2017. július 20., csütörtök

Dr. Franco Adessa: Az utolsó kihívás.


Vajon Ferenc ezt a jelképes monstranciát a Jézus Krisztus keresztáldozatával történt megváltás imádására emeli fel, vagy Lucifer Végtelen Napjának a dicsőítésére, amely Krisztus keresztáldozatának a Föld színéről való totális eltüntetését fejezi ki?



A nyíl Jézus Szentséges Szívének a szobrára mutat.


A Krisztus keresztáldozatából fakadó megváltásnak a forrása Jézus Szentséges Szíve, és ez a központja a Miasszonyunk Fatimai Bazilikájának. Ennek megfelelően a Szentséges Szív aranyból készült szobra a Miasszonyunk régi Fatimai Bazilikája előtti térnek a közepén áll.

Fatimában tett utazása során idén májusban Ferenc megpróbálta nevetségessé tenni a Lucia-n keresztül a Miasszonyunk által adott üzenetet: meg sem említette a pokol vízióját, a bűnbánatra és a megtérésre való meghívást, az ateista kommunizmus kialakulását, amely a bűncselekményeivel egész országokat borított vérbe; tagadta, hogy a bűnöket Isten igazságossága megbünteti, mert az irgalmat kell hirdetnünk, nem az ítéletet, arra vagyunk meghívva, hogy megszabadítsuk magunkat az "istenfélelemtől", amelyre a Miasszonyunk tanított, és "mert az istenfélelem nem illik ahhoz, aki szeretve van".

Ráadásul célba vette Miasszonyunk népszerű tiszteletét, iróniával mondva, hogy ne csináljunk belőle "egy kis Szentet, akitől alacsony költségekkel járó kedvezményeket kapunk", és ne úgy tekintsünk rá " szubjektív érzékenységgel, amint visszafogja Isten büntetésre felemelt karját."

Ferenc nevetségessé akarta tenni a Szűzanya üzenetét?

A Bazilikával szemben felállított emelvény díszletét tanulmányozva felfedeztük, hogy Ferenc látogatásának igazi, rejtett célja egészen más: Krisztus keresztáldozatából fakadó megváltásnak a forrása, Jézus Szentséges Szíve!



Jézus Szentséges Szívének aranyból készült szobra a fatimai Miasszonyunk Bazilika előtti tér közepén.



A Krisztus keresztáldozatából fakadó megváltásnak a forrása Jézus Szentséges Szíve, és ez a központja a Miasszonyunk Fatimai Bazilikájának.


Megfigyelve a mise bemutatására szolgáló színpadi emelvényt, kérdezzük:

1. Miért használnak fekete színt, mint temetéskor?

2. Miét van az oltár elején 12 fekete panel?

3. Miért van 6 fekete gyertyatartó az oltár két oldalán?

4. Miért van 3 virágkorona minden gyertyatartó alján?

5. Miért van négy lépcső két oldalsó üléssel és egy ötödik lépcső trónussal az oltár mögött?

6. Miért van "Krisztus" levéve a keresztről és a falra nyomva?

7. Miért van "Krisztus" teste deformálva pontosan a szíve fölött?

8. Miért a fehér és a fekete az oltár domináló színe?

9. Miért furcsa, 7-sugarú, Nap-alakú a monstrancia?

Engedjék meg, hogy megpróbáljunk válaszolni ezekre a kérdésekre, hogy felfedezzük azt a valódi célt, amely erre az összes furcsaságra és zavarra vonatkozik.



2017. május 13. A fatimai jelenések 100. évfordulóján bemutatott mise celebrálására felállított emelvény. Az uralkodó, temetési hangulatot árasztó fekete szín mellett, ami még szembeszökő, az a keresztről levett Krisztus és a mellkasa, amely a szív fölött deformált. Döbbenetes az ellentét a téren álló, aranyból készült Jézus Szentséges Szíve szobor és eközött a "Krisztus" között.


Ez a tanulmány a liturgikus ellentmondásokkal foglalkozik, amelyek Egyházon belül is fellépnek, és amely egyúttal a "babiloni szajha" célja is: Krisztus keresztáldozatának a kiiktatása a katolikus miséből.

A fekete szín megfelel Krisztus Egyháza temetésének, amit a 12 fekete panellel borított, koporsót mintázó oltár fejez ki. Ez a temetés megköveteli a hagyományos feszület és a ciborium kezdeti jelenlétét. A hat fekete gyertyatartó és a 18 virágkorona az Ürességet (6=szabadkőművesség) és az Antikrisztust (18=666) jelképezi. A négy lépcső az oltár mögött a Világot (n.4) jelképezi , amelyen a Világ Császára és a Világ Pátriárkája széke áll. Az ötödik lépcső, amely a trónhoz vezet, Lucifert (n.5) és azt a trónt jelenti, amin ül, a Világ Császára és a Világ Pátriárkája mellett, akikkel együtt alkotja az Antikrisztust.




A 4+1 lépcső másik jelentése a "Lucifer Egyháza", a négy szabadkőműves rítust: a Tökéletesség Skót Rítusát, a Régi és Elfogadott Skót Rítust, az Új Megreformált Rítust, a B’- nai B’rith-t és Lucifert szimbolizálva.

Krisztus Egyházának a temetése lehetővé teszi a helyettesítését "Lucifer Egyházával" és a 15. szabadkőműves fokozat rituáléjával, amely feltámasztja az Embert az Ember-Istenben, hogy kilépjen a koporsóból, amelyre keresztet gravíroztak.

Így nem Krisztus, hanem a koporsóból feltámadó szabadkőműves Ember-Isten lesz az Isten!



Az oltár elöl fekete drapériával borított; mindkét oldalon 3-3 fekete gyertyatartó áll, mindegyiken 3, csökkenő átmérőjű virágkorona. Az oltár mögött 4 lépcső van, amelyeknek a tetején két oldalról két ülés van, míg a kisebb méretű ötödik lépcső tetején, középen egy trón áll.


"Krisztus" mellének furcsa deformációja csak arra szolgál, hogy felhívja azok figyelmét, akik megértik, hogy hová kell mérni a csapást! Egészen pontosan Jézus Szentséges Szívéből jön a megváltás, és pontosan ez a pont az, ahonnét a sátáni megváltás fekete-fehér színekkel ábrázolt Ember-Istenének is származnia kell.

A 7 sugarú, Nap-alakú monstrancia , 7-szer az Antikrisztus (7-szer 666), a Krisztus keresztáldozatának teljes megszüntetésére irányuló szándék szimbóluma!



Az oltár a 11. lépcsőn áll, onnét számítva, ahol a hét fehér ruhás személy térdel. Az oltáron egy feszület és három kehely van. Az elülső fekete drapéria 12 panelra van osztva; a domináns szín a fehér és a fekete. Az oltáron egy fehér keresztről leemelt, benyomott oldalú "Krisztus" a domináns. Vajon ez egy "halott" és egy "feltámadott" temetési szertartása?



A hat fekete gyertyatartó, alsó részükön a 18 virágkorona, együtt a 2 oldalüléssel és a központi trónnal az oltár mögött az Antikrisztus fordított háromszögét jelképezi, amit Lucifer, a Világ Császára és a Világ Pátriárkája alkot. A háromszög nagyobb, vízszintes oldala a középponti trón felső szélén nyugszik és a gyertyatartókig nyúlik ki, míg a két összetartó él a két oldalülés függőleges élére támaszkodik. (A bemutatott geometria a fényképezés szöge miatt nem tökéletes.)





A Háromszoros Háromságnak (Triple Trinity ) ez a bemutatása, amikor a szimmetriatengelyük átmegy a csúcsával felfelé álló ötágú csillag középpontján, a megistenült Ember szimbóluma. Figyeljük meg, hogy a felső csúcs "Krisztus" mellkasára, pontosan a szíve helyére mutat. Hivatkozva a Háromszoros Háromságnak a bemutatására, illusztráljuk a 9 kérdésre adott választ. Az Antikrisztus megfordított ABC háromszögéből (ld. fenti ábra) bárki könnyen létrehozhatja az ötágú csillagot (piros) , 36° szögben meghúzva a DE és a DF vonalakat. A függőleges helyzetet úgy kell beállítani, hogy az AGH és a DGL háromszögek egybevágóak legyenek. A Háromszoros Háromság az ötágú csillag középpontjában van.





Látván, amint Ferenc Lucifer végtelen Napját dicsőíti, az Illuminátus legfelsőbb fejének, Albert Pike-nek a szavai jutnak eszünkbe:

"ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON AZ EMBEREK, HOGY MEGVÉDHESSÉK MAGUKAT A FORRADALMÁROK KISEBBSÉGÉTŐL .... MEG FOGJÁK KAPNI AZ IGAZI FÉNYT A LUCIFER TANÁBÓL FAKADÓ EGYETEMES MEGVILÁGOSODÁSON KERESZTÜL, AMELY VÉGRE NYILVÁNOSSÁGRA KERÜL; EZ AZ A MEGVILÁGOSODÁS, AMELY A KERESZTÉNYSÉG ELPUSZTÍTÁSÁT FOGJA KÖVETNI."



A szentségtörő Ember-Isten szívéből fakad Lucifer sátáni megváltása, a babiloni szajha által megdicsőítve.

"VELE BUJÁLKODTAK A FÖLD KIRÁLYAI ÉS A FÖLD LAKÓI MEGRÉSZEGÜLTEK BORÁTÓL." (Jel, 17,2)



Krisztus keresztáldozata megszüntetésének a dicsőítése.

"NÉZZÉTEK A VADÁLLATOT ALATTVALÓIVAL EGYÜTT, AMINT AZT ÁLLÍTJA, HOGY Ő A VILÁG MEGMENTŐJE. EGEKET OSTROMLÓ GŐGJÉBEN FEL FOG EMELKEDNI A LEVEGŐBE ... DE LE FOG ZUHANNI ÉS EL LESZ VETVE ÖRÖK IDŐKRE, A CSATLÓSAIVAL EGYÜTT A POKOL MÉLYÉBE!" (La Salette-i Miasszonyunk)


MEGSÉRTETTED AZ ISTEN ANYA SZŰZANYA SZEPLŐTELEN SZÍVÉT; ÁTSZÚRTAD JÉZUS KRISZTUS SZENTSÉGES SZÍVÉT ÉS LÁBBAL TAPOSOD MEGVÁLTÓ MŰVÉT, AMELYET LUCIFER EMBER-ISTENÉNEK SÁTÁNI MEGVÁLTÁSÁVAL AKARSZ HELYETTESÍTENI!

2017. július 3.,
Isten haragjának második trombitája.

EZ AZ UTOLSÓ KIHÍVÁSOD, AMELY KI FOGJA BORÍTANI ISTEN HARAGJÁNAK MÁSODIK CSÉSZÉJÉT!



"... Tűz és füst fog az Égből alászállni, az óceánok vizéből gőz lesz, tajtékjuk megemelkedik, eláraszt és elsüllyeszt mindent. Millió és millió ember fog meghalni órák alatt, és a túlélők azt fogják kívánni, bárcsak meghaltak volna...." (Harmadik fatimai titok).
http://eucharisztikuskongresszus.hu/hit_231.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése