2017. március 7., kedd

Homoerotikus festményt készíttetett katedrálisában a Pápai Életvédő Akadémia új elnök érseke - a képen ő is szerepel

Miután 2016. végén Ferenc pápa teljesen kiürítette az Egyház tanításának tisztaságáért kiálló Pápai Életvédő Akadémiát, az Akadémia új vezetőjének Vincenzo Paglia érseket (jobbra, képünkön) tette meg.
A LifeSiteNews, Paglia érsek mostanáig tartó sorozatos botrányait összefoglalva, a március 3-ai cikkében azt is felelevenítette, amkor Paglia érsek 2007-ben egy homoszexuális festőművésznek fizetett azért, hogy a katedrálisa falára egy homoerotikus (és eretnek) festményt készítsen. A festmény magát az érseket is ábrázolja, amint lenge lepedőkkel épp csak takarva egy másik férfival vágyakozó tekintettel ölelik egymást.
A hatalmas falfestmény (a készítésekor még megyéspüspök) Paglia Terni-Narni-Amelia egyházmegyéjének katedrálisában látható. A kép fő motívuma egy a mennyei Jeruzsálembe emelkedő Jézus-alak, aki két, kezében tartott halászhálóban meztelen vagy alig takart, erotikus pózokban összezsúfolt homoszexuális, transzszexuális, prostituált, és drogárus alakokat visz magával az ég felé, miközben a Mennyei Atya keze az égből feléjük tárva fogadja őket. A festő a Jézus-alakon Krisztus öt szent sebét is ábrázolja, a hagyományos Krisztus-ábrázolásokkal ellentétben azonban ez az alak nem visel szakállt az ifjú arcán.
A festmény készítője, a férfiaktjairól ismert argentín homoszexuális, Ricardo Cinalli szerint Paglia püspök kifejezetten őt választotta ki egy nemzetközi hírű művészek neveiből összeállított tízfős listáról, azért, hogy a falfestményt elkészítse. Mint Cinalli elmondta, Paglia püspök és Fabio Leonardis atya személyesen ellenőrizték munkájának minden részletét, és azt is hozzátette: a püspök sohasem kérdezte őt arról, hogy hisz-e megváltás keresztény tanításában.
"Vele dolgozni emberileg és szakmailag is fantasztikus volt." - fogalmazott Cinalli a La Repubblica olasz napilap 2016. márciusában vele készített interjújában (lásd a cikkünk végén a videót, amin a falfestmény részletei is megtekinthetők). Majd így folytatta: "Soha azalatt a négy hónap alatt, amikor közel hetente háromszor találkoztunk, Paglia nem kérdezte meg tőlem, hogy hiszek-e a megváltásban. Soha nem tett ki kellemetlen szituációnak."
"Egyetlen részlet sem volt szabadon vagy ötletszerűen megalkotva. Minden kielemzésre került. Minden megbeszélésre került. Sosem engedték, hogy egyedül dolgozzak." - mondta Cinalli.
Cinalli elismerte a La Repubblica-nak, hogy az alakok a hálókban szándékosan "erotikusak", jóllehet Paglia püspök határt szabott ennek, amikor Cinalli már közösülő alakokat is ábrázolni akart. "Ezesetben nem volt szándék szexuális ábrázolásra, de erotikusra igen. Azt gondolom, az erotikus aspektus a legjellemzőbb ezekre az emberekre a hálóban." - mondta Cinalli, majd hozzátette: "Az egyetlen, amit nem engedtek meg nekem, hogy egy közösülő párt fessek abba a hálóba, amiben egyébként minden megengedett."
Cinalli szerint annak oka, hogy ezt a részletet nem festhette meg, az volt, hogy a festménye már enélkül is kellően demonstrálta azt a mondanivalót, hogy (Isten irgalmasságának hála) az embernek "szabadsága" van a földi és a mennyei életben egyaránt - a jelek szerint arra, hogy akármilyen szexuális magatartást felvegyen, amit csak megfelelőnek tart. "A püspök és Leonardis atya azt mondták, nem szükséges a szélsőségekig elvinni annak a szabadságnak az ábrázolását, amivel az ember ezen a földön és a következő életben is rendelkezik."

Tudvalevő, hogy a katolikus egyház elítéli a szexuális cselekmények minden olyan formáját, ami az egy férfi és egy nő házasságán belüli természetes szexuális élettől eltér - beleértve a homoszexuális személyek közötti szodómiát is. Az Egyház arra is figyelmeztet, hogy akik bűnbánat nélkül ilyen bűnökben halnak meg, azok örök kárhozatra jutnak. Ezt a tanítást, ami az ó- és újszövetségi szentírásban egyaránt megtalálható, a Katolikus Egyház Katekizmusa is megerősíti, amely a homoszexuális cselekményeket "belsőleg rendetlen"-nek ismeri el, amelyek "semmilyen körülmények között nem elfogadhatók".
Paglia ellenőrzése alatt Cinalli magát a püspököt is megfestette az egyik ilyen "erotikus" hálóban (lásd jobbra, képünkön). A püspök egy lepedővel körbecsavarva egy szinte meztelen szakállas férfivel ölelkezik, miközben vágyakozva nézik egymást. A festmény Leonardis atyát, a Kulturális Örökség Hivatala vezetőjét is megörökíti az erotikus csoportba gabalyodva (alul, képünkön), mint egy meztelen, izmos férfit, karján egy Ámor nyílvesszőjével átlőtt szívvel, aminek közepén a "LOVE" felirat áll.
Cinalli szerint Fabio Leonardis atya, aki még az ötvenes éveiben járva, nem sokkal a festmény elkészülése után meghalt, rendkívül "nyitott" személyiség volt. "Fabio atya teljesen nyitott volt. De nem az én dolgom megmondani, hogy homoszexuális is volt-e, vagy sem - ez nem fontos, a nyitottsága abszolút volt."
Cinalli azt is elismerte, hogy a műve sokak nemtetszését kiváltotta az egyházmegyében, olyannyira, hogy Cinalli attól félt, a festményt Fabio atya halála után megsemmisítik. Maga Paglia püspök azonban ellenállt az erre irányuló nyomásnak, egészen 2012-ig, amikor az egyházmegyéjéből a Vatikánba helyezték át, miután a Család Pápai Tanácsának élére került. A megyéspüspök utódja azonban a falfestményt szintén nem bántotta.

A La Repubblica videóinterjúja Ricardo Cinalli festőművésszel:
http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2017/03/homoerotikus-festmenyt-keszittetett.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése