2014. április 1., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Földrengések fogják sújtani városaitokat

2014. március 31. hétfőn, 14:00
Drága leányom, most elérkezett az ideje annak, amikor az ember – miután már oly régóta vétkezik és beszennyezte magát az Én Szememben – most el fog süllyedni a végső romlottság mélyébe, miközben törekedni fog arra, hogy mindent elpusztítson, ami az Enyém és szent.
Minden élet Tőlem származik. A lélek élete az Enyém. A test élete szintén az Enyém. Senki se avatkozzék abba bele – nehogy a saját élete vesszen el Számomra. Efelől biztosak lehettek. Minden életforma, amelyet az Én Kezem alkotott, el lesz pusztítva a gonosz emberek kezei által. El fogják venni azok életét, akik az anyaméhben vannak, és kijelentik, hogy ez az emberi jogok egyik formája. Nektek, gyermekeim, nincs jogotok elpusztítani a többi gyermekem életét – sem a születés előtt, sem pedig utána – és ha ezt mégis megteszitek, akkor rettenetes büntetést fogtok elszenvedni. A Velem való kiengesztelődés és ezen utálatos bűn megbánása hiányában, el foglak pusztítani benneteket, akárcsak azokat az országokat, amelyek erre a gonoszságra ösztönöznek. Amikor tönkreteszitek a saját életeteket, azzal Engem bántotok meg, mert az nem egyedül a tietek; egyedül csak Nekem van jogom, az Én Időmnek megfelelően, életet adni, és azt elvenni. A test életébe való kártékony beavatkozással Istenségembe avatkoztok bele, és Én sohasem fogok meghátrálni és figyelmen kívül hagyni az ilyen sértést Teremtésemmel szemben.
Amikor az ember már nem elégszik meg azzal, hogy elvegye az életet, akkor fondorlatos módon – halált hozván Szent Szavamra – a lelket fogja támadni, amelynek minden részét addig fogja taposni, amíg csak a lába alatt kaviccsá nem válik. Aztán az ember arrogánsan, és saját képességeinek elvetemült nézetével eltelve, megpróbál egy új bolygót keresni, hogy új otthont találjon az emberiség számára, de ez lehetetlen. A jó termőföld Ajándékáról, amelyre az emberiséget helyeztem, azt fogják tartani, hogy nem elégíti ki az ember szükségleteit. És ez a menetelés így folytatódik tovább az önpusztítás felé. Az ember a saját kimúlásának lesz a szerzője. Ő módszeresen el fog mindent pusztítani, ami Számomra szent.
Az élet Ajándékát, amelyet minden teremtményem számára adtam, az ember el fogja lopni Tőlem, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret furdalása is lenne. Gyilkos szándékainak minden részével szemben elnéző lesz, mígnem az élet elvételét is jó dolognak fogja nyilvánítani. Az abortusz általi halál az összes sértés közül a legnagyobb, éppen ezért figyelmeztetem az emberiséget, hogy az Igazságszolgáltatás az Enyém lesz, mert többé nem fogom megengedni nektek, hogy ilyen módon átkozzatok Engem.
Földrengések fogják sújtani városaitokat, és a következőt mondom azoknak a nemzeteknek, melyek elnézők az élet kioltásával szemben: ti érezni fogjátok, hogy Haragom feltámad, amint lesújtok a ti utálatos és gyűlöletes szívetekre. Azok, akik megbánást keresnek eme rossz cselekedetek miatt, meg lesznek kímélve, de tudnotok kell, hogy közületek egyetlen nemzet sem fog megmenekülni ettől a büntetéstől.
Egyházam halálát nem fogom eltűrni, mivel az ember a hamis vezetőkkel együtt – akiket ő rabszolga módra követni fog – el fogja pusztítani a Szentségeket, és annyira át fogja alakítani, hogy azok el fognak tűnni. Én lerombolom majd templomaitokat, miközben ti továbbra is megszentségtelenítitek Fiam Testét. Ti megostoroztátok, kigúnyoltátok Őt, és követőit üldöztétek, míg végül barbár módra megöltétek Őt, amikor Keresztre feszítettétek. Mégsem tanultatok semmit. Alázatos szolgaságotok hiánya Az iránt, Aki nektek életet adott, Aki nektek Megváltást hozott, és Aki most megpróbál felkészíteni benneteket a Nagy Napra, undorít Engem.
Szomorú Vagyok. Bánatos és Dühös Vagyok, mert végül is sikerrel jártatok minden életforma meggyilkolásában, amelyet nektek adtam. Utalok itt úgy a test, mint a lélek életére. Ti többé már nem elégedtek meg azzal az élettel, amelyet nektek adtam, így tehát az utolsó Napom vissza fogom venni azoktól, akik visszadobták azt Nekem. Miközben az Ellenem, a Világ Teremtője és a mindenek Teremtője elleni háborús cselekedetek folytatódnak, Én a ti megsemmisítő gonosz tetteiteket csak egy rövid ideig fogom megengedni.
Most időt adok nektek, hogy felülvizsgáljátok az emberiség bűneit mindazzal szemben, amit Én szentnek tartok, hogy engesztelhessetek a világ bűneiért. A végső csata elkezdődött, és az ember még sok életet fog elpusztítani – az Általam teremtett élet Ajándékát. És ezért fogom Én megbüntetni a világot.
Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése