Próbálom képezni magam szinodalice, és ennek során váratlanul szembejött velem a 829-ben tartott párizsi zsinat egyik kánonja. Igyekeztem ellenállni a szöveg nyilvánosság elé való kívánkozásának, ám végül abbahagytam, és megosztom ezt a gyöngyöt. Pro memoria, vagy csak úgy… A nyelvezete és a belőle kiolvasható őszinte felháborodás fogott meg: már-már szemem előtt látom az összegyűlt tiszteletre méltó püspökök szörnyűlködő arcát, amint mondják: “Hallatlan! Ha nem szavahihető ember mondaná, magunk sem hinnénk el, hogy ilyen létezik. Pedig de.”
Nem is tudok hozzáfűzni semmi mást, csak egy kérdést a nyájas olvasóhoz: vajon mi történhetett hatvan év alatt az Egyházzal, hogy a kánont olvasva, annak születése után 1197 évvel immár joggal tehetjük fel a kérdést: vajon akkor tévedett az Egyház, vagy most járnak rossz úton az egyháziak? Íme a 45. kánon:
“Bizonyos igaz embereink elbeszéléséből hallottuk, részben pedig saját szemünkkel tapasztaltuk, hogy némely tartományokban – az isteni törvénnyel és a kánoni rendelkezésekkel ellentétben – nők önhatalmúan a szent oltárokhoz tolakodnak, a szent edényeket szemérmetlenül megérintik, a papi ruhákat a papok kezébe adják, sőt, ami ezeknél még súlyosabb, illetlenebb és képtelenebb dolog: az Úr testét és vérét nyújtják a népnek, és egyéb olyan dolgokat is művelnek, amelyeket kimondani is szégyen. Valóban csodálatra méltó dolog, hogyan fészkelhette be magát ez a meg nem engedett szokás a keresztény vallásba, hogy amit a világi férfiaknak is tilos, azt a nők – akiknek neméhez ez egyáltalán nem illik – valamiképpen az isteni törvénnyel dacolva megengedhetővé tehették maguknak. Semmi kétség afelől, hogy ez egyes püspökök gondatlansága és hanyagsága miatt következett be. Emiatt jaj nekünk, papoknak, akikre átszálltak azon papok bűnei, akikről a Makkabeusok második könyvében olvashatunk: amikor tudniillik a papok elhanyagolták a rájuk bízott vallási szolgálatot, a nők pedig, miközben Isten temploma nélkülözte a szent szertartásokat, a testi vágyaknak és a tiltott cselekedeteknek éltek, és senkitől sem gátolva benyomultak a szent épületekbe, bevíve oda azt, amit nem lett volna szabad. Az pedig, hogy a nőknek nem szabad az oltárhoz lépniük, bőségesen megtalálható a laodiceai zsinat XLIV. fejezetében, valamint Gelasius pápa határozatainak XXVI. fejezetében is. Mivel tehát ez a teljességgel meg nem engedett gyakorlat teljesen idegen a keresztény vallástól, meg kell tiltani, hogy a jövőben előfordulhasson. Ezért minden egyes püspök gondosan és bölcsen intézkedjen, hogy a saját egyházmegyéjében a továbbiakban ne engedje meg ilyen dolgok megtörténtét.”
Az érdeklődő közönség ezen a linken olvashatja a forrást: Labbe, Philippe (1607-1667). Sacrorum conciliorum nova et amplissima collectio. (c.565.; pdf.p. 289.)
De mivel mindig lehet fokozni, végezetül még egy kérdést felteszek, amelynek megválaszolása akár teljes búcsúval is járhat: vajon bármely MásVatZsin előtti katolikus zsinat atyái mit szóltak volna az alábbi produkcióhoz?
Köszönjük az “Idős pávák, nem vén varjak” (“טווסות זקנות, לא עורבות קשישות”) tánccsoportnak! És köszönjük Pálferinek is, a vérbeli homo liturgicus-nak, aki még a prefációt is képes megszakítani, hogy felhívja a figyelmet arra, ami alátámasztja saját szövegét. (46. percnél)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése