2015. június 4., csütörtök

„Tudom, hogy meg fogsz ölni, de én neked adom a Bibliámat!” - egy ISIS harcos megtérése


Az Iszlám Állam (ISIS) egy harcosa, aki korábban kéjjel fejezett le keresztényeket, megtért, miután Jézus megjelent neki egy látomásban, és felszólította, hogy hagyja abba a gyilkolást. Megtérése után felkeresett egy keresztény misszionáriust, és elmondta neki, hogy egy fehér ruhás emberről álmodott, aki magát Jézusnak nevezte.
Történetét Gina Fadely, egy Közel-Keleten működő missziós csoport igazgatója hozta nyilvánosságra, a Christian Post című újság szerint.
Fadely, a Youth With A Mission Frontvonal Missziójának igazgatója elmondta, hogy azt követően vették fel a kapcsolatot egymással, hogy az ISIS harcos elkezdett látomásokat látni egy fehérbe öltözött emberről. A fehér ruhás ember ezt mondta neki: „Te az én népemet gyilkolod!”
Ez a történet nagyon hasonlít Pál apostol történetére, akinek az eredeti neve Tarzuszi Saul volt, és részt vett a keresztények meggyilkolásában, mielőtt Jézus megjelent neki egy látomásban.
Fadely elment a Mártírok Hangja rádióhoz, hogy megossza az Iszlám Állam terroristája megtérésének történetét, aki most azoknak a hitét követi, akiket egykor lefejezett.
Az ISIS harcos elmondta, hogy közvetlenül azelőtt, hogy meggyilkolt egy keresztényt, az ezt mondta neki: Tudom, hogy meg fogsz ölni, de én neked adom a Bibliámat!” A keresztényt megölte, de magához vette a Bibliáját, és elkezdte olvasni.
A Közel-Keleten egyre gyakrabban lehet hallani olyan muszlimok megtéréséről, akik Jézust álomban látták, írja a Blaze című újság. Azonban ez az első olyan alkalom, amikor az Iszlám Állam egy fegyveresének megtéréséről értesülünk.
Az Iszlám Állam magát Kalifátusnak hirdette ki még múlt évben, miután Irak és Szíria jelentős részeit hatalmába kerítette. A szélsőséges csoport rettenetes háborús bűnök sokaságáért felelős, beleértve civilek - felnőttek és gyerekek - lefejezéséért, és fiatal lányok szexrabszolgának való eladásáért. Ezen kívül felelősek több pótolhatatlan történelmi emlékhely lerombolásáért, egész települések földdel egyenlővé tételéért, és templomok tucatjainak lerombolásáért. Az Iszlám Államot nyilvánvalóan szélsőséges vallási meggyőződés hajtja, és az a vágy, hogy az Iszlám vallás általuk értelmezett változatát rákényszerítsék mindenkire, akivel találkoznak. Lelkiismeret furdalás nélkül készek arra, hogy megöljenek bárkit, aki visszautasítja, hogy a maguk vallási eszméjét elfogadja vagy akár csak nem engedelmeskedik nekik teljes mértékben.
Több keresztény vezető úgy véli, hogy az olyan típusú megtérés, mint ami ezzel a harcossal történt, az egyetlen módja a konfliktus megnyerésének. Fadely és a Youth With A Mission szervezet is ebbe az irányba összpontosítja az erőfeszítéseit.
„Egy másik álomban Jézus azt kérte tőle, hogy kövesse Őt, és a harcos most azt kéri tőlünk, hadd legyen Ő is Jézus követője és tanítványa.”
2015. június 4.


http://news360.com/article/296024550#

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése