2014. február 1., szombat

Szép új világ - WC-pert nyert a legfelsőbb bíróságon egy transznemű amerikai diák

Megsértették a diszkriminációellenes szabályokat abban az amerikai iskolában, ahol nem engedték egy transznemű (amúgy fiú) diáknak a női WC-t használni, hanem a személyzetibe küldték.
Maine állam legfelsőbb bírósága kimondta, hogy az érintett tanulók használhatják a nemi identitásuknak megfelelő illemhelyet. Az iskolát képviselő ügyvéd azt mondta, hogy a határozatnak azért örülnek, mert az tisztázta a helyzetet és egyfajta sorvezető lesz az állam összes iskolájának.
A most 16 éves Nicole Maines fiúként született, de kétéves kora óta lányként él Orono városában. Az általános iskolában a női mosdót használta egészen addig, amíg egy ötödikes fiú nagyapja panaszt tett a vezetőségnél. Utána már a személyzetnek fenntartott toalettre kellett mennie, bár ez sem neki, sem a szüleinek nem tetszett.
A család jogvédőkkel közösen fordult bíróságoz 2009-ben. Maine állam legfelsőbb bírósága csütörtökön hozott határozatot az ügyben: transznemű diákok iskolai WC-használatával kapcsolatban ez volt az első ilyen ebben az államban, és a jogvédők igazi győzelemként értékelték.
Az iskolát képviselő ügyvéd szerint a határozat nemcsak Oronóra, hanem az egész államra vonatkozik. A bíróság világossá tette, hogyan kell eljárni ilyen diákok ügyében, és ezt az ígéretek szerint be is tartják majd.
A legfelsőbb bíróságnak két korábbi szabályozást kellett figyelembe vennie: az egyik szerint mindegyik nemnek biztosítani kell külön mosdót az intézményekben, a másik pedig kimondja, hogy tilos bárkit is nem identitása alapján diszkriminálni.
Nicole Maines esetében kimondták, hogy testi-lelki egészsége érdekében szükséges engedélyezni neki a közös mosdó használatát, méghozzá a nemi identitásának megfelelőét – derül ki az AP hírügynökség jelentéséből.
Hasonló esetek egyébként más amerikai államokban is voltak. Coloradóban tavaly egy hatéves transznemű kislánynak nem engedték a női WC használatát. Kaliforniában is próbálják már jogi úton elérni azt, hogy az iskolában a nemi identitásuknak megfelelő mosdóba és öltözőbe mehessenek a tanulók.
(hvg.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése