2013. május 5., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A gőg bűne volt az, mely Lucifer bukását és elszakadását okozta, és azt hogy a mélységbe dobatott

 

2013. május 4. szombat 23:35
Drága szeretett leányom, mialatt Szavam sokak fülét eléri, Én eljövök, hogy figyelmeztessem azokat közületek, akik nem fognak hallgatni Rám. Mitől féltek? Az Én Szavam lenne az, vagy azok a változások, melyeknek szemtanúi kell, hogy legyetek, miközben a megtisztulás folytatódik? Nem tudjátok, hogy Én nem hozok új Tanításokat, mert erre nincs szükség? Én csak azért kommunikálok veletek, hogy az Igazságra emlékeztesselek benneteket.
Oly sokan hiszik közületek, hogy nagyon sokat tudnak Rólam, de ti semmit sem tanultatok. Kik vagytok ti, hogy azt mondjátok, hogy Isten Szemében jobbak vagytok, mint mások, amikor Szent Szavam értelmezéséről van szó? Kik vagytok ti, hogy azt hiszitek, jogotokban áll káromolni Engem, aztán meg azt mondjátok, hogy szerettek Engem? Ti nem lesztek képesek megállítani Engem, hogy a prófétákon keresztül elérjem Isten gyermekeit. Meg kell kérdeznetek önmagatoktól, hogy miért van az, hogy gyűlölitek a Hangomat? Hogyan szerethettek Engem, amikor szétszeditek Szavaimat, amikor minden, amit teszek, azért van, hogy segítsek nektek felkészülni az Én Nagy Napomra?
Az ember nagyon gyenge. Még a jámbor lelkek is, annak ellenére, hogy erős az Irántam való szeretetük. Senki se higgye azt, hogy valaha is Elém járulhat a lelke bűnének szégyene nélkül. Egy sem méltó közületek, hogy megálljon Előttem, mégis Szeretetem Irgalmát adom nektek. Ez nem azért van, mert kiérdemeltétek ezt, hanem egyszerűen azért, mert Én úgy döntöttem, hogy megadom nektek ezt az Ajándékot.
Azoknak, akik azt állítják, hogy nagy tudással rendelkezve beszélnek Rólam és aztán a nyelvük átkával köpnek Prófétáimra, ezt tudniuk kell: A hitetek nem fog megmenteni benneteket, ha átkozzátok Isten Szavát. Az önmagatoktól hirdetett Isten iránti szeretetetek értelmetlen, ha egy gyermekét is elítélitek az Ő Színe előtt. Ti elvágjátok a köldökzsinórt, mely összeköt Atyámmal benneteket, amikor tiszteletlenséget, haragot és gyűlöletet mutattok Irántam. Amikor leköptök Engem, vakok lesztek, és sohasem fogtok látni többé. Amikor a gyűlölet szavait ejtitek ki, akkor ki lesz vágva a nyelvetek. Amikor felálltok, és az önmagatoktól hirdetett Istenről való minden ismereteteket nyilvánítjátok ki, akkor a lábatok alatt vágjátok el a fát. Amikor prófétáimról azt tartjátok, hogy gonoszak, akkor nem lesz életetek.
Az Én Szavam sohasem fog meghalni; örökké élni fog. Szavamat azok a bűnösök fogják összetaposni, akik megpróbálnak szembeszállni Isten Irgalmával, mely ezen Üzenetek által adatik. Amennyiben ez alkalommal elutasítotok Engem, akkor elutasítjátok azt a szabadságot is, melyet akkor hozok, amikor végre Királyságomra gyűjtelek össze benneteket. Már nincs sok időtök, hogy a Nagy Nap előtt a Szememben megváltsátok magatokat. Ne pazaroljátok azt el a gőg bűne miatt. A gőg bűne volt az, mely Lucifer bukását és elszakadását okozta, és hogy a mélységbe dobatott. Mindazok, akik követik őt a gőg bűne által – a bűn, mely oly sok Istentől való elszakadást okoz –, el fognak esni, és Isten Jelenlétében sohasem fognak többé felállni.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése