2020. január 10., péntek

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2020. január 1. Az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Adjatok hálát, hogy megérhettétek ezt az újévet! Sokan nem érhették meg. Örökre eltávoztak a holtak honába. Közülük rengetegen a tisztítótűzbe mentek, mert bár hittek Bennem, és időnként jót is cselekedtek, de nem gyakorolták vallásukat. E mögött az volt, hogy nem szerettek Engem. Ha szerettek volna, ki se bírták volna Nélkülem. Igyekeztek volna gyakran megfürdetni lelküket a bűnbánat szentségében, és siettek volna Hozzám a Szentmisére, hogy a lelkükbe fogadjanak a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mivel ezt elmulasztották, ezért nem jöhettek be a Mennybe. Most a tisztítótűzben kell levezekelni bűneiket. Bár rettenetesen szenvednek, mégis hálát adnak Nekem nagy irgalmasságomért, hogy nem engedtem őket elkárhozni.

Gyermekeim! Mindezeket azért mondtam el nektek, hogy nem elég a jó szándék. Azt tettekre is kell váltani. Igyekezzetek rendszeresen járulni a szentségekhez, mert csak így lesztek szüntelen készenlétben! Ezt kértem ugyanis tőletek.

Gyermekeim! Az életetek a földön rövid. Nem tudhatjátok, mit hoz a holnap. Bármikor meg kell állnotok Szent Színem előtt. Ott megmutatom nektek egész életeteket. Látni fogjátok minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteteket. Az időt arra kaptátok, hogy életszentségre jussatok, és másokat is erre vezessetek. Ezért haltam meg értetek a keresztfán. Ha Nekem olyan fontos volt az üdvösségetek, hogy vállaltam a kínhalált, nektek miért nem fontos a megszentelődésetek? Ha Engem állítanátok életetek középpontjába, ha nem hagynátok, hogy bármi vagy bárki megelőzzön, akkor most boldogok lennétek. Azért, mert ha bármelyik pillanatban meghalnátok, egyenesen feljöhetnétek Hozzám a Mennybe.

Minden ember érzi a lelke mélyén, hogy halála után hová fog távozni a lelke. Aki életszentségben él, az vágyakozik a Velem való nagy találkozásra. Szent Pállal együtt mondja: „számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna.” (Fil 1, 21-23)

Akik bűnben élnek, félnek a haláltól. Minél súlyosabb bűnben, annál jobban. Hallani sem akarnak a halálról. Pedig aki megszületik, annak meg is kell halnia. Itt a Földön csak zarándokok vagytok. Egész életetekben úton vagytok. Az út egyszer véget ér. Jó és üdvös lenne, ha ezt mindig eszetekben tartanátok. Akkor állandóan csak arra készülnétek, hogy mi lesz, ha megérkeztek. Hogy hová, azt a ti cselekedeteitek dönti el. Rajtatok múlik minden. Szabad akaratot és értelmet kaptatok.

Akik még nem élnek életszentségben, azok változtassanak mielőbb, mert sötét felhők gyülekeznek az égen. Már túl sok a bűn. A fenyítés nem várat magára. Túláradó szeretetem és kegyelmem mondatja ezt Velem. Azért, mert mindnyájatokat meg akarlak menteni. Vigyázzatok! Ne hallgassatok a sátánra, aki a világ fejedelme! Az életet nem élvezni kell, hanem okosan felhasználni az időt, mert hamar lejár. Szeressétek Istent teljes szívetekből úgy, hogy megtartjátok törvényeit! Szeressétek egymást Énbennem tisztán és szentül! Isten Maga a szeretet. Csak Őbenne tudtok igazán szeretni. Soha ne kövessetek el bűnt! Ez választ el titeket Tőlem, üdvösségetek Szerzőjétől. Csak Bennem van örök életetek. Csak akkor vagytok közösségben Velem, ha szentül éltek. Erre áldalak meg benneteket Szívem végtelen, örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítés: 1 Tessz 2, 13: „Isten szava”


