2012. február 27., hétfő

Tarthatunk autósböjtöt is a nagyböjtben

Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg Ausztria katolikus és evangélikus egyházának környezetvédelemmel megbízott felelősei az autósböjtöt, amely február 22-től április 7-ig, azaz hamvazószerdától nagyszombatig tart. A szervezők vallják: az autónak sokféle alternatívája van, és ezeket fel kell fedezni.
Az akció honlapján (www.autofasten.at) lehet regisztrálni. Aki kitölti az ott található böjti naptárt és megadja a naponta megtakarított kilométerek mennyiségét, sorsoláson vesz részt. A nyeremények között többek között egy vonatos budapesti hétvége, hegyi kirándulás, egy kerékpár, és bioélelmiszer-csomag is szerepel. A német nyelven működő honlapon egyébként lehetőség van az ötletek és tapasztalatok megosztására is.

A már Stájerországban is elrendelt szállóporriadó miatt a szervezők úgy tartják, az autósböjt sürgetőbb, mint valaha: „panaszkodni és köhögni kevés!” – mondja a Graz-Seckau-i egyházmegye környezetvédelmi referense. Eddig 13.600-an regisztráltak, az akcióban résztvevők naponta átlagosan 15 kilométerrel kevesebbet tesznek meg autóval. Ez 2011-ben több mint 5 millió kilométer megtakarítást jelentett, ami 1000 tonna széndioxid-kibocsátás megtakarítását jelenti.

Ausztria-szerte az akció megkezdését meghirdető nyitó rendezvényeket tartottak, elsőként Salzburgban, Linzben, Bécsben és Innsbruckban. Az autósböjt munkatársai a forgalmasabb csomópontokban, a szokásos torlódások helyszínén információs szórólapokat és almát osztogatnak az autósoknak. Az önkéntesek sok pozitív visszajelzésről számolnak be. Ez az akció mintegy a keresztény alternatívája a sok nagyvárosban tartott, a gépjárműforgalmat tudatosan megbénító és evvel eredményt elérni szándékozó Critical Mass bringás felvonulásoknak.

Franz Lackner, a Graz-Seckau-i egyházmegye segédpüspöke így biztat a részvételre: „A teremtés Isten értékes ajándéka az embereknek és létezésünk alapja. Mindannyian felelősséggel tartozunk érte. A katolikus egyház bátorít, támogat és megköszön minden olyan fáradozást, amely a sokféle veszélynek kitett teremtett világ megőrzését segíti elő, és kiáll a környezettudatos, felelős magatartásnak megfelelő életmód mellett. Minden egyes pozitív cselekedet összhatásában is előremutató. A jobbító szándékú autósböjt-akció értékes hozzájárulás a természet megóvásának szándékához, amely minket és az utánunk következő generációkat közvetlenül érint. Kapcsolódjon be!” – fogalmaz rövid állásfoglalásában a grazi püspök.

„Mint egy öko-falu lakója és egyházközségi képviselőtestületi tag, felelősséget érzek a teremtésvédelemben és nagyon komolyan a szívemen viselem a környezetünkkel való felelős gazdálkodást, figyelmes bánásmódot – kezdi hitvallását Lorenz Steiner. Évtizedek óta minden időjárásban kerékpárral és vonattal járok dolgozni, és arra törekszem, hogy minimalizáljam az ökológiai, környezeti lábnyomomat. Az időjárás nem mindig kedvező, de többnyire kellemes már korán reggel az erdő mentén friss levegőt szívni, aztán este megint az irodai munka terhelését "kitekerni" magamból és a természet ritmusát megtapasztalni és megélni/élvezni. Szívesen mutatom be a plébániámon minden évben az autósböjt-akciót, amely sokakat megszólít és környezettudatos magatartásra hív a közlekedés terén.”

Az utóbbi évek tapasztalatai azt jelzik, hogy az akcióba bekapcsolódó emberek több alternatív közlekedési módot találtak a gépkocsi helyett, mint az várták volna. Nagyon hamar érzékelhető volt a személyes, egészségügyi, lelki haszna annak, ha valaki „visszakapcsolt”. Az autóról való lemondás rendezett napirendet eredményez, és megfelelő szünetek, illetve mozgás beiktatását az életrendbe – mondta Johann Neumayer, a Salzburgi Főegyházmegye környezetvédelmi referense.

Az autóról való lemondás sokféle előnyt rejt, ahogyan ezt az évente megtartott autósböjt-akció is tudatosítja. Aki részt vesz benne, kíméli a környezetet, testmozgást végez, költséget takarít meg és csökkenti a zajt – olvasható az akció honlapján.

A nagyböjt ebben a tekintetben is kiváló alkalom arra, hogy elkezdjük megvalósítani, amit esetleg már régóta tervezünk, változtassunk az életstílusunkon ne csak a magunk, hanem mások és környezetünk, a teremtett világ érdekében is.

Varga János, a bécsi Pázmáneum rektorának tudósítása

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése