában még annyi ereje sincs, hogy szent neved a száján kiejtse, ezért kérem Szent Lelked kiáradását, hogy te az ő lelkében lakozzál, és ő tebenned szülessen újjá, hogy örök üdvössége legyen. Ámen.

Testvérem, szóljon a te lelked Uradhoz, Istenedhez. Beszélj a te szavaiddal, mit a lélek sugall neked. Ne félj testvérem, csak mindent adj a te Uradnak, Istenednek, minden imádat, fohászodat, örömödet, bánatodat és a te lelked verjen gyökeret és kapaszkodjon mindig és mindenkor Jézus Krisztusba, és Isten szent kegyelmét ne engedd elmenni magad mellett.
Tárd szélesre lelked kapuját Krisztus felé, de ugyanakkor zárd be azt az ajtót, mivel a világ igyekszik rést szakítani, mert a harc véget nem ér, mert ettől függ, hogy mikor szólít az Úr. Győztesként, vagy legyőzöttként érkezel meg a te Uradhoz, Istenedhez.

Mert "ébren legyetek és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" - mondotta az Úr, de mondotta azt is: "a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. "
Azt is tudd, hogy Isten nem kér senkitől lehetetlent, mert a ti Uratok jobban ismer benneteket, mint ti saját magatokat, mert az isteni elváráshoz megadja az ő erejét, szent kegyelmét. Mert bármily nehéz is, de Krisztus mellől nem tágítani, mert azt is mondotta az Úr: "A mennyek országa az erőszakosaké". Testvérem, ezt most megmagyarázom:

A gonosz, mint kísértő az ő eszközei által roppant erőszakosan kísért és húz vissza benneteket a krisztusi útról. Mert roppant okos és ismeri az embert külön-külön. Ismeri a múltadat, ismeri gyengéidet és a jövő is bizonyos mértékig tudott előtte. De ha te ez ellen a kísértés ellen nem küzdöl erőszakosan, mint ahogy a kísértés hat a lelkedre, elbuktál. Ezért mondotta az Úr, hogy a mennyek országa az erőszakosaké. Tehát nem azt jelenti, hogy te erőszakosan akarsz a mennyek országába kerülni, nem törődve embertársaiddal! Mint már annyiszor mondottam, minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy apostolai is legyetek a ti Uratoknak és Isteneteknek.

De most visszatérek az előbbihez, mikor azt mondtam, ha nem vagytok Krisztusért erő­szakosabbak, mint a kísértés, elbuktok. De ne ijedjetek meg testvérem, mert nincs az a bukás, miből Isten végtelen nagy kegyelméből talpra ne állhatnátok, mert a bűnbánat szentsége a tietek, mivel élni kell. Ezért halt meg a ti Uratok, Istenetek a kínok kínjával, hogy ezt nektek adhassa és dicsőséges feltámadása által vált szentséggé, mi által üdvözülni lehet. És még ennél többet is adott, magát adta eledelül, hogy ti őbenne és ő tibennetek lakozzon. És még testvérem, bármi ér, bárhogyan tépáz is meg a világ, jusson eszedbe az, amit az Úr, Jézus Krisztus mondott a háborgó tengeren: "Mit féltek, kicsinyhitűek!" - és lecsillapította a háborgó tengert.

Soha se félj testvérem, mert a gonosznak az egyik erőssége, félelmet kelteni a lélekben és bizonytalanságot, de jusson eszedbe Krisztus mindig veled van. Ott van melletted, és kezét nyújtja és ezt a kezet soha elengedni nem szabad és a gonosznak nincs hatalma fölötted. Amen.

Most búcsúzom és azt mondom: Áldjon meg a mennyei Atya és az ő Szent Fia, Jézus Krisztus által és őrizzen, óvjon, és töltse be lelkedet a megszentelő Kegyelem, a szentlélek Isten szent adományai által, hogy megérkezésed, - még többet mondok ­hazaérkezésed - örömteli legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Áldjon meg a mi Urunk, Jézus Krisztus!
Ármin.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése