VÁCI KIENGESZTELÉSI TALÁLKOZÓ 2015.OKTÓBER 24.

2015.10.24.

Jézust láttam a kereszten szenvedni, a kereszt tövében két angyal térdelt, és egy kehelyben felfogták Krisztus minden csepp vérét. A hűséges angyalok minden engesztelőt odavezettek Krisztushoz, aki fájdalmai közepette így szólt hozzánk: „Azt akarom, hogy a mai napon véretek egyesüljön az Én tiszta, ártatlan, drágalátos isteni és emberi véremmel! Ti mindennap magatokhoz veszitek Szent Testemet, de ritkábban van lehetőségetek engesztelni szent véremmel. Rendkívül nagy kegyelmet készítettem számotokra. Az egész Mennyország jelenlétében Én ma VÉRSZERZŐDÉST akarok kötni veletek. Ez a vérszerződés kiegészíti és tökéletesebbé teszi Szent Véremnek való odaszentelődéseteket. Kegyelmem, irgalmam és szeretetem oly nagy irántatok, hogy ma mindenki részesedhet benne, de azt kérem, utólag, mindenki pótolja az odaszentelődés minden feltételét! Angyalaim egyenként Elém vezetnek titeket, és csak azok nyújtsák a kezüket, akik készek önként szolgálni Engem itt a földön és az örökkévalóságban! (Megnyílt az égbolt és láttam a fényben az Atyát, aki szemlélte e hatalmas eseményt) Először a papokat vezették Jézushoz. A Szűzanya így szólt: „Fiaim, ne féljetek! Ez a vérszerződés lelketeket magasabbra fogja emelni és így megerősödtök szolgálataitokban. Lesznek közületek, akik megkapják a vértanúság jelét, mások az erényekben fognak növekedni. Gyermekeim, az angyalok most idehozzák magyar zászlótokat, amely átváltozott. Én, mint a Világ Győzelmes Királynője, az Atya jelenlétében megáldom nemzetetek zászlaját és vele együtt a magyar népet! Mindegyikünk egyik oldalán az őrangyalunk, másik oldalon a Szűzanya állt. Letérdeltünk és a Mennyei Atya leküldött egy szeráfangyalt, aki misztikusan Krisztus lándzsájával jobb kezünkön egy kis vágást ejtett. Közben Jézus és Mária két Szent Szíve egyesült és a szeráf angyal a lándzsán lévő vércseppjeinket ráhintette az egyesült két Szent Szívre. Amikor vércseppjeink egyesültek a két szent Szívvel, akkor a Szentháromság szeretetének tüze körülvette és egy szivárvány egybekötötte az eget és a földet. Mennyei Atya: „Gyermekeim, Szent Fiam által megigazultatok. Kedvemet találom bennetek, mert azonosultok Krisztus engesztelő áldozatával. Megadom nektek a kegyelmet, hogy életszentségre való törekvésetekkel egységben legyetek a Szentháromsággal. Ezt az egységet hazátokra is kiterjesztem. Legyetek szoros egységben Legszentebb Leányommal, mert Ő a híd a Szentháromság és az emberiség között.
Engesztelő rendek, kápolna: Jézust láttam egyik oldalán Mindszenty bíborossal, másik oldalán Natália nővérrel. Jézus azt mondta az előtte térdelő engesztelő férfiaknak: „Ne féljetek, engesztelő férfiágatokat megsokasítom. Ti vagytok a mag, amelyből egy terebélyes és gyümölcsöző fa fog kinőni. Két gyermekem, (Mindszenty és Natália) nem hiába engesztelt egész életében, most is közbenjárnak értetek a Mennyben, hiszen küldetésük nem fejeződött be a földön, a Mennyben is folytatódik. Az Én akaratom Atyám akaratával van egységben. Minden beteljesedik, amit elterveztem. Édesanyám kieszközölte számotokra az engesztelő hivatást. Nem fogom őt megszégyeníteni azzal, hogy az engesztelő kápolna nem épül meg Magyarországon. Ő az egyetlen tökéletes Éva, akinek óhajai kedvesek számomra. Én nemcsak az időt uralom, hanem az eseményeket is. Akaratom a legnagyobb bukott angyal terveit is keresztül fogja húzni. Az engesztelő férfirendnek és a női rendnek egységben kell tevékenykednie. Gyermekeim, folytassátok az imát, mert az ima a legnagyobb fegyveretek a földön. Az ima a győzelmetek eszköze a kezetekben. Az imádkozó emberek meghatják fiúi szívemet. De csak azt az imát tartom számon, amely szívből jön. A tiszta szívek kérése által fogom az eseményeket jó célotok elérésére fordítani. Mit gondoltok, a szentek imájának miért volt oly nagy ereje?”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1002-kiengesztelodesi-talalkozo-vac

A Szent Vér tisztelet az Egyházban és Magyarországon

Elhangzott 9. Kiengesztelődési Találkozón Vácon, 2015. Október 24-én.

Jézus Szent Vérének a tisztelete olyan régi, mint az engesztelés. A Szűzanya volt az első engesztelő, aki egy volt Szent Fiával értünk való engesztelő szenvedésében és kereszthalálában. A Szűzanya ott volt a keresztúton és a kereszt alatt állva segítette, erősítette Szent Fiát, hogy el tudja viselni a rettenetes kínokat. A Szűzanya fogta fel, törölte fel Jézus kihulló vérét - az Emmerick Katalin látomásai alapján készült Passio c. film szerint már a megosrorozáskor is.

Egy ősi hagyomány szerint Arimateai József a Golgotán fölfogta az Utolsó vacsora drágakövekel díszített edényébe a Krisztus oldalából kifolyó vér egy részét. Ez volt a grál. Köréje szövődtek a középkori írásokban a Grál mondák.

Nagy Károly uralkodása idején az egyéb Krisztus-ereklyék mellett Jeruzsálemből ezt a kelyhet is Nyugatra hozták.

A 13 - 14. századi Európa népi vallásosságának egyik sajátos megnyilvánulása volt az Úr Jézus Szent Vérének mély tisztelete. E tisztelet gyökerei a keresztes hadjáratok idejére nyúlnak vissza, amikor számtalan Jézus személyéhez kapcsolódó ereklye került a Szentföldről Európába. A keresztes hadjáratok egyik nagy szorgalmazója Szent Bernát volt, aki prédikációiban gyakran hivatkozik Jézus értünk ontott szent vérére. Egy századdal később Sienai Szent Katalin is a Szent vér tiszteletének nagy terjesztője volt

A IV. Lateráni és a Konstanci zsinat is nagy mértékben előmozdította a Szent Vér tiszteletét. Ennek előzménye az volt, hogy a korszak eretnekségei - amelyek a reformáció előzményeinek is felfoghatók - támadták, vagy megkérdőjelezték Jézusnak az Eucharisztiában való jelenlétét. Nem véletlen tehát, hog y a IV. Lateráni és a Konstanzi zsinat is részletesen foglalkozott az átváltoztatás kérdésével, és kimondta, hogy Jézus Krisztus mind a két szín alatt valóságosan jelen van. Ekkor terjedt el az a szokás is, hogy a pap a misében az átváltoztatott ostyát és a kelyhet a magasba emeli, vagyis az Úrfelmutatás. A pápák búcsúkkal is ösztönözték a híveket, hogy kísérjék az Oltáriszentséget, például ha a pap azt a beteghez viszi.

A Szent vér tiszteletet elősegítették az eucharisztikus csodák is. Miért történtek ezek az eucharisztikus csodák? Mik a kiváltó okaik? Négy okot lehet felsorolni:

• Jézusnak a szentostyában való valóságos jelenlétében való kételkedés.
• A szentostya ellopása és mágikus célokra való használata.
• A szentostyával való szándékos tiszteletlenség.
• Hozzátehetjük ehhez napjainkban a szentostya szándékos meggyalázását sátánista összejöveteleken, ill. sátánisták által épített kultuszhelyeken.

Krisztus Szent teste és vére ünnepének, vagyia az Úrnapjának a bevezetését is egy ilyen eucharisztikus csoda előzte meg. Egy cseh pap kételkedett abban, hogy Jézus valóban megjelenik az Oltáriszentségben. Rómába zarándokolt, hogy ott kételyeitől megszabaduljon. Onnan visszafelé jövet Bolsenában mutatott be misét. Véletlenül fellökte a kelyhet, és korporálén nem bor nyomai voltak láthatók, hanem vérfoltok, amelyek a Vera icon, Krisztus arcának a vonásait vette fel. IV. Orbán pápa megvizsgáltatta az esetet. A korporálét és az ostyát az Orvietoi dómba vitette. Ennek és más eucharisztikus csodák, látomások hatására és Aquinoi Szent Tamás szorgalmazására vezette be az Egyházban az Úrnapja ünnepét. Aquinoi Szent Tamásra bízta eme ünnep liturgikus szövegeinek az összeállítását.

A 13. század folyamán keletkeztek a Szent Vér kegyhelyek Nyugat-Európában, amelyek virágkorukat a 14. században élték. Magyarországon pedig a 15. században.

Magyarországon tíz Szent Vér ereklyéről tudunk, ennyiről maradtak fenn történeti források. Tehát legalább 10 Szent Vér zarándokhely volt. Középkori búcsújáró helyeink között Szent Vér-ereklyével rendelkezett Pécs, Vasvár, Győr, Kassa, Szeged, Ludberg (Horváto.), Garamszentbenedek és Báta.

A bátai Szent Vér búcsújáró hely

Ezek közül leghíresebb és legjobban dokumentált szent vér zarándokhely Bátán található, amely Mohács közelében van. Ebben az évben, október 3-án rendeztek ott 600 éves ünnepségeket, ahol a szentmisét tizenegynéhány nemcsak magyarországi, hanem a szomszéd országokból (Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről) való püspök és vagy 30 pap koncelebrálta több busznyi és gyalogos zarándok részvételével. Eucharisztikus csoda történt itt valamikor a 14. század végén. 1415-ben már közismert volt, tehát jelenleg több mint 600 éves. Bencés apátságban őriztek itt egy szent vér ereklyét. 1434-ben, amikor Báta pápai búcsúkiváltságot kapott, azt a Rómában tartózkodó Zsigmond király kérte IV. Jenő pápától a Szent Vér kegyhelyet felkereső hívek számára. A pápai bullából megtudjuk, hogy Bátán „Krisztusnak az Oltáriszentségből kiömlő Vére és a szentek számtalan ereklyéje van, s Úrnapján a Szent Vért és az ereklyéket a népnek nyilvánosan felmutatják, melynek látására csodálatos népsokaság özönlik…” Egy mási történeti forrásból, Ransanus püspök leírásából még részletesebb információtink vannak az ereklyéről. Elmondja, hogy a bátai bencés monostor „nagy hírnévnek örvend a feltűnő csoda révén, mert a Szentostyában Krisztus Vére testének kis részecskéjével együtt látható, amint ezt igen sokan állítják, akik látták.” Kapisztrán Szent János szentéavatási anyagában pedig az olvashatjuk, hogy itt "Krisztus vérző testét mutatják a népnek".

A Hunyadiak korában és a Mohácsi vész előtt élte a kegyhely a virágkorát. A kegyhelyre a történelmi Magyarország minden szegletéből érkeztek zarándokok az idők folyamán. Virágkorában, Nagy Lajostól II. Lajosig, majd minden magyar uralkodó megfordult itt. Mátyás király hatszor, Zsigmond nyolc alkalommal tette tiszteletét a Szent Vér előtt

1526-ban a mohácsi csata előtti napokban a püspöki kar nagy része Bátán volt. Onnan mentek a tragikus kimenetelő csatába, ahol kionván vérüket mind elestek. A mohácsi csatában elesett királyunk II. Lajos kétszer is itt várta be késlekedő seregét. Először 1521-ben, majd 1526-ban, amikor a mohácsi csata előtt több napot töltött Bátán. A csata előtt utolsó gyónását és szentáldozását is itt végezte.

A kegyhelyet 1539-ben a török hódítók elpusztították, de a város addigi jelentőségét jól példázza az alábbi, épp a török pusztítást leíró forrás: „A törökök prédára hányták egy Báta nevű város minden lakosát, körülbelül 10.000 embert. Ebben a városban nagy híre volt Krisztus csodás vérének” –jegyezte föl naplójába Aleander pápai nuncisus 1539. július 26-án, tehát az eseménnyel egy időben.

E tragikus esemény négyszázadik évfordulóján, 1939-ben erősítették meg újra a zarándokhelyet azzal, hogy új, neoromán stílusú kegytemplomot építettek itt, amely azóta is várja a zarándokokat. Ebben volt az október 3.-ai említett zarándoklat.

Miért engedte meg Isten, hogy elpusztuljon nemcsak Báta, hanem a többi magyarországi szent vér kegyhely? Ezt a kérdést gúnyos formában már abban a korban feltették a Magyarországon is éppen elterjedő reformáció képviselői. Erdélyben lutheranizmussal vádolták Scholtz György vajdahunyadi várnagyot, aki szidta a szenteket, s gyakran hallották tőle, hogy rablóknak nevezte őket. Egy tanúkihallgatási jegyzőkönyv szerint ezt nyilatkozta: „Hol vannak azok a rablók? Alaimzsnás Szent János, Kapisztrán Szent János és más magyarországi szentek? Ha szentek miért nem védelmezik meg Budát és Magyarországot a töröktől? És hol van az a bátai Szent Vér? Miért engedte meg az a bálvány, hogy felégessék és elpusztítsák helyét és Magyarországot, ha valóban szent?” Székhárosi Horvát András a hitújítás jeles költője pedig együtt említi Bátát a legjelentősebb európai és magyar kegyhelyekkel, természetesen gúnyolva a katolikus búcsújárás szokását.

A reformáció részben éppen a búcsúk, búcsújárás akkori szokásai ellen indult. Voltak, lehettek benne olyan elemek, amelyek túlzások voltak. De az alapgondolat, Jézus szent testének és vérének tisztele, imádása, annak áldozat jellege, az egyház szentségi jellege a katolikus hit legféltettebb belső titkait alkotják. A reformáció éppen ezeket támadta: Jézus Kristus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben és a többi szentségben.

E kérdés valóban feltehető, hogy miért engedte meg Isten, hogy a török elfoglalja Budát, Magyarországot, azokat a helyeket, ahol tisztelték Jézus szent vérét. Hasonló kérdés ehhez, hogy miért engedte meg Isten az Ószövetségben a Templom elfoglalását, a választott nép fogságba hurcolását? Miért engedte meg Jézus halálát, az Ő követőinek az üldözését, a vértanúk halálát? Miért engedte meg a reformációt? Miért engedi meg a rossz működését a világban? Ha hozzá tesszük ezeket a kérdéseket is, közelebb kerülhetünk a válaszhoz.

Senki sem bízhatja el magát, hogy Isten köteles lenne őt megvédeni. Ez a földi élet nem a legnagyobb érték. Isten Szent Fia szenvedésével, halálával váltotta meg az emberiséget. A világban minden szenvedésnek, akár a Megváltó előtt, akár utána, csak akkor nyer értelmet, ha az egyesítve van Krisztus szenvedésével. Ezáltal folytatja Isten a megváltás művét, újjáteremtő művét, mindeneket ujjáteremtő művét.

A reformáció hatása a Szent Vér tiszteletre

A középkor alapvetően vallásos volt, az újkorban túlzottan az értelmére támaszkodik az ember. Az újkori ember gy csomó mindent, ami addig természetes volt, elkezd megkérdőjelezni. Elpusztulnak, pusztulásnak indulnak olyan értékek, amiket a középkor természetesnek tartott, köztük van a szentek- és a szent vér tisztelete is. Az értelem helyett a szívével jobban megérzi az ember az igazi értékeket. A Jézus Szíve tisztelet, a Szent Vér tisztelet, a Szeretetláng, a Szentségimádás, az Oltáriszentség tisztelet ellentétesek a felvilágosult vallásossággal, amelynek egyik első megnyilvánulása volt a reformáció.

Keserves szenvedések útján fedezi fel újra az ember a számára létfontosságú értékeket. Erre számtalan példát lehet hozni a történelemből. A Jézus Drága véréről nevezett szerzetesrend, amelynek alapítója Buffalo Gáspár, akkor jött létre, amikor Napoleon meghódította a pápai államot is, és magát a pápát is fogságba hurcolta. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy fogságából magyar huszárok szabadították ki.

Az engesztelés, bár a magyarság fő hivatása, igazán mégis a nehéz történelmi időkben kapott nagyobb lendületet. Így a tatárjárás idején, a mohamedán veszély közeledtével. Bátán ekkor élte a Szent vér kegyhely a virágkorát. Azután a mohamedán török uralom idején, majd a a II. világháborút megelőzően, alatt, és azt követően a kommunista uralom idején. És napjainkban az új világméretű mohamedán invázió idején, az Antikrisztus eljövetelének az árnyékában. Pontosan, mivel egy ilyen korban, mivel ebben a korban élünk, ezért van szükség az engesztelésre, Jézus Drága vérének a tiszteletére.

„Az engesztelés művénél nagyobbra nem tudlak meghívni titeket” – olvassuk a nigériai Barnabásnál. Ezért a mi személyes hivatásunk, küldetésünk és a magyar nemzet hivatása is az engesztelés. Akár a vérünk kiontásáig, akár az életünk árán is.

Bocsa József

Égi jel a határon

Ezt a képet 2015.09.23-án délelőtt készítette egy Magyar katona Nagynyárádon. Aznap este vittük oda a Zsaruellátó-Komló -val az adományokat. Ő ott kérdezte tőlem: Ez valami jót jelent, ugye?
Igen, Isten áldása van rajtatok, Isten áldja Magyarországot!

Integráció? Saját családja gyilkolja meg, aki sikeresen beilleszkedne

A friss közvélemény-kutatások szerint néhány hónap leforgása alatt 11%-al nőtt azok száma Németországban, akik elégedetlenek a kormány politikájával.

A YouGov közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy augusztus óta jelentős mértékben nőtt azok száma, akik általánosságban véve elégedetlenek a kormány politikájával. A vállalat hetente ismétlődő jelleggel elvégzett felmérések adatait hasonlította össze; míg augusztusban a németek 58%-a nem volt elégedett a kormánypolitikával, október közepére ez az arány 69%-ra nőtt, és mostanra a németek kevesebb mint egyötöde nyilatkozik úgy, hogy a kormány politikájával teljes mértékben elégedett. A vállalat egyértelművé tette, hogy a mérések szerint ez a drasztikus változás összefüggésben áll a migrációs válsággal.

Németországban a bevándorlók korlátlan beengedése miatt a lakosság szembe kell nézzen azzal a ténnyel, hogy az integráció nem lehetséges, és az idegen kultúra törvényei rátelepszenek a befogadó társadalom hétköznapjaira.

Október 7-én meggyilkoltak egy 20 éves nőt Németországban, és a nyomozás során bebizonyosodott, hogy úgynevezett “becsületgyilkosság” történt. Az áldozat két évvel ezelőtt csoportos nemi erőszak áldozatává vált Szíriában, azt követően menekült el a háború sújtotta övezetből. A 20 éves M. Rokstan egyedül élt, és szíriai bevándorlók körében dolgozott tolmácsként. A közelmúltban azonban a családja is Németországba érkezett, akik a két éve történt csoportos nemi erőszak után már tisztátlannak tartották őt, ezért meggyilkolták, hogy “a család becsületét megmentsék”.

A gyilkosságot az áldozat anyja rendelte el, és a fiútestvérek hajtották végre.

Christian Priessner főállamügyész szerint a nyomozás során megállapításra került, hogy “kulturálisan motivált” gyilkosság történt.

Egy másik, szeptember végén történt “becsületgyilkosság” esetében a saját apja fojtott meg egy 19 éves lányt, amiért az esténként egy olyan fiúval találkozott, akitől a családfő eltiltotta. Asadullah Khan családjával együtt nemrég költözött Pakisztánból Darmstadtba, és amiatt gyilkolta meg a saját lányát, amiért az sikeresen beilleszkedett volna az európai társadalomba. A 19 éves Lareebet álmában fojtották meg, majd a szülők közösen megpróbálták elrejteni a holttestet egy közeli erdőben. Az áldozat egy olyan házasságba lett volna belekényszerítve, ami a két család közös megegyezésén alapul. Ő azonban szerelemből akart házasodni, és ezzel apja szerint szégyent hozott a családra. Az anya a bíróságon azzal érvelt, hogy „Lareeb sorozatosan kimaradt esténként, és egy ideje már a fejkendőjét sem hordta”.

Ez két eset a sok közül, ami egyértelművé tette a német társadalom számára, hogy a bevándorlók és az európaiak közt olyan áthidalhatatlan kulturális szakadék tátong, ami lehetetlenné teszi nem csak az integrációt, de a békés együttélést is. Mostanra a német társadalom kétharmada ellenzi a kormány bevándorlás-politikáját, ami általános kormányellenes hangulat kialakulásához vezetett.

http://hidfo.ru/2015/10/integracio-sajat-csaladja-gyilkolja-meg-aki-sikeresen-beilleszkedne/

A mai nándorfehérvári és lepantói diadal

Évközi 29 vasárnap, B év

Ezt a ma hallott történetet Máté evangélista is elbeszéli. Ott a Zebedeus fiak anyja áll oda Jézus elé kérésével, hogy fiai számára kitüntetett helyet esdjen ki. Márk evangélista a fiúk, a két apostol szájába adja a szavakat. Hogy az első helyeket ők is akarták, az nem kétséges, hiszen a többi apostol is akarta, különben nem nehezteltek volna meg Jakabra és Jánosra.

Ez az apostolok közti versengés adja Jézusnak az alkalmat arra, hogy erről az igen fontos témáról külön tanításban részesítse őket. A politikában, az uralkodásban a hatalomvágy a fő mozgatóerő. És ez rengeteg hazugságnak, kegyetlenségnek – Jézus szavai szerint – zsarnokoskodásnak a forrása. Hány ember szenvedett már ettől a hatalomvágytól, zsarnokságtól a világ kezdetétől napjainkig. Mennyi vér, és emberi szenvedés kapcsolódik ehhez a többiek fölé való kerekedni akaráshoz. És mennyi elkeseredett lázadásnak, forradalomnak, szabadságharcnak volt ez az elindítója…

Ennek illusztrálásához nem kell messzire mennünk. Elég csak a következő heti ünnepre gondolnunk, amely az ötvenhatos történésekhez vezet vissza minket, amikor a magyarságnak elege lett a kommunista hazugságokból és a szovjet bábkormány zsarnokságból.

De ez az ünnep a távolabbi múltba, az 500 egynéhány évvel ezelőtti eseményekhez is vissza vezet, amikor a magyarság még éberebb volt, és nem egy már a nyakán lévő igát akart lerázni, hanem előre látta, hogy ha nem lesz résen, akkor a pogány török birodalom bekebelezi az országot. És ezért még idejében félretette a civakodást, a széthúzást, és összefogott. A magyarság akkor még tudta, kire kell hallgatni. Ezért engedelmeskedett a pápa és egy szent felhívásának, és fegyvert ragadott a közelgő török veszedelem ellen. Ez a szent Kapisztrán János volt, akinek ugyancsak 23-án ünnepeljük halálát, azaz mennyei születésnapját.

Kapisztrán Szent János már évekkel a nándorfehérvári diadal előtt, amely kivívásának főszereplője volt, felismerte, hogy a kereszténység és Európa sorsa a magyarság megsegítésén múlik. Amikor Nándorfehérvárnál a török elleni csatában az első sorokban küzd, és vannak, akik óvatosságra intik, így válaszol: Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam, és kerestem ezt az alkalmat!

Múltunk most kisértetiesen megelevenedik a jelenben. Újra itt a mohmedán invázió. De a helyzet közben jóval bonyolultabb lett. Akkor pár száz éve még sokkal egységesebb volt Európa mint most az Európai Unio korában. Mert az egységet egy sokkal szorosabb kötelék biztosította, mint a mai Mesterséges Európában. Ez a kötelék a kereszténység volt. Akkor még keresztény volt Európa. Akkor még odafigyelt a kereszténység fejére, a pápára, aki kereszteshadjáratot hirdetett a török ellen, és Nándorfehérvárnál 70 évre sikerült megállítani a mohamedán előnyomulást a szárazföldön. És jó százével később 1571-ben – ugyan csak a pápa által meghirdetett keresztes hadjáratban – sierült megállítani a mohamedán előrenyomulást a tengeren is Lepantónál. A lepantói diadalt a pápa, V. Szent Piusz, és még sokan mások a politikai összefogáson túl a rózsafüzér imádkozásának tulajdonították. Emiatt rendelte el a pápa hálából a diadal napjára, október 7-ére a Rózsafüzér királynőjének a napját.

Ma annyival rosszabb a helyzetünk, hogy a mohamedán pogányság mellett az újpogányság is fenyeget. Az Európai Unio parlamentjei kiszavazták a kereszténységet, sorra hozzák a kereszténység alapértékeit tagadó törvényeiket. És ezeket a törvényeiket a tömegkommunikáció mai modern fegyvereivel, Katolikus Egyházra és a többi keresztény egyházakra is próbálják rákényszeríteni. Ennek ékes példája a Vatikánban most zajló püspöki szinódus.

A mostani magyar kormány igyekszik védeni nemcsak Magyarország, hanem egyben az Európai Unio határait. De ezért nemcsak hogy nem támogatják, hanem egyenesen támadják az újpogányság képviselői. Nem veszik észre, vagy idegen politikai célokat követve nem akarják észrevenni, hogy közben őket is védi újra Magyarország, mint hajdanán.

A két pogányság kereszténységgel való összecsapásának másik nagy színtre napjainkban a Vatikán. A Vatikán a most ott ülésező püspöki szinódussal, és azon kívül is, egy még nagyobb ütközet színtere. Az Európát és az egész emberiséget támadó pogány erők legyőzésére Európa, az európai kreszténység már gyenge önmagában. Úgy látszik a fekete földrésznek kell a kereszténység segítségére sietnie. Már az egy évvel ezelőtti püspöki szinóduson is látszott, hogy a katolikus hitet, és annak legerősebb sarkkövét a családok szentségét legerőteljesebben éppen az afrikai püspökök védelmezik. Ennek illusztrálására idézek egy afrikai püspök egy héttel ezelőtti írásából, amelyet éppen a most zajló püspöki szinódusra való tekintettel írt.

Ma egy olyan harc kellős közepén vagyunk – írja a püspök – amelyben a homoszexualitást, a születésszabályozást, az elváltak és újraházasodottak minden további nélkül szentáldozáshoz való engedését, és a nők diákunussá szentelésének engedélyezését akarják kikényszeríteni olyan csoportok, amelyek „teljesen ellentétben állnak az egyházzal”. Nézőpontjukat rá akarják erőltetni a családszinódusra is.

„Látva a nyugati államokban az élethez való jog ellen évek óta húzódó nyomást és az egyházellenes és homoszexuális életstílus erőltetését – amely nyilvánvaló ellentétben van Afrika házassághoz és családhoz való hozzáállásával – elmondható, hogy a szinódus egy nagy hadszíntér.”

Ha ez valóban így van – aki nemcsak a magyar katolikus sajtót figyeli, az látja, hogy nagy a baj – akkor mivel segíthetjük az ott zajló csatákat a leghatékonyabban mi, egyszerű keresztények?

Az afrikai püspök felhívja a figyelmet arra, hogy nem véletlen, hogy a szinódus üléseinek az idejére esett a Rózsafüzér királynőjének az ünnepe, és hogy a szinódus éppen októberben, a rózsafüzér hónapjában zajlik.

Nincs ok a kétségbeesésre – folytatja érvelését a nigériai Oyo püspöke – mert a szinódust a hit cselekvéseként kell felfogni. Ha aggasztó híreket is terjesztenek a Vatikánban zajló püspöki szinódusról, a hívők nem kell, hogy aggodalmaskodjanak, mert „az Egyház története, amely átélt már jó és rossz időket, alkalom arra, hogy bizalmunkat ebben a mai helyezetben is az Úrba vessük. Az egyháztörténelem eseményei Isten népét egyszerűen arra kell, hogy késztessék, hogy jobban imádkozzon a felülről jövő segítségért, és hogy Jézusban bízzon, aki azt mondja: ,ne hagyjátok, hogy a szívetek összezavarodjon! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek!’ (Jn 14,1) A rózsafüzér a családról szóló szinódus megtámogatásnak is az ideális imádsága. Máriának és családjának annak idején Heródes hatalmával és agressziójával kellett megküzdenie. Az egyenlőtlen küzdelemben, amely a király és az egyszerű szentcsalád között zajlott, a földi hatalmassággal szemben Isten győzött.”

A hívőknek ezért október hónapjában a rózsafüzér imádkozása által a Szentlelket kell lehívniuk a szinódus résztvevőire is.”

Az afrikai püspökökhöz és keresztényekhez csatlakozva a rózsafüzért imádkozzuk mi is, mindnyájan, hogy ez a két nagy csata, amelyik most itt Magyarországon és ott, a Vatikánban zajlik, a nándorfehérvári diadalhoz és a lepantói győzelemhez hasonló kimenetelű legyen.

Bocsa József

Egyház Titka Rózsafüzér

Bevezető  titkok: 1. Aki a szentségek által az Egyházba felvesz minket; 2. Aki a szentségek által az Egyházban megerősít minket; 3. Aki a szentségek által az Egyházban üdvözít minket;
Tizedekre: 1. Aki az Egyházat alapította; 2. Aki az Egyházat fenntartja; 3. Aki az Egyházat irányítja; 4. Aki az Egyházat védelmezi; 5. Aki az Egyházat megdicsőíti;

http://engesztelok.hu/imak/rozsafuzerek/993-egyhaz-titka-rozsafuzer

Maszkabáloznak Szíriában a hóhérok

Furcsa, arab szokásokhoz nem igazán passzoló dolgokra figyeltek fel a szíriai kormányerők, miután egyre-másra tisztítják meg a falvakat-városokat a terroristáktól.

Házakba-lakásokba behatolva, lemeztelenített női holttestekre bukkantak. Ez pedig-márminthogy a nők meztelenül legyenek akár élve akár holtan-” tájidegen” dolog. Néhány napig nem is tudták mire vélni a dolgot. Azt látták, hogy a lányokat-asszonyokat megölték. És azt, hogy lemeztelenítették őket.

Két nap után rájöttek az újsütetű szokás nyitjára. A ruháikért végeztek a nőkkel. Innentől kezdve adódott a feladat. Az utakon bolyongó nőket kell ellenőrizni.

Nem csalódtak! Az utóbbi két napban hatvannégy ISIS-bérgyilkost fogtak el, akik női ruhákba bújva próbáltak meg eliszkolni a végzet elől. Nem egy közülük még meg is beretválkozott az ügy érdekében. Rövid nemazonosítás után onnan helyből indultak áldozataik után. Mindegyiküknek jutott egy rövid sorozat, +egy golyó a tarkóba. Nehogy letévedjenek Allah hős harcosai a Paradicsomba vezető útról. Még női göncökben sem!

http://www.balrad.com/2015/10/15/maszkabaloznak-sziriaban-a-hoherok/

Egység Királynője Rózsafüzér

Az Egység Királynője Rózsafüzér ihletése Gyergyószentmiklóson a Szűzanya könnyezésével áradó kegyelmek szándékaira létesült Egység Királynője Engesztelő Szolgálat imaalkalmain érkezett, még a könnyezés éveiben. Talán most, az egyre nagyobb zűrzavar idején a leginkább időszerű.

Bevezető  titkok:
1. Akinek gondja van a más akolból valókra is;
2. Aki megkeresi és megmenti az elveszettet;
3. Aki mindeneket magához vonz;

Tizedekre:
1. Aki az apostoli egyházak testvéri egységét helyreállítja;
2. Aki a Szentháromságban hívőket egységre hívja;
3. Aki az Egy-Isten hitűeket a Szentháromsághoz vezeti;
4. Aki minden népet Igaz Atyjához segíti;
5. Aki a hitetlenek és Isten-tagadók számára is felkínálja irgalmát;

http://engesztelok.hu/imak/rozsafuzerek/992-egyseg-kiralynoje-rozsafuzer

A nyugati kereszténység szívesen átadja Európát egy idegen kultúrának

A világ első leszbikus püspöke bejelentette, hogy el kell távolítani a kereszteket a templomokról, mert az zavarja a muszlimokat.

Eva Brunne, a svéd Evangélikus Lutheránus Egyház püspöke szerint sérti az országba bevándorlóként érkező muszlimok vallásos érzületeit, hogy a keresztény templomokon kereszt van, ezért el kell tüntetni azokat. Emellett azt is javasolta, hogy a keresztény templomok alakítsanak ki külön imaszobákat a muszlimok számára, ameddig nem tudnak elegendő mecsetet építeni.

Brunne azt is javasolta, hogy Stockholmban a kikötők közelében található templomokról minden olyan képet is távolítsanak el, amin kereszt látható. Szerinte a templomokat úgy kell átalakítani, hogy az megfeleljen bármely másik vallás hívőinek is, akik bevándorlóként érkeznek Svédországba.

Ferenc pápa korábban arra szólította fel a plébániákat és más egyházi intézményeket, hogy fogadjanak be bevándorlókat. Szerinte az elöregedő Európát a bevándorlók tarthatják életben. Mivel a pápa láthatóan nem vallási vezetőként funkcionál, hanem liberális politikusként, a nyugati kereszténység képtelen a belső megújulásra, és homoszexuális “vallási vezetők” a nyugati világ uralkodó ideológiája által diktált nyilatkozatokat tesznek a migrációs válság kezeléséről.

A leszbikus püspök nyilatkozatát Stockholmban legalább annyira nem tartják irányadónak, mint amennyire a papság világi hatalomtól távoltartott képviselői sem tartják irányadónak a pápa nyilatkozatait. Patrik Pettersson, egy stockholmi pap kijelentette, hogy nem hajlandó a keresztény templomokat egyszerű közterekként kezelni. Jelenleg a közterek a nem-keresztény személyek elvárásainak is meg kell feleljenek, és a nyugati egyházakon belül olyan mértékben tetőzni látszik a bomlási folyamat, hogy magas rangú vezetők gyakorlatilag átadnák az évtizedekkel korábban még keresztény Európát egy idegen kultúrának.

http://hidfo.ru/2015/10/a-nyugati-keresztenyseg-szivesen-atadja-europat-egy-masik-kulturanak/

Milonov: ki kell tiltani az amerikai homoszexuálisokat

Vitalij Milonov, Szentpétervár törvényhozói testületének tagja Szergej Lavrov orosz külügyminiszterhez fordult, hogy vessenek ki beutazási tilalmat az amerikai homoszexuálisokra.

A képviselő egy az Egyesült Államok által előkészített új törvényre reagált ezzel, ami kimondaná, hogy nem léphetnek be az USA területére olyan külföldi állampolgárok, akik “korlátozzák a szexuális kisebbségek tagjait alapvető jogaik gyakorlásában”. Az amerikai szenátus által jelenleg tárgyalt új törvényt a homoszexuális propagandára érvényben lévő tiltás miatt gyakorlatilag bármelyik orosz politikusra vonatkoztathatják, aki nem az állam ellensége.

Milonov szerint ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az Egyesült Államokban működő, úgynevezett “LMBT közösségek” tagjaira beutazási tilalmat vessenek ki, megakadályozván ezzel számos államellenes hangulatkeltést és célzott provokációt. A politikus a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott;

“Országunknak jogában áll, hogy ezekre a lépésekre szimmetrikus választ adjon. Ha egyes amerikai szenátorok a mi országunk ellen kampányt szerveznek, és megpróbálják ránk erőszakolni a saját értékrendjüket, akkor se a szenátoroknak, se az értékrendjüknek nincs helye Oroszországban.”

Milonov korábban azzal került a nemzetközi média figyelmének középpontjába, hogy az ő nevéhez köthető az a törvény, ami elsőként Szentpéterváron betiltotta a homoszexuális propagandát. A képviselő azt követően javasolta több nyugati popsztár szentpétervári fellépéseinek betiltását, mert azok kiálltak a nyugati országokban a fővonalú médián keresztül folytatott homoszexuális propaganda mellett.

Az úgynevezett LMBT (“leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű”) “közösség” egy politikailag aktív szubkultúra, ami “alternatív szexuális orientációk” nyilvános megjelenítésével próbálja relativizálni a “hagyományos családmodellt” mint a társadalom alapját, és ezzel aktívan részt vesz a tradicionális társadalmak bomlasztásában. Az “LMBT közösség” politikai aktivitása szerves részét képezi a nyugati országokra már sikeresen ráerőltetett “nyílt társadalom” ideológiájának, ami a családot és a hosszú távú párkapcsolatot egyaránt olyan társadalmi mintának tartja, amit el kell törölni.

A közhiedelemmel ellentétben Oroszország nem korlátozza a szexuális kisebbségek tagjait abban, hogy saját magánéletüket saját belátásuk szerint éljék. Annak nagy nyilvánosság előtti megjelenítése (politikává tétele) azonban homoszexuális propagandának minősül, amit bűncselekménnyé nyilvánítottak.

http://hidfo.ru/2015/10/milonov-ki-kell-tiltani-az-amerikai-homoszexualisokat/

A Szentlélek üzenete magyar népünknek Szalóki Katalin által

 

A Szentlélek üzenete magyar népünknek

"Örüljön a szívetek és ujjongjatok, mert elérkezett az idő, hogy tiszta gyolcsruhába öltözzön nemzetetek és letaszítsák a trónról a félrevezetőt. Ne félj te kicsiny nyáj, elérkezett megváltástok napja, mint felékesített menyasszonyt foglak titeket bemutatni a Vőlegénynek, aki oly rég óta vár már rátok. Örüljetek, újra mondom, örüljetek! Szeretetem csodát művel a szívekben,leoldom rólatok a bűnök köpenyét, és mint felékesített menyasszonyt viszlek benneteket Uratok és Megváltótok örömére. Újra mondom, ne félj te kicsiny nyáj, örüljetek, végtelenül örüljetek! Elérkezett a nagy nap, már itt van a küszöbön, mikor ajtót nyittok és befogadjátok, aki oly régóta kopogtat. Ne félj hát, csak dicsőíts, mert elérkezőben az Úr nagy napja, már itt is van. Nyissátok meg szíveteket és érezni fogjátok, hogy igaz minden szó, ami ajkamról elhangzik, mert én vagyok a Szent, akit küldtek, a Lélek, aki elárasztja nemzeteteket, és az szétválik, mint konkoly és a búza. Itt az idő kedveseim, dicsőítsetek hát, dicsőítsetek, újra mondom, dicsőítsetek!" 
Ez a prófécia egy hódmezővásárhelyi római katolikus testvértől jött: "Az Úr Jézus kéri, hogy ezt az üzenetét minél gyorsabban terjesszük, mert közel van az Ő áthaladásának napja."

Egy afrikai püspök a családszinódusról

Emmanuel Ade Badejo, a nigériai Oyo püspöke a This Day újság vasárnapi számában leírta néhány gondolatát a jelenleg Vatikánban zajló családszinódusról.

Hasonlóságot lát a törökön aratott Lepantói tengeri győzelem, és az egyházat most érő pogány fenyegetettség között. A lepantói győzelmet a 16. századbanban, amely a keresztény civilizációt megmentette az akkori török hódítóktól, a rózsafüzérnek tulajdonították, amelyet akkor sokan imádkoztak a pápa ajánlására. Szent V. Piusz pápa ennek a győzelemnek az emlékére vezette be az Egyházban a Szűzanya iránti hála kifejezéseként október 7-ére Rózsafüzér Királynőjének az ünnepét.

Ma egy olyan harc kellős közepén vagyunk - írja a püspök - amelyben a homoszexualitást, a születésszabályozást, az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz való engedését, és a nők diákunussá szentelésének engedélyezését akarják kikényszeríteni olyan csoportok, amelyek „teljesen ellentétben állnak az egyházzal”. Nézőpontjukat rá akarják erőltetni a családszinódusra is.

„Látva a nyugati államokban az élethez való jog ellen zajló évek óta húzódó nyomást és az egyházellenes és homoszexuális életstílus erőltetését, amely nyilvánvaló ellentétben van Afrika házassághoz és családhoz való hozzáállásával, elmondható, hogy a szinóduson egy ütközet folyik, amit meg kell nyerni.”

Nem véletlen szerinte, hogy a szinódus üléseinek az idejére esett a Rózsafüzér királynőjének az ünnepe. Az sem véletlen, hogy a szinódus Assisi Szent Ferenc ünepén kezdődött. És talán az sem véletlen, hogy azon a vasárnapon az evangéliumban Jézus a házasság felbonthatatlanságáról szólt.

Nincs ok a kétségbeesésre, mert a szinódust a hit cselekvéseként kell felfogni. Ha aggasztó híreket is terjesztenek a Vatikánban zajló püspöki szinódusról, a hívők nem kell, hogy aggodalmaskodjanak, mert „az Egyház története, amely átélt már jó és rossz időket, alkalom arra, hogy bizalmunkat az Úrba vessük. Az egyháztörténelem eseményei Isten népét egyszerűen arra kell, hogy késztessék, hogy jobban imádkozzon a felülről jövő segítségért, és hogy Jézusban bízzon, aki azt mondja: ,ne engedjétek, hogy szívetek összezavarodjon! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek!’ (Jn 14,1) A rózsafüzér a családról szóló szinódus ideális imádsága. Máriának és családjának annak idején Heródes hatalmával és agressziójával kellett megküzdenie. Az egyenlőtlen küzdelemben, amely a király és az egyszerű szentcsalád között zajlott, Isten győzött.”

A hívőknek ezért október hónapjában a rózsafüzér imádkozása által a Szentlelket kell lehívniuk. Ez bitosan jó hatással lesz a szinódusra.

Forrás: http://www.katholisches.info/2015/10/12/bischof-badejo-die-bischofssynode-die-schlacht-von-lepanto-und-der-rosenkranz/
http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/998-egy-afrikai-puspok-a-csaladszinodusrol

Metodista és episzkopális lelkészek áldották meg a Planned Parenthood abortuszklinikát

Thea: Szomorú szívvel tudósítok az alábbi eseményről, mivel azonban a téma nagyon is kapcsolódik az idők jeleihez, úgy éreztem nem mehetek el mellette szó nélkül. Napok óta tologatom a fájlt a gépemen, hiszen mennyivel jobb lenne arról írni vagy hallani, hogy magukat kereszténynek nevező emberek az Életet követik és terjesztik. Maga a hír azt gondolom, hogy nem igényel kommentárt, imákat azonban annál inkább, főleg azért, hogy az esetleges érintettek értesülhessenek Isten feltétel nélküli kegyelméről és ne az ítéletet, hanem a Megváltó megbocsátást lássák és találják meg, illetve, hogy erre még azelőtt sor kerüljön, hogy az alább említésre kerülő intézményt felkeresnék.

A Bill Gates és társai által finanszírozott Planned Parenthood abortuszklinika hálózat eddig sem volt a szívem csücske, de a céggel kapcsolatban nemrég kirobbant botrány miatt úgy érzem, kötelességem hangot is adni ennek. Aki esetleg nem tudja, miről van szó, az alábbi linken (vagy a Google-ban rákeresve a ’Planned Parenthood botrány’ kifejezésre) utána olvashat: http://csaladhalo.hu…

Különböző felekezetek több mint egy tucat vallási vezetője gyűlt össze néhány napja, hogy megáldjanak egy Clevelandi abortuszklinikát.

A megmozdulást Laura Young, metodista lelkésznő, a Vallási Szövetség a Nemzési szabadságért (RCRC, Religious Coalition for Reproductive Choice) nevű szervezet Ohiói ágának igazgatója kezdeményezte.

„Áldd meg ezt az épületet,” imádkozott Tracey Lind, a Clevelandi Trinity Episzkopális katedrális lelkésznője, az abortuszklinika előtt.

„Álljanak falai erősen az ellene zúdított szégyennel szemben. Legyen a remény bástyája azoknak, akiknek szüksége van szolgálataira.”

A Washingtoni központú RCRC szervezet országos igazgatója, Harry Knox lelkész, szintén részt vett a Clevelandi demonstrációban és a következőket nyilatkozta:

„Azért állok itt lelkésztársaimmal, hogy kifejezzem hálámat Istennek az abortuszszolgáltatókért.”

A homoszexuális „házasságban” élő Knox az azonos neműek házassága mellett indított kezdeményezésekben is aktív szerepet vállalt Georgia és Florida államokban.

A demonstráló csoport a transzparensein keresztül azt üzente, hogy az abortusz támogatása egyben a hit és a család támogatása is.

Molly Marvar, az egyik résztvevő, azt mondta a Clevelandi intézményben szerzett tapasztalatairól, hogy „abortusza egy nagyszerű, gondoskodással átitatott tapasztalat és kiváltság volt.”

„Meghatározó pillanat volt számomra. Fontos, hogy felszólaljak az abortuszommal kapcsolatban, és ezzel segíthessek más nőknek.”

A Think Progress, magyarul „gondolkozz progresszívan” nevű magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy „ezen a klinikán tisztelik az életet.”

„Az abortusz melletti döntés egy nagyon, nagyon lelki döntés.”

Laura Young pedig a következőket tette hozzá:

„Az abortuszon átesett nőket támadás éri a vallás részéről, így a hitközségnek erkölcsi kötelessége begyógyítani ezeket a lelki sebeket.”

Young, aki „a progresszív teológiai gondolkodás követőjének és feministának” tartja magát, azt mondta, hogy amennyiben a demonstráció és az „áldás” sikeres lesz, csoportja más államok klinikáit is megáldja majd.

Úgy gondolja, hogy az abortusz ellenzői egy „félreértelmezett hitet” követnek, amikor békésen elmagyarázzák az abortuszra érkező nőknek, hogy van más megoldás is. Szerinte az életet védők „gyűlöletet és ítéletet” zúdítanak az abortuszt választó nőkre. „Ez szerető viselkedés?” – teszi fel a szónoki kérdést.

Természetesen sok hívő másként gondolja, köztük Jason Kappanadze, a Holy Trinity ortodox gyülekezet papja is.

„Az egyház soha sem ítélkezik az emberek felett, csak a tettet ítéli el. Ugyanakkor elmondjuk az igazságot az embereknek és segítünk nekik megítélni, hogy mi lenne az Istennek tetsző és a szeretetet szem előtt tartó út.

Milyen messzire tévedtünk a helyzet igazságos megítélésétől, ha valaki gyűlölködésnek tartja egy élet megmentésére tett kísérletet, az élet kioltását pedig szeretetteljesnek?”

„Az Isten által, az Ő szerető akaratában teremtett emberi lények létébe beleszólni tökéletes példája az emberi arroganciának, ami megmutatja, hogy mennyire elvesztettük alapvető erkölcsi érzékünket és nem értjük az élet lényegét.”

Forrás: lifesitenews.com

P. Bernhard Zaby: Liberális „katolikusok”

1. A liberális szellem a paradicsomban elkövetett ősbűn óta benne lappang az emberben. Ez a szellem a függetlenség, a kötetlenség, az önrendelkezés, az „autonómia”, a „Non serviam – Nem akarok szolgálni” szelleme. Mivel az ember lényegében függ Istentől, Teremtőjétől, igyekezete mindenekelőtt arra irányul, hogy mindentől elszakítsa, függetlenítse magát, ami Istené, azaz Isten parancsaitól, törvényeitől, előírásaitól. Ez természetesen egy súlyos következményekkel járó tévedés, hiszen az embernek magát Istentől, azaz saját ősokától elszakítani, egyet jelent saját magának az elvesztésével. Amint az embernek sikerülne teljes egészében elszakadnia Istentől, azon nyomban a tökéletes semmibe süllyedne el.

2. Már az Ószövetség törvényének az volt a célja, hogy az embert visszavezesse az Istenhez való üdvös, tökételes függőségbe, és ezzel létének teljességébe. Hogy eközben Istennek kiválasztott népével mennyit kellett vesződnie, arról az Ószövetség könyvei tanúskodnak. Végül maga Isten Fia jött el, de Isten kiválasztott népe elvetette, mert „nem akarjuk, hogy a királyunk legyen” (Lk 19,14). Ezért az Egyház a pogányokhoz fordult, és megkezdte fáradságos művét, az emberiséget Krisztus édes igája alá vetni, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).
Az Egyháznak a kegyelem bősége által, ami Isten megtestesült Fiából Egyházába folyik, sikerül egész népeket kereszténnyé tenni és keresztény társadalmakat felépíteni, melyek Urunk Jézus Krisztust királyukként ismerik el. Csakhogy az emberi szív fiatalságától fogva a gonosz felé hajlik, és ahogy az emberi lélek, mivel Istentől és Istennek van teremtve, „naturaliter christiana – természetéből kifolyóan keresztény”, úgy a bukott természete miatt ugyanígy „naturaliter pagana – természetéből kifolyóan pogány”, jobban mondva, liberális.
A Gonosz ellenség, minden jó ellensége, Isten ellensége és az emberi nem ellensége, nem az lenne, ami, ha nem tett volna meg minden tőle telhetőt, hogy az embereket ősbűnükből eredő gyöngeségük kihasználásával ismét elszakítsa Urunk Jézus Krisztustól. Ezért látható minden eretnekségben és szakadárságban a liberális szellem működése, ezért látjuk, ahogy ez a szellem a középkori rendet egyre jobban lerontja, amíg végül az ú. n. „reformációval” el nem éri a kereszténység szétszakadását. Innentől kezdve a katolikusokkal, akik Krisztus és Egyházának az uralmához ragaszkodnak, a „protestánsok” állnak szemben, akik magukat „szabad keresztény embereknek” tartják.

3. Mivel a protestantizmus tartósan az Egyház mellett rendezkedett be, idővel a katolikusok kiegyeztek vele. Ezért nem maradhatott el, hogy szelleme egyre jobban beszivárogjon az Egyházba, és ott katolikusokat, köztük papokat és püspököket, megfertőzzön. Így keletkezett az az irányzat, ami először a janzenizmusban öltött testet, ami a protestantizmussal ellentétben nem az Egyházzal szembeni nyílt ellentétként lépett fel, hanem úgy tett, mintha maga is katolikus volna, mégha teljesen protestáns, azaz liberális talajon növekedett is. Az Egyházban a pápai elítélések ellenére túl gyenge volt a védekezés, és ezért e sárkánynak sikerült megvetni a lábát, majd ahányszor csak levágták egyik fejét, mindig újabb és újabb fejeket növeszteni: gallikanizmus, febronianizmus, hermesianizmus, güntherianizmus, frohschammerianizmus…
Albert Maria Weiß írja: „A janzenizmus sajátságos tanait már régen elfelejtették, a janzenisták kezdeti túlzott szigorúságát sokkal inkább iszonytató renyheség és libertinizmus váltotta fel, gyakran nem is lehetett megállapítani, hogy az emberek janzenisták vagy gallikánok vagy tökéletes szabadgondolkodók-e már. Ami azonban megmaradt, az a tényleges szellemiség volt, ami a kezdetektől fogva e vészterhes szekta mozgatórugójának számított, azon szellemiség, mely hihetetlen szívóssággal a saját önkényének összes ötletét az engedelmesség, a katolikus istentisztelet és az egyházi élet aláásására tudta felhasználni, azon szellemiség, ami az Egyház minden hűséges fiát alacsonyabb rendűként üldözte, és túlságosan ortodoxként vagy túlzó katolikusként megvetésre kiszolgáltatott.”
Így lépett fel a 19. században a „katolikus liberalizmus”. Albert Maria Weiß: „Az Egyház e mérsékelt liberalizmus tételeinek sokaságát ítélte el. Az elítéltek alávetették magukat az ítéletnek, aláírták addigi tanaiknak az elítélését, és ugyanabban a pillanatban a következő utód oldalára álltak. Ugyanazok a férfiak, akik korábban hermesianusok voltak, előbb güntheriánusok, aztán frohschammeriánusok, végül állami- vagy ókatolikusok lettek. Ha még ma is élnének, úgy a reformkatolikusok vagy a modernisták táborába tartoznának.” – A janzenistáktól valójában egyenes út vezet a modernizmusig és a mai posztmodernizmusig.

A liberalizmusnak az Egyházba való behatolásával úgy nézett ki, mintha maga az Egyház kettéosztottá vagy kettészakadttá vált volna. Legkésőbb a 19. század óta két párt állt egymással szemben, nevezetesen a liberális „is-katolikusok” és az igazi katolikusok, akiket túl-katolikusoknak, majd később ultramontánoknak kicsinyeltek le. A liberális párt a világra nyitottnak, haladónak, mérsékeltnek, toleránsnak számított, míg a katolikusok megközelíthetetleneknek, mereveknek, hátrafordulóknak, nézeteikben túlzóknak és türelmetleneknek. Nyilvánvaló, hogy melyik oldal nyerte és nyeri el ma is a világ szimpátiáját. Természetesen a liberálisok számára nem okoz nehézséget a liberalizmussal és tanaival szemben mérsékeltnek és türelmesnek fellépni, hiszen eközben hasonszőrűekkel van dolguk. Abban a pillanatban azonban, hogy a katolikus igazsággal találkoznak, türelmüknek azonnal vége szakad. Mindeközben a katolikusok sokkal türelmesebbek a liberálisokkal szemben. Ennek az az oka, hogy aki szilárdan kitart az igazság mellett, annak nem kell féltenie álláspontját, míg a liberálisoknak folyton aggódniuk kell a fáradságosan felállított, dülöngélő légvárukért.

4. Miközben a világ teljes mértékben liberális lett és még az egykor keresztény államok is lerázták magukról Krisztus édes igáját, hogy liberális, „vallás-közömbös” köztársaságokká alakuljanak át, az Egyház belsejében is előretört a liberalizmus, nem utolsósorban azért, mert a katolikusok túlságosan kevéssé, túlságosan későn és túlságosan gyengén reagáltak. Mint mindig, úgy most is, többségük a „harmadik párt” oldalára állt, amelyik a „liberális katolikusok” és a „túlzottan katolikusok” közötti középutat választotta magának. Így történhetett, hogy egyre több liberális jutott vezető pozícióba, annál is inkább, mivel a szabadkőművesség az „Alta-Venta” összeesküvésével is ezt a célt tűzte ki maga elé. Ily módon a 19. század végén, azaz az utolsóelőtti századforduló idején a katolikusok már kisebbségbe kerültek, és a gyengébb pozíciót foglalták el, legalábbis azok a harcoló katolikusok, akik nem a kényelmes „középutat” választották.
X. Pius volt az utolsó pápa, aki megpróbált a liberalizmussal és a modernizmussal energikusan szembeszállni. Csakhogy ekkor már ő is vesztett ügyért harcolt, utódai alatt pedig bekövetkezett a liberálisok végleges győzelme. XII. Pius pontifikátusa már az áttörés közvetlen előkészületét szolgálta, olyan embereket juttatott a legfontosabb pozíciókba, mint Montini, Bea és Bugnini, olyan liberális áramlatokat támogatott, mint a „liturgikus mozgalom” vagy a biblia-kritika, miközben az Egyház képe kívülről még jól rendezettnek, csaknem diadalmasnak látszott. Az 1950-es évek elején minden a legjobbnak tűnt: a papszemináriumok tele voltak, nem hiányoztak a fiatalok és a szerzetes-utánpótlás, élénk egyházi élet uralkodott. Pedig már régen minden korhadt és pusztulásra ítélt volt.
A fő probléma abban rejlett, hogy a legtöbb katolikus, talán anélkül, hogy maguk észrevették volna, már meg voltak fertőzve a liberális szellemiségtől. Még maguk a „konzervatívak” is régen liberális katolikusokká váltak, ami azonban mindaddig nem tűnt fel nekik, amíg a „haladókat” vádolhatták liberalizmussal. Miután Roncalli megválasztásával a katolikus pápa végleg megbukott, és egy liberális ellenpápával lett helyettesítve, a végső, teljes győzelemnek nem állt többé semmi az útjában. A „konzervatívok” és a „progresszívek” közötti színlelt harc sokakat megtévesztett afelől, hogy a liberalizmus valójában már régen átvette a kormányrudat. Az ú. n. „II. Vatikáni Zsinaton” a „konzervatív” zsinati atyák már csak fügefalevélnek szolgáltak.

Pie bíboros utalt egyszer arra, hogy a hit a legfontosabb, hogy a hit minden másnak az alapja. A hit alapozza meg az erkölcsöt, miközben a kultusz képezi a dogma és az erkölcs között a középső tagot. A liturgia a hitben gyökeredzik, és a hithez vezet vissza, és eközben az erkölcsöt közvetíti. Az átlagos, a liberalizmustól átjárt katolikusok ezt pontosan fordítva érzékelik. Ők elsőnek az erkölcsöt, aztán a liturgiát látják, és talán egészen a végén kicsit még a hitet és a tant. Ezért lettek azok a katolikusok, akik még valamelyest megőrizték a katolikus szellemiséget, csak akkor éberek, amikor a szentmise került veszélybe. Számukra az egész problémakör az „új mise” kérdésére redukálódott. Harcuk mindössze arra szorítkozott, hogy a „régi misét”, jobban mondva azt, amit ők annak tartottak, megőrizhessék. Megalakult a „tradicionalisták” mozgalma, ami „kényelmesen” berendezkedett és még ma is létezik. Mégha híveik be is látják, sőt olykor még beszélnek is róla, hogy valójában a hit a fontos és mindenekelőtt a hitet fenyegeti veszély, a gyakorlatban megelégednek azzal, hogy „régi miséjüket” ünnepelhetik, és engedik őket az 1950-es évek katolicizmusában élni. Másokat még a kultuszban véghezvitt változtatások sem zavarták annyira, amíg az erkölcs nem került veszélybe. Ezek csak most eszmélnék fel, amikor a 6. parancsolatot a „zsinategyházi” legmagasabb posztról kezdik ki. De ezen túl nem tekintenek. Őket nevezzük a mai „konzervatívoknak”.

Valójában csak elenyészően kevés igazi katolikus akad, akit a dolognak a lényege érdekel, aki megérti, hogy se többről, se kevesebbről nincs szó, mint a hitről, hogy nem lehet egyszerre liberális és katolikus lenni. Emiatt őket általában szedesvakantistáknak nevezik és gúnyolják. Mindazzal a gáncsoskodással, amit már a kezdetektől fogva a liberálisok a katolikusok fejéhez vágtak, most őket vádolják, és ebben furcsa módon az ú. n. „tradicionalisták” járnak az élen. Ezzel magukat, mint liberálisokat leplezik le, főleg azért, mivel elsősorban azokat az érveket ismétlik, amelyeket elődeik, mint a janzenisták vagy a gallikánok használtak a katolikusok ellen. Ehhez még azt is hozzá kell tegyük, hogy a modernizmus a maga részéről, miként ezt X. Pius felfedte, egy dialektikus rendszer, ami saját modellje számára egy mérsékelt és ezzel sikeresen végrehajtott (r)evolúciót két ellentétes erővel mozgat, egy előrevivővel („progresszív”) és egy megőrzővel („konzervatív”).

5. Mindezt tudni kell ahhoz, hogy a jelenleg zajló folyamatok ne zavarják össze az embert. És a hithű katolikusoknak lassan tudniuk és érteniük kellene mindezt, de sajnos ez egyáltalán nincs így. Ez egyértelműen kiderül abból, amit a Rómában most zajló „családszinódussal” kapcsolatban gondolnak, mondanak, remélnek, bírálnak vagy tesznek: Például a bár sok mindenben különböző meggyőződésű, de úgymond „tradicionalista” csoportok konferenciájának megszervezését szeptember végén az amerikai Weirton/West Virginia-ban „minden ország tradicionalistái, egyesüljetek” jelszó alatt. …
„Konzervatív” csoportok, blogok és honlapok, amik magukat „pápahűnek” nevezik, és szünet nélkül „XVI. Benedekért” rajonganak, hirtelen rendkívül pápa-kritikussá váltak. Miközben Bergogliot szidják, nagy elánnal támogatják és dicsérik az olyan „jó”, „katolikus”, „konzervatív”, sőt „tradicionális” reménységeiket, mint Sarah, Burke és Müller „bíborosok” vagy Schneider és Hounder „püspökök” [akik mind a Woytila-Ratzinger érában kerültek pozícióba, következésképpen a katolikus tan dolgában ugyanolyan laza talajon állnak, mint nyílt posztmodernista társaik]. Az ellenség nevei Kasper és Marx. Ezzel a szerepek világosan és egyértelműen jóra és rosszra vannak kiosztva. És közben nem veszik észre, hogy már régen mindannyian liberális talajon állnak, és ott civakodnak [mint a gyerekek a homokozóban, vagy a gittegylet tagjai a gittrágásról]. És mindeközben ráadásul olyan vitába avatkoznak be, mely semmi mást nem tesz, mint a mocsokban turkál, és a 6. parancsolatot a világ legfontosabb dolgának állítja be. Persze, hogy fontos dologról van szó, és nyilvánvaló, hogy dicséretes a házasságot és a családot azon erők támadásai ellen védelmezni, akik ma kétségen kívül minden keresztény elleni végküzdelemre szánták el magukat, és ezt a harcot leginkább a nemi erkölcs területén vívják meg. De amikor alig múlik el olyan nap, melyen a magukat „katolikusnak” nevező hírportálok teljesen magától értetődőden olyan szót használnak, amit korábban egyetlen katolikus sem vett volna ajkára, akkor mégis csak valami végzetesen szomorú drámai színjátéknak vagyunk tanúi. Már nem csak liberális területre léptek, hanem hagyták, hogy a liberálisok határozzák meg saját témáikat és szóhasználatukat is. Holott tudott, hogy az ellenséget nem lehet a saját területén és a saját fegyvereivel legyőzni.

[A www.antimodernist.org/am 2014. március 5-én, Vom Lehramt zum Leeramt II című cikkéből való a következő pár mondat: „Giovanni Battista Montini volt az 1960-as évek elejéig a világtörténelem legnagyobb forradalmára. Zseniálisan irányította a forradalmat a háttérből és vezette sikerre. Forradalmár-társai természetesen tudták, hogy teljes mértékben számíthatnak rá, miközben az ú. n. konzervatívok többsége soha nem fogta fel világosan, hogy valójában mi is történik. Ahelyett, hogy hangos tiltakozással elhagyták volna a római rablószinódust, ami az egyetlen menedékük lehetett volna, hagyták, hogy bevonják őket ebbe a forradalmi játszadozásba, és ezzel akaratlanul is azokká a hasznos idiótákká váltak, akik a forradalmat végülis érvényre juttatták. A kormányzás átvétele után a forradalmárok arra ítélték őket, hogy az ő konzervatív szólamukat játsszák, míg a progresszisták a haladó szerepkört vették át. (Lásd fentebb a modernizmust, mint dialektikus rendszert.) – Most ugyanez történik: A fent említett Sarah, Burke és Müller „bíborosoknak” és pártjuk tagjainak az egyetlen esélyük arra, hogy komolyan, azaz részben legalább katolikusnak lehessen venni őket, az lett volna, ha „hangosan tiltakozva el sem mennek erre a mocskos „szinódusra”, vagy az első nap felállnak és otthagyják.]

6. A fent említett „tradi-ökumenizmus”, melyben a résztvevők félrerakva minden „stratégiai különbözőséget” a házassági és családi erkölcs legkisebb közös nevezőjén gyűltek össze, a mostani „családszinódusnak” nyilván nem egyik nemkívánatos mellékhatása. Mintha csak most kerültünk volna az első komoly válságba és „a történelem egy kritikus pillanatába”, tökéletesen elfelejtik, hogy ez a „kritikus” pillanat már régen megtörtént, és hogy most ennek a „kritikus pillanatnak” a következményeivel állunk szembe. A szakadás már régen megtörtént. Most már csak annak tanúi vagyunk, hogyan zajlik le az, ami minden eretnek és szakadár közösségnél előbb vagy utóbb bekövetkezik, nevezetesen a különböző klikkesedések, szakadások és szövetkezések, ugyanúgy, ahogy ez a protestánsoknál és az anglikánoknál végbement.
Hogy a nemi erkölcs körüli eme dulakodásban a hitet teljesen szem elől tévesztették (illetve, hogy a „régi hitet” egyre inkább a „konzervatív” házassági és családi erkölccsel azonosították), az már senkinek nem tűnik fel. Ha a hitet már egyszer félretolták, akkor a különböző színezetű „tradicionalisták” „történelmi” ökumenéjának már semmi nem áll az útjában. És így a hitharc egész terhét teljes súlyával megint egyszer a kevés „szedesvakantista” viseli.

7. Hiába, nem segít semmi. Ha katolikusok akarunk lenni és maradni, akkor se a „konzervatívok”, se a „tradicionalisták” táborához nem csatlakozhatunk. A városon kívül kell maradnunk, és Urunkkal ott kell harcolnunk és szenvednünk, akkor is, ha az arra járók káromolnak, gúnyolnak és sértegetnek bennünket. Reménykednünk kell abban, hogy az Üdvözítő keresztjéről fáradt szemeivel irgalmas pillantással hozzánk fordul, és közben e szavakat hallhatjuk Tőle: „Nézd, az anyád!” (Jn 19,27) Ez lenne számunkra a legszebb vigasz, hogy az Ő legszentebb Édesanyjának gyermekei, és ezzel Anyaszentegyházunk gyermekei vagyunk.

(forrás: http://zelozelavi.wordpress.com/ – 2015. október 9.))

A szövegben említett eretnekségek leírása:

Febronianizmus: Johann Nicolaus von Hontheim trieri segédpüspök (1701-1790) írói álnevéről (Febronius) elnevezett irányzat követői. Hontheim Löwenben a jogász Van Espen tanítványa volt, majd történelmi tanulmányai révén az a gondolata támadt,hogy a protestánsokat vissza lehetne téríteni az Egyházba a pápa jogkörének korlátozása révén. 1749-ben felszentelt püspök lett s 1763-ban Frankfurtban kiadta művét: Justini Febronii de stau Ecclesiae et legitima potestate Romani Pontificis. Szerinte az Egyház szervezete nem monarchisztikus, hanem arisztokratikus, a püspökök jogai egyenlők, a pápa elsősége csak tiszteletbeli. Tanítása a gallikanizmustól abban különbözik, hogy a pápától megtagadott jogokat nem a világi hatóságokra, hanem a püspökökre akarja átruházni. Az egyetemes zsinatnak a pápa fölött való hatalmát s a placetum jogosultságát vallotta. Bár XIII. Kelemen már 1764-ben indexre tette művét, s Zaccharia 1767-ben, Ballerini 1768-ban megcáfolta, sőt a protestáns Lessinf a munkát „a fejedelmek felé való arcátlan hízelgés”-ként gúnyolta, a mű hatása igen nagy volt. A fejedelmek örömmel üdvözölték, s az emsi pontozatok és a jozefinizmus számára forráskönyvül használták. Kelemen Vencel trieri érsek erélyes fellépésére Hontheim végre 1778-ban visszavonta tévtanát és megbékült az Egyházzal. VI. Pius 1786. november 28-án kiadott „Super soliditate petrae” brévéjében ítélte el hivatalos formában Joseph Valentin Eybel bécsi kánonjogász „Was ist der Papst? – Mi a pápa?” című könyvét (1782), amely a febronianizmus elveit terjesztette.

Hermesianizmus: Georg Hermes, német hittudós (1775-1831) tanításának követői. A dogmatika tanára volt Münsterben, majd Bonnban. Kant és Fichte hatása alatt a teológiát racionalista szellemben művelte. A hittudomány kiindulópontja szerinte az abszolút kétely, a hit indítóoka a kinyilatkoztatott igazságok belső bizonyossága. Rendszerét XVI. Gergely elvetette (Dum acerbissimas bréve, 1835). Hermes az Egyházzal kibékülve halt meg.

Güntherianizmus: Anthon Günther, német hittudós (1783-1863) tanításának követői. Bécsi világi pap volt, Győrött szentelték pappá. Küzdött a panteizmus ellen, s az Egyház tanítását úgy akarta átdolgozni, hogy az vonzó legyen az Egyházon kívül álló keresztények előtt is. Ezért a dogmákat maradéktalanul az észelvekből akarta levezetni, s így súlyos tévedésekbe esett. Tanította a szükségszerű teremtést, a Szentháromságtanban a tritheizmust, s tagadta Krisztus két természetének személyi egységét. IX. Pius 1857-ben elítélte Günther iratait és tanait (Eximiam tuam bréve). Günther őszintén alávetette magát az ítéletnek. Módszerének nagy ellenfelei voltak Klemens, bonni tanár és Kleutgen jezsuita író.

Frohschammerianizmus: Jakob Frohschammer, racionalizmusra hajló katolikus bölcselő (1821-1893) tanításának követői. 1847-ben szentelték pappá, 1854-től a müncheni egyetemen először teológiai, aztán filozófiai tanár. Több műve indexre került. Racionalizmusát, a tudomány szabadságáról vallott tévtanát IX. Pius 1862-ben elítélte (Gravissimas inter levél). Frohschammer nem vetette alá magát az ítéletnek, így szuszpenzióba esett. Támadta a pápai csalatkozhatatlanságot is. 1877-ben tette közzé Die Phantasie als Grundprinzip des Weltprozesses (Fantázia, mint a világi folyamatok alapelve) című művét, mely a német szubjektivizmus mintájára az egész világfolyamatot a képzeletből vezeti le.

http://katolikus-honlap.hu/1502/zaby.htm