2013. február 9., szombat

Nagyfalui üzenet, 2013. február

2013 – A SZŰZANYA MEGJELENÉSÉRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÉVE – FEBRUÁR
Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott Neked! (Lk.1, 45)
101. havi imatalálkozó Szilágynagyfalu mellett, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból, a négy evangéliumból olvassuk el és elmélkedjük át az Úr Jézus gyógyításait.
Havi mottó: „A hívőket jelek fogják kísérni: ... betegekre teszik a kezüket és azok meggyógyulnak!!!” (Mk. 16, 17-18)
Havi imaszándék: minden este 20 – 21 óra között, imádkozzunk együtt a betegeink gyógyulásáért!
Konkrét feladatunk: vigyük az üzenetet a korházakba és a betegek otthonaiba!
Szűz Mária üzenete 2013 februárjában
„Ebben a hónapban, amikor 'a betegek világnapját' ünneplitek a betegek kenetének a felvételével: az orvosokhoz, a betegekhez és az engesztelőkhöz akarok szólni!
Szeretett orvos gyermekeim! Tudatosítanotok kell azt, hogy a ti Édesanyátok is vagyok és ti az Én gyermekeim vagytok. Szent Fiam értetek is ontotta Szent Vérét és számotokra is elkészítette a helyet a Mennyországban. Megkérlek titeket, hogy a hit évében tegyetek tanúságot a hitetekről egymás és a betegek előtt is. Minden műtét előtt vessetek keresztet és kérjétek a Jó Isten segítségét! Minden műtét után adjatok hálát a jó Istennek, aki veletek volt és megsegített titeket. Mindig vigyázzatok arra, hogy a beteg legyen számotokra a fontosabb. Minden más másodlagos legyen. A türelem, a szeretet, a remény legyen a szívetekben és a ajkatokon egyaránt. Tudatosítanotok kell azt is, hogy mögöttetek is és a természet mögött is Isten gyógyító ereje van. Sorrendben azért azt ajánljátok a betegeknek, hogyha tehetik először a természet gyógynövényeit vegyék igénybe. Ez egy egész életre felépíti őket mellékhatás nélkül.
Kedves beteg gyermekeim! Én azt látom, hogy ti a betegségben többnyire csak a rosszat veszitek észre, ezért vagytok szomorúak! Én, a Szentháromság megbízásából, a betegség jó oldalait tárom fel előttetek, hogy lelki békére és megnyugvásra találjatok.
· Istennek mindegyikőtökkel egyedi Terve van. Isten mielőtt felhasználna titeket, mint munkatársait, alakít, formál gondos előrelátással, ezer és ezer fájdalmas és örömteli körülmény által.
· Ha a betegségetekkel járó szenvedéseiteket megtanuljátok elfogadni és felajánlani bűneitek bocsánatáért, tisztulásotokért, a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadulásáért, ha azt egyesítitek Szent Fiam szenvedéseivel, megfogjátok látni, hogy a szenvedéseteknek értelme és örök értéke lesz!
· Tanuljatok meg minden szenvedést elmondani, megosztani egymással, anélkül hogy panaszkodnátok. Ugye tapasztaljátok, hogy az egymással megosztott örömök duplázódnak és a megosztott szenvedések felére csökkennek, elviselhetőbbé válnak.
· A betegségben ne azt mondjátok „ezt miért engedte meg a jó Isten”, hanem azt „mi a célja a jó Istennek ezzel a betegséggel”! Csak ez a gondolkodásmód visz jó irányba titeket.
· Tudnotok kell azt is, hogy sok viszontagságon kell bejutnotok Isten Országába. Földi életetek nem Mennyország, hanem a hit, a remény és a szeretet próbája számotokra. Tőletek függ, hogy ezekből a tantárgyakból hogyan vizsgáztok. A kereszt hozzátartozik minden ember életéhez, amíg célhoz nem értek. Jogotok van ahhoz, hogy a szenvedéseteket enyhítsétek. Ha ellenben azon nem tudtok változtatni viseljétek el és ajánljátok fel zúgolódás nélkül!
· Higgyétek el végre, amit Isten ad, megenged vagy elvesz tőletek, az mind a ti megszentelődésetekre történik. Ha ezt valóban elhiszitek, akkor mindennel meglesztek elégedve, mindent el tudtok fogadni, ami veletek történik.
· Akik hittel és bizalommal mennek előre életük keresztútján, azok a betegek a lelkükben hallani fogják az Égiek bátorítását: ”Ne félj, csak higgyj! Veled vagyok, szeretlek és megsegítelek téged!”
· Jó volna, ha a betegségben együtt kérnétek az egészség kegyelmét: a családotokkal és a lelki közösségetekkel. ”Ahol ketten – hárman, együtt kértek valamit, meghallgatást nyertek!”
· Betegségetekben rájöttök arra, hogy milyen nagy szükségetek van: az orvosokra, ápolókra, vígasztalásokra, családtagjaitokra. Jó volna, ha a csendben felébredne a szívetekben a hála, a dicsőítés minden konkrét segítségért, kegyelemért! Jó volna, ha a betegségetekben a keresztény viselkedésetekkel megkönnyítenétek szeretteitek életét. Sokszor nem könnyű eldönteni, hogy kinek nehezebb: a betegnek vagy a beteg gondozónak!
· Betegségetekben, gyógyulásotok érdekében: használjátok a szentelményeket (szentelt víz, gyógyító kereszt), kérjétek a betegek kenetét a lelkipásztorotoktól; kérhettek gyógyító misesorozatot, tegyetek ígéretet Istennek, hogy jobbak lesztek, rendezzétek le a rendezetlen ügyeiteket, béküljetek ki a haragosaitokkal, kérjétek a jó halál kegyelmét, és vegyétek észre az Ég felé vezető utat, és barátkozzatok meg vele. Ne féljetek attól az Országtól, ahol nem lesz: gonosz lélek, betegség, könny, csak örökkétartó boldogság. Tudnotok kell azt, ha Istennek még terve van veletek, kihoz titeket a sír mélyéről is. Ha ellenben Istennek a terve veletek befejeződött itt a Földön millió orvos sem fog tudni rajtatok segíteni!
Szeretett engesztelő gyermekeim! A legnagyobb szeretettel arra kérlek titeket, hogy ezt az Égi üzenetet vigyétek bátran a kórházakba és a betegek otthonaiba. Adjatok az üzenetekből: az orvosoknak, ápolóknak, beteggondozóknak és a betegeknek egyaránt. Meglátjátok, hogy ezzel az Égi üzenettel fényt és erőt fogtok vinni a lelki sötétségben és lelki erőtlenségben lévőknek.
Most a Szentháromság Általam áld meg titeket az Istenre való teljes ráhagyatkozás lelkületével!”
Házi feladat februárra:
HALLD MEG AZ ÉGIEK BÁTORÍTÁSÁT A BETEGSÉGEDBEN: NE FÉLJ, CSAK HIGGY! VELED VAGYOK, SZERETLEK ÉS MEGSEGÍTELEK TÉGED!!!
VISSZATEKINTÉS 2013 JANUÁRJÁRA
Miben erősítettek meg az Égiek az elmúlt időben?
· Az elmúlt évben sok próbatételen és szenvedésen mentünk át. Az Égiek azért engedték meg, hogy megedződjünk és a hitben, reményben és szeretetben jól vizsgázzunk!
· A kis Jézus azt üzente karácsony estéjén: „Ne féljetek, bármi is történik veletek, mert Én életetek minden helyzetében veletek vagyok, szeretlek benneteket és megsegítelek titeket!”
· Szilveszterkor azt erősítették meg a szívünkben az Égiek: „Akkor lesztek igazán boldogok a jövő évben, ha az ó év bűneit nem viszitek át az új évbe és arra vigyáztok, hogy ne legyen fekete folt a lelketeken, a bűneitek miatt!”
· Újév napján arra kértek az Égiek: „Elsősorban ne arra törekedjetek, hogy gazdagabbak és okosabbak legyetek, hanem arra, hogy minden nap jobbak legyetek!” „Legyünk jobbak, sokkal jobbak végre, mindenkinek szerető testvére ez új esztendőben!”
· Három röpimát ajánlanak az Égiek év végére és év kezdetére: „Bocsáss meg nekem Uram! Hála neked Uram! Segíts meg engem Uram!”
· Gondoljunk arra, már az év elején: Isten Igazságos és Irgalmas. Isten a jót részben a Földön, teljes mértékben az Égben megjutalmazza, a rosszat pedig részben a Földön, teljes mértékben az Égben megbünteti. Ezért, gondoljunk arra: nem érdemes rosszat tenni még akkor sem, ha könnyebb és azt sokan teszik. Érdemes tenni a jót, még akkor is, ha nehéz és kevesen teszik azt! Ha a gonosz lélek támadása miatt, ha a gonosz világ és a bűnre hajló természetünk miatt elesünk, azonnal tartsunk bűnbánatot bocsánatot kérve az Irgalmas Jézustól. Ha megtanulunk harcolni Jézus Szent Vére és Mária Szent Könnyei által, akár hónapokig is kegyelmi állapotban maradhatunk.
· Ebben az évben számíthatunk arra, hogy a gonosz lélek rendkívüli módon fogja támadni a hierarchikus személyeket. Ezért kérik az Égiek, a nagy kilencedben imalánccal védjük meg a felszentelt papjainkat.
Mit kell tudni a kilencedről, általában?
Van napos, hetes és havi kilenced. Lehet végezni: a Szentháromság, a Szűzanya, az angyalok és szentek tiszteletére, segítségüket kérve. Fontos az, hogy annak a szentnek a szándékára végezzük, akiben a legjobban bízunk. A kilencedet minél többen végezzük, annál hatékonyabb! Nagyon vigyázzunk arra, hogy csak jó szándékra végezzük a kilencedet. Aki rossz szándékra végzi azt, a sátánt örvendezteti meg, aki a pokollal jutalmazza meg az övéit. A kilencedek alatt vegyük komolyabban minden nap az imát, böjtöt, jócselekedetet, a szentmisét, szentáldozást, havi zarándoklatot, a szeretetet, a pozitív változást a lelki életünkben. A kilencedeket kérésül és hálaadásul egész életünkben végezhetjük, amely által saját életünkben és a környezetünkben rendkívüli kegyelmekre számíthatunk!
Pop Adrián görög katolikus pap tanúságtétele
1959 június 7-én születtem Szatmár megyében! A szüleim 10 gyereket vállaltak a jó Isten segítségével, 9 fiút és egy lányt. Édesapám a vasútnál, édesanyám otthon dolgozott, nevelte a gyerekeket. A görög katolikus vallás betiltása idején, 15 km-re mentünk szentmisére, római katolikus templomba! A családunkban minden reggel és este együtt imádkoztunk. Minden nap délután együtt végeztük a rózsafűzért a Szűzanya tiszteletére. Iskoláim elvégzése és a katonaság után erdész lettem. Ebben az időben megnősültem: két fiunk és egy lányunk van! 1990-ben, mivel hivatást éreztem a papságra, elvégeztem a teológiát. Örömmel osztom meg veletek azt, hogy rajtam kívül még két fiútestvérem is a papi hivatást választotta. Az engesztelő közösségről már akkor tudtam, amikor Érsemjénben voltak. Örömmel mondom nektek, hogy már fiatalkorom óta, Jézus Öt Szent Sebének ajánlottam fel magamat és ájtatosságot végeztem a tiszteletére.
2005 nyarától járok rendszeresen Szilágynagyfaluba, a Szentháromság Hegyére, engesztelni. Én arra törekszem, hogy rend legyen a lelki életemben és a gyóntatásban erre nevelek másokat is. Nagyon örülök annak, hogy a papságomban nem egyedül, hanem egy lelki közösséggel együtt mehetek előre. Minden kegyelemért, amelyet az engesztelés útján kaptam, nagyon hálás vagyok!
Eszter tanúságtétele, a gyógyulásáról
Magyarországról, Ajakról jöttem. A 2011-es évben gyógyíthatatlan bőrrákban (pikkelysömör) szenvedtem. Ekkor a fejbőröm és az egész testem is csupa seb volt. Rendszeresen jártunk Szilágynagyfaluba, a Szentháromság Hegyére. 2011 végén, Csilik János atyához és Vad Ilonához mentünk áldást kérni. Ekkor azt mondta a Szűzanya V. Ilona által, hogy jöjjek el 2012 január elsején mert a Szűzanya meg akar gyógyítani a szent víz által. Felejthetetlen volt az a nap. A szent víz megáldása után vittünk haza megáldott vizet, amelyet rendszeresen ittam és fürödtem is benne. Január 1-ét követő hétvégére teljesen eltűnt az összes seb a testemről. Amikor visszamentünk az orvoshoz, azt mondta: „ez orvosilag lehetetlen, hogy így eltűnt minden!” A gyógyulásom után, a Szűzanyával minden nap beszélgetek. Legutóbb azt mondta: „imádkozzatok rendszeresen és többet, mert nagyon nagy a gonoszság a világban!”
Előretekintés 2013 márciusára:
Márciusban 1 – 2 – 3 – 7 –én lesznek az engesztelések a Szentháromság Hegyen, du. 13 - órától!
Március első napjaiban, elővételezve, együtt fogjuk megünnepelni a Nagy - napokat!!!
Legalább a böjt napjaiban végezzük el a keresztúti ájtatosságot népünk szentté válásáért!
Húsvét március 31-én lesz!
(Az üzeneteket Szilágynagyfaluban, Cs. János atya és V. Ilona közvetítésével kapjuk!)
A szilágynagyfalui üzenetek, magyarul megtalálhatók az Interneten: www.szentharomsaghegy.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése