2018. február 6., kedd

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Ünnepek

2018. 01. 01. Szűz Mária Isten Anyja
Gyermekeim! Szeretném megsokszorozni imádságaitokat, amikor felkészültök az ünnepnapokra. Ez azt jelenti, hogy minden jeles ünnepnapot szentségimádás előzzön meg! Legalább egy órás legyen, hasonlóképpen, mint Szeplőtelen Fogantatásom ünnepén. Fogjatok néhányan össze, és keressetek egy templomot, ahol Szentségimádást tarthattok, és imádkozzatok az én szándékomra. Szorgalmazzátok a szentség jelenlétében való imát, amennyire lehetőségeitek engedik. Végezzetek engesztelő imákat hazátokért, hogy enyhüljenek a megpróbáltatások! Veletek vagyok, és ahol felkértek engem vezetőtöknek, minden segítséget megadok nektek. Édesanyátok
2018. 01. 03 Jézus Szent Nevének az ünnepe
Kedveseim! „Jézus Nevére hajoljon meg minden térd a mennyben a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse, az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” Jézus Nevének kimondása által dicsőítjük meg az Atyát. Jézus Nevére hivatkozva, amit keresztségünkben kaptunk, ráparancsolhatunk a sátánra, és minden csatlósára, hogy takarodjanak el tőlünk, és soha többé ne zaklassanak minket. Jézus Neve szent és sérthetetlen, ezért senki ne merészelje sértő módon kiejteni Nevét. Jézus Neve jel azok számára, akik hittel fogadják, mert győzelemre viszi ügyünket. Jézus Nevét mindig valljuk meg azok előtt, akik hitünk felől kérdezősködnek.
2018. 01. 06. Urunk Megjelenésének az ünnepe, Vízkereszt
Szűzanya: Gyermekeim! Jöjjetek, imádjuk, az Atya Egyszülött Szent Fiát, Jézust, Aki ma megjelent, és kinyilatkoztatta magát nekünk. Jézus nemcsak azért jött el, hogy az emberiséget bűntől megváltsa, hanem, hogy kinyilatkoztassa számunkra a Mennyei Atyát. Mindent elmondott Róla, amit tudnunk kell, hogy elvezessen Hozzá az Örök Életbe. Hódolattal hajtsunk térdet Szent Jelenléte előtt, az Oltáriszentségben, és teljes szívünkkel imádjuk Őt. A napkeleti bölcsek hosszú zarándok utat tettek meg, hogy kifejezzék a megszületett Messiás iránti szeretetüket. Nektek hittel el kell fogadnotok Őt, hogy megmaradjatok abban a szeretetben, amelyet az Atya, Jézus által ad nektek. Szűzanya
2018. 01. 18. Árpád házi Szent Margit
Testvéreim! Egész életemet Jézusnak szenteltem, engesztelésül. Mindenemet átadtam Neki, csakhogy elhárítsam a békétlenséget, amely országunkat fenyegette a családi belviszályok, és a külső ellenség miatt. Igyekeztem Isten segítségével minden alantas munkát örömmel végezni, és a vezeklés legkülönbözőbb formáit testemen alkalmazni, hogy egészen hasonuljak Jézus golgotai keresztáldozatához. Részesülni akartam azokban a gyötrelmekben, amelyet Jegyesem elszenvedett, mert csak ez volt az egyetlen, amit odaadhattam Neki. Az Én áldozatomat Jézus elfogadta, és egyesíti mindazokéval, akik még ez után fogják elszenvedni országunk felemelkedéséért a megpróbáltatást. Igyekezzetek elviselni, amivel meglátogat benneteket az Úr, hogy méltóképpen álljatok meg Előtte. Szent Margit
2018. 01. 24. Szalézi Szent Ferenc
Testvéreim! Életem legnagyobb nehézségeit, és megpróbáltatásait, mindig odavittem a szentségi Jézus elé, mert meg voltam arról győződve, hogy az Ő jelenlétében tudok gyógyírt találni problémáimra. Mindent megosztottam Vele, és reménytelenségeim is növelték a Belé vetett bizalmamat, ezért voltam képes meglépni azokat a lépéseket, melyeket szívembe öntött. Aki másokért engesztel, annak tudnia kell, hogy egyedül a szentségi jelenlétben találjuk meg problémáinkra a megoldást. Őáltala, Őbenne, és Ővele leszünk képesek megcselekedni, amit Szentlelke által sugall nekünk. Keressétek a lehetőséget minél gyakrabban a szentségimádásra, hogy megkapjátok Jézus lelki Békéjét, és Erejét. Szalézi Ferenc
2018. 01. 25. Szent Pál
Testvéreim! Amikor Jézussal találkoztam a damaszkuszi úton, leestem a lóról, mert elvakította szememet látása. Olyan megrázó élményben volt részem, amely azonnal átformálta lelkemet, megváltoztatta életemet. Jézust látni, és hallani, megdöbbentő tapasztalat volt számomra, aki eddig üldöztem a keresztényeket. A legnehezebb mégis az volt, hogy fel kellett vállalnom azok felé a küldetésemet, akiket eddig üldöztem. Szembe kellett néznem önmagammal, és elfogadni a Jézustól való küldetésemet. Hosszú ideig tartott felkészülésem időszaka, de a legnagyobb megpróbáltatást az emberektől szenvedtem el. Jézus valóban megmutatta, mennyit kell Érte szenvednem. Soha sem tudtam meghálálni Neki, ahogy Saulból Pált formált belőlem. Szent Pál
2018. 01. 31. Bosco Szent János
Testvéreim! Az Úr megismertette velem azoknak a fiúgyermekeknek a problémáit, akik az utcákon csellengtek, és céltalanul bolyongtak. Isteni sugallatra, elhívtam őket az én szegényes, és szerény hajlékomba, hogy embert formáljak belőlük. Igyekeztem ellátni őket, de leginkább megismertettem velük Jézus tanítását. Embert formáló küzdelem volt betörni ezeket a gyermekeket, akiknek senkije nem volt, hogy jóra nevelje őket. Az Úr szeretete égett bennem, amikor tanítottam őket a szépre, a jóra, és a szentre. Jézus kegyelme formálta át, a fiú ifjúságot, lépésről-lépésre, amíg felfedezték magukban azt az erőt, amit az Úr művelt bennük. Bosco Szent János.
2018. 02. 02. Gyertyaszentelő
Gyermekeim! Örömömre szolgált, hogy Szent Fiam bemutatását a templomban megünnepeltétek. Köszönöm, hogy ezen az ünnepen is felkészültetek a kegyelem befogadására, és az ima-feltételeket teljesítettétek. Továbbra is, minden nagy ünnep előtt tartsatok szentségimádást templomban, ahol ez lehetséges, de otthonaitokban is elvégezhetitek az imádságokat. Köszönöm nektek, hogy egyre jobban érzitek az engesztelés szükségességét, hogy enyhüljenek a rátok mért csapások. Próbáljatok minél több hívet megnyerni ezekre az alkalmakra, hogy együtt, egy szívvel és kitartó lélekkel tudjatok bekapcsolódni az engesztelésbe. Meglátjátok, az imának óriási ereje van, ha hittel teszitek. Szent Fiam szeretetével áldalak meg benneteket, és Szeplőtelen Szívem Szeretetlángja lobogjon bennetek. Édesanyátok
2018. 02. 03. Első szombat, Szűzanya
Gyermekeim! Ma ismét szólni kívánok hozzátok, hogy megerősítselek benneteket az első szombat kegyelmeiben. Kapcsolódjatok bele mindnyájan, akik az engesztelésen részt vettetek, hogy szívetekben lángra lobbanjon az a tűz, amit megkaptatok. Minden alkalommal hozzátok elém mécseseteket, hogy megújítsam bennetek szeretetlángomat, hogy képesek legyetek továbbadni a rászorulóknak. Ezen a napon ajánljátok fel minden szándékotokat az Én Szeplőtelen Szívem szándékára, hogy egységes legyen áldozatotok. Soha ne lankadjatok, amikor imára hívlak benneteket, hogy Isten előtt kedves legyen felajánlásotok. Édesanyai palástommal takarlak be titeket, hogy megvédjelek az ellenség erőitől. Édesanyátok
2018. 02. 05. Szent Ágota
Testvéreim! Kínzatásomat, és vértanúhalálomat egyesítettem Jézus kínszenvedésével, és kereszthalálával. Méltónak talált arra, hogy mártírhalálommal egyenesen Jézus karjaiba juthassak. Soha ne féljetek attól, aki a testet megöli, de lelketeket nem veheti el, ha Jézus szeretetében vagytok. Amikor üldözőbe vesznek, soha ne tagadjátok meg Mestereteket, aki értetek is meghalt a kereszten, hanem hitvallóként álljatok Mellé, és vállaljatok érte minden megpróbáltatást. Fogadjátok el mindennapi keresztjeiteket, és ne zúgolódjatok, és ne panaszkodjatok. Rosszakaróitokra áldást mondjatok, és imádkozzatok értük, hogy megmeneküljenek a sátán szorításából. Hívjatok segítségül, amikor bajban vagytok, hogy Jézus elé vigyem ügyeteket. Szent Ágota

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1292-gyertyaszentelo
http://engesztelok.hu/lelkielet/1294-unnepek-2018-1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése