2011. október 10., hétfő

Nagyfalui üzenet, 2011. október

2011 – AZ ÜNNEPEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS MEGÉLÉSÉNEK AZ ÉVE –    OKTÓBER
”Boldog a nép, mely ünnepelni tud, és Arcod fényében járhat Uram!” (88 Zsolt. 16)
85. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi és az ünnepnapi evangéliumokat! (Mt. 21; 22; 23) 
Havi mottó: „Adjatok hálát mindig, mindenért! (Ef. 5,20)
Havi imaszándék: arra a szándékra imádkozunk, hogy a nehézségek közepette is tudjunk hálálkodni!
Konkrét feladatunk: ezekben a hónapokban tilos a panaszkodás, megengedett a dicsőítés!
Tanítás a mennyei Atyától 2011 októberében
Szeretett gyermekeim! Én, aki a látható és láthatatlan világ Teremtő, Fenntartó és Gondviselő Atyja vagyok, a következő hónapokban a hálára szeretnélek meghívni titeket.
Valójában miért is hálálkodjatok? Én adtam nektek Végtelen Szeretetemből, Szeretett Fiamat, aki a ti és az egész emberiség üdvösségéért az életét áldozta. Szent Fiammal együtt adtuk nektek a Szentlelket, aki által vezetni, tisztítani, megvilágosítani, megajándékozni, ... akarunk titeket.
Én adtam nektek Máriát, aki a hite, alázata, szeretete, tisztasága, ... által elsősorban követendő jó példa számotokra. Mária, közbenjáró imája által az egész emberiséget vissza akarja hozni Hozzám. Társmegváltóként legyetek a segítségére! Én adtam nektek a Védőszentjeiteket – mennyei barátaitokat – a keresztelésetek és a bérmálásotok alkalmával. Ha kéritek őket, égi segítségük által szentekké, példaképpé válhattok közösségetekben. Én adtam nektek az Őrangyalotokat, akit a fogantatásotok első pillanatától kezdve mellétek rendeltem, hogy vigyázzon a ti testetekre - lelketekre, szeressen és vezessen titeket, hogy ti is szeretteitek őrangyalaivá váljatok. Az összes Angyalokat, különösen Mihályt, Gábort és Ráfáelt a rendelkezésetekre bocsátottam. Ha kéritek őket rendkívüli módon tudnak segíteni, hogy angyali lelkületűvé váljatok.
Én adtam nektek a Napot, a Holdat, a csillagokat, hogy bennük szemléljétek az Én Mindenhatóságomat és naponta gyermeki lelkülettel kérjétek Gondviselő segítségemet. Én adtam nektek a Földet, amelyen éltek! Ezzel együtt a levegőt, a folyókat – tengereket – óceánokat, a gyönyörű tájakat, a változatos növényeket, fákat, az ízes – formás gyümölcsöket, a szárazföldön, a vízben és a levegőben lévő lényeket, azért, hogy érezzétek Gondviselő Szeretetemet és a szívetek mindezek láttán hálára gyúljon Irántam.
Én adtam nektek a titeket szerető szüleiteket, egyházi és világi elöljárókat, testi – lelki testvéreiteket, barátaitokat,... Közvetlenül és közvetve is a teremtményeim által is azt mondom nektek, hogy szeretlek titeket, mint gyermekeimet. Én adtam nektek ajándékként, hogy lássatok, halljatok, járjatok, beszéljetek, normálisan gondolkozzatok, jó dolgokra emlékezzetek,... Néha, talán gondolhattok arra: lehetnétek vakok, sánták, süketek, bénák, fogyatékosok bármilyen téren.
Fogantatásotok pillanatában elkészítettem nektek a helyet a Mennyországban és lelketek mélyén meghívtalak, hogy egy becsületes élet után foglaljátok el a helyeteket Országomban. Én azért teremtettelek titeket, hogy már a Földön és a Mennyben is mindörökké boldogok legyetek.
Tudnotok kell, Nekem fájdalmat okoztok, ha hálátlan lelkülettel kimondjátok: ’Nekem mindezek kijárnak! Amivel rendelkezek, azt én megérdemlem!’ Valójában, minden kegyelem, minden ajándék a Részemről, számotokra, amelyért meg kell tanuljatok hálálkodni. A múltért, jelenért és a jövőért hálálkodva mondjátok: Teremtő – Fenntartó és Gondviselő Atyám! Teljes szívemből szeretlek Téged és hálás vagyok Neked minden ajándékodért!”
Kedves gyermekeim! Mindezek után még elmondom nektek azt is, hogy nemcsak hálát várok tőletek, hanem Én is nagyon hálás vagyok a legkisebb jóért is nektek, amit Értem és teremtményeimért tesztek. Én hálás vagyok nektek minden jó gondolatotokért, szavatokért, cselekedetekért, szeretetetekért…  Én hálás vagyok, ha az engeszteléseken hallott tanításokat gyakorlatba teszitek.
Én hálás vagyok, amikor eldöntitek azt, hogy melyik lelki közösségbe akartok tartozni és annak szellemében mentek előre. Én azt mondom nektek: a por önmagában jó és az eső is, de ha a kettő összekeveredik sár lesz belőle. Én arra kérlek titeket, hogy az engesztelő hivatásotokat éljétek meg a lehető legtisztábban!
Én hálás vagyok nektek és rendkívüli módon megsegítelek titeket, ha harcoltok beteg és megkötözött testvéreitekért: szabadító – gyógyító imával, komoly bőjttel, felajánlott misesorozattal, áldozatos zarándoklatokkal, szenvedéseitek felajánlásával, szenteltvízzel, tömjénnel, példás – megtért életetekkel.
Én meghálálom nektek, ha minden egyes engeszteléseteket olyan komolyan élitek meg, mintha az az utolsó volna. Én hálás vagyok, ha komoly megtérésetek által beléptek Noé bárkájába, amely a Nagy Figyelmeztetés előtt még nyitva áll a számotokra is.
Én, lelki békével hálálom meg nektek, ha végre elhiszitek azt, hogy a bűnben nincs boldogság se rövid se hosszútávon, csak az erényes életben.
Én józan és komoly életet adok nektek, ha minden fajta bódító italt félre tesztek, amely nagyon sok rossz forrása számotokra. Vigyázzatok, ne romboljátok a Tőlem ajándékba kapott testeteket és lelketeket. Én meghálálom nektek, ha visszatértek az első szeretethez, amikor még Mi voltunk a legfontosabb a számotokra.
Én hálás leszek nektek, ha a szétválasztáskor, amely hamarosan bekövetkezik nem a konkoly, hanem a búza között foglak megtalálni titeket.
Én hálás leszek nektek, ha a Szentcsalád mintájára családotokban vagy lelki testvéreitekkel lelki közösséget hoztok létre, ahol megtanultok: imádkozni, szeretni, jótékonykodni.
Befejezésül, atyai szeretetem és hálám jeléül lélekben odamegyek mindannyiotokhoz és háromszöget rajzolok a homlokotokra. Ezáltal lefoglallak titeket és a szívetekben lévő szeretteiteket, a Nagy Figyelmeztetés előtt mindörökké magamnak: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében!
Most az egész Szentháromság áld meg titeket, hogy mindig hálás engesztelők maradjatok!!!
Mivel kísérti a gonosz lélek a templomba járó keresztényeket?
Egy ember, aki egy vasárnap reggel a templomba igyekezett, nagyon meg volt lepve, amikor az ördögöt a templom ajtó közelében találta.
- Mit csinálsz te itt? - kérdezte meglepetéssel.
- Éppen úgy megyek a templomba, mint ti - felelte a sátán. - Hiszen az emberek azért járnak oda, hogy ellenem imádkozzanak és prédikáljanak, ki védelmezne hát engem, ha magam nem lennék ott?
- És hogyan védelmezed magadat? - kérdezte erre a templomba járó.
Ó, erre a célra van nekem ezerféle eszközöm is! Először is jókor ellátogatok azokhoz a családokhoz, amelyek templomba akarnak menni és igyekszem ellentétet szítani a férj és a feleség között; úgy indítom el a férjet, hogy fölbosszankodjék a kemény gallér miatt, amelyiken nem akar keresztül menni a gomb és így annak a feje lepattan. Ezáltal elveszti jókedvét; a feleség pedig elveszti a jóhangulatát azért, mert valamelyik fiókban hiába keresi a kesztyűjét.
- Ilyen eszközökkel megakadályozom azt, hogy a templomba menjenek, vagy elrontom a hangulatukat, hogy annak hasznát ne láthassák.
- Azoknak az embereknek a számára, - folytatta az ördög, - akik komolyan és magukba zárkózva indulnak el, más eszközöket használok: Mindig van ugyanis egy lány vagy asszony, aki a figyelmet magára vonja. Ekkor az asszonyok pillantásait az ilyenek ruhájára irányítom; megvizsgáltatom velük pontosan a kalapját, a blúzát és a prédikáció elrepül a fejük fölött. Azok a férfiak pedig, akiknek egy kis irodalmi műveltségük van, a prédikációban itt és ott egy-egy kevésbé helyes kifejezést vagy stílus hibát fedeznek fel és így a formára tekintenek a tartalomra pedig nem figyelnek. A templomból való távozás alkalmával azután megteszik a maguk kölcsönös észrevételeit és így minden hatás elvész.
- Az a másik hölgy meg, amott, fél a meghűléstől; nos tehát kioktatom, hogy itt vagy ott, valamelyik ablak nyitva van és az egész Istentisztelet alatt nem gondol másra, mint a huzatra és az egészségét érintő veszedelemre.
- Na, és a kereskedők! Úgy intézem a dolgokat, hogy az előző este vagy reggel, az Istentisztelet előtt rossz híreket halljanak. És így az egész Istentisztelet alatt tele lesz a fejük evilági gondokkal.
Egy padon egy anya ül. Gyermeket hagyott otthon, aki a bölcsőben alszik; gyorsan az eszébe juttatom, hogy a kicsi fölébredt és most az a veszély fenyegeti, hogy ágyacskájából kiesik. És ez az asszony egész idő alatt nyugtalan lesz. Látok néhány jó megjelenésű urat, akik figyelmesen hallgatnak a papra. Rögtön figyelmessé teszem őket arra, hogy amit most hallottak, az erre vagy arra az emberre vonatkozik, aki szintén ott van a templomban. Ekkor rögtön elkezd János Péterre, Sándor pedig Józsefre gondolni és elindulnak hazafelé, nagyon megelégedve a lelkipásztorral és önmagukkal.
- Ha pedig egy hallgatót az Istentisztelet ideje alatt nem tudok elvonni a figyeléstől, akkor megpróbálom őt hatalmamba keríteni a kijáratnál. Kísértem az embereket, hogy mindenféléről kezdjenek el beszélni, aminek a templomhoz semmi köze. Úgy irányítom őket, hogy Istentisztelet után olyan embereknél tegyenek látogatást, ahol csak világi dolgokról lehet beszélgetni és így kitörlök a lelkükből minden jó benyomást, amelyre a templomban szert tettek.
Ezek voltak az ördögnek nyilatkozatai a kérdezősködő számára, amikor a templom felé indult. Mennyire így van ez csakugyan az életben is. Mindenki megtoldhatja ezeket az adatokat a saját tapasztalataiból.

Törekedjünk úgy menni a templomba, hogy az valóban a lelki hasznunkra váljon!

Házi feladat októberre:
„TEREMTŐ, FENNTARTÓ ÉS GONDVISELŐ ATYÁM! TELJES SZÍVEMBŐL SZERETLEK TÉGED ÉS HÁLÁS VAGYOK NEKED MINDEN AJÁNDÉKODÉRT”
(Az üzeneteket Nagyfaluban, Cs. János atya és V. Ilona közvetítésével kapjuk!)


Előretekintés 2011 novemberére:
Novemberben 3-4-5-6-án lesznek az engesztelések a Szentháromság hegyen, délután 13 órától!
Egész hónapban a Szentlelket fogjuk dicsőíteni felajánlott életünkkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése