2013. január 5., szombat

Csilik János atya vállalat a szenvedést - 2013. január 5. Nagyfalu

2013. Január 5. Nagyfalu
Nagyon felemelő élmény volt ez a mai nap. Csilik János atya egy kicsit lefogyott, de jókedvű volt. Csoportunk 11 óra körül érkezett meg, de még találtunk néhány helyet a hatalmas sátorban. Szerencsére az Öt Szent Seb rózsafüzért és a Szentháromság rózsafüzért elimádkoztuk még a buszon, mert itt már nem lett volna rá időnk. Gyorsan vizet engedtünk és elvégeztük a keresztutat. Már csak kevesen voltak az egység keresztjénél, mert sokan előre siettek a Szűzanya kápolnájához és utána a sátorhoz, nehogy elkéssenek. De azért négyen egymás kezét megfogva elénekeltük a magyar és székely himnuszt az egység keresztjénél. Amikor a székely himnuszt énekeltük, teljesen ránk ragyogott a nap. Én azt kértem a jó Istentől, hogy mindig legyen néhány ember, akivel el tudom énekelni.
Épp időben érkeztünk, pont akkor érkezett Csilik atya és Iluska az Oltáriszentséggel.Megkerülték Éva asszony sírját , néhány embert még megáldottak az Oltáriszentséggel és bementek a sátorba.
Az atya megköszönte imáinkat, és elmondta, hogy ezentúl egészségesen kell étkeznie, gyógyteákat is iszik és a fürdővizébe önt a gyógyvízből. (Tavaly daganatos betegséget állapítottak meg nála az orvosok. Nem volt lehetséges az operáció, sugárkezelést javasoltak. De a Szűzanya azt mondta, nem hagyja pap fiát, meg fogja gyógyítani!) A most végzett vérvizsgálat adatai jók. Nagyon jókedvű volt és mi is boldogok voltunk. A Szűzanya további kilencedet kért a papokért. A papok pedig értünk fogják felajánlani kilencedüket.Felszólított bennünket is az egészséges és rendszeres életmódra. Elmondta, hogy eddig 52 gyógyulás volt a víz által. A legutóbbi gyógyulás egy fél éve baleset következtében kómába esett embernél történt, akit a vízzel kenegettek és már felkelt, félig jól van. Ezentúl mindig lesz egy papi tanúságtétel megtérésükről. Most először egy görög-katolikus pap mutatkozott be. Kilencgyerekes családból származott, hárman lettek papok közülük.
Az engesztelő program után levonultunk a a forráshoz, a Szűzanya házához. Ott egy hatodikos forma kislány tanúságot tett a tavaly januári gyógyulásáról. Az egész testét sebek borították akkor. Már régebben is jártak Nagyfaluba szüleivel. 2012.  elsején azt üzente neki a Szűzanya Csilik atyán keresztül, hogy vigyen a vízből és hittel igya és fürödjön benne. Így is tett. Kb egy héten elteltével eltűnt minden bőrproblémája, most is szép volt a bőre. Azóta is beszélget a Szűzanyával.  
Ezután Iluska szólt. A Szűzanya azt kérte Csilik János atyától Iluskán keresztül, válasszon két lehetőség közül: vagy teljesen meggyógyul vagy felajánlja szenvedéseit az egész emberiségért és a Szűzanya pap fiaiért. Az atya a szenvedést választotta. Nekünk is lehetett kérni a gyógyulást és az atya egy közös szép imát mondott értünk. De mindenképpen feladatunk az engesztelés, a Szűzanya vize gyógyító erejének terjesztése a családban és mindenhol. Erre áldott meg bennünket a Szűzanya és a szentmise után Csilik János atya is.                                                                            G.K.
Itt látható az atya válasza egy rövid videón:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése