- Elválasztó falakat bontott le vallások, nemzetek, országok, világrészek között, és összekötő hídakat épített következetes áldozatosságával. 130 apostoli úton volt János apostol szeretetével és Pál apostol missziós lelkületével! (27- szer kerülte meg a Földet).
- Missziós útjai során a hitben megerősítette a kicsiket és a nagyokat, a szegényeket és a gazdagokat egyaránt!
- Mint igazi próféta megjövendölte a kommunizmus bukását és imájával, szenvedésével, egész felajánlott életével elősegítette azt.
- Állandó kulcsszava volt az igehírdetésében: a Remény! „Ne féljetek senkitől és semmitől, ha Isten és a Szűzanya mellett döntöttetek!”
- 1300 boldoggá és 500 szentté avatást végzett!
- Hamvazószerdán, a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen bűnvallást tett és bűnbánatot tartott azokért a bűnökért, amelyeket a Katolikus Egyház követett el vallások, nemzetek, egyének,… ellen!
- A Colosseumban felhívta a figyelmet Istentisztelet keretében a vértanúkra, akikről megfeledkeztek! Utalt a kommunizmus áldozataira, akiknek volt bátorságuk szembenézni a hazugsággal.
- Felszólalt a rasszizmus, sovinizmus, antiszemitizmus,… ellen. Kölcsönös kiengesztelődésre, a béke megteremtésére buzdított minden útján.
- Mi is hálásak vagyunk +II. János Pál pápának azért, hogy kiimádkozta az „egység karizmáját”, a Szentháromság zarándokhelyet, az engesztelő közösségünket és az én ide helyezésemet Krasznára és Nagyfaluba!
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2010. április 11., vasárnap
Nagyfalui üzenet, 2010. április
2010. április 5., hétfő
Jézus üzenet Jennifer által
2010. április 4. – 12:31
Gyermekem, öleld meg az arkangyalokat, mert ők a menny kapuőrei. Mondom neked, gyermekem, a bukott arkangyal miatt kell újra eljönnöm, mert az arkangyalok kardjai felemelkednek, és elkísérik Anyámat diadalmas győzelméhez Sátán felett, mert a feje összetörik, és én örökre a tűzbe vetem őt. Többé nem fog uralkodni az én népem felett.
Engem keresett, de nem tudott elragadni az Anyám méhéből, mert ő engedelmeskedett az Atyámnak. Heródesen keresztül keresett engem, de ismét nem aratott győzelmet, és újra a kertben. A méhet keresi, mert az a küldetése, hogy megakadályozza a lélek földi küldetésének megkezdését, és meg akarja semmisíteni az én teremtésemet, az én tervemet.
Gyermekeimnek ezen a feltámadásom napján azt mondom, hogy itt az ideje, hogy feltámasszátok lelketeket alvó sírjaikból. Fogadd el a szentségeket, mert ott foglak megvédeni minden gonosztól, mert én vagyok Jézus, minden jóság forrása, mert az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.
Martin által Dejtéről 2010. április 4-én
2010-04-04 - Márton által - húsvétvasárnap
Jézus feltámadt a halálból, örvendezzetek. Szüntelenül örüljetek, én veletek örvendezek. Drága gyermekeim, nincs olyan bűn, amelyből Jézus ne szabadítana meg titeket. Nincsen olyan sötétség, amelyből ne vezetne ki benneteket a fényre. Örvendezzetek, mert Jézus szabaddá tett benneteket.
2010. április 1., csütörtök
Kereszted lábánál
Úgy állunk most itt, mint ahogy Édesanyád, János, Magdolna és az asszonyok állottak egykor kereszted lábánál.
Mélyen megindított bennünket a pillanat fontossága.
Nem találjuk a szavakat, melyekkel méltóképpen tudnánk kifejezni
a szív érzéseit.
Ma este, miután levettek Téged a keresztről,
és a Kálvária-domb alján lévő sírba helyeztek,
arra szeretnénk kérni, hogy maradj velünk kereszted által.
Hozzád esdeklünk: amit a kereszt elválasztott tőlünk,
ne hagyd el az Egyházadat, ne hagyd el az emberiséget;
ne csüggedj, ha sokan közömbösen haladnak el kereszted előtt,
ha néhányan eltávolodnak tőle, mások pedig meg sem érkeznek hozzá.
Mégis, ma az embereknek talán még nagyobb szükségük van az erőre,
arra a tudatra, hogy csak Te vagy, egyedül Te: a kereszt által!
Maradj tehát köztünk halálod átható misztériumában, amellyel felfedted előttünk, hogy „Isten annyira szerette a világot” (Jn 3,16).
Maradj velünk és vonzz magadhoz minket, (Jn 12, 32)
Te, aki elestél a kereszt súlya alatt.
Maradj köztünk Édesanyád által,
akire még a kereszten rábíztál minden embert. (Jn 19,25)
Maradj velünk!
Naszádos József: Keresztkúttól a keresztfáig
Előkép
Álmok, és álmodozások hűvös árnya
vitatkozik a szél fuvallatával.
Zsongása szédítőn csapkodja arcom,
fülembe zúgón morajlik.
Csendesíts, ki felkentél harag ellenében.
Szorítsd gyeplőmet magadhoz,
hogy szilaj ágaskodásom megtörjön
békítő ölelésedben.
Felnőni láttál Te engem, kétkedésemben,
kétségekkel és ellenérvekkel,
áldozva áldozatra törni, mind hiába,
végül beleolvadni keresztfába.
Magam ácsoltam, sebzetten, harsonákkal,
ritmusát táncoltam a délibábbal
mit festettem műhelyem ablakára,
kócosan, ziláltan.
Ha későn is, de vergődve megtaláltam,
kűrjeimbe elbukva, mezítelen lábbal,
esengőn kérve kitartó imában:
engem is vigyél fel a golgotára.
(I. állomás)
A tömeg jön, az Isten fegyvere,
hogy a hatalom is szolgálója legyen.
Már kihirdettetett: meg kell történnie!
Mert bűneiből szabadulni magától, nem mer,
hitvány csaló mind, gőggel felesel.
Vagy – érdemtelen, mert hangos szóra felel,
tudatlan fújja, mit hallani akar a tömeg.
Birka módjára béget, és legel,
magának áldozatot követel;
de Isten rendelése ez.
Míg végül, lába elé nem hever,
ott a trónon ülő hataloméhes követ
ki folyását engedi a történelemnek,
hogy a gyűlöletnek nem mond ellen:
'Tiétek ez, leljétek benne kedveteket'.
Ott áll, Istenségében is engedelmesen,
az olajfák hegyén már mindent elrendezett.
A tömegen túl, látva a mindeneket,
bűnöknek árját, mi tör ellene:
'Atyámhoz a szenvedések útján elmegyek'.
Ő az, ki tanúságot tenni érkezett,
s hogy teljesítse, elnyom minden igyekezetet,
mi emberi voltában szívében felesel.
Azt is, hogy arcába vetik, hogy király leszen,
s hogy Isten országát most teremti meg.
Bűnök terhe alatt
(II. állomás)
Pribékek hangos gyülekezete,
vállára veti a súlyos terhet,
mit gúnyukkal megtűzdelnek;
ott vagyok bennük, rejtekemben,
mit kárörvendő mosollyal megtettem.
Kétrét görnyedt, a teher majd fellökte,
tekintete az útba bele süpped,
csak hallomása jár körbe, körbe:
csúfos káromlások köröznek,
vegyülve benne jajgatások, és könnyek.
Elárult lelked, a súlyba belenyekken,
sírásod csalódásodból kérlelhetetlen
tör elő, és tart a végtelenbe:
’ó Atyám, mind ezt meg kell tennem,
hát miért vagy ily terhes bennem?’
Körülötte futkározó gyereksereg,
semmit nem ért, csak kíváncsin értetlen,
szemez vele, kutatva hol a szeretet,
mit kapott még tegnap, apja helyett,
ki akkor is szőtte már a vádat az igaz ellen.
Összerogyva
(III. állomás)
Az Istenember földre esve,
de nehéz az Ő keresztje.
Trón helyett, sárban fekve,
lesújtotta világ terhe.
Hát legalább letehette,
út porában megpihenne,
de a zsoldos kéz lendül egyet,
hát már fel sem lélegezhet?
A tömeg áll, ki követte,
a sikátorban megrekedve.
Menne, menne, egyre feljebb,
vér szagától türelmetlen.
Az én szívem is engedetlen,
bűneimmel hogy is bír el,
mégis, mégis, Te emelj fel,
egészen a keresztedre!
Az asszony gyermekének
(IV. állomás)
Közelebb már a végső úthoz,
fájdalommal a rögös úton
elébe jön az asszony,
ki újra szenvedi őt, mint akkor.
Fájdalmukban összeérnek,
már csak lelkükben egészek,
bíznak, hisznek és remélnek,
hogy Atyánál nyernek örökséget.
Nem kérdeznek, nem felelnek,
csak szemükkel ölelkeznek.
Mindkettő fárad gyötrelemben,
ajkukat a könny cserzette.
Látod Te asszony? énhelyettem!
Fájdalmamba temetkeztem,
fájdalmáról ügyet sem vettem,
most siralom van az én lelkemben.
Segítőn közelít
(V. állomás)
Fájdalmas, gyötrelmes az arca,
lábai már rogyadoznak.
Remegőn, félre biggyed ajka,
fohászát senki meg nem hallja.
Ott a hangos, csörtető tömeg,
itt a magába zárt őrület,
mit korbáccsal űz a vad gyűlölet,
hiába reszket, roskad, szédül el.
Simont eltölti a könyörület,
rádöbben, itt neki segíteni kell,
a tömegből kiválva, indul el,
egy azok közül, ki eddig kétkedett.
Nem érzi a felizzott gyűlöletet,
homályon át, szemében lebeg,
hogy menjen, ha mennie kell,
most erejében van az Isteni kegyelem.
A jel, amire vágyok szüntelen,
felismerni, mikor Isten közeleg.
Elfogadni, alázattal, és érdemtelen,
rábízva magam, egész életemet.
(VI. állomás)
Még tart – kitart; mellettem – értem.
Még meddig tart vissza büszkeségem?
Kanyarog az út végestelen véges,
egy örökkévalóság - lenne már vége!
Nem, még tart ez az élet, vergődésben.
Meddig bírom még nyújtani szenvedésed?
Mert bűneim sora végestelen véges.
Fogadd el csekély jótéteményem,
észrevétlen, jókedvben szerzett kedvességem,
imáimat, melyek olykor Hozzád felérnek!
Enged megtörölnöm véres verejtéked,
hogy enyhítsem gyötrő szenvedésed,
s merítsen erőt bágyadt reménységem.
Irgalmam fogadd el gyötrelmek tengerében,
Tölts el egészen, Irgalmad erejével.
Újra, és újra
(VII. állomás)
Felkiáltva, földre huppan,
döng belé a föld, jajgat.
Hűs porában megnyugtat,
bátorítja, hogy lankad.
Mögötte a sokadalom,
közöttük a szerető apostolok,
kik látva, hogy kicsordul a fájdalom,
földre esnek, foguk vacog.
De visszatartja őket a hatalom,
a durva katonás borzalom,
kinek erejében a hatalma,
amivel ura felruházta.
Nem mozdulna, csak vicsorog,
megszorul benne a rágalom.
Kezeit tördeli, fecseg,
az Istenéhez esdekel.
A tömegben én is így teszek,
bár apostolod már nem leszek.
A hangos káromlásokba beleveszek,
csak félek, csak nem szeretek.
Akikért zokognak
(VIII. állomás)
Erőt gyűjtve újra útban,
fakeresztjét húzza, vonja,
szájából a verejtékek kifogytak,
nyomja vállát a súly egyre jobban.
De gyötrelmét most elnyomja,
hogy sápítozó asszonyok zokognak
fülébe, harsogva sajnálatot mutatva.
Szótlanul a fájdalmat eddig bírta.
Gyötri magát szívében indulattal,
léptei az úton egyre súlyosabbak.
Benne vegyülnek az aggodalmak,
megáll, kitekint oldalra, csalódottan:
’Miattam? Inkább sajnáljátok azokat,
kiknek bűneik felül múlnak,
szenvedéseken meg nem indulnak,
gondtalanul igazat káromolnak.
Kikhez a csendben el nem juthat,
bűnbánatnak mélységes kútja,
kegyelemnek, malasztnak bő alázatja,
megtérésnek üdvös hűs patakja.’
Harmadszor is kérdem
(IX. állomás)
Újra földön és vérben,
harmadszor is megvetéssel
sújtja őt erőtlensége,
rá roskadó keresztjével.
De a hatalom kéjjel
üti, rúgja, mert az érdek,
hogy elvigye terhét
a végső megszégyenítésre.
Megrendülten állok félre.
Még bírja hitét Istenében?
Én vacogok kétkedésben,
méltatlanul kegyelmére.
Látszik, számára sem érdem,
de a végén mit mutat a mérleg?
Két serpenyőjében mi fér meg?
Ki az, ki leszámol az eredménnyel?
Hagyom, hogy kikezdjen szenvedésed,
az én félelmem a hitetlenségem,
bűneim felsírnak a sötét éjben;
így leszek a kereszthalálban vétkes?
Lemeztelenítve
(X. állomás)
Ott, hol már a nap megvénhedt,
felérve a golgota hegyére,
mire keverednek már dühök,
és a kétségbeesések
- a kereszt súlyától,
megszabadították végre -,
szenvedése nem ért még véget.
A gőg, a hatalom erejével
összegyűlt, hogy a nép megértse:
hol a hatalom, ott erőnek erejével
győzelemre ittas, és éhes,
alázatot várva cserébe.
S hogy elérje, mindenre képes,
gyalázatra végtelenül kéjes.
Hasznát kutatja, mert látja, remélhet,
már csak darabnak tekinti az elítéltet.
Védekezésétől már nem félhet,
és van még ruhája, mi fényes.
Hát rá veti kezét,
és úgy van, ahogy remélte:
nem ágál, nem szól, nem is küzd érte.
Ott áll az ártatlan pőrén, megvetéssel,
lecsupaszítottan, csupa vérben,
fején a tövis csontig belevésve,
patakzik a vér, vegyülve a sós verejtékkel.
Benne vájkál értetlen tekintetével
mind, ki jobbsorsát tőle remélte.
Csak az igaz az, kinek szava ott cseng fülében.
Szegekbe verten
(XI. állomás)
„Ítélet van most a világon!”
Szegek harsogják az igazságot,
a fájdalmon túli valóságot:
Isten sír azon ki bűnt pártol!
Szakítják tagjait fájón,
ne keress ott igazságot,
hol a szenvedés e drága áron
váltja meg a világot!
Ki felfogja a kopácsolásból,
mivé lehet e világból,
az bűneiből visszatáncol,
és elindul a keresztfához.
Vére folyik, földre cseppen,
megszentelve e helyet,
mi testében szélsebesen
szétárad északnak, keletnek.
Minden kornak így hirdetve:
ne sírj Te nép, ne is reszkess,
csak véssed jól eszedbe,
megy Ő, ahogy meghirdette.
Hogy Isten népét így terelje
hegyeken túl, széllel szembe,
Prófétákon át tengernek vetve,
orkánok zajába belecsendesedve.
Míg a világ él, bűnében fetreng,
ki nem fordul négy sarkából egyszer,
farkasokból báránnyá nem lesznek
egy akolban mind örömére lelve.
Egyként az Atyával kell birokra a halállal.
(XII. állomás)
Benne gyűlik bűn keserve,
és Atyjának szerelme,
kinek halálig engedelmes.
Még végig fut tekintete,
utolsón anyjával szemezve:
’Asszony, ó a Te keserved,
János legyen melletted.
Jobbról, ki sírón esdekszel
fogadjanak be a fellegek.
Kik most, s örökkön sirattok,
megyek, helyet készítve előttetek.’
Kíméletlen mit szenvedett!
Belé sajog a szív és eped,
hogy könnyítsen terheden,
de én gyarló, kesergő életem,
ecettel csitítja keserved,
tört szúr át szent testeden,
melyből vér és víz lövell,
’ó miért hagytál el engemet?’
Kesergek, tehetetlen ténfergek,
rólam halálod lepergett,
hagyom, hogy e világ elfedjen?
Sikolyba fúló áldozat,
az éj függönye felszalad,
az ég mérgében felfakad,
idelenn sziklát morzsolgat.
Egyszerre megszakad a kárhozat.
Az Atya és a Fiú kitárt karokkal
kiáltott: ’én vagyok szabadulásod!’
A kereszt lett megnyugvásod,
örök időkre intőn ott álljon,
arra emlékeztessen halálod,
hogy elkezdődött megváltásom.
És anyja ölébe teszik
(XIII. állomás)
Az élőnek, ami a borzalom:
kezében tartani a kihűlt magzatot.
Már nem sír és nem jajong,
kérés sem eseng már ajkadon,
csak hinni tudom - mégis van irgalom.
Remény feszíti keblét, mi fáj nagyon,
hisz szavaiban eddig sem csalódhatott.
Testével melengeti, még utolsón,
mi szent akkor is, ha lélektől elszabott,
ereje a világtól elhagyott.
De újra nap kél az égen, és ragyog,
egyedül kezében a hatalom,
ki érdemeket vizsgál, jutalmazón,
időtlen tengerében enyhít a bajon,
sorolva azokat, az utolsó napon.
Magasztallak áldón, zengjen imádatom,
Neked, ki magad lettél égő áldozatom,
hogy utat nyissál nekem, rögös utamon.
Asszony! Engedd, had csüngjek nyakadon,
hogy élvezzem rád szabott kiváltságod!
(XIV. állomás)
Félve, sűrű homályból árnyak osonnak,
a végtisztességbe belebotolnak.
Világ szégyenétől a földig hajolnak,
zavarodottan, elcsigázottan.
Élők szavai nem imádkoznak,
egyetlen igaztalant sem káromolnak,
csupán kezeik iparkodnak,
a holt körül a szokás szerint forgolódnak.
Mire a nap letér nyugovóra,
Krisztus teste hűvös barlang lyukban
nyugszik a világtól eltávolodva,
de e halált az örökélet nem neki fonta.
Aki ezt nem tudta, őröket állított oda,
hol a sír üregét egy szikla eltorlaszolta.
Csak az apostolok voltak, kiknek mondta:
„harmadnap feltámad”, a reményt most ez hozza.
Tudva tudom, nem csak remélem,
a mindenség fejedelmének egy hitével,
őrized életem, és halálom,
a sír után jön el feltámadásom.
Ó, kérlek, ne enged csüggedésem,
kegyelmeddel fonjál át egészen,
hogy bírjam megállni ezt az éltet,
igazságban, hűségben, kereszted jelével!
2010. március 29., hétfő
Jézus üzenetek Jennifer által
2010. március 3. – 17:35
Gyermekem, békém legyen veled ezen a napon, amelyen ünnepeljük ezt az utat, ezt a küldetést, amelyet rád bíztam. Vérünk folyik, lányom, és irgalmasságunk forrása ömlik, de ma azt mondom neked, hogy sok imádságra van szükség.
Mondom neked, gyermekem, hogy a napok, az órák úgy telnek, mint a mennydörgés, és a városok sivataggá válnak. Egy sziget a Csendes-óceán közepén az óceánba süllyed, miközben a föld továbbra is reagál az ember bűneinek mélységére.
Térjetek meg, gyermekeim! Térjetek meg, mert megkaptátok ezt a meghosszabbított kegyelmi időt, hogy rendbe hozzátok életeteket és megváltoztassátok bűnös útjaitokat. Szavaim gyermekeimnek: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert kevés idő maradt, mert eljött az órátok. A mennyország figyelmeztet titeket, drága gyermekeim, mert az irgalom és az igazságosság eggyé válik rajtunk, a háromságos Istenen keresztül, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2010. március 5. – 17:35
Gyermekem, azt mondom gyermekeimnek, nem látjátok, hogy mindenki felelős lesz saját magáért? Azt mondom nektek, gyermekeim, hogy egy életet, egy lelket kaptatok. Látjátok, gyermekeim, hogy szavakat mondtok, de a nyelvetek nem mindig irányított. Olyan cselekedeteket tesztek, amelyek nem mindig tükrözik az enyéimet.
Minden egyes szavadért, minden egyes cselekedetedért te magad felelsz. Senki sem áll majd melletted az ítéletkor. A szomszédod nem tud helyetted vezekelni, csak te magad tudsz vezekelni. Engedd, hogy gondolatokatokat birtokoljam, nyelveteket vezessem, és cselekedeteitek is tőlem származnak majd.
Túl sokan keresik a szomszédjuk hibáit, ahelyett, hogy a saját hibáikat keresnék. Azt mondom nektek, hogy az ördög felhasználhatja az elmét, hogy becsapja a testet, és csapdába ejtse a lelket. De én, Jézus vagyok az, aki a szívhez szólok, hogy az elmét arra késztesse, hogy a Mennyei Atyád akaratát teljesítse, hogy megmentse a lelkedet.
Most pedig menjetek, drága gyermekeim, a Teremtőtök szeretetében és cselekedeteiben, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2010. március 11. – 18:30
Gyermekem, sokan vannak, akiknek lábnyomai bejárták e világ földjeit, és még többen vannak, akik soha nem léptek ki anyjuk méhéből. Mondom nektek, gyermekeim, hogy én vagyok az élet forrása, az örök élet, mert én vagyok az eszköz, amelyen keresztül a lélek átlép e földi életéből az ítélet órájába. Én vagyok az egyetlen, akit a lélek látni fog.
Mondom nektek, gyermekeim, hogy nem szolgálhattok két úrnak. Amikor a világ hív titeket a világhoz, akkor kell a szemeteket rám szegezni, mert én vagyok Jézus. Mondom nektek, legyetek tudatában annak, amit igazolni akartok. Legyetek tudatában annak, mi vezérli a szíveteket, az elméteket és a lelketeket. És az irányotok a menny felé mutat? A föld továbbra is meg fogja osztani gyermekeimet, és ahol valaki ül és tétlenül marad a munkájában, azt mondom nektek, hogy az ő küldetésüknek a munka kell, hogy legyen, különben nem lesznek gyümölcsei.
Ne pazaroljátok az időtöket azzal, hogy olyan dolgokat próbáljatok megszerezni, amiket nem lehet megszerezni, mert azt mondom nektek, hogy az emberiség egyszerűbb eszközökkel fog élni. Gyűljetek össze gyakran a körülöttetek lévőkkel, hűségesen az imádságos élethez, mert az imádságon keresztül fog a béke áramlani egyik szívből a másikba. Most pedig menjetek előre, drága gyermekeim, nagy bátorsággal, mert mondom nektek, hogy a hegyoldalak leomlanak, hamu emelkedik fel, és a tengerek nagyobb dagályokkal jönnek. A gazdag országok térdre kényszerülnek, amikor bekövetkezik az igazi pénzügyi összeomlás.
Tanuljatok bűneitekből, gyermekeim, mert nem találhatjátok meg Istent, ha a világ biztonságában kerestek engem. Imádságban és a szentségekben vagyok veletek, veletek vagyok minden alkalommal, amikor az én parancsaimat élitek és véditek, az evangélium üzenetét élitek és véditek.
A világ üzenete csak üres sírba taszítja lelketeket, ahol örök szenvedés vár rátok. Gyertek hozzám, drága gyermekeim, és engedjétek, hogy megtisztítsalak és tápláljalak benneteket, mert minden alkalommal, amikor misére jöttök hozzám, és az Eucharisztia által tápláljátok testeteket és lelketeket, az én asztalomhoz ültök. Ez az az idő, amikor a menny és a föld egyesülnek azon a csodán keresztül, amelyet csak papjaim megszentelt kezei adományozhatnak. Most menjetek és figyeljetek, figyeljetek ma, mert az én irgalmam és igazságosságom fog győzni, mert én vagyok Jézus.
2010. március 12. – 13:50
Gyermekem, gyermekeim órája közeledik. Egy ideje jövök, hogy szeretettel figyelmeztessem gyermekeimet, hogy meg kell változtatniuk életmódjukat. Eljött az idő, hogy életüket az én parancsaimhoz igazítsák. Szeretettel jövök ismét, hogy figyelmeztessem gyermekeimet, hogy sebezhető helyzetbe hozták magukat, mert túl sokan keresik a kéj és a hiúság, a gazdagság és a hatalom világát. Túl sok gyermekem él úgy, mintha saját istenük lenne, akinek sorsa a teljes pusztulás.
Látjátok-e, gyermekeim, hogy amikor engedtek a világ módszereinek, akkor engedtek az ördögnek, mert neki csak a világ van. Nincs királysága, nincs örök békéje, csak örök sötétség, örök tűz és örök... Gyermekeim, ez örökre szól. Egy életet kaptatok, egy lelket, amelyet ugyanazok a kezek teremtettek, amelyek értetek keresztre feszítettek, és ti keresztre feszítetek engem minden alkalommal, amikor a szívetek langyos marad.
Nézzétek, eljött az idő, amely nektek adatott, mert eljött a ti órátok. Látni fogjátok, hogy egy nemzet megpróbálja átvenni egy másik nemzet irányítását, hogy biztosítsa adósságait. Látni fogjátok, hogy a piacok összeomlanak, és a termékenynek kellő mezők terméketlenné válnak. Mondom nektek, gyermekeim, ne kezdjetek el felhalmozni, ne legyetek önzők, inkább legyetek a nagyobb imádság harcosai. Az evangélium üzenetének és parancsaimnak éber betartásával minden, amire szükségetek van, bőségesen megadatik nektek.
Emlékezzetek, mondtam nektek, hogy mielőtt a búza gyökeret ereszt, az emberiség felébred. Amikor a föld új élet jeleit kezdi mutatni, az emberiség felébred. Ne töltsétek az időtöket jelek keresésével, mert ami meg van írva, az előttetek tárul fel. Inkább legyen hittel teli szemetek, drága gyermekeim, mert túl sok a kételkedő Tamás. Fogjátok meg a kezem, és meneküljetek az én isteni irgalmasságomba, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmasságom és igazságosságom fog győzni.
2010. március 17. – 15:00
Gyermekem, imádkozz az országodért, mert az nem marad ki. Imádkozz azokért, akik nem készültek fel az ítélet órájára. Mondtam neked, hogy földrengés fog jönni, és az egy hatalmas folyó partján fog bekövetkezni, ahol a nagy íves híd ível. Sokan el fognak pusztulni. Imádkozzatok azokért, akik a Csendes-óceán partvidékén élnek, mert azok vétkei nagyobbak, mint Sodoma és Gomorra idején. Figyeljetek szavaimra és imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzedelmeskedni.
2010. március 25. – 23:00
Gyermekem, szeretnék eljönni és gyermekeimhez szólni a szeretet fontosságáról. Lenézek erre a sötét világra, és látom, hogy az emberiség szívéből hiányzik a szeretet. Túl sokan építenek „kamrákat” a szívük köré, ezek a feltételes szeretet „kamrái”. Ez, gyermekeim, nem szeretet, hanem egy hamis szó, amelyet az emberiség saját önző vágyainak kielégítésére használ.
Feltétel nélküli lelkeknek kell lennetek, gyermekeim, mert azt mondom nektek, hogy a szeretetnek nem lehetnek korlátai, és ahhoz, hogy megkapjátok, nem lehetnek elvárásaitok. Túl sokan vonzzák magukat ma a promiszkuitás életébe a tisztaság helyett. Meditáljatok szenvedésemen, tiszteljétek a feszületet, és amikor szemeitek a római katonák által odaerősített szögekhez kötözött, megkorbácsolt testem képére néznek, meg fogjátok érteni az Atya és a Fiú áldozatát, mert én vagyok Jézus, én vagyok az isteni szeretet, én vagyok az isteni irgalom.
Ma arra hívlak titeket, gyermekeim, hogy vonuljatok el a körülöttetek lévő zavaró tényezőktől a sivatagba, hogy felkészítsétek szíveteket az én látogatásom idejére. Hogy felkészítsétek lelketeket arra, amit hamarosan megtisztítok és leegyszerűsítök, mert az én irgalmam és igazságosságom fog győzedelmeskedni.
2010. március 28. – 15:50
Gyermekem, vágyakozom gyermekeim után, szomjazom, hogy gyermekeim megnyissák szemüket az igazságra; hogy megértsék, hogy én megértem szenvedésüket, mert emberré lettem, hogy olyan legyek, mint ti, hogy úgy éljek és haljak meg, ahogy ti. Nem kímélt meg a halál szenvedése, mert az emberért jöttem, hogy szenvedjek.
Azt mondom gyermekeimnek, hogy az univerzum nagy pompája össze fog gyűlni, és az egész földön az emberiség fel fog emelkedni a teremtés nagy zúgására, mert az egész teremtés reagál az én hangomra. Mert az én Atyám igazságos keze parancsot ad az arkangyaloknak, hogy emeljék fel az igazságosság kardját, de azelőtt az én irgalmam előtör és elárasztja a hegycsúcsokat, mint a láva.
Hűséges gyermekeimnek azt mondom, hogy álljanak fel nagyobb erővel az igazság védelmében, és ne riadjanak vissza attól, hogy megsértik másokat, mert akit leginkább megsértenek, az én vagyok, mert én vagyok Jézus, aki volt, van és eljön, mert az én irgalmam és igazságom fog győzni.
2010. március 26., péntek
Nagypénteki felhívás
A világban, de legalábbis itt Kanadában terjed a lánclevél, hogy idén Nagypénteken a föld összes katolikusának - lehetõség szerint helyi idõ szerint dél és du. 3 között - egyszerre kellene mondania a Rózsafûzért a Békéért és a keresztény értékek restaurációjáért közösségeinkben, a közéletben, valamint a széles Társadalomban szerte a földön. Épp úgy, mint ahogy a Rózsafûzér annakidején csodát tett a törökkel szembeni döntõ tengeri ütközet idején. Nem kisebb a veszély ma sem, mert pogányosodik, s néhol egyenesen már sátánosodik az emberi civilizáció. Mi magunk részérõl csatlakozunk a felhíváshoz és próbálunk elérni mindenkit, aki ebben segíteni tud. Az idõ nem sok és minél több emberrel, közösséggel kellene tudatni a lehetõséget. lehet, hogy világméretû csoda szemtanúi lennénk idén éppúgy, mint annakidején a török ellen. Több millió, milliárd ember egyszerre egy nap rózsafûzérezne a bolygón... Ehhez kérjük a segítségeteket Franciaországban. Juttassátok el a felhívást mindenélõnek, közösségnek, aki csak mozog. Szeretettel,
Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. március
Most hozz Elém mindenkit, akit csak akarsz!" Ilyenkor az Úr Jézus irgalmas Szívébe helyezem égi Édesanyám Szelõtelen hétfájdalmas Szíve és könnyei által mindazokat, akik imákat kértek tõlem, és az õ szándékaikat. Egy személlyel kapcsolatban, akit Elé hoztam, ezt válaszolta: "Ne türelmetlenkedj! Mint ahogy a gyümölcsnek kell a napfény, az esõ, és az idõ, hogy beérjen, úgy neki is, hogy szentté váljon. Te csak imádkozz érte továbbra is, és higgyél ígéretemben! Én szentté formálom õt. Akiért imádkoznak, az nem vész el. Nekem gondom van rá. A Véremet ontottam érte. Mindent elkövetek, hogy megmentsem õt."
Ezt a nagy megvilágosító kegyelmet Szent József Apukám (így hívom Õt) esdette ki a számomra. Mennyi áldozatot és szenvedést vállalt Õ a Gyermek Jézusért. De az Õ öröme páratlan, mert a karjában tarthatta az Isten egyszülött Fiát, és megtapasztalhatta az Õ végtelen szeretetét.
2010. március 24. Felajánlottam a Szentmisét. Átadtam az Úrnak egy nagy gondomat. Úrfelmutatáskor Jézus ezt mondta: "Ez az Én Szívem, amely úgy szeret téged, amilyen vagy, pedig te nagyon tökéletlen vagy az Én tökéletességem és Istenségem elõtt. Szeress te is mindenkit úgy, ahogy van, az Én kedvemért, az Én szeretetemért!
Ez az Én Vérem, amelyet érted ontottam. Hamarosan kiszólítalak ebbõl a világból. Addig szeress, ameddig teheted!"
Szentáldozás elõtt: "Ez az Én szeretettõl lángoló Szívem, amely téged szeret. Te nagyon boldog vagy ettõl a szeretettõl. Ez éltet téged. Sugározd tovább az Én szeretetemet, és azt az örömöt, amelyet Tõlem kaptál, hogy boldoggá tégy másokat is, hogy el tudják viselni ezt a siralomvölgyet."
Az Úr szavára minden gondom elszállt. Tudtam, mi a kötelességem, és mindennél jobban vágytam rá, hogy ezt megtegyem. Minden a jó Isten kegyelme.
2010. március 25., csütörtök
Medjugorjei Üzenetek 2010. március
Medjugorje, 2010. március 2.
Medjugorje, 2010. március 18.
Medjugorje, 2010. március 25.
2010. március 16., kedd
Martin által Dejtéről 2010. március 15-én
2010-03-15 - Márton által
Nézzetek a keresztre, ami a nagy szeretetről beszél nektek. Nézzétek és meglátjátok rajta fiamat, aki sosem szűnt meg szeretni titeket. Ezért különös módon mindegyikőtöket az ő szeretetére bízlak, hogy szíveiteket a fájdalmakban ne zárjátok be és sose hagyjatok abba szeretni. Kedves gyermekeim, imádkozzatok velem együtt, hogy Isten Lelke, aki feltámasztotta Jézust, benneteket is feltámasszon az új életre. Hogy a Szentlélek a szeretet tüzével gyullassza lángra szíveiteket, melyekben új tavasz virágzik, a Szentlélek tavasza.
Jézus és az én szívem szeretetébe merítlek benneteket.
2010. március 13., szombat
2010. március 9., kedd
Nagyfalui üzenet, 2010. március
2010. március 8., hétfő
2010. március 6., szombat
Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. február
Ezen a napon a kegyelem órájában imádkoztam. Sírtam. Az Úr Jézus ekkor ezt mondta nekem: “Drága kislányom! Nagyon szeretlek. Hamarosan eljön az óra, amikor karjaimba omolsz, mint a száráról letépett virág. Csak erre gondolj! Ne hagyd, hogy elkeserítsen a sátán! Add át a fájdalmaidat Nekem! Higgyed: Én Mindenható vagyok! Én minden rosszból jót hozok ki. Aki miatt most sírsz, meg fog térni. Hirdetni fogja Nevemet. Én szentet formálok belõle. Ennek örülj már most elõre! Bizalmaddal és hiteddel megdicsõíted Nevemet. Neked pedig azt mondom: Élj szüntelen készenlétben! Várd azt a napot kitörõ örömmel, mert hamar elérkezik!”
2010. március 4., csütörtök
15 tény a papi pedofília botrányokról
1. Nem a cölibátus tehet róla - házas emberek sokkal nagyobb arányban molesztálnak gyermekeket, mint cölibátusban élő papok.
2. A legtöbb gyermekmolesztálást családon belül követik el.
3. Valamennyi vallási csoportnak vannak pedofilbotrányai, és bár a katolikus közöttük a legnépesebb felekezet, a katolikus egyház e téren a statisztikák alján áll.
4. A gyermekek molesztálása valamennyi szociális területen jelen van: az iskolákban, az ifjúsági szervezetekben, a sportokban, stb.
5. A statisztikák alapján épp a katolikus papok azok a közszolgák, akikre a gyermekek molesztálása a legkisebb arányban jellemző: nem a papok, hanem az orvosok és tanárok állnak a lista élén.
6. A vallási hivatást végzők közül a katolikus papok között a legritkább a gyermekmolesztálás.
7. A katolikus egyházon belüli pedofíliaügyek katolikusellenes előítéletek, valamint a katolikus egyház nagysága és fizetőképessége miatt kerülnek gyakrabban az újságok címlapjaira.
8. A pedofília és az efebofília két különböző probléma. Míg az előző a szexuális érés előtti gyermekek iránti vonzódást jelenti, utóbbi a szexuális érettséget már elért tindzserkorúak iránti vonzódást jelöli. A legtöbb "pedofíliaként" bemutatott eset valójában "efebofília" volt.
9. A legtöbb efebofília eset homoszexuális természetű volt, amit a politikailag korrekt média elhallgatni és eljelentékteleníteni próbált, hogy a "pedofília botrányokat" a közvélemény ne a homoszexualitáshoz társítsa.
10. A pedofíliát elkövetett katolikus papok száma rendkívül alacsony.
11. Amit ma az esetek "eltussolásának" gyakorlataként ismerünk, olyan, évtizedekkel ezelőtti kulturális környezetben valósult meg, amiben a probléma nem volt még kellőképpen megértett, és amiben valamennyi szervezet az ilyen ügyeket a saját hatáskörén belül tartotta. Nem kevés esetben jó okkal is történt ez: az áldozatok és családjaik védelmében, lehetőséget láttak az elkövető rehabilitációjára, vagy el akarták kerülni a botrányokozást. A mai mércék az évtizedekkel ezelőtti esetek intézményes kezelésére csak korlátozottan és körültekintéssel alkalmazhatók.
12. A kártérítési perek megindulása nyerészkedni próbálókat támasztott. Az ismertté vált ügyek között nem kevés hamis vádra derült fény emiatt.
13. Minden megvádoltat megillet a tisztességes tárgyaláshoz való jog.
14. Különbséget kell tenni a gyermekekkel szembeni visszaélések típusai között. A verbális visszaélés és a testi fenyítés bár sajnálatosak, de sok esetben elfogadottak voltak az elkövetések idején. És bár gyakran hasonló mértékű médiavisszhang kíséri az ilyen ügyeket, nem hasonlíthatók össze a szexuális visszaéléseket vagy szélsőséges kínzást tartalmazó ügyekkel.
15. Egy felnőttel vagy egy érett tinédzserkorúval szemben elkövetett szexuális visszaélés helytelen, elítélendő, és büntetendő, de sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem esik ugyanazon megítélés alá, mint egy kiskorú gyermekkel szemben elkövetett molesztálás.
Kapcsolódó cikkünk:
A papi "pedofília" valójában rosszul megélt homoszexualitás
http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/08/04/15_teny_a_papi_pedofilia_botranyokrol
2010. március 2., kedd
Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
http://ichtys.hu/index.php/132-2010-marcius-1