2020. január 8. A kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Készüljetek, mert hamarosan kiárasztom Szentlelkemet, Aki mindenkinek megmutatja lelke állapotát. Akkor az Én szememmel fogjátok látni egész életeteket. Minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteteket. Abban az órában, amikor nem is gondoljátok.
Éljetek szüntelen készenlétben! A szüntelen készenlét az Irántam való lángoló szeretetet és a Belém vetett hitet jelenti. Higgyetek szavaimban, amelyek beteljesülnek a maguk idejében! Időpontot nem mondok, mert akkor egyesek halogatnák megtérésüket. De a jelekből látnotok kell, hogy a próféciák beteljesülnek. Ítéletem sújtja ezt a világot. Az elemek, a természet erői fellázadtak az emberek bűnei ellen. Most, még a ti korotokban teljesülnek Szent Péter apostol szavai: „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek, ajándékul kapott bölcsességében.” (2Pét 3, 9-15)
Drága gyermekeim! Ezek a Szentírás szavai, amelyeknek be kell teljesülniük. A világ még soha nem volt ilyen felkészült arra, hogy önmagát megsemmisítse. A sátán ezt kihasználja: akit csak tud kísért, vagy kavar. Nagyon elhatalmasodott a bűn. Az Isten nem kell, földi élvezetek után futnak, a semmit markolják, és végül a kárhozatba zuhannak.
Drága gyermekeim! Adjatok hálát azért, hogy meghívtalak titeket! Mindennap imádkozzátok el a Te Deum-ot! Én Magam indítottalak arra, hogy igennel válaszoljatok. Örüljetek annak, hogy színem előtt állhattok, és szolgálhattok Engem. Minden perceteket, erőtöket Én osztom be, hogy megszentelődjetek, és másoknak is az üdvösségét segítsétek elő. Szent Pál szavaival figyelmeztetlek benneteket: „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.” Szüntelen őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Tápláljátok a lelketekben az Isten iránti szeretetet úgy, hogy gondoljatok gyakran tanításomra és kínszenvedésemre! Mindig Én, az Isten Egyszülött Fia, a megtestesült Ige álljak szemetek előtt! Soha ne legyen drága semmi ár, áldozat és szenvedés a lelkek megmentéséért! Nézzetek Rám, a keresztre! Nálam többet senki sem szenvedett. Mindezt az áldozatot ártatlanul hoztam meg értetek, irántatok való szeretetből, mert azt akarom, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet.
Nagyon sért Engem a bűn, és undorodom tőle, de leginkább az embernek válik kárára, mert ez által szakítja el magát Tőlem, üdvössége Szerzőjétől, és mindattól a kegyelemtől, amelyet neki adtam, és még neki akarok ajándékozni. Ezért, kicsinyeim, határolódjatok el minden kísértéstől, minden bűntől! Ne álljatok szóba a sátánnal! Egyedül Engem szemléljetek a Tábor hegyén a három tanítvánnyal együtt, dicsőséges Testemben, amikor a Mennyei Atya szózata hangzott: „Ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok.” Életetek minden percében legyetek Velem a Tábor hegyén! Szemléljétek dicsőségemet, és vágyakozzatok arra, hogy egy egész örökkévalóságon át Engem lássatok, imádjatok, szeressetek, dicsőítsetek, magasztaljatok és hálát adjatok Nekem.
Gondoljatok arra, amit Szent Pál apostol mondott: „A Föld összes szenvedése nem mérhető az eljövendő dicsőséghez, amelyben részünk lesz.” Ne zúgolódjatok, ha próbatételekkel, csalódásokkal és szenvedésekkel látogatlak meg benneteket! Ezeknek kettős céljuk van. A lélek megszentelődése, tisztánlátása és alázatra tanítása. Nézzetek Rám, a keresztre! Nálam jobban senki sem lett megalázva.
Szenvedéseitekben gondoljatok arra, hogy Én is kínszenvedésem és kereszthalálom által mentettem meg a lelkeket. Minden Engem követőt arra hívtam meg, hogy egyesüljön Velem a szenvedésekben, a megaláztatásban és az engedelmességben. Ha ezt teszitek, Atyám úgy tekint rátok, mint Rám, szeretett Fiára, Aki bennetek folytatom életemet és Megváltásom hatalmas művét. Lelkeket mentek általatok.
Emlékezzetek arra, hogy mire hívtalak benneteket: „Aki Utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap keresztjét, úgy kövessen Engem.” Az önmegtagadás nem a saját vágyaitok beteljesülését és az ahhoz való ragaszkodást jelenti. Szabaddá tesz benneteket arra, hogy átadjátok az életeteket Nekem, és minden élethelyzetben, de legfőképpen a nehéz dolgokban, a szenvedésekben Velem együtt ismételjétek szavaimat: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem ahogy Te.” Ilyeneknek akarlak látni benneteket, gyermekeim! Ha példámat követitek és engedelmeskedtek hívásomnak, nagyon gazdagon érkeztek meg Országomba. Mindenki a kapott talentumokról ad számot. Azok, akikre sokat bíztam, sokról fognak felelni. Ezért ti, gyermekeim, mindenben jó példával kell, hogy elől járjatok.
Drága gyermekeim! Életeteket tekintsétek úgy, mint Nekem szentelt áldozatot, mert mindazokat, akiket kiválasztottam és meghívtam, Magamhoz teszem hasonlóvá. Áldozattá lettem értetek. Nem csak a keresztfán, hanem már fogantatásomtól fogva, amikor engeszteltem a világ végéig élő összes ember bűneiért. Papjaimat és a Nekem szentelteket erre az útra hívtam. Ezt pedig úgy hívják, hogy keresztút.
Szelíd tekintetem rajtatok nyugszik, Szívem szeretete átölel, és mindig csak a javatokat akarja. Az Én békémet adom nektek, és vezetlek, hogy fölismerjétek, és mindig megtegyétek akaratomat. Fogadjátok szeretetteljes, Szívből jövő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 17, 1-5: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Fil 2, 19: „küld”



2020. január 9. Az Úr Jézus…

„Nyisd ki a Szentírást!” Máté 21, 13: „Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”
„Drága gyermekeim! Mára megvalósult, amit a Szentírásban olvastatok: „Egyházamat az imádság házának fogják hívni, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt.” Egyházam végérvényesen kettészakadt. Az eretnekek és a kufárok rablók barlangjává tették. Még megmaradt egy igaz rész, akik imádság házává teszik.
Drága gyermekeim! Azt kérem tőletek, hogy rendületlenül higgyetek és bízzatok Bennem, és tegyétek meg mindazt, amit kérek tőletek! Jóllehet, az időpontokat tudni nem a ti dolgotok, mert ti földiesen gondolkodtok, Én pedig magasan fölötte állok az ember gondolatainak. Mindazonáltal kedvesek Nekem azok a gyermekeim, akik feltétel nélkül igent mondanak kinyilatkoztatásaimra, maradéktalanul megteszik kéréseimet, és hisznek Bennem még akkor is, ha időnként kitolom az időt és megszégyenülnek. Ez még nagyobb alázatra, ráhagyatkozásra és engedelmességre készteti őket.
Üzeneteimet azért kapjátok, hogy tudjátok értelmezni korotokra, napjaitokra a Szentírást. Amikor azt mondtam, hogy „vajon talál-e hitet az Emberfia, amikor visszatér a Földre”, ez most napjaitokban beteljesedett. Rengeteg a hitetlen, az istenkáromló és a súlyos, halálos bűnben élő személy. Rátok miattuk sokkal nagyobb felelősség hárul. Mert ki mást kérhetnék meg, mint titeket, hogy engeszteljetek és imádkozzatok értük, hogy el ne vesszenek. Minden igazán hívő ember legnagyobb hivatása az, ha Velem, Megváltójával egyesülve kész elfogadni minden áldozatot és szenvedést a lelkek megmentéséért.
Édesanyám is csak el-elgondolkodott a pásztorok szavain, és az angyal beszédén. Tanuljatok Tőle alázatot és engedelmességet! Fogadjátok el, hogy Isten mindenható: bármit bármikor megtehet. Várjatok türelemmel a próféciák beteljesülésére, és ha haladékot kaptok, örüljetek neki, hogy még mindig adok időt a bűnösök megtérésére és a ti tökéletesedésetekre.
Legyetek mindig derűsek és vidámak! Ne hagyjátok, hogy rátok telepedjen a sátán, és rossz hangulatot tápláljon a lelketekben! Adjátok át Nekem mindig félelmeiteket, aggályaitokat! Kérjétek Tőlem, hogy Én cselekedjek! Én mindig veletek vagyok. Szívem szeretete átölel, Szentlelkem vezet, és bölcsességet ad nektek. Szent angyalaimat küldöm hozzátok, hogy ők dolgozzanak általatok. Szentlelkemet adom nektek, hogy Ő halmozzon el bölcsességgel, és vezessen életetek minden útján. Én pedig, az élő Krisztus, drága Szent Testemmel és Véremmel táplállak, hogy egyre jobban merüljetek el Bennem, az örökkön élő Istenben. Legyetek tökéletesek, szentek, mert csak így lesztek méltóak Hozzám! Azt akarom, hogy mindig tiszta lélekkel fogadjátok szívetekbe az Eucharisztiát! Ha mindig szentül éltek, egyre jobban megnyitom szíveteket és egyre több kegyelmet tudtok befogadni.
Mindig csak arra gondoljatok, hogy szeretlek benneteket! Kérjétek Tőlem a kegyelmet, hogy viszont tudjatok szeretni Engem olyan mértékben és oly módon, ahogyan Én ezt öröktől fogva elgondoltam felőletek. A tökéletes szeretet ebben áll: kiüresíteni önmagatokat, mindent átadni Nekem, semmit meg nem tartani, függetlennek lenni mindentől, még önmagatoktól is. Csak ez az állapot tesz szabaddá arra, hogy osztatlan szívvel Engem szolgáljatok, csak az Enyémek legyetek. Ne kötődjetek semmihez és senkihez, csak egyedül törvényeim megtartásához! Ha ezt meg tudjátok tenni, rövid úton szentté formállak benneteket. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ez az ember méltósága, mellyel maga az Isten ajándékozta meg, amikor megteremtette. Ha ezt visszaadjátok Nekem, akkor egyből tökéletessé tudlak tenni. De ha egy pici részt is megtartanátok magatoknak, az már korlátozza bennetek való tevékenységemet. Ez azt jelenti, hogy nem tudnátok tökéletesek lenni.
Fogadjátok áldásomat, melyet minden emberi értelmet meghaladó, örök szeretetemmel adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 2 Pt 1, 14: „Jézus Krisztus tudtomra adta”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése