Egyre nehezebb ezt a mostani korona-őrületet kibírni – mégse essünk áldozatul az ellenség legősibb cselének.

Tegnap, fényképeim rendezése közben megint fájdalmasan ébredtem tudatára, hogy mennyire hiányzik, hogy olykor emberek között legyek, hogy közösen imádkozzunk, barátainkat átöleljük, rendezvényekre és koncertekre menjünk, egyszerűen olyan dolgokat csináljunk, melyek alig egy évvel ezelőtt is magától értetődők voltak. A körülmények nyomása sok mindent feltár az emberekben. Alapvető emberi igyekezetet, összetartást, de lázadást is, bizalmatlanságot, mély félelmeket, dühöt és tehetetlenséget.

Igen, mondják sokan, és joggal, hogy ez az idő az Egyház órája lehetne, melyben az embereknek reményt és erőt adhatna, és egy olyan realitásra mutathatna rá, ami nagyobb, mint az, amit szemeinkkel láthatunk. De hiába, vallási vezetőink cserbenhagyták a juhokat, elfutottak, így számunkra nem marad más, mint saját magunknak felvenni Istennel a kapcsolatot, és mindent rábízni.

Emberi kapcsolataink mesterséges szétzúzásával egyre nehezebb magunkat családként, csapatként, ugyanazon egy test tagjaiként felfogva a lelkek valóságos ellenségével szemben fellépnünk, akinek legrégibb stratégiája mindig a szakadások létrehozása volt: szakadást Isten és az emberek, és az embereknek egymás között. A korona nyilvánvalóan kiváló eszköz erre, már csak a fizikai elválasztás miatt is.

A hit, ami bennünket, keresztényeket meg kellene különböztessen másoktól, nem a tények és problémák ignorálása vagy tagadása, hanem egy sokkal mélyebb meggyőződés jelenléte. Annak tudata, hogy ebben a nehéz időben még sokkal többet kell merítenünk hitünkből, és még sokkal inkább hitünkből kell élnünk.

A Biblia és az egész üdvtörténet arról biztosít bennünket, hogy teremtő Istenünk mindenekelőtt egyet, a személyes kapcsolatot, és annak helyreállítását keresi nálunk. Nem csinál mindent maga, akkor sem, ha ez – ahogy mi gondoljuk – sokkal egyszerűbb lenne. Isten szereti a kapcsolatot. Ő maga a kapcsolat. Szereti kis lépéseinket, igyekezetünket. Ábrahámot a Biblia Isten barátjának nevezi. Ahogyan Mózest is: „Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél.” (Kiv 33,11) Jézus barátainak nevez bennünket: „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.” (Jn 15,14) – Tudjuk, hogy a bűn, mint legnagyobb problémát, az Istentől való elszakadást okozza.
Emberként szociális lénynek, egymással kapcsolatban álló lényeknek lettünk teremtve: Istennel és embertársainkkal való kapcsolatra. Bátorság és remény ebből a kapcsolat-létből származik. [Nem véletlen, hogy most éppen ezt zúzzák szét, tiltják meg a legdrasztikusabb eszközökkel. A Sátán, és démonizált eszközei pontosan tudják, hogy mit miért rendelnek el, és mit miért rombolnak le.]

Mostani helyzetünkben inkább, mint bármikor eddig az életünkben, bármit is csináljunk, vitatkozzunk, fáradozzunk, dühöngjünk, küzdjünk, imádkozzunk, aggódjunk, az adott problémával való foglalkozásunk mellett figyelmünket elsősorban az Istenhez fűződő kapcsolatunkra kell irányítanunk. És próbáljuk meg fenntartani emberi kapcsolatainkat is, hiszen szükségünk van embertársainkra, most jobban, mint eddig bármikor. És bízzuk magunkat teljes egészében Urunkra, Istenünkre, aki így beszélt prófétája által:
„Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön.” (Iz 42,1-4)
Az Ő erejében, az Ő igazságosságában bízunk. Nem a félelem és a zűrzavar lármázó szellemétől, hanem a Szentlélektől hordozva és támogatva tudunk csak minden bajt legyőzni. Nem egymástól elszakadva, hanem együtt az Ő Testének tagjaiként. Ne hagyjuk, hogy Istenhez és embertársainkhoz való kapcsolatunkat, amit vezetőink csaknem teljesen ellehetetlenítettek, végleg elvegyék tőlünk!

(forrás: www.kath.net – 2021. január 15.)
http://katolikus-honlap.hu/2101/lelek.htm