2020. november 17., kedd

„Háborúban állunk” A korona-járvány, mint „az emberiség rabszolgasorsba hajtásának sátáni terve”

 

P. Livio Fanzaga a „Radio Maria” programigazgatójának beszéde

P. Livio Fanzaga az ú. n. korona-járványról szóló beszédét az olasz szenátusban lezajlott egyik meghallgatására és Maria-Rita Gismondi világhíres virológus állásfoglalására való hivatkozással kezdte. Maria-Rita Gismondi kijelentette, hogy a koronavírus már egy éve feltűnt Lombardiában, és valószínűleg szerepet játszott a 2019. novemberében e vidéken lezajlott atipikus tüdőgyulladások nagy számában. Az időközben megismert adatok alapján meg kell állapítani, hogy az ú. n. Covid-19 egy „enyhe lefolyású járvány”, melyben a halálozási arány nagyon alacsony. Ezért az egészségügyi problémáknál sokkal súlyosabbak a meghozott állami intézkedések gazdasági, szociális és lelki kihatásai. Mély depresszió kezd eluralkodni a lakosság körében, ami nemcsak pánikhoz, de szociális forrongásokhoz is vezethet. A „politika és a nép között szakadás jött létre, mert a politika gigantikus hibákat követett el”, mondta P. Fanzaga.

Majd így folytatta: Meg kell állapítani, hogy lelki, szellemi sivatagban élünk.
„Olyan életet élünk, aminek semmi értelme nincsen; olyan élet, mely teljes egészében csak a mulandóra fixál. Láttuk, hogy az USA-ban több mint 70 millió ember olyan elnökjelöltre szavazott, aki az abortuszt, a homo-házasságot és az emberek, mint autók, vagy más élettelen tárgyak produkcióját támogatja, sőt tekinti kormányzása központi céljának. Óriási elsivatagosodást látok. Vallási területen látom a máriás keresztények jó szándékát, de emellett látok egy nagy nehézségekben levő egyházat is.”

Ezután P. Fanzaga megemlítette, hogy mindazon szakember közül, akiket korona-ügyben meginterjúvoltak, „egyetlen egy sem említette Istent; senki nem mondta ki az ima szót; Istent tökéletesen száműzték! Elüldözték, kiüldözték a világból!”
„Másfelől minden ajtót megnyitottak az ördög számára. Már ő uralkodik. Ez a helyzet, ahogy én látom. (…) Egy elbizonytalanodott emberiséget látok, egy emberiséget, amit félrevezettek. Az Isten nélküli emberiség az ördög játékszerévé válik. Ezt látom.
Nevetséges megoldásokat kínálnak nekünk. Milliárdokat osztanak szét a baloldalra és a jobboldalra. Azt állítják, hogy az oltóanyag mindenkit meg fog menteni. És most, az USA leendő elnökével le fogják győzni a járványt. Tegyétek meg nekem azt a szívességet, hogy ne beszéljetek ilyen ostobaságokat tovább!”

P. Fanzaga rámutatott, hogy a dolgok helytelen irányba való fejlődése a bűn kifejeződése, ez az a szellemi végkövetkeztetés, amit meg kell hozni. De sajnos, ez irányban semmi kecsegtető nem történik:
„Isten Anyja Istenhez való megtérésre szólít minket, de én nem látok semmit. Semmit nem tudok ez irányban felfedezni. Sokkal inkább a mostani út folytatására való eltökéltséget látok, azt az elszántságot, amivel Isten helyére akarnak ülni. Én vagyok itt, itt én határozom meg, hogy mit akarok, mondják.
A járvány legfontosabb aspektusát eddig nem értékelték. Vallási területen azt mondták, hogy a járvány nem Istentől jön. Ezzel egyetértek: Isten legfeljebb megengedi, hogy egy járvány kitörjön. De abba a kérdésbe nem mennek bele, hogy honnan jött ez a járvány. Abban a mesében, hogy egy Wuhan-i piacról származik, időközben már senki nem hisz. A figyelem most már egy Wuhan-i laboratóriumra szegeződik. Létezik egy tézis, melynek valóságát nem lehet kizárni, hogy Kína ebben a laboratóriumban egy biotechnológiai fegyvert tesztelt. Az ilyen kísérletek be vannak tiltva, de Kína nem írta alá az ezt kimondó genfi egyezményt.”

Pater Fanzaga ezt követően előrebocsátotta, hogy az, amit ezután mond, csak az ő véleménye, amit ezért mindenki a papírkosárba dobhat, de ő az ismert tények tanulmányozása után és Mária üzenete alapján jutott erre a végkövetkeztetésre. Ezek után kifejtette azt, ami időközben kielégítően biztosra vehető: nevezetesen,
„hogy a SARS-CoV-2 nem a természetből származik, nem állatoktól, nem denevérektől és nem is a wuhani piacról, hanem ez egy projekt. És nem is véletlenül jutott ki a wuhani laboratóriumból. Véleményem szerint ez a járvány egy olyan projekt, amit célzottan kezdtek el, hogy mindenekelőtt a nyugatot találja el. Azt gondoltam, hogy Kínából indult ki, de időközben már azt hiszem, hogy nem csak Kínából indult. Ez a járvány szándékos volt. Ezeknek a dolgoknak utána lehet járni, és a tényeket ki-ki maga értékelheti. Ezt a járványt már évekkel ezelőtt előkészítették, és 2019 őszén szimulálták. Mi semmit nem tudtunk erről. De a Bill Gates-alapítvány ezen szimulációjáról mindazok tudtak, akik neki engedelmeskedni akartak. A járvány aztán pont úgy érkezett meg, ahogy ők eltervezték és lejátszották.
Ez a járvány egy terv, ami mögött az ördög áll. Az ördög embereket használ ki tervei véghezvitelére. Bűnöző elemek valósították meg ezt a tervet. Miképp nevezhetnénk őket másnak!? Egy egészen precíz cél érdekében valósították meg: hogy egyfajta államcsínyt hajtsanak végre.
Ezt hosszú előkészítő munka előzte meg. Látjuk, hogy a média, különösen nyugaton egy bizonyos hatalomnak engedelmeskedik,
és ez nem a hivatalos politikai hatalom. És ha mégis politikainak tűnik, akkor csak azért, mert ez a hatalom kontrollálja.

Ez egy államcsíny az emberek térdre kényszerítésére és egy kibernetikai diktatúra bevezetésére, hogy ily módon egy új világot hozzanak létre. Ezért mindazokat ki kell iktatni, akik ezt a projektet kriminálisként le akarják leplezni. A járvány egy kriminális projekt, amit a világ-elit talált ki, talán egyik vagy másik állammal szövetkezve.
Ez a világ-elit kriminális projektje, aminek segítségével egy Isten nélküli új világot akarnak létrehozni. Ez a a záróköve, a kupolája mindannak, amin évek óta dolgoznak, ami megkoronázza az Isten nélküli világ-tervüket. Ehhez szükséges az emberiség térdre kényszerítése, és megfosztása mindentől, hogy végül se gazdasági forrásai, se munkája ne legyen többé. Ezáltal válik az emberiség a hatalom játékszerévé, hogy az új világ megalakuljon, az új világ, ami a Sátán világa, hiszen mi más lehet ez az új világ. Mi mindannyian zombik leszünk. E perfekt elit játékszerei, akik magukat Istennek tartják. Ez az a terv, ami most éppen a végső, a tényleges megvalósulás stádiumába jutott.

Ez nem agyrém, ez maga a valóság. És a tervezők nagyon sietnek; véleményem szerint 2021-ben be akarják fejezni tervük megvalósítását. Sátán erős. És azért harcol, hogy olyan sok lelket megszerezzen, amennyit csak tud. Háborút akar, gyűlöletet akar. Vannak azok, akik az ördögnek dolgoznak. Mint ahogy vannak, akik Isten Anyjáért dolgoznak, úgy vannak olyanok, akik az ördögnek dolgoznak. Ez az a terv, amit a világ-elit támogat.
Ők azt hiszik, hogy megnyerték a csatát, egy új amerikai elnökkel, aki a habot jelenti a tortájukon. Minden régit el akarnak tüntetni, egy újrakezdést (reset) akarnak csinálni, és egy új világot létrehozni: Nincs többé Krisztus, nincs többé kereszt, helyette az ember, a természet vallása, és a pénzügyi elit uralma az egész emberiség felett, amiből rabszolgákat csináltak.”

P. Fanzaga beszédje végén Isten Anyjáról beszélt, és emlékeztetett arra, hogy Mária már régóta óvott ettől a veszélytől, ami „valóban halálos”.

„Ez az imádkozás, az ellenállás, a hit és a tanúságtétel ideje. Isten Anyja ezt mondja nekünk: "Térjetek vissza Istenhez, Ő lesz a ti erőtök, Ő lesz a ti menedéketek. Aki imádkozik, az nem fél a jövőtől, mert én segítek neki, hogy megőrizze a hitét."
Ezt a felszólítást ajándékként adom az én 80. és a koronavírus 1. születésnapja alkalmából. Nem pesszimizmust akartam terjeszteni, hanem világosságot akartam gyújtani.
Háborúban vagyunk. Ezért használnunk kell azokat a fegyvereket, melyeket Isten adott nekünk. Ezek a hit, az ima, a rózsafüzér, az eucharisztia.”

(forrás: www.katholisches.info – 2020. november 17.)

[Fordító megjegyzései:
1) Minden elismerés mellett, melyet P. Fanzaga beszéde megérdemel (és amiért e cikket érdemes volt lefordítani), sok mindent nem szabad elfelejteni: Például azt, hogy Pater Livio Fanzaga volt az, aki Bergoglio vad modernizmusát, hitehagyását, szentségtörését éveken keresztül vehemensen védelmezte. Hogy csak azokat a tényeket soroljam fel, melyekről szintén a katholisches.info blog tudósított a múltban:
– 2013. október 10-i hír: „Radio Maria (azaz Pater Livio Fanzaga programigazgató) megválik Alessandro Gnocchi újságírótól és Mario Palmaro bölcsésztől Bergogliot ért kritikáik miatt.”
– 2014. február 14-i hír: „Radio Maria megválik Roberto de Mattei történésztől is Bergoglioval szembeni kritikus magatartása miatt.”
– 2014. március 18-i hír: „Pater Fanzaga (Radio Maria) "irgalmassága": "vagy ugorj ki az ablakon": A Radio Maria programigazgatója a mai katolikus egyház sürgető problémáinak szimbólumává vált: mint a gerinctelenség megtestesítője.”
– 2014. november 24-i hír: „Tovább tart a tisztogatási hullám az olasz Radio Maria adónál. Alessandro Gnocchi, Mario Palmaro és Roberto de Mattei eltávolítása után most Gianpaolo Barra, az Il Timone katolikus havilap főszerkesztőjének is felmondott Pater Livio Fanzaga programigazgató.”
– 2016. november 7-i hír: „Bergoglio misericordina kegyszere nem érvényes mindenki számára. Az olasz Radio Maria programigazgatója, aki a múltban már megszerezte a "ferenci tisztogatási intézmény" tiszteletbeli címet, most "azonnali hatállyal" Giovanni Cavalcoli domonkos dogmatikusnak mondott fel.”
Ilyen múlttal a háta mögött Fanzaga programigazgató mostani szavai nagyobb súlyt kapnának, ha előbb önkritikát gyakorolt volna; Mondjuk, végiggondolta, és megbánta volna mindazt, amit ő tett hozzá a mostani helyzet előállásához.

2) De nem csak saját eddigi tevékenységét kellene újraértékelnie Fanzaga programigazgatónak, hanem annak az intézményének is, melyet eddig kételyek nélkül, "gerinctelenül", (rab)szolgai módon kiszolgált és támogatott. És akkor talán arra is rájönne, hogy mi az oka, hogy ez a helyzet egyáltalán bekövetkezhetett. Mert ha a katolikus egyház az elmúlt évtizedekben a helyén van, ha valóban Krisztus egyházaként, vezetője pedig Krisztus földi helytartójaként viselkedett volna, akkor Sátán nem vehette volna be a világot. De így felszólítása egy hitehagyott társasághoz szól csak, akiket korábbi árulásaik miatt, Isten már nem biztos, hogy meghallgat. Különösen akkor nem, ha előtte nem tartanak bűnbánatot.

3) Magyarországon tudomásom szerint mindössze néhány orvos vette fel a harcot a koronaőrülettel szemben. Én legalábbis egyetlen más (pl. ügyvédi, művészi, újságírói stb.) területről nem hallottam senkit megszólalni. Az említett pár orvos, köztük a www.orvosokatisztanlatasert.hu internetes oldal szerkesztője, Dr. Tamasi József gigantikus munkát folytatnak a közvélemény felrázására és tájékoztatására.
Örömmel jelentem, hogy Tamasi doktor egyik nemrégen feltett videójának teljes szószerinti szövege olvasható az www.eucharisztikuskongresszus.hu oldalon „Világcirkusz – avagy hogyan csinálnak belőlünk bohócot” cím alatt. (Ez az https://orvosokatisztanlatasert.hu/vilagcirkusz-folytatodik/ videó lejegyzett szövege.)
A tényből, hogy Tamasi doktor cikke megjelenhetett egy katolikus blogon (különösen, ha ő adta oda a szöveget), kedvező jel arra, hogy orvostársai után a keleti szellemiség helyett ő is a kereszténység felé fordult. Ez azért lenne nagyon jó hír, mert azt az önzetlen és fantasztikus igyekezetet és munkát, amit ez a kis csoport végez, ily módon Isten jobban értékeli és jutalmazza.]

http://katolikus-honlap.hu/2001/radiomaria.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése